U21: Kalmár is betalált, megvertük a görögöket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.16. 19:54
null
A magyar U21-es válogatott itthon tartotta a három pontot Görögország ellen (Fotó: mlsz.hu)
A magyar U21-es válogatott Európa-bajnoki selejtezőn hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott Görögország korosztályos csapata felett. A Gyirmóton rendezett mérkőzésen Kalmár Zsolt és Bese Barnabás szerezte a mieink góljait, akik három meccs után nyertek ismét.

Négy nappal azután, hogy a vírusos megbetegedések miatt erősen tartalékos összeállításban szereplő magyar U21-es válogatott háromgólos vereséget szenvedett Izraelben, hétfőn már Gyirmóton lépett pályára Robert Kilin szövetségi edző csapata.

Az első félidőben a görögök több helyzetet alakítottak ki, közelebb álltak a vezető gól megszerzéséhez, de azt túlzás lenne állítani, hogy óriási nyomás alá helyezték volna a mieink védelmét. A játékrész hajrájában aztán jött a hideg zuhany a vendégek számára, a magyar válogatott első nagy gólszerzési lehetőségét kihasználta. A tizenhatos előterében Mervó Bence szolgálta ki Kalmár Zsoltot, aki Sztefanosz Kapino fölött okosan a léc alá emelt (1–0).

A szünet után a görögök nem tudtak a mieink fölé kerekedni, az utolsó negyedórához érkezve egy egyéni hiba után mégis egyenlítettek. A magyar csapat jobbhátvédje, Bese Barnabás nem tudott felszabadítani, majd a tizenhatoson belül megrúgta Nikosz Joannidiszt, aki a magabiztosan gólra váltotta a tizenegyest (1–1).

Három perccel később Bese jóvá tette a hibáját, Sallai Roland szabadrúgását követően kapura fejelt, Kapino hárított, de pont a magyar játékos elé ütötte a labdát, aki közelről már nem hibázott (2–1).

A hajrában a hellének mindent egy lapra feltéve támadtak az egyenlítő gól megszerzésének reményében, de nem jártak sikerrel, ami azt jelenti, hogy a magyar válogatott itthon tartotta a három pontot, és elkönyvelte második győzelmét a selejtezősorozatban.

A mieink márciusban Izrael ellen folytatják szereplésüket.

U21-ES EB-SELEJTEZŐ
4. CSOPORT, 5. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 2–1
(1–0)
Gyirmót, 2200 néző. Vezette: Tomasz Musial (lengyel)
MAGYARORSZÁG: Nagy G. (Banai, a szünetben) – Bese, Kecskés Á., Lenzsér, Hangya – Forgács (Varga Sz., 61.), Kocsis G. – Gera D., Sallai (Bobál D., 82.), Kalmár – Mervó. Szövetségi edző: Robert Kilin
GÖRÖGORSZÁG: Kapino – Konsztantinidisz, Vurosz, Riszvanisz, Huhumisz (Jannulisz, 83.) – Sziopisz (Cilianidisz, 70.), Canetopulosz – Mavriasz, Funtasz, Maszurasz (Vergosz, 58.) – Joannidisz. Szövetségi edző: Antonisz Nikopolidisz
Gólszerző: Kalmár (45.), Bese (78.), ill. Joannidisz (75. – 11-esből)

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

A csoport másik hétfői mérkőzésén
Albánia–Liechtenstein 2–0

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 4 4 16–1

+15

12
2. Albánia 6 2 2 2 8–13 –5
8
3. Izrael 3 2 1 8–1 +7
7
4. MAGYARORSZÁG 5 2 1 2 10–8 +2
7
5. Görögország 4 2 2 8–6 +26
6. Liechtenstein 6 6 0–21 –21
0

A kilenc csoportelső automatikusan kijut a 2017-es Eb-re, a legjobb négy csoportmásodik pedig (nem számítva a csoporthatodikok elleni eredményeket) két párban oda-visszavágós alapon dönt a fennmaradó két helyről. Lengyelországnak rendezőként nem kell selejtezőt játszania.

A magyar válogatott további programja:
6. forduló, 2016. március 24.
Magyarország–Izrael
7. forduló, 2016. március 28.
Albánia–Magyarország
8. forduló, 2016. szeptember 1.,
Magyarország–Liechtenstein
9. forduló, 2016. október 6.
Magyarország–Portugália
10. forduló, 2016. október 10.
Görögország–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik