Légióskörkép: Priskin remekelt; Bőle győztes gólt szerzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.03. 14:36
null
Priskin Tamás góllal és gólpasszal járult hozzá csapata győzelméhez (Fotó: Slovan Bratislava)
Véget ért a válogatott mérkőzések miatti szünet, így – ahogy azt olvasóink már megszokhatták – a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiósaink előző heti teljesítményét. Kövesse velünk, mi történt a magyar futballistákkal az előző héten! Játszott percek, lapok, gólok!

Bravúros győzelmet aratott a Dárdai Pál irányította Hertha BSC otthonában a Hoffenheim (3–1), amelybe Szalai Ádám a 87. percben szállt be. A másodosztályban Megyeri Balázs és Pintér Ádám együttese, a Greuther Fürth két góllal jobbnak bizonyult a Heidenheimnél. Mindkét magyar végigjátszotta az összecsapást.

Olaszországban az összes légiósunk csereként állt be. Az élvonalbeli Bologna az 54. percben cserélte be Nagy Ádámot, segíteni azonban ő sem tudott a Fiorentina ellen (0–1). A Palermo a Cagliaritól szenvedett 3–1-es vereséget, Balogh Norbert a 67., Sallai Roland a 80. percben szállt be. A Serie B-ben szereplő Novara a Ternanával szemben maradt alul (1–2), Adorján Krisztián 35 percet kapott.

Priskin Tamás góllal és gólpasszal járult hozzá a Slovan Bratislava fontos győzelméhez. A 30 esztendős magyar válogatott támadó – aki a 64. percig volt a pályán – a huszadik bajnokiján tizedszer volt eredményes a mostani bajnokságban, ezt megelőzően legutóbb március 4-én talált be.

Priskin gólpassza és gólja

Szintén nyerőembernek bizonyult Bőle Lukács, a CSM Poli Iasi légiósa a második félidő legelején lőtte a három pontról döntő gólt a temesvári ACS Poli ellen. A magyar támadó hét találatot szerzett a bajnoki szezonban, ezzel második a házi góllövőlistán.

Bőle gólja

További információkért kattintson a táblázatban található mérkőzésre, és nézze meg bővebben, hogyan alakult a magyar futballista csapatának múlt heti összecsapása!

TOPLÉGIÓSOK* MÉRKŐZÉSEI AZ ELŐZŐ HÉTEN
Légiós Klubcsapata Csapata ki ellen játszott?* Hány percet volt a pályán? Gól, gólpassz, lapok, egyéb
Bogdán Ádám Liverpool
(angol)
Everton
3–1
sérült
Köteles László Waasland-Beveren (belga) Sint-Truiden (i.)
0–3
90 sárga lap
Szalai Ádám Hoffenheim (német) Hertha BSC (i.)
3–1
3
(becserélték)
Gulácsi Péter RB Leipzig (német) Darmstadt
4–0
betegség miatt nem volt keretben
Simon Krisztián 1860 München (német, II.) Düsseldorf (i.)
1–0
lábadozik
Megyeri Balázs Greuther Fürth (német II.) Heidenheim (i.) 2–0 90
Pintér
Ádám
Greuther Fürth (német II.) Heidenheim (i.) 2–0 90
Stieber Zoltán Kaiserslautern (német II.) Eintracht Braunschweig 0–1 végig a kispadon ült
Nagy Dániel Würzburger Kickers (német, II.) Arminia Bielefeld 1–1 végig a kispadon ült
Balogh Norbert Palermo
(olasz)
Cagliari
1–3
23
(becserélték)
Sallai Roland Palermo
(olasz)
Cagliari
1–3
10
(becserélték)
Nagy
Ádám
Bologna
(olasz)
Fiorentina (i.)
0–1
36
(becserélték)
Adorján Krisztián Novara
(olasz II.)
Ternana
1–2
35
(becserélték)
sárga lap
Lang
Ádám
Dijon FCO
(francia)
Olympique Marseille (i.) 1–1 nem volt keretben
Bese Barnabás Le Havre
(francia II.)
Reims
1–1
4
(becserélték)
Nikolics Nemanja Chicago Fire (amerikai) Montreal Impact 2–2 75
(lecserélték)
Sallói
Dániel
Sporting Kansas City (amerikai) Toronto FC (i.)
0–0
végig a kispadon ült
Dzsudzsák Balázs al-Vahda (arab emírségekbeli) Emirates Club (i.) – szerdán

Kalmár Zsolt Bröndby
(dán)
Midtjylland
3–2
végig a kispadon ült
Futács Márkó Hajduk Split (horvát) Zapresic (i.)
3–1
eltiltott volt
Huszti Szabolcs Csangcsun Jataj (kínai) Sandong Luneng 0–2 90 sárga lap
Guzmics Richárd Jenpien Funde (kínai) Kuangcsou R&F 0–1 sérült
Vadócz Krisztián Kitchee SC (hongkongi) Hongkong Sapling (i.) 5–1 90
Feczesin Róbert Csonnam Dragons (dél-koreai) Pohang Steelers 1–3 68 (lecserélték)
Kádár Tamás Dinamo Kijev (ukrán) Olekszandria (i.) 4–1 90
Nagy Dominik Legia Warszawa (lengyel) Pogon Szczecin 2–0 10
(becserélték)
Gyurcsó Ádám Pogon Szczecin (lengyel) Legia Warszawa (i.) 0–2 90
Litauszki Róbert Cracovia
(lengyel)
Wisla Plock (i.)
1–4
nem volt keretben
Bőle Lukács CSMS Iasi
(román)
ACS Poli
1–0
90 gól
Vécsei Bálint Lugano
(svájci)
Luzern (i.)
2–0
19
(becserélték)
Vida Kristopher DAC
(szlovákiai)
Slovan Bratislava – szombaton

Kocsis Gergő DAC
(szlovákiai)
Slovan Bratislava – szombaton

Mervó Bence DAC
(szlovákiai)
Slovan Bratislava – szombaton

Priskin Tamás Slovan Bratislava (szlovák) Podbrezová (i.)
3–2
64
(lecserélték)
gól, gólpassz, sárga lap
Szántó Tamás Rapid Wien (osztrák) St. Pölten (i.)
1–1
90
Varga Barnabás Mattersburg (osztrák) Ried
2–1
nem volt keretben
Korhut Mihály Hapoel Beer-Seva (izraeli) Maccabi Tel-Aviv 1–0 90
Németh Krisztián al-Garafa
(katari)
Umm-Szalal
0–2
betegség miatt nem volt keretben
Koman Vladimir Adanaspor
(török)
Galatasaray (i.) 0–4 90
sárga lap
Elek
Ákos
Kajrat Almati (kazahsztáni) Kajszar
1–1
89
(lecserélték)

*Toplégiós: külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott vagy válogatott-kerettagságig jutó légiós.
Azoknál a légiósoknál, akik nem az élvonalban szerepelnek, ezt külön jeleztük, ahogy azt is, hogy ha nem bajnoki meccsről volt szó.
Az eredményeket mindig a magyar légiós csapatának szemszögéből írtuk fel, az idegenbeli meccseket i. betűvel jeleztük.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik