Vége a sorozatnak, első bajnoki vereségét szenvedte el a DAC

RUSZNÁK GYÖRGYRUSZNÁK GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2020.10.03. 16:49
null
Kalmár Zsolt mozgatja a DAC-ot (Fotó: Lelkes Ernő)
Jól érezte Bernd Storck, hogy nehéz meccs vár a csapatára Zsolnán, mert az addig nyolcból nyolc bajnokit megnyerő DAC sima vereséget szenvedett a nem túl acélos hazaiaktól.

 

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
9. FORDULÓ
Zilina–DAC 4–1 (3–1)
Zsolna,
zárt kapuk mögött.Vezette: Královic

ZILINA:Petrás – Anang, Minárik, Kiwior, Sluka – Gono, Fazlagics (Duris, 68.), Bicsahcsjan (Myslovic, 63.) – Rusnák (Kopas, 64.), Kurminowski (Bernát, 78.), Ilko (Gambos, 78.)
DAC:Jedlicka – Blackman, J. Müller (Beszkorovajnij, 83.), Kruzliak, Davis – Fábry (Andzouana, a szünetben), Schäfer (Nije, 83.), A. Balic (Friede, 75.) – Divkovic (Nicolaescu, 65.), E. Ramírez, Kalmár
Gólszerző:Ilko (10.), Kurminowski (23.), Bicsahcsjan (34.), Kruzliak (70. – öngól), ill. A. Balic (33.)

ÖSSZEFOGLALÓ

A meccs előtt az optimista DAC-szurkolók úgy gondolhatták, hogy az eddigi nyolc, sikerrel megvívott bajnoki után jöhet a kilencedik győzelem a nem túl erősnek tűnő Zilina ellen. Bernd Storck, a dunaszerdahelyiek edzője azonban előre figyelmeztetett, hogy a műfüves pályán veszélyes lehet az ellenfél.

Így is lett, mert – noha rögtön az elején támadásba lendült a DAC – Ilko lényegében az első hazai helyzetet gólra váltotta a 10. percben. A gól után visszahúzódott a Zilina, és könnyedén kivédekezte a szögletekkel sűrűn átszőtt DAC-támadásokat. Sőt, kihasználta a vendégek védelmi megingásait, és a 23. percben már kettővel vezettek Kurminowski góljával.

Elkeseredetten támadott a DAC, a hazaiak hátát szinte feltörte a háló, de egyszerűen semmi sem sikerült egészen a 33. percig, amikor a nagy nyomás góllá érett. Balic lőtt szépen a bal alsóba. A meccset tévén néző közönség ekkor úgy érezhette, hogy megtörik a jég, megtörik a zsolnai csapat is.

Nem így történt, mert alig örülték ki magukat a dunaszerdahelyiek, máris visszaállt a kétgólos különbség, hiszenBicsahcsjan kiválóan eltalált labdája a bal alsóban kötött ki.

Izgalmas volt az első félidő, a második már kevésbé. Tanácstalanul passzolgatott a DAC a zsolnai térfélen, de már egyre ritkábban jutott el helyzethez. A hazaiak jól álltak a lábukon, néha ellenakciókat is vezettek. Ez a meccs azonban olyan volt, hogy a Zilina még helyzet nélkül is gólt tudott szerezni. Ebben Kruzliak segített neki, a DAC védője ugyanis úgy szerzett öngólt egy beadás után a 70. percben, hogy az ég világon senki sem állt a közelében...

Ezzel a 4–1-gyel ért véget a meccs, amelyen hiába birtokolta többet a labdát a DAC, elképesztő védelmi hibái megpecsételték a sorsát. Véget ért tehát a nagy sorozat, de a forduló végén így is marad listavezető helyen a Dunaszerdahely.

„A játékkal nem volt gond, uraltuk a mérkőzést, sok helyzetünk volt. Amíg a hazaiak öt lehetőségből négyszer voltak eredményesek, mi sajnos csak egy gólt szereztünk. Ez egy ilyen nap volt. Az előző nyolc bajnoki mérkőzést megnyertük, most kikaptunk, a legjobb csapatokkal is megesik, ők is hibázhatnak. Akkor lenne baj, ha egymás után szenvednénk el a vereségeket, de ezt természetesen nem engedhetjük meg” – értékelt a Nemzeti Sportnak az összecsapást követően Kalmár Zsolt, a DAC magyar válogatott középpályása, egyben csapatkapitánya.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+1. perc: Vége a meccsnek, Zsolnán maradt a DAC veretlensége. 4–1
90. perc: Kalmár
suhintott rá egy visszagurított labdát, de nagyon fölé.
81. perc: Az utóbbi időben cserékkel foglalták le egymást a csapatok, a DAC támadgat, de kissé hitehagyottnak tűnnek a játékosai.
70. perc: Úgy tűnik, ma a zsolnaiaknak helyzet sem kell a gólhoz...
70. perc: ÖNGÓLLAL JÖTT A NEGYEDIK ZSOLNAI GÓL! Sluka bal oldali beadása után Kruzliak öt méterre a kapujától, senkitől sem zavartatva a saját kapujába tette mellel a labdát. 4–1
68. perc: Ilko
cselezgetett a dunaszerdahelyi tizenhatos előterében, majd csípős kis lövést eresztett meg a bal felső irányába, Jedlicka azonban gyönyörűen védett.
63. perc: Kalmár remek bokamozdulattal indította Schäfert, aki betört a tizenhatoson belülre, majd nem sokkal pörgetett el a jobb alsó mellett.
63. perc: Lényegében folyamatosan a zsolnai tizenhatos környékén zajlik a játék.
62. perc: Davis adott középre, Ramírez gyenge fejese elpattogott a jobb alsó mellett.
58. perc: Kalmár tűzte rá a zsolnai tizenhatos bal sarka közeléből, és a léc alá akár be is vágódhatott volna a labda, ha Petrás nem véd remekül.
57. perc: Divkovic lövése megpattant egy védőn, így lett szöglet.
54. perc: Balic próbálta volna játékba hozni Ramírezt, de a kapujából kimozduló Petrás megkaparintotta a labdát.
50. perc: Úgy tűnt, ráront az ellenfelére a DAC, de aztán mégsem ez történt, kicsit óvatosabbak hátul a vendégek.

46. perc:Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45. perc: Vége az első félidőnek, lesz mit mondania a szünetben Storcknak. 3–1
45. perc:
Duplán megúszta a DAC...
44. perc: Elképesztő hazai helyzet maradt ki. Rusnák ívelt középre, Müller egyértelműen kezezett, a labda viszont Kurminowski elé került, aki 9 méterről Jedlicka hasát találta el a labdával.
42. perc: Újabb hiba a vendégek védelmében, Ilko vezethette rá a labdát Jedlicka kapusra, aki ezúttal kifogott a zsolnai csatáron.
39. perc: Kiwior kapott sárga lapot, mert lerántotta Ramírezt.
34. perc: TE JÓ ÉG, MEKKORA GÓL! Bicsahcsjan kapta a labdát 17 méterre a DAC kapujától, és egy apró testcsel után kilőtte a bal alsót. 3–1
33. perc: GÓÓÓÓL! SZÉPÍTETT A DAC! Balic játszott Ramírezhez, aki a kapunak háttal visszatette a csapattársnak, aki 12 méterről szépen lőtte ki a bal alsót. 2–1
32. perc: Ramírez
suhintotta rá 17 méterről, a bal alsó sarokra tartó labdát elcsípte Petrás.
29. perc: Újabb zavar a dunaszerdahelyi védelemben!
Ezúttal Bicsahcsjan tekerte a labdát a tizenegyespont közelébe, Jedlicka rosszul jött ki, Ilko azonban nagy helyzetben rosszul találta el a labdát.
27. perc: Blackman kapott remek labdát a jobb oldalon, védővel a nyakán nem beadni akart, hanem két lépésről kapura lőtt, de a labda a védő lábáról ment mellé.
24. perc: Balic lőtt 14 méterről, Petrás nagy bravúrral szögletre tolta a labdát.
23. perc: GÓÓÓÓL! ÚJABB HAZAI TALÁLAT! Miközben szorongatott a DAC, egy hajmeresztő védelmi hiba után Kurminowski indulhatott meg a vendégek kapuja felé, kicsalta a kapujából Jedlickát, majd éles szögből a hálóba lőtt. 2–0
21. perc:
Megszállták a zsolnai tizenhatost a dunaszerdahelyiek, több szögletet is rúghattak, de különösebb eredmény nélkül.
20. perc: Balic hozta fel a jobb oldalon, felnézett és középre tette a labdát, a védők szögletre mentettek.
19. perc: Jobb oldali DAC-szöglet után Kalmár cselezgetett a tizenhatoson belül, de nem tudott kapura fordulni, ezért inkább visszatette a labdát.
12. perc: Ilko kapott sárga lapot, mert felrúgta Blackmant.
11. perc: Hát nem éppen azt fejtegette a meccs előttSchäfer András, hogy ne kapjanak gólt az elején?
10. perc: GÓÓÓÓL! VEZET A ZSOLNA! Ilko kapott jó labdát, senki nem zavarta a DAC tizenhatosán belül, ezért egy csel után elegánsan a bal alsóba lőtt. 1–0
8. perc:
Jobb oldali DAC-szöglet után kétségbeesetten vágták ki a labdát az ötösről a zsolnai védők.
3. perc: Szabadrúgáshoz jutott a tizenhatos bal oldaláról, az alapvonal közeléből a DAC, az élesen középre lőtt labdát Divkovic csúnyán eltörte.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a zsolnaiak sárga-zöldben, a dunaszerdahelyiek szürke-feketében játszanak.

 

ELŐZMÉNYEK

Szerda reggel úgy nézett ki, hogy a koronavírus terjedése miatt a szlovák kormány határozata alapján elmarad a Fortuna Liga hétvégi 9. fordulója. Később változott a helyzet, megrendezhetik a meccseket, igaz, nézők nélkül.

„Nagyon örülünk, hogy játszhatunk. Ha az illetékesek felfüggesztik a bajnokságot, az katasztrofális lett volna a csapatoknak és a kluboknál dolgozóknak. Biztosan sok ember veszítette volna el az állását –mondta a DAC-ot irányító Bernd Storck a klub honlapjának adott interjújában. – A nemzetközi helyzettel összehasonlítva szerintem jól kezeljük a helyzetet. Havonta legalább kétszer tesztelnek minket, és ahogy látni Németországban, a szurkolók is lassan visszatérnek. Azt gondolom, ha ugyanarra az útra térünk, mint Németországban, az előírt távolság tartásával lehetséges lesz drukkerek előtt játszani. Ami pedig a szombati, Zsolna ellen bajnokit illeti: fontos és nehéz találkozó vár ránk, műfüvön lépünk pályára, amelyen az eddigiekhez képest egészen másként kell játszanunk.”

A múlt vasárnapi, Trencsén elleni találkozót Schäfer András nem fejezte be, mert egy kemény belemenés után elővigyázatosságból lecserélték.

„Jót tett a néhány nap szünet. Begyulladt az izom a vádlim felett, de szombaton szerintem már minden rendben lesz, pályára léphetek – mondta lapunknak a szerdahelyiek 21 esztendős középpályása. – A Trencsén és a Zsolna egyaránt játssza a futball, játékosai nem rugdossák vaktában előre a labdát. Hasonlóképpen kell futballoznunk, mint múlt héten vasárnap. Illetve jobban kell kezdenünk, hogy ne kapjunk az elején gólt. A Zsolna fiatal, jó csapat, Bernd Storck felhívta rá a figyelmünket, hogy bár szombaton négygólos vereséget szenvedett Aranyosmaróton, az eredmény nem tükrözi a pályán látottakat.Nehéz kilencven perc vár ránk, de százszázalékos bajnoki mérlegünket megőrizve győzni akarunk.”

Minthogy szombaton műfüvön rendezik az összecsapást, a DAC játékosai pénteken ilyen borítású pályán edzettek.

„Nincs két egyforma műfüves pálya, úgyhogy nem lehet tökéletesen rákészülni a meccsre. Minél hamarabb meg kel szoknunk a zsolnai körülményeket” – tette hozzá Schäfer András.

Ami pedig a statisztikát illeti, a Dunaszerdahely veretlen a Zsolnával szemben a legutóbbi tizenkét egymás elleni bajnokin.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik