U21: kiállt, és elfáradt a megtizedelt csapat Izraelben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.12. 20:38
null
A végére elfogyott az erő Petah Tikvában (Fotó: mlsz.hu)
Háromgólos vereséget szenvedett a magyar U21-es válogatott Izraelben. Az Eb-selejtezőn már az is nagy eredmény volt, hogy ki tudott állni Robert Kilin csapata, amelyet vírusos gyomorfertőzés tizedelt meg, és csak két cserelehetősége volt – az egyik kapus.

 

Mint beszámoltunk róla, nyolc játékos és hat stábtag megbetegedett a csütörtök esti Európa-bajnoki selejtező előtt, valószínűsíthető, hogy valamilyen vírusos gyomorfertőzést kaptak el. Bár úgy tűnt, hogy az UEFA illetékesei beleegyeznek a találkozó elhalasztásába, a Magyar Labdarúgó-szövetség arról számolt be, hogy muszáj lesz mégis játszani.

„A szabályok rugalmatlansága nem adott lehetőséget az U21-es válogatott izraeli Eb-selejtezőjének elhalasztására, így a magyar válogatott elképesztően nehéz, szinte lehetetlen feladat előtt áll, de sportszerűen, a szabályokat betartva pályára lép 18.45-től. Ez a jelenlegi állás szerint azt jelenti, hogy mindössze egyetlen (kapus) cserénk lesz a meccsen, hiszen összesen tíz mezőnyjátékos és két kapus nem kapta el a betegséget, amely a fél keretet ledöntötte a lábáról" – tudatta az MLSZ.

Végül egy mezőnyjátékos is leült a kispadra, de a többiek a fertőzésveszély miatt a szállodást sem hagyhatták el, hétfőn ugyanis újabb selejtező vár Robert Kilin csapatára – Görögország ellen.

A kezdőcsapatba így bekerült az A-válogatott keretéből hivatalosan sérülés miatt kimaradó Kalmár Zsolt is, aki jól szervezte az első félidőben a házigazdával kiegyenlített meccset játszó magyar csapatot. Az első 45 percben Vida Máté kapufája és Kalmár szabadrúgása jelentette a legnagyobb gólszerzési lehetőséget.

A szünetben Kilin kapitány kihasználta egyetlen mezőnybeli cserelehetőségét. A 60. percben egy kontra végén Din David előnyhöz juttatta a hazai csapatot. A meccs nyílt maradt, a fáradó magyar csapat egy-egy szabadrúgásból jutott egyenlítési lehetőséghez, de az izraeliek uralták a meccset, és a csereként beálló Soval Gozlan, valamint Michael Ohana góljaival 3–0-ra növelták az előnyt.

A magyar válogatott csoportja utolsó előtti helyére esett vissza, de ami nagyobb gond, a játékosoknak meg kellene gyógyulniuk a hétfői görögök elleni meccsre.

U21-ES EB-SELEJTEZŐ
4. CSOPORT, 4. FORDULÓ
IZRAEL–MAGYARORSZÁG 3–0
(0–0)
Petah Tikva. V: Järvinen (finn)
IZRAEL: Elkaszlaszi – Abu Abaid, Danino, Habaszi, Tvito – Kinda (Gozlan, 55.), Dzsaber, Peretz – Hugi (Konsztantinosz, 90.), David (Haziza, 79.), Ohana
MAGYARORSZÁG: Nagy G. – Hangya, Lenzsér, Kocsis, Botka (Polgár, a szünetben) – Vida, Berecz – Forgács, Kalmár, Sallai – Novothny
G: David (60.), Gozlan (85.), Ohana (92.)

További eredmények: Görögország–Liechtenstein 5–0, Portugália–Albánia 4–0

A 4. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 4
4


16– 1 12
2.
Izrael
32
1

8– 1
7
3.
Görögország
32
1
7– 4
6
4. Albánia 5 1 2 2 6–13 5
5. MAGYARORSZÁG 4 1 1 2 8– 7 4
6. Liechtenstein 5

5 0–19 0

A kilenc csoportelső automatikusan kijut a 2017-es Eb-re, a legjobb négy csoportmásodik pedig (nem számítva a csoporthatodikok elleni eredményeket) két párban oda-vissza vágós alapon dönt a fennmaradó két helyről. Lengyelországnak rendezőként nem kell selejtezőt játszania.

A magyar válogatott további programja:

5. forduló, 2015. november 16.
Magyarország–Görögország
6. forduló, 2016. március 24.
Magyarország–Izrael
7. forduló, 2016. március 28.
Albánia–Magyarország
8. forduló, 2016. szeptember 1.,
Magyarország–Liechtenstein
9. forduló, 2016. október 6.
Magyarország–Portugália
10. forduló, 2016. október 10.
Görögország–Magyarország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik