Ligue 1: Keserü csalódást okozott, kölcsönadták a másodosztályba

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.02.07. 18:54
Címkék
A francia első osztályban a téli átigazolási időszak alatt egy-két kivételtől eltekintve nem történtek nagy visszhangot kiváltó események, korábbi önmagukhoz képest is sokkal kevesebbet költöttek a gall gárdák. A Marseille, a Sochaux és a Nice kivételével nem is erőltették meg túlzottan magukat a csapatok, viszont tucatszámra adták kölcsön nélkülözhető alkalmazottjaikat.
Claudiu Keserü a másodosztályban játszik a tavasszal
Fotó: Imago (archív)
Claudiu Keserü a másodosztályban játszik a tavasszal
Claudiu Keserü a másodosztályban játszik a tavasszal
Fotó: Imago (archív)
Claudiu Keserü a másodosztályban játszik a tavasszal

A bajnoki címvédő Olympique Lyon nem erőltette meg magát a téli átigazolási idényben, az utolsó héten is igen inaktív volt. Mondhatni, rápihentek a nyárra, hiszen Karim Benzemáról már most hetente legalább egy cikk megjelenik, amely azt taglalja, hogy hol folytatja nyártól a francia futball ügyeletes zsenije. Szoktassuk mi is magunkat az immáron elkerülhetetlen nyári Benzema-hercehurcához, hiszen egymás után látnak napvilágot vele kapcsolatban egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatok, fogadkozások.

Benzema ügye valóságos egysejtű a brazil csatáréhoz, Fredéhez képest, aki hol hűségesküt tesz a Lyon mellett, hol külföldre utazik más klubokkal tárgyalni, hol hazaruccan Brazíliába, hol kikerül az első csapat keretéből. Romário juthat róla eszünkbe, igaz, ő azért szorgalmasan termelte két hisztiroham közben a gólokat, ami Fredről nem mondható el. Ezért sem kapott most jó ajánlatot érte a Lyon (még a nagy pénzszóró Tottenhamtől sem), hiszen a dél-amerikainak nyáron lejár a szerződése. Bár a csapat edzője, Claude Puel még decemberben kijelentette, hogy senkit sem igazolnak és csak Fred távozhat, ennek ellenére a Lyon bejelentkezett Charles N’Zogbiáért és Julien Faubert-ért is, miközben Sidney Govout a Portsmouth csábítgatta gőzerővel.

A Marseille a Brandaóért adott hatmillió euróval szemlátomást kiköltekezte magát, és az utolsó héten három tehetséges fiatalt is kölcsönadtak némi tapasztalatszerzésre: az U21-es válogatott csatárt, Elliot Grandint (a Grenoble-hoz), a szerb védekező középpályást, Milos Krszticset (az Ajaccióba) és a középhátvéd Pape M’Bow-t (őt a Cannes-hoz).

Nyáron a kikötővárosban is nagy lesz a jövés-menés, hiszen Djibril Cissé és Gaël Givet már aligha tér vissza Angliából, ahol jelenleg kölcsönben futballoznak, de Taye Taiwo, Elliot Grandin és Modeste M’Bami is bejelentette, hogy a labdarúgók Mekkájában, a Premiershipben szeretné folytatni.

A Sochaux elengedte kölcsönbe a kameruni válogatott Valéry Mezague-ot és a szlovén válogatott Valter Birsát, míg a brazil nemzeti csapatba még csak félreértésből sem behívott Alvaro szerződését felbontották (pedig 2006 nyarán kétmillió eurót fizettek érte).

A Monaco egy igencsak egzotikus átigazolással kérte felvételét listánkra, hiszen leigazolták a Dnyipro Dnyipropetrovszk együttesétől az elefántcsontparti középhátvédet, Igor Lolót. Rá azért volt szükség, mert az argentin bekk, Leandro Damián Cufré áttette székhelyét Berlinbe, a Herthához. A hercegségbeliek ezeken felül a dallamos nevű németet, Torben Joneleitot kölcsönadták a Charleroi együtteséhez.

A Lille visszakapta a Charleroi-tól az ott kölcsönben szereplő Chris Makiese-t, ám a francia-kongói támadó nem hagyta el Belgiumot, hiszen tavasszal a Zulte-Waregemnél erősödik majd. A klub kiszúrta magának a Grenoble 19 esztendős játékmesterét, Sofiane Feghoulit, de nem lesz könnyű dolguk megszerzésével, hiszen „mindössze” a Manchester Uniteddel, a Hull Cityvel, az Ajaxszal, a Fiorentinával és Marseille-jel kell megküzdeniük kegyeiért.

A tabella középső és alsó részén állomásozó gárdák több játékosukat is kölcsönadták. A rengeteg klubváltást most nem elemezgetnénk, hiszen ez nagyban rontana cikkünk élvezeti értékén; hármat emelnék ki mindössze, már csak hangzásuk miatt is: a Grenoble kölcsönvette a német U21-es válogatott támadót, Mustafa Kucukovicot az 1860 Münchentől és eladta Franck Dja Djedjét a Racing Strasbourg-hoz, a Nantes együttese pedig kölcsönadta a román Claudiu Keserüt a másodosztályú FC Toursnak.

Végezetül két kútba esett átigazolásról: a Newcastle nem tudta megszerezni a Toulouse-tól Albin Ebondót, és hiába ajánlott tízmillió eurónál is többet a Rennes-nek Stéphane M’Biáért.

A francia élvonalbeli labdarúgóklubok ezen a télen mindössze 2.3 millió eurót kaptak eladott játékosaikért, miközben 17.7 millióért vásároltak. Ez még a tavaly ilyenkor elköltött összegek mellett is (23.1 illetve 35.8) eltörpül, nemhogy a többi topligás (angol, spanyol, olasz, német) bajnokság ez irányú kiadásaihoz képest.

A legdrágább játékos a télen a már említett Brandao volt, a legtöbbet a Marseille költötte (hatmilliót), a legnagyobb bevételre (1.3 millióra) is ők tettek szert. A kikötővárosaiktól nem kevesebb, mint nyolc futballista távozott, míg a legtöbben a Grenoble-hoz érkeztek, négyen.

A fenti sorokkal zárjuk is a téli átigazolásokról szóló sorozatunkat, köszönjük a kedves NSO-olvasók figyelmét, és a gyengébb poénokhoz tanúsított önfegyelmét!

JÖTTEK, MENTEK

Olympique Lyon
Érkezett:
Távozott: Cléber Anderson (Cruzeiro, k.)

Marseille
Érkezett: Brandao (Sahtar Doneck, 6 000 000), Sylvain Wiltord (Stade Rennes, ingyen)
Távozott: Elamine Erbate (Al-Wahda, 900 000), Leyti N’Diaye (Ajaccio, kölcsönbe), Fabrice Begeorgi (Werder Bremen II), Bostjan Cesar (Grenoble, 400 000), Gaël Givet (Blackburn, k.), Elliot Grandin (Grenoble Foot, k.), Milos Krstic (Ajaccio, k.), Pape M’Bow (Cannes, k.)

FC Toulouse
Érkezett:
Távozott: Pavel Fort (Slavia Praha, k.)

FC Stade Rennes
Érkezett:
Távozott: Olivier Sorlin (PAOK Szaloniki, k., i.), Sylvain Wiltord (O. Marseille, i.), Jimmy Nirlo (Veria)

Girondins Bordeaux
Érkezett:
Távozott: Gabriel Obertan (Lorient, k.), Florian Marange (Le Havre, k.)

FC Sochaux-Montbéliard
Érkezett: Václav Sverkos (Baník Ostrava, 2 500 000), Jaszin Mikari (Grasshoppers, 1.500.000)
Távozott: Valéry Mezague (LB Chateauroux), Ivan Perisic (KSV Roeselare, k.), Valter Birsa (Auxerre, k.), Alvaro (szerződését felbontották)

AJ Auxerre
Érkezett: Valter Birsa (Sochaux, k.)
Távozott: Jérémy Huyghebaert (KSV Roeselare, i.), Alain Traore (Stade Brest, k.), Serge Akakpo (Vaslui)

AS Monaco
Érkezett: Vincent Ramael (AFC Tubize, k.), Vallaurio (Croix-de-Savoie, k.v.), Igor Lolo (Dnyipro Dnyipropetrovszk)
Távozott: Lucas Bernardi (Newell’s , i.), Sani Aruna Kaita (Kuban Krasznodar, k.), Elia Legati (Milan, k.v.), Leandro Damián Cufré (Hertha BSC, i.), Torben Joneleit (RSC Charleroi, k.)

OSC Lille
Érkezett: Chris Makiese (RSC Charleroi, k.v.)
Távozott: Jérémy Taravel (Zulte-Waregem, k., i.), Peter Franquart (Le Havre. k.), Chris Makiese (Zulte-Waregem, k., i.)

AS Saint-Étienne
Érkezett:
Távozott: Lasse Nilsson (Vitesse, k.), Stéphen Vincent (AS Cannes, i.)

Le Mans UC 72
Érkezett:
Távozott: Alphousseyni Keita (Olympique Nimes, k.), Brahim El Bahri (FC Istres, k.)

AS Nancy-Lorraine
Érkezett: Veigar Páll Gunnarsson (Stabaek IF, 1 800 000)
Távozott: Marc-Antoine Fortuné (West Brom, k.), Basile Camerling (Clermont Foot, k.), Jean Calvé (FC Lorient, k.)

FC Lorient
Érkezett: Gabriel Obertan (Girondins Bordeaux, k.), Jean Calvé (AS Nancy, k.)
Távozott: Nicolas Marin (Bastia, k.), Antoine Buron (Amiens, k.), Ricardo Sophie (Louhans-Cuiseaux, k.), Andrew Jacobson (szerződését felbontották)

FC Paris Saint-Germain
Érkezett:
Távozott: Granddi Ngoyi (Clermont Foot, k.), Younousse Sankhare (Stade Reims, k.),
Juszuf Mulumbu (West Bromwich, k.)

OGC Nice
Érkezett: Emerse Faé (Reading, 2 500 000), Adeílson (Tombense, 1 000 000), Julien Sablé (Lens, 1 000 000)
Távozott: Ismaël Gace (Rodez AF, k.)

FC Valenciennes
Érkezett: Jean-Claude Darcheville (Glasgow Rangers, i.)
Távozott: Seid Khiter (Vannes, k.), Jaszin Bezzaz (Racing Strasbourg)

SM Caen
Érkezett: Guillaume Quellier (Stade de Reims, k.v.)
Távozott: Karl Svensson (IFK Göteborg), Brahim Thiam (Stade Reims)

FC Nantes
Érkezett:
Távozott: Nicolas Goussé (Croix-de-Savoie), Claudiu Keserü (FC Tours, k.), Michael Gravgaard (Hamburger SV, k., 300 000), Éric Cubilier (Bastia, i.)

Grenoble Foot
Érkezett: Bostjan Cesar (O. Marseille, 400 000), Pierre Boya (Rapid Bukarest, 1 000 000), Elliot Grandin (Olympique Marseille, k.), Mustafa Kucukovic (1860 München, k.)
Távozott: Biagui Kamissoko (Stade Reims), Franck Dja Djedjé (Racing Strassbourg, 200 000), Alphant (Louhans-Cuiseaux)

AC Le Havre
Érkezett: Peter Franquart (Lille, k.), Florian Marange (G. Bordeaux, k.), Mamadou Diallo (el-Dzsazira, i.), Frédéric Hantz (klubnélküli)
Távozott: Cédric Faure (Stade Reims, 500 000), Adame Soumare (Vannes, k.), Selim Bouadla (Paris FC, k.), Abdellah Kharbouchi (AS Cannes, i.)


AKIKNEK LEJÁR A SZERZŐDÉSÜK

Camel Meriem (Monaco, 29)
Yoann Pelé (Le Mans, 26)
Jérémy Mathieu (Toulouse, 25)
Benoit Pedretti (Auxerre, 28)
Modeste M’Bami (Olympique Marseille, 26)
Fodé Mansaré (Toulouse, 27)
Vincent Hognon (Nice, 34)
Cédric Kanté (Nice, 29)
Rabiu Afolabi (Sochaux, 28)
Jean-Pascal Mignot (Auxerre, 27)
Franck Jurietti (Girondins Bordeaux, 33)
Boudewijn Zenden (Olympique Marseille, 32)
Juan Eduardo Eluchans (Caen, 28)
Grégory Proment (Caen, 30)
Cyril Rool (Nice, 33)
Cyril Jeunechamp (Nice, 33)
Jean-Claude Darcheville (Valenciennes)
Dzsamel Belmadi (Valenciennes, 32)
Fabrice Pancrate (PSG, 28)
Sylvain Wiltord (Olympique Marseille, 34)
Grégory Wimbée (Grenoble, 37)
Renato Civelli (Olympique Marseille, 25)
Olivier Echouafni (Nice, 34)
Lionel Létizi (Nice, 35)
Santos (Sochaux, 29)
Kévin Olimpa (Girondins Bordeaux, 20)
Joan Hartock (Olympique Lyon, 21)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik