Románia: Gheorghe Hagi szerint Kovac Zoltán megalázta a fiát

Vágólapra másolva!
2015.04.02. 15:40
A minden idők legjobb román labdarúgójának tartott Gheorghe Hagi nyílt levelet írt Anghel Iordanescunak, a román válogatott szövetségi kapitányának. A korábbi klasszis a keleti szomszédaink utánpótláscsapatait koordináló Kovac Zoltánra panaszkodott, aki szerinte megalázta 16 éves fiát, Ianis Hagit.

Kovac Zoltán neve ismerős lehet a magyar sportbarátoknak, hiszen néhány éve ő volt a Diósgyőri VTK utánpótláscsapatait üzemeltető sportszervezet elnöke, és vezetőedzőként is dolgozott a DVTK-nál.
Az eszéki születésű szakember jelenleg Romániában dolgozik az utánpótláscsapatok koordinátoraként, és ott volt az U17-es Európa-bajnoki elitkör 6. csoportjának helyszínén Angliában, ahol a román fiatalok három vereséggel utolsóként végeztek a kvartettben.

A vád szerint Kovac egy taktikai megbeszélés során megalázta a pályán Ianis Hagit, valamint két társát, Carlo Casapot és Florin Comant. Az említett fiatalok a Hagi Akadémia növendékei, és néhány hónapja már a szintén az idősebb Hagi tulajdonába tartozó FC Viitorul Constanta első osztályú felnőttcsapatával edzenek – a „kis” Hagi már pályára is lépett a román élvonalban.

Gheorghe Hagi szerint Kovac azt mondta mindenki előtt, hogy a három fiatal hiába edz első osztályú csapattal vagy lép pályára a színeiben – ez utóbbit külön Ianis Haginak címezte –, attól még senkik.

Kovac erre a következőképp reagált: „Tisztelem Hagi urat, de nem ő fogja megmondani, mit csináljak. Nem azt mondtam a fiára és a társaira, hogy nullák, hanem arra céloztam, hogy a pályán még semmit sem értek el. Ianisszal azt is közöltem, hogy nem érdekel, mi a vezetékneve.”

Hagiék úgy döntöttek, hogy Ianis a továbbiakban nem áll az utánpótlás-válogatott rendelkezésére.
Kovac állítólag nemcsak az említett megbeszélésen alázta meg a Fiorentinával is hírbe hozott Ianis Hagit – aki a román U17-es csapat kapitánya (volt) –, hanem a hazaút előtt is, a repülőtéren.
„Itt az öltönyöm, hozd utánam Bukarestbe!” – mondta idősebb Hagi szerint Kovac a fiának.

„Gyakran előfordul, hogy nehéz a csomagom, és megkérem a játékosokat, hogy segítsenek cipelni, arra viszont nem emlékszem, hogy Florin Raducioiun keresztül (a korábbi válogatott csatár irányítja az U17-es román válogatottat) Ianist kértem volna meg arra, hogy hozza a bőröndömet. Ez amúgy sem lenne megalázó, teljesen természetes dolgok ezek.”

A román utánpótlás-válogatottak Kovac kinevezése óta nem teljesítenek valami fényesen, sokak azt is a szakember szemére vetik, hogy angolul kommunikál a fiatalokkal, mivel nem beszél románul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik