Szalai nélkül vett el két pontot a Hannover Dárdaiéktól

KÁNTOR BARNABÁS (BERLIN)KÁNTOR BARNABÁS (BERLIN)
Vágólapra másolva!
2016.04.08. 20:20
null
Tolga Cigerci (kék-fehérben) és berlini társai nem bírtak a Hannoverrel (Fotó: AFP)
Dárdai Pál együttese, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC 2–2-es döntetlent játszott Szalai Ádám klubjával, a Hannoverrel. A magyar csatár nem játszott, a berlinieknek hiányozhat az elveszített két pont a végelszámolásnál. 

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ

Hertha–Hannover 2–2 (Ibisevic 4., S. Kalou 72., ill. Sobiech 18., Schmiedebach 58.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

A Nemzeti Sport Online a lengyelországi légióskörútját követően Németország felé vette az irányt, túránk első állomása Lipcse (Lőw Zsoltnál és Gulácsi Péternél) volt – erről hamarosan bővebben beszámolunk –, majd utunk Berlinbe vezetett, ahol Szalai Ádám csapata, a Hannover látogatott a Dárdai Pál irányította Herthához.

A találkozó előtt beszélgettünk a berlini szurkolókkal, és egyáltalán nem lepődtünk meg rajta, hogy folyamatosan a „super Trainer” kifejezést hallottuk Dárdaival kapcsolatban – imádják a magyar szakembert a fővárosban.

Annak ellenére teszik ezt, hogy az együttes 5–0-s vereséget szenvedett múlt héten a Mönchengladbachtól, mert inkább arra koncentrálnak, hogy kedvenceik a tavalyi, kiesés elleni küzdelem után most a harmadik helyen állnak, megelőzve többek között egy olyan csapatot is, mint a Wolfsburg, amely nem mellékesen szerdán 2–0-ra legyőzte a Bajnokok Ligájában a Real Madridot…

Még nagyobb öröm lehetett a Hertha-drukkerek számára, hogy csupán három percet kellett várniuk a találkozó első – hazai – góljára. Marvin Plattenhardt bal oldali beadása után Vedad Ibisevic megelőzte a becsúszó Salif Sanét és a kivetődő kapust, majd az ötösről jobbal a bal alsóba pörgetett (1–0).

A gól azonban túlságosan is megnyugtatta Dárdai Pál együttesét. Magyar szempontból ez rossz hír volt, ahogyan az is, hogy a Thomas Schaafot váltó Daniel Stendel döntése nyomán Szalai Ádám ezúttal a kispadon kezdte a találkozót.

Helyettese, az előző öt meccsen nem játszó Artur Sobiech pedig élt a lehetőséggel, a 18. percben Hirosi Kijotake remek labdáját vágta öt méterről a kapuba (1–1). Tette mindezt azután, hogy a Hannover az előtte lévő percekben két ziccert is kidolgozott és egy kapufát is lőtt. Az első félidő végén az eredményjelzőn megjelenő eredmény miatt így elégedett taps helyett füttyszó kísérte be a hazai játékosokat.

Az pedig pláne nem okozott örömet a berliniek híveinek, hogy csapatuk hátrányba került. Az 58. percben Manuel Schmiedebach kényszerítőzött az éppen előtte becserélt Kenan Karamannal, majd tíz méterről a kapufát is segítségül hívva betalált (1–2).

A hátrányba kerülő Hertha az utolsó húsz percben aztán úgy futballozott, ahogyan azt Dárdai az egész meccsen látni akarta. A 72. percben újra gyors „cserególpasszt” láthattunk, az éppen beszálló Julian Schieber okos passzát Salomon Kalou vágta hat méterről a bal alsóba (2–2).

Az elefántcsontparti támadó nem sokkal később nagyot esett a tizenhatoson belül, de nem járt érte tizenegyes. A hazaiak még kialakítottak néhány ziccert, de újabb gól nem született, a sereghajtó ellen elveszített két pont pedig hiányozhat majd a végelszámolásnál.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 28 23 3 2 66–13 +53 72
2. Borussia Dortmund 28 21 4 3 67–28 +39 67
3. Hertha 29 14 7 8 39–34 +5 49
4. Mönchengladbach 28 14 3 11 59–44 +15 45
5. Bayer Leverkusen 28 13 6 9 42–33 +9 45
6. Mainz 28 13 5 10 39–35 +4 44
7. Schalke 28 13 5 10 39–38 +1 44
8. Wolfsburg 28 10 8 10 39–37 +2 38
9. Ingolstadt 28 9 9 10 26–31 –5 36
10. Hamburg 28 9 7 12 34–38 –4 34
11. 1. FC Köln 28 8 10 10 29–35 –6 34
12. VfB Stuttgart 28 9 6 13 45–56 –11 33
13. Darmstadt 28 6 11 11 30–43 –13 29
14. Hoffenheim 28 6 10 12 31–44 –13 28
15. Werder Bremen 28 7 7 14 38–57 –19 28
16. Augsburg 28 6 9 13 35–47 –12 27
17. Eintracht Frankfurt 28 6 9 13 29–44 –15 27
18. Hannover 29 5 3 21 24–54 –30 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik