Román Superliga: másodszor lett bajnok Hagi csapata

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2023.05.21. 22:14
null
A Farul a második bajnoki címét nyerte meg (Fotó: Facebook/Farul)
A rájátszás utolsó előtti fordulójában eldőlt a bajnoki cím a román labdarúgó-bajnokságban, miután az első és második helyezett összecsapásán a Farul Constanta kétgólos hátrányból legyőzte az FCSB-t, és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert.

 

A tengerparti együttes a forduló előtt egy ponttal vezetett a bukarestiek előtt, ám a rangadó első 17 percében két gólt is kapott hazai pályán. Gheorghe Hagi tulajdonos-edző csapata azonban meg tudta fordítani az állást, a saját nevelésű, ám jelenleg a Fiorentinától kölcsönvett Louis Munteanu a 86. percben szerezte meg az elsőséget érő találatot.

A Farulnak ez a második bajnoki címe, az elsőt még 2017-ben szerezte, FC Viitorul néven. A két konstancai klub 2021 nyarán egyesült, és a nagyobb múltú helyi klub nevét vette fel. A 39 fordulóból 33-at a táblázat élén töltő Farul ezzel megszakította a kolozsvári CFR öt éven át tartó hegemóniáját, míg az FCSB nyolcadik éve képtelen bajnokságot nyerni – ez a hetedik ezüstérme ebben az időszakban.

ROMÁNIA, SUPERLIGA
Playoff, 9. forduló:
Farul Constanta–FCSB 3–2
(Mateus 43., Baluta 59., L. Munteanu 86., illetve Sut 9., Compagno 17.)
Az állás: 1. Farul 50 pont, 2. FCSB 46, 3. CFR 52.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik