Válogatott: Nemcsak a jelenünk szomorú, a jövőnk is annak tűnik – Détári

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.11.09. 07:57
null
Détári Lajos felettébb borúsan látja labdarúgásunk jövőjét, és azt kérdezi, hol vannak a tehetségek (Fotó: Nemzeti Sport)
Az egykori világ- és Európa-válogatott Détári Lajos szerint Georges Leekensnek minőségi labdarúgók nélkül kellene ütőképes magyar válogatottat összeraknia.

 

– Jó döntés volt Georges Leekensre bízni a futballunk közeljövőjét?
– Majd az idő eldönti – mondta Détári Lajos. – Mindenesetre azt leszögezhetjük, hogy olyan szakember került a magyar válogatott élére, akit szerte Európában ismernek, sőt elismernek. Az más kérdés, hogy én vártam volna a kinevezéssel legalább a jövő hét közepéig. Itt van előttünk a Luxemburg, valamint a Costa Rica elleni felkészülési meccs, Szélesi Zoltán erre a két találkozóra megkapta a bizalmat, hagyni kellett volna őt nyugodtan készülni, dolgozni. Mert az mégis csak furcsa, hogy ő dolgozik most a válogatottal, de ott van mellette, körülötte Georges Leekens is.

– Sajnos a presztízsen kívül nincs tétje a két mérkőzésnek, úgyhogy talán még ez is belefér.
– Nincs tétje? Azt gondolja, hogy nincs mit kockáztatnunk?

HÉT MECCS A KISPADON

Az 54 esztendős Détári Lajos 61-szeres válogatott labdarúgó, a nemzeti csapatban 13 gólt szerzett. Pontosan tudja, milyen a válogatott kispadján ülni, hiszen 2006 márciusától szövetségi edzőként segítette a kapitány, Bozsik Péter munkáját. Összesen hét hivatalos mérkőzésen működött közre, a mérlege három győzelem (Új-Zéland, Ausztria és Bosznia-Hercegovina ellen), és négy vereség. 2006 októberében a párosnak távoznia kellett, miután a csapat idehaza Törökországtól (0–1), majd idegenben Máltától (1–2) is kikapott.

– Az Andorra elleni vereségnél talán már nincs lejjebb...
– Márpedig annál is van lejjebb. Nem szeretném a vészmadár szerepét játszani. Mindig is igyekeztem tárgyilagosan nyilatkozni, értékelni. De amit most látok a magyar futballban, az rendkívül elkeserítő. Nemcsak a jelenünk szomorú, a jövőnk is annak tűnik.

Európában jegyzett bajnokságban három játékossal büszkélkedhetünk, abból egy, a kapus Gulácsi Péter szerepel rendszeresen a Lipcsében. A hoffenheimi Szalai Ádám rengeteget kihagyott sérülés miatt, Nagy Ádám pedig immár csak epizodista a Bolognában. És ezzel a lista végére értünk. A magyar futball szempontjából ez katasztrofális. Nincs, aki a visszavonuló játékosok helyébe lépjen. Mondjon egy olyan futballistát, aki alapembere lehet a jövő válogatottjának!

– Például a Salzburgban erősödő Szoboszlai Dominik.
– Tehetséges fiatalember, láttam futballozni, de ez nem tenisz, a futball nem egyéni sportág. Hallom, hogy milyen remek a mi U17-es meg U19-es válogatottunk, mennyi tehetség bontogatja szárnyait a korosztályos bajnokságokban. Csakhogy én nem látom őket. Hol vannak, kik ők? És ami még ennél is fontosabb, hová tűnnek, amikor egy-két évvel idősebbek lesznek? Valami nagyon nincs rendben a rendszerrel, az utánpótlásneveléssel. Ezért is csodálkozom, amikor valaki létszámemelést emleget. Kérdem én, kikkel töltenénk fel a csapatokat? Milyen futballistákkal?

– Gyanítom, hogy olcsó idegenlégiósokkal.
– Többségében olyan külföldiek játszanak most nálunk, akik még tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt is csak jeggyel léphettek volna be a hazai stadionokba.

– Egyetlen lehetősége marad a magyar futballnak, hogy nevel, nevel és nevel...
– Tudja, mi a legmegdöbbentőbb? Egyre inkább azt látom, hogy nem is a gyerekek, hanem a szülők akarják, hogy futballozzon a fiuk. Eltűnt a lelkesedés, a szenvedély, a futballszeretet. Pedig most olyan körülmények között játszhatnak a srácok, ami a mi időnkben még elképzelhetetlen volt. Mindent megkapnak, mindent a rendelkezésükre bocsátanak, mégsem élnek a lehetőséggel. De nemcsak ez a baj, hanem az utánpótlásban dolgozó edzők tudása, felkészültsége is hibádzik.

Járom a pályákat, és sok helyen azt látom, hogy huszonéves trénerek foglalkoznak a gyerekekkel. Az ilyen edző hol és mikor futballozott? Hol tett szert tapasztalatra, tudásra? Az ilyentől hogyan várhatjuk el, hogy jövőt épít? Annak idején a Honvédnál Vági Pista bácsi nagyjából huszonöt válogatott szintű gyerekkel foglalkozott, és tudtuk, hogy kiváló labdarúgó volt annak idején, meg is tanított minket becsülettel rúgni, passzolni, a pályán gondolkodni.

– Térjünk vissza a válogatottra! Két út állt a szövetség döntnökei előtt, vagy egy fiatal magyar szakemberre bízzák a nemzeti csapatot, mondjuk, Szélesi Zoltánra, Lőw Zsoltra, Szabics Imrére, Bódog Tamásra, vagy szerződtetnek egy rutinos külföldi trénert. Az utóbbit választották, egyetért ezzel?
– Jól hangzott, hogy bedobták Lőw Zsolt meg Szabics Imre nevét, sőt Dárdai Pált is folyamatosan emlegették mint lehetőséget, holott eszük ágában sem volt most hazajönni. Jó helyen vannak, rengeteget tanulhatnak, egy ilyen lehetőséget vétek otthagyni.

Szélesi Zoltánt valóban kinevezhették volna hosszú távon, de véleményem szerint csak úgy, ha mögé, mellé tesznek egy rutinos szakembert, mondjuk, Nyilasi Tibort vagy Dunai Antalt, esetleg egy tanácsadói testületet, amely segíti a munkáját, és leveszi a válláról a felelősséget. Az MLSZ-ben Georges Leekens mellett döntöttek, s ezzel meglepték a közvéleményt. Ahogy mondtam: az idő majd eldönti a választás jogosságát.

– Csakhogy az idő nem nekünk dolgozik, a belga szakembernek 2018 tavaszára ütőképes válogatottat kellene kovácsolnia, mert kötelező elvárás, hogy a nemzeti csapat kijusson a 2020-as Európa-bajnokságra.
– Addig ne beszéljünk az Eb-esélyekről és elvárásokról, amíg nem ismerjük a sorsolást. Egyébként pedig ettől szép az edzői munka – minőségi futballisták nélkül ütőképes csapatot faragni. Ez vár Georges Leekensre.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
November 9. (csütörtök), 20.00: Luxemburg–Magyarország
November 14. (kedd), 20.15: Magyarország–Costa Rica

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Dibusz Dénes (Ferencváros), Gróf Dávid (Budapest Honvéd), Kovácsik Ádám (Videoton FC)
Védők:Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korcsmár Zsolt (FC Midtjylland – Dánia), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Szabó János (Paksi FC), Vinícius (Videoton FC)
Középpályások:Balogh Balázs (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Videoton FC)
Támadók:Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Egyesült Arab Emírségek), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Németh Krisztián (New England Revolution – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Chicago Fire – Egyesült Államok), Priskin Tamás (Ferencváros), Sallai Roland (APOEL – Ciprus), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Ugrai Roland (Diósgyőri VTK), Varga Roland (Ferencváros)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik