NB I: óriásit fordult a világ az ősszel a Vidivel – NS-értékelés

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2024.01.07. 07:20
null
Bartosz Grzelak (jobbra) jó csapatot faragott a Vidiből, Szabó Levente játékával is elégedett volt (Fotó: Török Attila)
A főszponzor távozása után a Fehérvár FC ott folytatta, ahol az előző idényt abbahagyta, ám Kalmár Zsolt és Tóth Balázs átigazolása után feltámadt a csapat, és a harmadik helyen zárta az őszt.

 

Nem elég, hogy hajszál híján kiesett az élvonalból május végén a Fehérvár FC, öt nappal a Vasas elleni, bennmaradást érő 0–0-s záró fordulót követően a Mol bejelentette: tizenhárom év szponzori és öt év név­adó szponzori támogatás után kiszáll a székesfehérvári labdarúgásból. A hír óriási vihart kavart, ugyanakkor a csapat eredményei alapján nem okozott különösebb meglepetést. Kérdéses volt, hogy ha az addigi anyagi háttér csak a kiesés elkerülésére volt elég, a nadrágszíj összehúzása után milyen játékoskerettel kezdheti a felkészülést a tűzoltásra érkező, ám elődeihez hasonlóan addig csalódást keltő eredményeket felmutató Bartosz Grzelak vezetőedző. A nyáron 14 játékos hagyta el a klubot (Zeke Márió néhány hónapos epizódszereplése utáni távozásával együtt 15), és 11 érkezett. A 2022–2023-as idény legjobbját (negyven mérkőzésen 17 gól és két gólpassz), Kenan Kodrót sikerült megtartani, ám a kezdés így is ijesztően alakult: Újpesten (1–2), otthon a Ferencvárostól (3–5), majd Kecskeméten (0–1) is kikapott a csapat, első pontját a negyedik fordulóban a Puskás Akadémia ellen szerezte (2–2). Bár Kenan Kodro és Katona Mátyás játéka miatt pislákolhatott némi remény Fehérváron, a második forduló után a Puskás Akadémiától érkező Tóth Balázs, valamint a Dunaszerdahelyről szerződtetett Kalmár Zsolt kiváló játéka mentette meg az idényt és alighanem Bartosz Grzelak állását is.

A Mezőkövesd ellen a hajrában érkezett az első győzelem (2–0), aztán következett az idén az MTK Budapesten kívül minden csapatnak menetrendszerűen érkező vereség Pakson (0–2), majd a szezon mélypontja, az ESMTK elleni kiesés a Mol Magyar Kupából (0–1). A ZTE kapusa, Senkó Zsombor emlékezetes hibái miatt sikerült kiharcolni a döntetlent (3–3) Zalaegerszegen, győzelem a Kisvárda (3–1) és az MTK (3–0) ellen, majd újabb vereség Debrecenben (1–3). Tíz forduló után a nyolcadik helyen állt a Fehérvár, abszolút közepes teljesítménnyel és játékkal, s ha nincsenek Szabó Levente hajrában szerzett góljai a Mezőkövesd és a ZTE ellen, a kiesés elleni harc kellős közepén találta volna magát a csapat. A DVTK (4–0), az Újpest (2–1) és – ha már fontos Szabó Levente-gólok – a szezon egyértelmű csúcspontja, a Ferencváros 1–0-s legyőzése három forduló alatt váratlanul a negyedik helyre repítette a gárdát, s bár a Kecskemét ellen becsúszott egy „hibapont” (3–3), a Puskás Akadémia (3–1), a Mezőkövesd (2–0) és a Paks (3–0) magabiztos legyőzése végül őszi dobogót ért a Vidinek, az utolsó hét mérkőzésen a lehetséges 21 pontból 19-et besöpörve.

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Az eredmények értékét emeli, hogy a bajnokság hajráját Kalmár Zsolt kihagyta sérülés miatt, de a csapat addigra összeállt Bartosz Grzelak irányításával, összességében üdítő támadójátékot játszva. Katona Mátyás bombagólokkal és remek játékkal, Lirim M. Kastrati és Szabó Levente fontos gólokkal, Tóth Balázs védési hatékonyságával (77.5 százalékkal a legjobb az NB I-ben, és a Wyscout adatai alapján hét góllal kevesebbet kapott, mint amennyit az ellenfelek helyzetei alapján kellett volna), a szombaton a Ferencvároshoz aláíró Kenan Kodro pedig kiemelkedő ­csatárteljesítménnyel (11 góljával vezeti az OTP Bank Liga góllövőlistáját) járult hozzá a végül sikeres őszi szerepléshez. A harmadik hely ellenére kiemelendő, hogy a 17 fordulóból mindössze kilencszer nyert a csapat, és gyakran úgy látszik, inkább a játékosok egyéni képességeinek köszönhetők a viszonylag jó eredmények, a támadóharmadban akadozik a gépezet. Az ősszel könnyebbséget jelentett, hogy a fehérváriak tízszer játszhattak a Sóstói Stadionban (hét győzelem mellett két döntetlen és egy vereség), ám az idegenbeli mérleg javításra szorul (két győzelem, egy döntetlen, négy vereség), mert a tavasszal tízszer lépnek pályára vendégként.

Sorozatunk következő részében a Ferencváros őszét értékeljük majd.

A szezon csalódása

Aligha találunk nagyobb pofont a Fehérvár félévének vizsgálatakor, mint az ESMTK otthonában elszenvedett 1–0-s vereség a Mol Magyar Kupában. Nem valószínű, hogy az NB III-as pesterzsébeti csapat a gyenge fehérvári idényrajt ellenére az összehasonlíthatatlanul nagyobb költségvetésből gazdálkodó háromszoros magyar bajnok kiejtéséről álmodozott, mégis megtette. Bartosz Grzelak vezetőedző pozícióját sem előtte, sem utána nem kérdőjelezték meg annyian.

Felkészülés a tavaszra

Szerdán kezdte el téli felkészülését a Fehérvár FC, amely kétszer egy hetet tölt horvátországi edzőtáborban: először január 5. és 12. között, majd 18. és 25. között tartózkodik Umagban. Az első edzőtáborban a horvát Hajduk Split, a másodikban a szintén horvát NK Osijek és a szerb Odzsaci lesz az ellenfél, a negyedik mérkőzés helyszíne, illetve az ellenfél egyelőre nem ismert.


AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
2. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
3. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
6. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
7. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
8. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
9. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
10. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
11. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
12. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik