Egy ország ejti ki rosszul a nevét; így reagált az oslói hős a róla készült mémeinkre

Vágólapra másolva!
2016.04.13. 11:28
null
Az őszi NB III-as edzések után tavasszal már a Bayern ellen is pályára léphetett (Fotó: AFP)
A Videotonnál eltöltött időszakot teljesen maga mögött hagyva, immár a Bundesligában igyekszik bizonyítani hétről hétre. Kleinheisler László egyelőre nem alapember a Werder Bremenben, meg kell küzdenie a helyéért, de mindent megtesz érte, hogy több lehetőséghez jusson. Légiósunkkal Brémában beszélgettünk a klubjáról, a válogatottról, Paul Scholesról, valamint megmutattuk neki az oslói Európa-bajnoki pótselejtező után róla készült mémeinket.

Vasárnap reggel van, Brémában a Weserstadion mellett áll az NSO stábja. Nem egyedül, jó néhány szurkoló is várakozik a Werder játékosaira. Teszik mindezt annak ellenére, hogy kedvenceik előző nap „kiesési rangadót” veszítettek el hazai pályán az Augsburggal szemben – méghozzá telt ház, csaknem 40 ezer néző előtt…

Amíg Kleinheisler Lászlóra várakoztunk (aki szombaton csereként kilenc perc játéklehetőséget kapott), megkérdeztük a drukkerek véleményét róla. Az előző hetekben megtapasztalhattuk – többek között –, hogyan rajonganak Krakkóban Guzmics Richárdért, mennyire elégedettek Poznanban Kádár Tamással, hogyan őrül meg Varsó Nikolics Nemanjáért, s miért tartják „super Trainernek” Dárdai Pált.

A „Kleinheisler-mánia” azonban egyelőre nem kezdődött el Brémában... Ám ami késik, nem múlik, azt pedig nagy örömmel láttuk, hogy légiósunktól is többen kértek aláírást és közös képet a rajongók.

Kleinheislert is letámadták a szurkolók
Kleinheislert is letámadták a szurkolók

Nagy különbség ez ahhoz képest, hogy mi volt vele az ősszel. Nincs hazai futballrajongó, aki ne ismerné a történetét, de azért idézzük fel! A Videotonnál az első csapattól száműzték, az NB III-as együttessel készült, ám bajnokin ott sem léphetett pályára. Bernd Storck azonban bizalmat szavazott a középpályásnak a válogatottnál, ő pedig góllal hálálta ezt meg Oslóban az Eb-pótselejtező első meccsén, Budapesten így már hősként ünnepelték a kijutás kiharcolásakor.

A télen már válogathatott a megkeresések közül, külföldről és itthonról is érkeztek ajánlatok érte. Magyarországról a Ferencváros volt a legkitartóbb kérő, de Kleinheisler csak külföldi folytatásban gondolkodott.

„Valóban szeretett volna megszerezni a Ferencváros, ám konkrét tárgyalásig nem jutott el az ügy – mondja Kleinheisler. – Mindig is a Bundesligában szerettem volna futballozni, így amikor jött ez a lehetőség, nem volt kérdés, hogyan döntök. Különben pedig itt is zöld mezes klubban játszhatok…”

Az első tavaszi fordulót még a kispadon nézte végig, a második mérkőzésen azonban beállt a Hertha ellen, hogy aztán Mönchengladbachban már a kezdőcsapat tagja legyen. Mindeddig utoljára akkor volt rögtön a meccs elején is a pályán, azóta kevesebb játéklehetőséghez jut, így a múlt héten úgy határozott, leül beszélgetni a helyzetéről Viktor Szkripnik vezetőedzővel.


„Ez volt az első beszélgetésünk négyszemközt. Elmondtam neki, hogy szeretnék több játéklehetőséghez jutni, mert keményen edzem és sokat megteszek érte. Hogy mi volt a reakciója? Elmondta, hogy látja, nagyon sokat fejlődtem, mióta idejöttem. Arra kért, legyek türelmes.”

Valóban úgy tűnt, Szkripnik jól fogadta a megkeresést, mert az Augsburg elleni meccsen beállítása előtt átkarolta Kleinheislert, jó tanácsokkal látta el, majd megveregette a vállát. Más kérdés, hogy 1–1-es állásnál szállt be, az újabb kapott gól után pedig a felívelgetéseknél már kevés hasznát tudta venni a csapat az alacsony termetű középpályásnak.

A találkozó után felmerült, hogy edzőváltás lesz, de egyelőre él a bizalom a szakember iránt. Kleinheisler számára az is nehéz lehet, hogy míg a válogatottban a kedvenc posztján játszhat (a tízes szerepkörében, ő a csatár mögötti támadó középpályás), klubjában a 4–1–4–1-es felállásban nincs meg ez a pozíció, így vagy szűrőként vagy a szélen futballozik.

NSO-MÉMÁRADAT – MEGMUTATTUK ŐKET KLEINHEISLERNEK

Beszélgetésünk aztán visszatér a válogatotthoz, konkrétan az oslói pótselejtezőhöz, amelyet követően az NSO mémeket készített. Ezekből mutattunk meg néhányat neki, kíváncsian várva a reakcióját:

Vezetéknevével sokaknak meggyűlik a baja, de úgy tűnik, a keresztneve sem könnyű… (Fotó: NSO)
Vezetéknevével sokaknak meggyűlik a baja, de úgy tűnik, a keresztneve sem könnyű… (Fotó: NSO)

„Ez durva... – mondja nevetve. – Hogy mennyire gyűlik meg a társaknak a baja a nevemmel? Nehezen mondják ki, de nemcsak a vezeték-, hanem a keresztnevemet is. Úgy hívnak, »Lázslo«. A becenevem pedig Pitbull vagy »Maschine«, azaz »Gép«.”

Nem elég, hogy egyik neve sem könnyen kimondható, a vezetéknevét még itthon is szinte mindenki tőle eltérően ejti ki.

„A Kleinheislerben az s betűt s-nek kell kiejteni, nem z-nek, ahogy otthon szinte mindenki mondja. De ha még egyszerűbb megoldást keresnek, akkor csak szimplán Scholesnak hívnak...”

Ha már Scholes…

Scholes, az angol Kleinheisler (Fotó: NSO)
Scholes, az angol Kleinheisler (Fotó: NSO)

„Ezt is láttam már! Scholes nemcsak azért fontos az életemben, mert hasonló a fizimiskánk, hanem mert mindig is ő volt a példaképem. Sok videót néztem róla, figyeltem, hogyan játszik a pályán, igyekeztem minél többet eltanulni tőle.”

Ki az az Ödegaard? (Fotó: NSO)
Ki az az Ödegaard? (Fotó: NSO)
Az oslói hős (Fotó: NSO)
Az oslói hős (Fotó: NSO)

„Ezek nagyon jók, ezeket nem láttam még! – nevet nagyot. – Tényleg ti csináltátok? Nagyon tetszik!”

Vörös gólszerző? Cartman nem kedveli ezt (Fotó: NSO)
Vörös gólszerző? Cartman nem kedveli ezt (Fotó: NSO)

„Ez igen! Hogy csúfoltak-e valamikor a vörös hajam miatt? Nem, sohasem volt ezzel gondom, de ha így lenne, se foglalkoznék vele. Ha Eric Cartman ezt mondaná nekem, azon is csak nevetnék...”

EGYSZER MÁR FELÁLLT A PADLÓRÓL…

A mémek után visszatérünk a komolyabb témákra. Légiósunknak nincs könnyű időszaka, természetes, hogy szeretne többet játszani. A nehéz helyzetekről azonban bőven van már tapasztalata; eddig is mindig felállt a padlóról, s aki ismeri, tudja, ezúttal is így lesz.

„Magam mögött hagytam már teljesen az őszi időszakot. Most sem könnyű, de nagyon örülök, hogy itt vagyok a Werdernél. Mindent megteszek, keményen dolgozom napról napra. Jelenleg itt kell bizonyítanom. Na, meg a válogatottnál!”

Mert hogy Bernd Storck nagyon számít rá, az nem tűnik kérdésnek. Egy jó szereplés az Európa-bajnokságon, és talán Brémán is túl lehet majd szövögetni az álmokat…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik