Franciaország: ismét felbukkant egy Mór délen

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.07.30. 15:34
A Ligue 1-ben, a Marseille-ben vezeti le kissé csonkán is csodálatos pályafutását a spanyol Fernando Morientes, azaz Mór, ám a kikötővárosiak elveszítették csapatkapitányukat, Lorik Canát. Portugáliában a kutyamelegben is zajlik az élet: az egyik nagycsapat kölcsönkapta a Barcelonától Keirrisont, becenevén K9-et (a K-9 elnevezés takarja az Egyesült Államokban a kutyás rendőrségi egységeket), a másik viszont eladta Claudio Pitbullt, a brazil támadót.
A Barcelona gyorsan továbbadta Keirrisont
Fotó: Action Images
A Barcelona gyorsan továbbadta Keirrisont
A Barcelona gyorsan továbbadta Keirrisont
Fotó: Action Images
A Barcelona gyorsan továbbadta Keirrisont

A francia első osztályú labdarúgó-bajnokságban kevés transzfernek lehettünk (távoli) tanúi, ám unalmasnak mégsem mondhatnánk az elmúlt hét nap eseményeit, hiszen minőségi futballisták váltottak munkaadót.

A Nancy kölcsönadta brazil jobbhátvédjét, Heldert a Rapid Bucurestinek, természetesen az idei divatnak megfelelően vásárlási opcióval. A Nice két támadóval erősített: a mali válogatott Mamadou Bagayoko a Nantes-tól érkezett, Alain Cantareil a Lorient-től, és rajtuk kívül a Racing Strasbourgot odahagyó balhátvéd, a rutinos Grégory Paisley is az OGC-hez került.

Lorik Cana
Lorik Cana
A Rennes-nél újabb tehetséges fiatal, Abdoul Camara került fel a profikhoz. A St.-Étienne-nél hasonló utat járt be a nagy ígéretnek tartott középpályás, Josuha Guilavogui, és a zöld-fehérek kölcsönkérték – naná, hogy opcióval – a rutinos szenegáli védőt, Guirane N'Dawot a Nantes-tól. A PSG kölcsönadta brazil támadóját, Everton Santost a japán Albirex Niigitának. Sohasem találnák ki: opcióval.

A Sochaux-tól nemrégiben elengedett U21-es válogatott kapus, Jérémy Gavanon aláírt a Cannes-hoz, a Marseille pedig elveszítette csapatkapitányát, az albán Lorik Canát, aki 5.8 millió euró ellenében a Sunderlandhez került. A szűrő így már nem játszhat együtt a szintén a PSG-ben profivá vált, a Lorient-től 2.5 millió euró ellenében érkező 30 esztendős Fabrice Abriel-vel. A francia támadó középpályás mellett egy igazi nagyvadat lőtt az OM a nyári játékosvadászaton: a Valenciánál új szerződést ki nem érdemlő Fernando Morientest.

Fernando Morientes
Fernando Morientes
A szimpatikus spanyol támadó már 33 éves, fantasztikus karrier áll mögötte (még ha az utóbbi pár évet alighanem szívesen újrakezdené), és rutinjával, tagadhatatlan gólérzékével, valamint forró bizonyítási vágyával nagy hasznára lehet a klubnak a következő idényben. Ha elégedettek lesznek egymással a felek, újabb egy évre meghosszabbíthatják a kontraktust.

A Bordeaux sem ül nyugodtan babérjain, hiszen négymillióért megvásárolta a Lorient-től a 25 esztendős középső védőt, Michael Cianit. Mathieu Valverde viszont elhagyta a Girondins-t: az egykoron nagy reményekkel indult kapuvédő a Boulogne együtteséhez került.

Danijel Ljuboja
Danijel Ljuboja
A Grenoble is nagyot dobott az elmúlt napokban, hiszen leigazolta a klub nélküli szerb támadót, Danijel Ljuboját, akinek legutóbbi munkaadója a Stuttgart volt, ám ott rendre létszámfelettinek bizonyult. A 19-szeres szerb válogatott csatár még mindig csak 30 éves, és minden bizonnyal benne is buzog a bizonyítási vágy, így jó üzletnek bizonyulhat megszerzése a kiscsapat számára.

A Le Mans 700 ezer eurót sem sajnált a Dinamo Tbiliszi sokszoros gaboni válogatott kapusáért, Didier Ovonóért, míg a Lille ingyen szerzett kesztyűs embert: kölcsönkérte és -kapta a kongói nemzeti csapatban is számításba vett Barel Morial Moukót a Gueugnontól.

A több erősségét is elveszítő Lorient nem bankban tartja bevételeit: kétmillióért megszerezte az argentin támadót, Gabriel Penalbát az Argentinos Juniorstól, rajta kívül a középcsatár Yaya Diané, a középső védő Namaie Mendy és a jobbszélső James Fanchone is hozzá került. A Valenciennes igyekszik tartani a lépést: 700 ezerért erősítette meg védelmét a kameruni Gaetan Bonggal.

Bafetimbi Gomis
Bafetimbi Gomis
A Lyon újabb neves csatárt szerzett: 13 millió euróért megvette a St.-Étienne-től a gall nemzeti csapatban is megforduló támadót, Bafetimbi Gomist. Az átigazolási összeg a játékos és a Lyon eredményeinek függvényében még kétmillióval nőhet.

Az Ajax megtalálta az Arsenalhoz eladott Thomas Vermaelen utódját: nyolcmillióért megvásárolta az AZ-től Demy de Zeeuwöt. A védelem valamennyi posztján és szűrőként is bevethető holland válogatott játékos 2013-ig írt alá új klubjához. A PSV csatársorát erősítette meg: 3.1 millióért érkezett a jobbszélső Sztanyislav Manolev a Liteksz Lovecstől.

A Celtic egy és háromnegyed millióért megszerezte az egykori angol U21-es válogatott balhátvédet, Daniel Foxot a Coventry Citytől, elengedett viszont két, sok nagy csatá(r)t megjárt veteránt: a 33 esztendős középső védőt, a guineai Dianbobo „Bobo” Baldét, valamint a harmincéves kameruni jobbhátvédet, Jean-Joel Perrier Doumbét.

Claudio Pitbull
Claudio Pitbull
A törökök ezúttal nem fogtak ki maguknak említésre méltó játékost, nem úgy a portugálok: a Benfica kölcsönkapta a már említett K9-et, azaz Keirrisont a Barcelonától, a Sporting a Manchester Citytől az ecuadori támadót, Felipe Caicedót, valamint szerződést kötött az Arsenaltól nemrégiben elengedett csatárral, Rui Fontéval (akit rögtön kölcsön is adott a Vitória Setúbalnak).

A Porto hat játékostól is megvált az utóbbi hét napban, köztük Pelétől és Claudio Pitbulltól; 3.3 millióért érkezett viszont a Colóntól az argentin középső középpályás, a 22 esztendős Sebastián Prediger.

JÖTTEK, MENTEK

LIGUE 1
AUXERRE
Érkezett: Baptiste Martin (Clermont Foot, kölcsönből vissza), Valter Birsa (Sochaux, 1 500 000 euró), Marcos António (PAOK Szaloniki, kv.), Gabriel Tamas (Dinamo Bucuresti, kv.), Alain Traoré (Brest, kv.), Alexandre Licata (Monaco, i.), Ludovic Genest (Bastia, kv.), Jérémy Huyghebaert (Roulers, kv.), Oxence Mbani (Romorantin, kv.), Roy Contout (Amiens, i.)
Távozott: Dennis Oliech (al-Arabi, 6 600 000), Thomas Kahlenberg (Wolfsburg, 4 000 000), Marc Fachan (Dinamo Kijev, ingyen), Steven Langil (Caen, kölcsönbe), Ludovic Genest (Laval), Maxime Jasse (Dijon, k.), Lynel Kitambala (Dijon, k.), Denisz Petrics (szerződése lejárt), Mendes Jonathan (Standard Liege), Gabriel Tamas (Dinamo Bucuresti, k., i.), Melvyn Vieira (Moulins), Lynel Kitambala (Dijon, k.), Denis Petrics (szl.)
MONTPELLIER
Érkezett: Anthony Scribe (Croix-de-Savoie, kv.), Cyril Jeunechamp (Nice, i.), Emir Szpahics (Lokomotiv Moszkva, kv.), Romain Pitau (Sochaux, i.), Geoffrey Dernis (St.-Étienne, i.), Rémy Cabella (Montpellier B), Junesz Belhanda (Montpellier B)
Távozott: Jean-Philippe Sabo (Marseille, kv.), Garry Bocaly (Marseille, kv.), Anthony Lippini (szl.), Romain Armand (Clermont Foot, k.), Abdelnasszer Uadah (szl.), Bruno Carotti (visszavonult), Thomas Deruda (Marseille, kv.)
NANCY
Érkezett: Johan Lapeyre (Entente, kv.), Reynald Lemaitre (Caen, 1 000 000), Bakaye Traoré (Amiens, i.), Jordan Loties (Dijon, 1 200 000), Bocundji Ca (Tours, 1 000 000), Jean Calvé (Lorient, kv.), Basile Camerling (Clermont Foot, kv.), Marc-Antoine Fortuné (West Bromwich, kv.), Paul Alo’o Efoulou (Angers, kv.), Rémy Pillot (Nancy B), Damien Mozika (Louhans-Cuiseaux, kv.), Floyd Ayite (Bordeaux, k.), Cheick Diabaté (Bordeaux, k.), Florian Marange (Bordeaux, i.)
Távozott: Frédéric Biancalani (szl.), Geoffrey Adjet (Tours, i.), Benjamin Gavanon (szl.), Rudy M’Passi (szl.), Amin Tighazaoui (szl.), Oumar Touré (Dijon), Marc-Antoine Fortuné (Celtic, 4 400 000), Landry N’Guemo (Celtic, k.), Helder (Rapid Bucuresti, 200 000)
NICE
Érkezett: Ismaël Gace (Rodez, kv.), Larrys Mabiala (Paris SG, i.), Jonathan Quartey (Kaizer Chiefs), Mickaël Poté (Clermont Foot, i.), Aleddin Jahja (Lens, kv.), Grégory Paisley (Racing Strasbourg), Mamadou Bagayoko (Nantes), Alain Cantareil (Lorient)
Távozott: Vincent Hognon (szl.), Nduka Ozokwo (szl.), Cyril Jeunechamp (Montpellier, i.), Patrick Barul (szl.), Cédric Kanté (Panathinaikosz, i.), Aleddin Jahja (Lens), Anthony Modeste (Angers, k.), Cyril Rool (Marseille, 400 000)
PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Everton Santos (Fluminense, kv.), Christophe Jallet (Lorient, 2 500 000), Mevlüt Erdinc (Sochaux, 8 000 000), Grégory Coupet (Atlético Madrid, 800 000), Alassane També (PSG U19), Abdelaziz Barrada (PSG B), Mateja Kezsman (Fenerbahce, 4 500 000), Younousse Sankharé (Stade Reims, kv.), Granddi Ngoyi (Clermont Foot, kv.), Yannick Boli (Le Havre, kv.), Albert Baning (Grenoble Foot, kv.), Florian Makhedjouf (PSG U19), Youssouf Mulumbu (West Bromwich, kv.), Willamis Souza (Gremio, kv.), Yannick Boli (Le Havre, kv.), Willy Grondin (Valenciennes, i.), Jimmy Kamghain (PSG U19)
Távozott: Gaëtan Charbonnier (Angers, i.), Larrys Mabiala (Nice, i.), Fabrice Pancrate (szl.), Willemis Souza (Gremio, 2 200 000), Stéphane Véron (szl.), Mickaël Landreau (Lille, 1 600 000), Youssouf Mulumbu (West Bromwich, 200 000), Chris Mavinga (Liverpool), Everton Santos (Niigata, k.)
RENNES
Érkezett: Lhadji Badiane (Clermont Foot, kv.), Florent Petit (Rennes B), John Boye (Hearts), Ismaël Bangoura (Dinamo Kijev, 11 000 000), Tongo Doumbia (Chateauroux B, i.), Inamoto Junicsi (E. Frankfurt, i.), Benjamin Moukandjo (Entente SSG, kv.), Daniel Moreira (Grenoble Foot, kv.), Fabrice Ondama (Créteil, kv.), Kevin Bru (Clermont Foot, kv.), Maxime Le Marchand (Rennes B), Guillaume Borne (Brest, kv.), Felix Katongo (Chateauroux, kv.), Olivier Sorlin (PAOK Szaloniki, kv.), Sylvain Wiltord (Marseille, kv.), Abdoul Camara (Rennes B), Yohan Lasimant (Rennes B)
Távozott: Yohan Lasimant (Sedan, k.), Olivier Sorlin (PAOK Szaloniki, 150 000), Yacine Brahimi (Clermont Foot, k.), Felix Katongo (szl.), Guillaume Borne (Boulogne), David Louhoungou (Mladá Boleslav), Bira Dembele (Boulogne, k.), Julian Esteban (Servette, k.), Stéphane M’Bia (Marseille, 12 000 000), Maxime Le Marchand (Le Havre, k.), Yohan Lasimant (Sedan, k.)
SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Jessy Moulin (Arles, kv.), Maodomalick Fayé (Tours, kv.), Samy Houri (Arles, kv.), Yoan Andreu (Saint-Étienne B), Vincent Planté (Caen, 800 000), Maodo Fayé (Tours, kv.), Lars Nilsson (Vitesse, kv.), Gelson Fernandes (Manchester City, 3 500 000), Bakary Sako (Chateauroux, 3 000 000), Josuha Guilavogui (St.-Étienne B), Guirane N'Daw (Nantes, k.)
Távozott: Macui Daiszuke (Grenoble Foot, 1 000 000), Geoffrey Dernis (Montpellier, i.), Lasse Nilsson (Vitesse, i.), Jodi Viviani (Grenoble, 400 000), Paulo Machado (FC Porto, kv.), Medhi Messaoudi (Gap), Sébastien Grax (Guingamp, k.), Bafetimbi Gomis (Lyon, 13 000 000)
SOCHAUX
Érkezett: Lionel Mathis (Guingamp, kv.), Ivan Sztevanovics (Partizan Beograd, 1 000 000), Jérémie Bréchet (PSV, 1 000 000), Manassé Enza-Yamissi (Nimes, i.), Loic Poujol (Sochaux B), Ivan Perisic (Roeselare, kv.), Robin Prévitali (Louhans-Cuiseaux, kv.), Badara Sene (Guingamp, kv.), Boukary Dramé (Real Sociedad, kv.), Kandia Traoré (Strasbourg, kv.), Maxime Josse (Angers, kv.), Pierrick Cros (Sochaux B), Valter Birsa (Auxerre, kv.), Charlie Davies (Hammarby, 1 500 000)
Távozott: Valter Birsa (Auxerre, 1 500 000), Michael Isabey (Dijon, i.), Omar Daf (szl.), Stéphane Pichot (Strasbourg, i.), Rabiu Afolabi (szl.), Romain Pitau (Montpellier, i.), Hakim el-Bunadi (szl.), Olivier Thomas (szl.), Francileudo Santos (szl.), Jérémy Gavanon (Cannes), Mevlüt Erdinc (Paris SG, 8 000 000), Robin Prévitali (Gueugnon, k.), Kandia Traoré (Caen, k.), Romain Pitau (Montpellier), Valéry Mezague (Vannes, i.), Florin Bérenguer (Dijon)
TOULOUSE
Érkezett: Pavel Fort (Slavia Praha, kv.), Kévin Dupuis (Rodez, kv.), Yohann Pelé (Le Mans, i.), Antoine Devaux (Boulogne, 500 000), Luan (Sao Caetano, 2 500 000), Dany Nounkeu (Pau, i.), Paulo Machado (FC Porto, 3 500 000), Ilunga Herita (West Ham, kv.), Adrien Regattin (Sete)
Távozott: Cédric Carrasso (Bordeaux, 8 000 000), Hérita Ilunga (West Ham, 3 500 000), Anthony Ouasfane (Angers, i.), Brian Bergougnoux (szl.), Jérémy Mathieu (Valencia, i.), Pavel Fort (Bielefeld, 450 000), Adrien Regattin (Séte)
MONACO
Érkezett: Bolívar (Internacional, kv.), Massamba Sambou (Le Havre, kv.), Malaury Martin (Nimes, kv.), Nené (Espanyol, kv.), Djimi Traoré (Portsmouth, i.), Gonzalo Vargas (Guadalajara, kv.), Sani Kaita (Kubany Krasznodar, kv.), Frédéric Bulot (Monaco B), Sébastien Puygrenier (Zenit, 700 000, k.)
Távozott: Freddy Adu (Benfica, kv.), Alexandre Licata (Auxerre, i.), Camel Meriem (szl.), Torben Joneleit (Charleroi, 75 000), Leandro Cufré (Gimnasia La Plata), Gonzalo Vargas (Atlas, i.), Bolívar (Internacional, 1 500 000), Thomas Mangani (szl.), Arnaud Lescure (szl.), Kévin Diaz (Ajaccio, k.)
MARSEILLE
Érkezett: Jean-Philippe Sabo (Montpellier, kv.), Souleymane Diawara (Bordeaux, 6 500 000), Lucho González (FC Porto, 18 000 000), Edouard Cissé (Besiktas, i.), Pape M’Bow (Cannes, kv.), Elliot Grandin (Grenoble Foot, kv.), Leyti N’Diaye (Ajaccio, kv.), Cedric D'Ulivo (Marseille B), Szalim Arras (Stade Reims, kv.), André Ayew (Lorient, kv.), Garry Bocaly (Montpellier, kv.), Charley Fomen (Bangangté, 200 000), Thomas Deruda (Montpellier, kv.), Sylvain Wiltord (Rennes, kv.), Cyril Rool (Nice, 400 000), Stéphane M’Bia Etoundi (Rennes, 12 000 000), Milos Krsztics (Ajaccio, kv.), Elinton Andrade (Rapid Bucuresti, 200 000), Fernando Morientes (Valencia, i.), Fabrice Abriel (Lorient, 2 500 000)
Távozott: Dmitro Nyepohodov (szl.), Milos Krsztics (szl.), Fabrice Begeorgi (Istres, i.), Gaël Givet (Blackburn, 4 000 000), Djibril Cissé (Panathinaikosz, 8 500 000), Sylvain Wiltord (szl.), Renato Civelli (szl.), Boudewijn Zenden (szl.), Ronald Zubar (Wolverhampton, 3 000 000), Christophe Aubanel (GFCO Ajaccio), Tyrone Mears (Derby County, kv.), Karim Ziani (Wolfsburg, 7 000 000), Thomas Deruda (Ajaccio, i.), Szalim Arras (Bastia, i.), Modeste M'Bami (szl.), Jean-Philippe Sabo (Ajaccio, k.), Lorik Cana (Sunderland, 5 800 000)
BORDEAUX
Érkezett: Cédric Carrasso (Toulouse, 8 000 000), Cheick Diabaté (Ajaccio, kv.), Floyd Ayité (Angers, kv.), Gabriel Obertan (Lorient, kv.), Florian Marange (Le Havre, kv.), Paul Lasne (Bordeaux B), Matthieu Saunier (Bordeaux B), Yoann Gourcuff (Milan, 15 000 000), Ludovic Sané (Bordeaux B), Wilfried Moimbé (Stade Reims, kv.), Ted Lavie (Angers, kv.), Jaroslav Plasil (Osasuna, 3 000 000), Michael Ciani (Lorient, 4 000 000)
Távozott: Ted Lavie (szl.), Kévin Olimpa (Angers, k.), Souleymane Diawara (Marseille, 6 500 000), Wilfried Moimbé (St. Truiden), Marvin Esor (Arles-Avignon), Gabriel Obertan (Manchester United, 3 500 000), Floyd Ayite (Nancy, k.), Florian Marange (Nancy), Cheick Diabaté (Nancy, k.), Mathieu Valverde (Boulogne)
BOULOGNE
Érkezett: Kévin das Neves (Nantes, i.), Laurent Agouazi (Metz, i.), Frédéric Da Rocha (Nantes, i.), Guillaume Borne (Rennes, i.), Olubayo Adefemi (Altach), Aldo Angoula (ETGFC, kv.), Bira Dembele (Rennes, k.), Fabien Robert (Lorient, k.), Mathieu Valverde (Bordeaux)
Távozott: Faneva Andriatsima (Nantes, kv.), Steven Mouyokolo (Hull, 2 150 000), Christian Kinkela (Ajaccio), Jonas Brignoni (szl.), Matthieu Labbé (szl.), Alain N’Kong (Indios, i.), Antoine Devaux (Toulouse, 500 000)
GRENOBLE FOOT
Érkezett: Macui Daiszuke (St.-Étienne, 1 000 000), Jimmy Juan (Chateauroux, kv.), Sandy Paillot (Olympique Lyon, 1 500 000), Jodi Viviani (St.-Étienne, 400 000), Josip Tadic (Dinamo Zagreb, 500 000), Danijel Ljuboja (Stuttgart, i.)
Távozott: Daniel Moreira (Rennes, kv.), Michel Alphant (szl.), So Ito (szl.), Milos Dimitrijevics (szl.), Busaib el-Mubarki (szl.), Paul Cattier (szl.), Valid Regragui (szl.), Hriszto Janev (Liteksz Lovecs, i.), Francis N’Ganga (Tours, i.), Maxence Flachez (visszavonult) , Grégory Wimbée (szl.), Elliot Grandin (Marseille, kv.), Larsen Touré (Lille, kv.), Albert Baning (Paris SG, kv.), Mathieu Gianni (szl.)
LE MANS
Érkezett: Guillaume Loriot (Clermont Foot, kv.), Patrick Ekeng Ekeng (Canon Yaoundé), Fousseyni Cissé (Le Mans B), Giorgi Makaridze (Le Mans B), Didier Ovono (Dinamo Tbiliszi, i.), Sébastien Corchia (Le Mans B), Mamadou Wague (Le Mans B), Brahim el-Bahri (Istres, kv.), Alphousseyni Keita (Olympique Nimes, kv.), Zito (Laval, kv.), Idrissa Sylla (Le Mans B), Ali Bamba (SO Abidjan), Dominique Bayi (Le Mans B), Didier Ovono (Dinamo Tbiliszi, 700 000), Valentin N'Kwelle (Le Mans B)
Távozott: Yohann Pelé (Toulouse, i.), Thibault Ferrand (Stade Reims, k.), Abdu Adénon (Bastia, k.), Abdourahmane Dieye (Rodez, k.), Brahim el-Bahri (Istres), Gervinho (Lille, 8 000 000)
LENS
Érkezett: Kanga Akalé (Recreativo Huelva, kv.), Eduardo (Guingamp, i.), Hamdi Kaszroui (Espérance, 600 000), Isszam el-Adua (Vidad, 350 000), Aleddin Jahja (Nice), David Pollet (Gueugnon)
Távozott: Arnaud Brocard (szl.), Nolan Roux (Brest, i.), David Pollet (Paris FC, k.), Kévin Goeman (Zulte-Waregem, k.)
LILLE
Érkezett: Ludovic Butelle (Valencia, i.), Luis Yanes (Junior Barranquilla, kv.), Larsen Touré (Grenoble Foot, kv.), Peter Franquart (Le Havre, kv.), Pierre-Emerick Aubameyang (Milan, k.), Mickaël Landreau (Paris SG, 1 600 000), Jean-Alain Fanchone (Strasbourg), Ladislas Douniama (Orléans, k.), Jérémy Taravel (Zulte-Waregem, kv.), Souleymane Youla (Eskisehirspor, kv.), Gervinho (Le Mans, 8 000 000), Arnaud Souquet (Lille U19), Chris Makiese (Zulte-Waregem, kv.), Luis Yanes (A. Junior, kv.), Barel Mouko (Gueugnon, i.)
Távozott: Grégory Tafforeau (Caen, i.), Souleymane Youla (Eskisehirspor), Jérémy Taravel (Zulte-Waregem), Badis Lebbihi (Zulte-Waregem), Chris Makiese (Zulte-Waregem), Brian Obino (szl.), Grégory Malicki (Dijon, i.), Omar Benzerga (szl.), Michel Bastos (Lyon, 18 000 000), Nicolas Fauvergue (1860 München, k.), Aymar Moro Mvé (FC Malines)
LORIENT
Érkezett: Alain Cantareil (Ajaccio, kv.), Sigamary Diarra (Tours, i.), Arnold Makengo (Portsmouth, k.), Laurent Koscielny (Tours, 1 500 000), Maxime Barthelme (RC Paris, i.), Maxime Baca (Le Havre, i.), Ricardo Sophie (Louhans-Cuiseaux, kv.), Antoine Buron (Amiens, kv.), Nicolas Marin (Bastia, kv.), Olivier Monterrubio (Sion), Maxime Baca (Le Havre), Gabriel Penalba (Argentinos, 2 000 000), Yaya Diané (Lorient), Namaie Mendy (Lorient), James Fanchone (Racing Strasbourg, i.)
Távozott: André Ayew (Marseille, kv.), Oscar Ewolo (Brest, i.), Julian Pinard (szl.), Bakary Soro (szl.), Marc Boutruche (visszavonult), Bertrand Robert (szl.), Ulrich Le Pen (Laval, i.), Jean Calvé (Nancy, kv.), Gabriel Obertan (Bordeaux, kv.), Christophe Jallet (Paris SG, 2 500 000), Hamed Namusi (Sivasspor), Fabien Robert (Boulogne, k.), Rafik Szaifi (al-Hor, 500 000), Alain Cantareil (Nice, i.), Fabrice Abriel (Marseille, 2 500 000), Ricardo Sophie (szl.), Michael Ciani (Bordeaux, 4 000 000)
LYON
Érkezett: Lisandro López (Porto, 24 000 000), Romain Beynié (Tubize, kv.), Anderson Cléber (Cruzeiro, kv.), Loic Abenzoar (Lyon B), Maxime Gonalons (Lyon B), Sandy Paillot (Grenoble Foot, kv.), Michel Bastos (Lyon, 18 000 000), Aly Cissokho (Porto, 15 000 000), Bafetimbi Gomis (St.-Étienne, 13 000 000)
Távozott: Timothée Kolodzieczak (Lens U19, kv.), Juninho Pernambucano (al-Garrafa, i.), Sandy Paillot (Grenoble Foot, 2 000 000), Pierrick Valdivia (Sedan, i.), Joan Hartock (szl.), Sébastien Fauré (szl.), Thomas Fontaine (szl.), Karim Benzema (Real Madrid, 35 000 000), Abdul Kader Keita (Galatasaray, 8 500 000), Nicolas Seguin (szl.), Jeremy Pied (Metz, k.), Fabio Dos Santos (Fluminense)
VALENCIENNES
Érkezett: Williams Martínez (Stade Reims, kv.), Seid Khiter (Vannes, kv.), Fahid Halfallah (Caen, 2 500 000), Renaud Cohade (Strasbourg, 1 000 000), Rémi Gomis (Caen, 1 750 000), Nam Te-Hi (Reading), Foued Kadir (Amiens, i.), Gaetan Bong (Metz, 700 000)
Távozott: Jean-Claude Darcheville (szl.), Dzsamel Belmadi (szl.), Jeovanio (szl.), Willy Grondin (Paris SG, i.)

Portugália
FC PORTO
Érkezett: Ibson (Flamengo, kv.), Joao Paulo Andrade (Rapid Bucuresti, kv.), Candeias (Rio Ave, kv.), Tengarrinha (Estrela Amadora, kv.), André Pinto (Santa Clara, kv.), Paulo Ribeiro (Portimonense, kv.), Ukra (Olhanense, kv.), Nuno Coelho (Portimonense, kv.), Steven Vitória (Olhanense, kv.), Ivanildo (Gil Vicente, kv.), Rui Pedro (Portimonense, kv.), Bruno Moraes (Setúbal, kv.), Álvaro Pereira (CFR Cluj, 4 500 000), Beto (Leixoes, 400 000), Josué (Porto U19), Wason Rentería (Sporting Braga, kv.), Bruno Vale (Setúbal, kv.), Diogo Valente (Leixoes, kv.), Federico Scoppa (Covilha, kv.), Bruno Gama (Setúbal, kv.), Cláudio Pitbull (Rapid Bucuresti, kv.), Kaz (Derby County, kv.), Zequinha (Gil Vicente, kv.), Miguel Lopes (Rio Ave, 600 000), Mario Bolatti (Huracán, kv.), Maicon (Cruzeiro, 1 100 000), Jorge Chula (Porto U19), Silvestre Varela (Estrela Amadora, i.), Nuno Coelho (Estrela Amadora, kv.), Orlando Sá (Sporting Braga), Leandro Lima (Setúbal, kv.), Fernando Belluschi (Olympiakosz, 5 000 000), Falcao (River Plate, 3 930 000), Bruno Moraes (Setúbal, kv.), Bura (Covilha, kv.), Vieirinha (PAOK Szaloniki, kv.), Diego Váleri (Lanus, k., 2 300 000), Sebastián Prediger (Colón, 3 300 000)
Távozott: Lisandro López (Lyon, 24 000 000), Tengarrinha (Olhanense, k.), André Pinto (Setúbal, k.), Tarik Szektiui (szl.), Ukra (Olhanense, k.), Nuno Coelho (Villarreal, k.), Pedro Moreira (Gil Vicente, k.), Andrés Madrid (Braga, kv.), Monteiro (Portimonense, k.), Hélder Barbosa (Waalwijk, k.), Rabiola (Olhanense, k.), Paulo Ribeiro (szl.), Rui Pedro (Gil Vicente, k.), Maxi Asis (Boca Juniors II, kv.), Pedro Emanuel (visszavonult), Edson (Figueirense, kv.), Lucho González (Marseille, 18 000 000), Paulo Machado (Toulouse, 3 500 000), Hugo Ventura (Olhanense, k.), Stéphane (Olhanense, i.), Federico Scoppa (Boca Juniors II, kv.), Steven Vitória (Covilha, k.), Josué (Covilha, k.), Jorge Chula (Covilha, k.), Diogo Valente (Braga, i.), Vieirinha (PAOK Szaloniki, 300 000), Zequinha (Olhanense, i.), Daniel Candeias (Recreativo Huelva, k.), Ibson (Szpartak Moszkva, 5 000 000), Bura (Gil Vicente, k.), Rabiola (Olhanense, k.), Edson Cruz (Covilha, k.), Monteiro (Portimonense, k.), Diogo Viana (VVV-Venlo, k.), Leandro Lima (Cruzeiro, k.), Aly Cissokho (Olympique Lyon, 15 000 000), Wason Rentería (Atlético Mineiro, k.), Kaz (Setúbal, i.), Claudio Pitbull (Marítimo), Milan Stepanov (Malaga, k.), Pedro Moreira (Gil Vicente, k.), Pelé (Real Valladolid, k.)
SPORTING CP
Érkezett: Joao Goncalves (Olhanense, kv.), Matías Fernández (Villarreal, 3 635 000), Carlos Saleiro (Coimbra, kv.), André Marques (Setúbal, kv.), Vladimir Sztojkovics (Getafe, kv.), Tiago Pinto (Trofense, kv.), Milan Purovics (Kayserispor, kv.), Paulo Renato (Olhanense, kv.), Celsinho (Estrela Amadora, kv.), Celestino (Estrela Amadora, kv.), Marco Matias (Varzim, kv.), Felipe Caicedo (Manchester City, k.), Rui Fonte (Arsenal, i.)
Távozott: Derlei (szl.), Luis Páez (Tacuary, kv.), Marco Matias (Fátima, k.), Joao Martins (Gil Vicente, k.), Zezinando (szl.), Celestino (Belenenses, i.), André Martins (Tourizense), Zezinando (szl.), Celsinho (Botafogo, k.), Rui Fonte (Vitória Setúbal, k.)
BENFICA
Érkezett: Romeu Ribeiro (Aves, kv.), Miguel Rosa (Estoril, kv.), Javier Saviola (Real Madrid, 5 000 000), José Shaffer (Racing Club, 1 500 000), Ramires (Cruzeiro, 7 500 000), Ariza Makukula (Bolton, kv.), Marc Zoro (Setúbal, kv.), Patric (Brasa FC, 2 000 000), André Carvalhas (Olhanense, kv.), Fábio Coentrao (Rio Ave, kv.), Sepsi László (Racing Santander, kv.), Freddy Adu (Monaco, kv.), Rúben Lima (Aves, kv.), Luís Filipe (Guimaraes, kv.), Rafik Hallis (Nacional, kv.), Ivan Santos (Boavista, kv.), Andrés Díaz (Banfield, kv.), David Simao (Benfica U19), Edcarlos (Fluminense, kv.), Ishmael Yartey (Benfica U19), Leandro Pimenta (Benfica U19), Javi García (Real Madrid, 7 000 000), Keirrison (Barcelona, k.), Weldon (Sport, 200 000)
Távozott: David Suazo (Inter, kv.), José Reyes (Atlético Madrid, kv.), Konsztantinosz Kacuranisz (Panathinaikosz, 3 500 000), André Carvalhas (Fátima, k.), Rúben Lima (Nacional), David Simao (Fátima, k.), Miguel Rosa (Oliveirense, k.), Romeu Ribeiro (Beira-Mar, k.), Leandro Pimenta (Beira-Mar, k.), Ishmael Yartey (Beira-Mar, k.), Joao Pereira (Fátima, k.), Ivan Santos (Carregado, k.)

Hollandia
AJAX AMSTERDAM
Érkezett: Albert Luque (Málaga, kv.), George Ogararu (Steaua Bucuresti, kv.), Dennis Rommedahl (NEC Nijmegen, kv.), Darko Bodul (Ajax Amsterdam II), Timothée Atouba (Hamburger SV, i.), Jeroen Verhoeven (Volendam), Demy de Zeeuw (AZ, 8 000 000)
Távozott: Robbert Schilder (NAC Breda, i.), Donovan Slijngard (Sparta Rotterdam, i.), Dennis Gentenaar (VVV Venlo, i.), Thomas Vermaelen (Arsenal, 10 000 000), Leonardo (szl.)
PSV
Érkezett: Orlando Engelaar (Schalke, 4 000 000), Cássio (Sparta Rotterdam, kv.), Reimond Manco (Willem II, kv.), Stijn Wuytens (De Graafschap, kv.), André Ooijer (Blackburn, i.), Sztanyiszlav Manolev (Litex Lovecs, 3 100 000)
Távozott: Jason Culina (Gold Coast United, i.), Eric Addo (Roda JC, i.), Rens van Eijden (NEC Nijmegen), Jérémie Bréchet (Sochaux, 1 000 000), Género Zeefuik (FC Dordrecht, k.)
FEYENOORD
Érkezett: Erwin Mulder (Excelsior, kv.), Nicky Hofs (Vitesse, kv.), Dani Fernández (Arszenal Kijev), Alekszandar Ignjatovics (Borac Csacsak, k.), Sekou Cissé (Roda JC, 3 500 000)
Távozott: Michael Mols (visszavonult), Mitchell Schet (Excelsior, k.), Kevin Wattamaleo (Excelsior, k.), Kermit Erasmus (Excelsior, k.), Li Csun Szu (al-Naszr, 800 000), Serif Ekrami (el-Guna), Glenn Kobussen (Go Ahead Eagles, i.), Jeffrey Altheer (szl.), Henk Timmer (szl.), Serginho Greene (Catania, i.), Theo Lucius (szl.), Michal Janota (Excelsior, k.), Norichio Nieveld (Excelsior, k.), Nicky Hofs (Vitesse)
AZ ALKMAAR
Érkezett: Boy Waterman (Den Haag, kv.), Kemy Agustien (Birmingham, kv.), Ragnar Klavan (Heracles Almelo, i.), Milano Koenders (NEC Nijmegen, kv.), Pontus Wernbloom (IFK Göteborg, 2 500 000), Erik Heijblok (De Graafschap), Ryan Donk (West Bromwich, kv.)
Távozott: Rogier Molhoek (Vitesse), Julian Jenner (Vitesse), Toni Kolehmainen (szl.), Simon Cziommer (Red Bull Salzburg, i.), Jordy Deckers (Telstar, k.), Ryan Donk (FC Bruges), Boy Waterman (Den Haag), Demy de Zeeuw (Ajax, 8 000 000)

Skócia
RANGERS
Érkezett: Rory Loy (Dunfermline A., kv.), Andrew Shinnie (Dundee FC, kv.), Jordan McMillan (Hamilton Academical, kv.), Andrew Webster (Dundee United, kv.)
Távozott: Christian Dailly (szl.), Brahim Hemdani (szl.), Jorgosz Efrem (Omonia Nicosia, i.), Lee Robinson (Kilmarnock), Dean Furman (Oldham Athletic, i.), Graeme Smith (St. Johnstone, i.), Andrew Webster (Dundee United, k.), Barry Ferguson (Birmingham, 1 200 000)
CELTIC
Érkezett: Lukasz Zaluska (Dundee United, i.), Paul McGowan (Hamilton Academical, kv.), Paul Caddis (Dundee United, kv.), Cillian Sheridan (Motherwell, kv.), Christopher Killen (Norwich, kv.), Dominic Cervi (Michigan Bucks), Marc-Antoine Fortuné (Nancy, 4 400 000), Landry N’Guemo (Nancy, k.), Daniel Fox (Coventry, 1 750 000)
Távozott: Nakamura Sunszuke (Espanyol, i.), Michael McGlinchey (szl.), Paul Hartley (Bristol City, i.), Jan Vennegoor of Hesselink (szl.), Dianbobo Baldé (szl.), Jean-Joël Perrier Doumbé (szl.)

Törökország
BESIKTAS
Érkezett: Batuhan Karadeniz (Eskisehirspor, kv.), Michael Fink (E. Frankfurt, i.), Ridvan Simsek (Karsiyaka, 580 000), Ismail Köybasi (Gaziantepspor, 5 500 000), Erhan Güven (Ankaraspor, játékoscsere), Matteo Ferrari (Genoa, 5 000 000), Nihat Kahveci (Villarreal, 4 500 000), Erkan Zengin (Hammarby, 400 000)
Távozott: Soner Ergencay (szl.), Burak Tahir Ates (szl.), Erdem Özkurt (szl.), Emre Özkan (szl.), Kenan Özer (Caykur Rizespor), Gökhan Aydas (szl.), Can Erdem (szl.), Riza Sen (szl.), Nail Tilbac (szl.), Metin Erdem (szl.), Erkan Resmen (szl.), Can Gümrükcü (szl.), Sezer Sezgin (Gaziantepspor), Abdullah Eryilmaz (szl.), Bülent Uzun (szl.), Erkan Zengin (Hammarby, kv.), Edouard Cissé (Marseille, i.), Aydin Karabulut (Ankaraspor, játékoscsere), Gökhan Zan (Galatasaray, i.), Serdar Kurtulus (Gaziantepspor, játékoscsere), Gordon Schildenfeld (Sturm Graz, k.), Özgür Özkaya (szl.), Serkan Celik (szl.), Rasim Mutlu (szl.), Mehmet Sedef (szl.), Koray Sanli (szl.), Burak Ates (szl.), Bülent Uzun (Karsiyaka, k.), Batuhan Karadeniz (Gaziantepspor, k.), Tomás Zapotocny (Bursaspor, k.)
FENERBAHCE
Érkezett: Onur Karakabak (Sakaryaspor, kv.), Furkan Aydin (Sakaryaspor, kv.), Bilica (Sivasspor, 2 500 000), Bekir Irtegün (Gaziantepspor, i.), Mehmet Topuz (Kayserispor, 9 000 000), Özer Hurmaci (Ankaraspor, 4 500 000), André Santos (Corinthians, 5 000 000), Ertugrul Taskiran (Fenerbahce U19), Alper Pilic (Fenerbahce U19), Cristian (Corinthians, 7 000 000)
Távozott: Mateja Kezsman (Paris SG, 4 500 000), Burcag Basel (szl.), Osman Duman (szl.), Diego Lugano (szl.), Claudio Maldonado (szl.), Özgür Cek (Ankaraspor, játékoscsere), Can Arat (Istanbul BB), Gökhan Emreciksin (Kayserispor), Ilhan Parlak (Ankaraspor, játékoscsere), Kerim Zengin (Antalyaspor, i.), Yasin Cakmak (Sivasspor, játékoscsere), Umut Güzelses (Hacettepe), Josico (szl.), Burak Yilmaz (Eskisehirspor), Gürhan Gürsoy (Antalyaspor)
GALATASARAY
Érkezett: Özgürcan Özcan (Sakaryaspor, kv.), Firat Kocaoglu (Beylerbeyi, kv.), Erhan Sentürk (Diyarbakirspor, kv.), Mustafa Sarp (Bursaspor, i.), Gökhan Zan (Besiktas, i.), Leo Franco (Atlético Madrid, i.), Abdul Kader Keita (Lyon, 8 500 000), Emre Colak (Galatasaray U19), Serdar Eylik (Galatasaray U19)
Távozott: Hasan Sas (szl.), Semih Erdem (szl.), Marcelo Carrusca (Estudiantes), Mülayim Erdem (szl.), Ugur Demirok (szl.), Aytac Akdag (szl.), Cihan Can (Siirt Jetpaspor), Gür Ege Gürel (szl.), Cafercan Aksu (szl.), Fatih Ekinci (szl.), Soner Cihan (szl.), Necati Ates (szl.), Volkan Bekci (Siirt Jetpaspor), Serkan Aggez (szl.), Ugur Erdogan (Siirtspor), Ilker Cihan (szl.), Ümit Karan (Eskisehirspor, i.), Gökhan Öztürk (Gaziantepspor, i.), Irfan Basaran (Orduspor), Ferdi Elmas (szl.), Erkan Ferin (Kasimpasa), Anil Karaer (Adanaspor), Zafer Sakar (Boluspor), Mehmet Düz (Mersin Idman Yurdu), Halil Ibrahim Yüksel (szl.), Serdar Kesci (szl.), Muhammed Atam (Siirt Jetpaspor), Ersel Cetinkaya (szl.), Efecan Karaca (szl.), Ilker Cihan (szl.), Lincoln (szl.), Erhan Sentürk (Diyarbakirspor)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik