Korcsmár célja a Bundesliga - a Nürnberg figyeli

Vágólapra másolva!
2012.04.03. 19:09
null
Az elszántan küzdő Korcsmár Zsoltra (jobbra) már a Nürnbergnél is felfigyeltek (Fotó: brann.no)
A norvég Brannban futballozó Korcsmár Zsolt egy hete beszélt arról a Nemzeti Sportnak, hogy bár továbbra is remekül érzi magát a klubjában, megfelelő ajánlat esetén a nyáron klubot válthat. A válogatott védőt képviselő SportConcept menedzserirodánál arról érdeklődtünk, van-e elsődleges célország, s mely kluboknál vetődött fel eddig komolyan a játékos szerződtetése.

 

„Először is szeretnénk hangsúlyozni, hogy Korcsmár Zsolt remekül érzi magát a Brann-nál, és szó sincs arról, hogy a nyáron mindenképpen váltani fog. Hosszú távon az elsődleges célunk a Bundesliga, mert úgy gondoljuk, hogy minden szempontot figyelembe véve a német élvonal lenne a legjobb lehetőség Zsolti fejlődése szempontjából" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére a SportConcept menedzseriroda részéről Farkas Mátyás.

Korcsmár 2009-ben már járt Németországban egy ismerkedésen a Freiburgnál, míg jelenleg egy másik Bundesligában szereplő klub, a Nürnberg figyeli, amely állítólag egy másik magyar labdarúgó, Vadócz Krisztián játékát is figyelemmel kíséri.

„A Nürnberg megfigyelője már többször látta Korcsmárt, aki rákerült a klub szűkített listájára. A csapat belső védőt keres, ezért ha Zsolti jó teljesítményt nyújt a norvég élvonalban, akkor akár ajánlatot is tehetnek érte. Egyelőre azonban nem érdemes jóslatokba bocsátkozni, az a legfontosabb, hogy Korcsmár a játékra összpontosítson, és majd meglátjuk, ez mit fog eredményezni” – fogalmazott a menedzser.

A Brann-nál meghatározónak számító válogatott védő iránt korábban a Heerenveen és az Anderlecht is érdeklődött, és Farkas szerint még ezeknél a csapatoknál is képben van a futballista.

„Németország mellett Hollandia az a másik ország, amelyet megfelelő előrelépésnek tartanánk, a Heerenveennel még nem szakadt meg a kapcsolat, de Belgiumból is régóta figyelik Zsoltit. Az Anderlecht már az Újpest játékosaként is szemet vetett rá, és azóta is figyelemmel követi a fejlődését. Zsolti szerencsés helyzetben van, mert a Brann vezetői már több játékos ügyében bizonyították, hogy nagyon korrekten állnak a játékosaikhoz, maximálisan figyelembe veszik az ő érdekeiket, ezért ha olyan ajánlat érkezik, ami a labdarúgó számára valóban előrelépést jelenthet, akkor biztosan hajlandóak lesznek tárgyalni az elengedéséről" – tette hozzá a játékosügynök.

Korcsmárt 2013. december 31-ig köti szerződés a Brannhoz. Azt nem tudni, hogy a norvég klub pontosan mekkora összeget kérne a 23 éves labdarúgóért, de valószínűsíthetően egymillió euró környékén kezdődhet a tárgyalási alap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik