Törökország: Bonucci a Fenerbahcéban folytatja – hivatalos

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2024.01.11. 20:38
null
Bonucci szerdán már a helyszínen tekintette meg a Fenerbahce meccsét (Fotó: Getty Images)
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (SüperLig) szereplő Fenerbahce bejelentette az Európa-bajnok olasz hátvéd, Leonardo Bonucci érkezését.


A 36 esztendős futballista az Union Berlintől érkezett Törökországba, a 2023-2024-es idény végéig írt alá, és a képek tanúsága alapján a 19-es mezt viseli majd.

Bonucci 2023 nyarán, összesen 12 évnyi szolgálat után hagyta ott a Juventust, ám nem alakult számára jól a németországi kaland, hiszen mindössze 10 mérkőzésen léphetett pályára. A Borussia Dortmund ellen szerezte egyetlen gólját.

Hiába a tavaly nyáron aláírt egy plusz egyéves szerződés, a rosszul sikerült ősz után már decemberben is szó volt arról, hogy a 121-szeres olasz válogatott védő elhagyná a német fővárost. Akkor a Corriere dello Sport még az AS Roma érdeklődéséről írt, ám néhány nappal ezelőtt Fabrizio Romano már tényként közölte a Fenerbahcéval való megállapodást.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik