Először nyert a Vasas, továbbra is nyeretlen a Csákvár

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2020.08.09. 18:50
null
Kicsi a rakás – megszerezte idénybeli első győzelmét a Vasas (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB II 3. fordulójában a Vasas 2–1-re legyőzte a Csákvárt, így megszerezte idénybeli első győzelmét.

 

LABDARÚGÓ NB II
3. FORDULÓ
VASAS FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–1
(1–1)
Illovszky Rudolf Stadion, 2047 néző. Vezette: Zám Zsolt (Szalai Balázs, Szalai Dániel)
Vasas:
Jova – Terbe, Litauszki, Tóth B., Silye – Hidi M., Szatmári (Hinora, 79.) – Pekár – Birtalan (Vernes, 75.), Balajti, Radó (Szedlár, 87.). Vezetőedző: Bene Ferenc
Csákvár: Markek Mészáros D., Albert I., Koch, László (Baracskai, 67.) – Nándor (Kocsis B., 64.), Vukaszovics – Mim, Madarász, Sejben – Daru (Ganbayar, 73.). Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző:
Szatmári (10) a 33., Daru (11) a 44., Balajti (21) a 60. percben

ÖSSZEFOGLALÓ

A vendég csákvári gárda nem ijedt meg az első félidőben a bajnokság egyik legnagyobb esélyesének elkönyvelt Vasas otthonában sem, és azt játszotta, amivel az előző szezonban közvetlenül az angyalföldiek mögött, a negyedik helyen fejezte be a pontvadászatot. Bátran felvállalta a játékot, a megszerzett labdákból pedig azonnal gyors támadásokat vezetett.

Ugyan a piros-kékek irányították a játékot, ám túlságosan egyoldalú volt a támadásvezetésük. Mindent a bal oldalon akartak megoldani, mindent a Silye, Szatmári, Balajti triótól vártak. Bár remek egyéni megmozdulás után Szatmári Lóránd révén megszerezték a vezetést, a védekezésük az elmúlt fordulókhoz hasonlóan ismét gyermeteg hibát követett el, Daru Bence pedig közvetlenül a szünet előtt nem hibázta el a kínálkozó lehetőséget.

A második félidőben aztán már egyértelműen a Vasas uralta a játékot, s miután megszerezte Balajti Ádám révén a vezetést, már nagyon vigyázott rá, hogy hátul ne kövessen el szarvashibát. Jobbára a Csákvár térfelén zajlott a játék, ám igazi helyzetet nem igazán tudtak kidolgozni a házigazdák.

A hajrára összes támadóját pályára küldte Visinka Ede, és az utolsó percekre teljesen be is szorult kapuja elé az angyalföldi gárda, amely Jova Levente vezérletével megőrizte előnyét, és otthon tartotta a rendkívül fontos három bajnoki pontot. 2–1


AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus33
4–0+49
2. Debreceni VSC3215–1+47
3. Békéscsaba 1912 Előre3214–2+27
4. Szolnoki MÁV FC3213–1+27
5. Gyirmót FC Győr3215–3+26
5. FC Ajka3215–3+26
7. Dorogi FC3213–5–26
8. Vasas FC3124–3+15
9. Szombathelyi Haladás31117–4+34
10. Pécsi MFC31116–4+24
11. Szentlőrinc31113–2+14
12. Budaörs3123–4–13
13. Soroksár SC3121–2–13
14. ETO FC Győr3214–5–12
15. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3213–4–12
16. Kaposvári Rákóczi FC3212–3–12
17. Kazincbarcika SC3213–5–22
18. FC Csákvár3122–6–41
19. BFC Siófok3124–9–51
20. Debreceni EAC331–6–50

3. FORDULÓ
Augusztus 8. (szombat)
PMFC–ETO FC Győr 2–2
Augusztus 9. (vasárnap)
Soroksár–Nyíregyháza Spartacus 0–1

DEAC–Dorogi FC 1–2
BFC Siófok–DVSC 1–1
Kaposvári Rákóczi FC–Kazincbarcika SC 1–1
FC Ajka–Békéscsaba 1912 Előre 0–1
Vasas FC–Aqvital FC Csákvár 2–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szentlőrinc 1–1
Gyirmót FC Győr–Szombathelyi Haladás 2–1
Szolnoki MÁV FC–Budaörs 1–0

Fotó: Dömötör Csaba
Fotó: Dömötör Csaba

PERCRŐL PERCRE

Köszönjük olvasóink figyelmét!

A játékvezető lefújta a mérkőzést.

93. perc: Madarász bal oldali szöglete éppen hogy elsuhant a hosszú saroknál egyedül álló Vukaszovics előtt.

91. perc: Mim forgatta meg Silyét a tizenhatos jobb sarkánál, begurítását Madarász egy átvétel után 16 méterről rátűzte, Jova ugyan nyújtózkodott, de a labda irányt változtatott egy védőn és centikkel a jobb kapufa mellett pattant szögletre.

90. perc: Négy perc hosszabbítást jelzett a negyedik játékvezető.

Az utolsó percekre teljesen beszorult a Vasas, de Jova magabiztosan áll a lábán.

87. perc: Utolsó csere: Radó Andrást Szedlár Zoltán váltja a Vasasnál.

83. perc:Labdaelrúgásért Sejben Viktor kapott sárga lapot.

79. perc: Újabb Vasas-csere: Szatmári helyére Hinora Kristóf érkezik.

75. perc: Bene Ferenc is változtatásra szánta el magát: Birtalan helyére Vernes Richárdot küldte pályára.

74. perc: Jova mentette meg a Vasas kapuját az újabb góltól, az éppen pályára lépett Ganbayar egyedül lépett ki középen, ám a hazaiak kapusa, a tizenegyes pontra kivetődve védett.

73. perc: Harmadik cseréjét is kihasználta a Csákvár: elhagyta a pályát a gólszerző Daru Bence, helyére Ganbold Ganbayar érkezett.

69. perc: Sejben a bal oldali vonaltól tört befelé, majd jobbal, 20 méterről az oldalhálóba bombázott.

68. perc: Egészségügyi szünet.

67. perc: Újabb vendégcsere: László Noel helyére az Aqvital FC házi gólkirálya, Baracskai Roland érkezik.

64. perc: Kényszerű csere a Csákvárnál: a megsérült Nándori Botondot Kocsis Bence váltotta.

60. perc: Birtalan a jobb oldali alapvonalról pontosan gurított vissza a rövid ötös sarkára, érkezett Balajti Ádám és kilőtte a rövid sarkot, 21.

58. perc: Koch Attila a bal oldali vonal mellett buktatta Birtalant, ez is sárga.

54. perc: A meccs első sárga lapját Litauszki Róbert kapta.

53. perc: Ezt megúszta a Vasas: Madarász ugratta ki Darut a jobbösszekötő helyén, az ötös sarkánál azonban Jova óriási bravúrral mentett a vendégek támadója elől.

51. perc: Pekár bal oldali szöglete a bevetődő Birtalanról ugyan a kapu felé pattant, ám a tömörülő védők felszabadítottak.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. csere nem volt egyik oldalon sem.

Fotó: Dömötör Csaba
Fotó: Dömötör Csaba

 

Zém Zsolt játékvezető lefújta az első félidőt, szünet.

Kettő perc lesz a ráadás.

44. perc: Sejben sokadjára verte meg Terbét a bal oldalon, az ötös sarkáról, jobbal remekül emelt középre, Daru pedig három lépésről a jobb felső sarokba bólintott, 11.

43. perc: Radó a jobb oldalo alapvonalnál egy mesteri visszacsellel elfektette Kochot, visszagurítását óriási helyzetben, a tizenegyespontról Szatmári eltörte.

41. perc: Mim jobb oldali beadásánál Daru ugyan lefejelte Litauszkit az ötösön, ám bólintása a háló tetejéré hullott.

37. perc: Mim és Silye fejelt össze a hazaiak tizenhatosának bal sarkánál. A Vasas védője húzta a rövidebbet, ápolás után turbánnal a fején térhetett vissza a pályára.

33. perc: Szatmári Lóránd szlalomozott át a csákvári védelem jobb oldalán, majd a balösszekötő helyéről, 10 méterről védhetetlenül lőtt a léc alá, 10.

29. perc: Sejben vezette be a labdát a bal oldali vonaltól a tizenhatos előterébe, majd középről 18 méterről alig lőtt a léc fölé.

27. perc: Pekár középről, 22 méterről lövésre szánta el magát, a labda a léc fölött hagyta el a játékteret.

22. perc: Zám Zsolt játékvezető egészségügyi szünetet rendelt el.

18. perc: Pekár jobb oldali belőtt szöglete akadály nélkül szállt át a hosszú oldalra.

Mind a két csapatnál elsősorban a bal oldal az aktív, a Vasasnál az előre törő Silye Erik, a csákváriaknál Sejben Viktor semlegesítése okoz egyelőre nehézséget a védőknek.

9. perc: Litauszki Róbert a felezővonalnál, hátulról elkaszálta Daru Bencét, megúszta egy szóbeli figyelmeztetéssel.

5. perc: Ezúttal a másik kapusnak akadt dolga: Sejben Viktor verte meg Terbe Botondot a bal oldali vonal mellett, pontosan centerezett, a rövid saroknál érkező Madarász Márk belsővel a jobb sarkot vette célba, Jova Levente a levegőben úszva hárított.

2. perc: Sokat nem kellett várni az első angyalföldi lehetőségre, Balajti Ádám tette vissza a kényszerítőt az előre törő Silye Erik el, aki a balösszekötő helyéről, 10 méterről lőtt, Markek Tamás azonban vetődve hárítani tudott.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A hazaiak piros-kékben, a vendég csákváriak tiszta fehérben léptek pályára. A kezdőrúgás lehetőségét az angyalföldiek törzsszurkolója, Zsákai Levente kapta 20. születésnapjára.

A bemelegítés (Fotó: Dömötör Csaba)
A bemelegítés (Fotó: Dömötör Csaba)


Már a hétközi fordulóban sem számíthatott Feczesin Róbertre a hazaiak vezetőedzője. Az egykori válogatott játékosnak a hírek szerint bevizesedett a térd, így kénytelen kihagyni a Csákvár elleni kilencven percet is.

A vendégeknél Visinka Ede a két forduló alatt szerzett egy pontot követően belenyúlt csapatába, kihagyta házi gólkirály Baracskai Rolandot, illetve a karmesterként dirigáló fiatal Kocsis Bencét és helyükre két, elsősorban a védekezésben jártas fiatalt, Nándori Botondot és László Noelt jelölte a kezdőbe.

A két csapat közös NB II-es múltja elsöprő angyalföldi fölényt mutat: az eddig lejátszott öt bajnoki mérkőzésből négyszer nyertek a piros-kékek, s csupán egyszer engedélyeztek egy pontot a csákváriaknak. Igaz, két évvel ezelőtt, 2018. augusztus 19-én közel állt a bravúrhoz az Aqvital FC, hiszen a hajrára fordulva 3–2-re vezetett a Fáy utcában, ám egyenlítettek a piros-kékek. A tavalyi csonka szezonban egyszer találkoztak a felek, akkor a Vasas Szedlár 2, Terbe és Birtalan góljával 4–2-re diadalmaskodott – Baracskai szerezte a hazaiak mindkét találatát – Csákváron. Hogy az akkori gólszerzők közül ki folytatja ma a gólgyártást, az hamarosan kiderül…

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a mérkőzés. A nyíltan a feljutást megcélzó Vasas két 1–1-es döntetlennel kezdte a szezont, az egypontos Csákvár ellen hazai környezetben most már illene rálépnie a győzelem útjára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik