A Budaörs sem bírt a Szolnokkal, amely továbbra is veretlen

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2020.08.09. 18:50
null
A szolnoki Kotula Máté és a budaörsi kapus, Kovács Péter találkozott egymással (Fotó: Mészáros János/Új Néplap)
A labdarúgó NB II 3. fordulójában a Szolnoki MÁV Novák Csanád hajrábeli góljával 1–0-ra legyőzte a Budaörsöt hazai pályán. A Tisza-parti gárda így továbbra is veretlen ebben a naptári évben.

 

LABDARÚGÓ NB II
3. FORDULÓ
SZOLNOKI MÁV FC–BUDAÖRSI SC 1–0 (0–0)
Szolnok
, Tiszaligeti Stadion, 1200 néző.Vezette: Takács János (Márkus Tamás, Horváth Róbert)
Szolnok: Molnár-Farkas – Csirmaz, Horgosi, Tamás L. (Vólent, a szünetben), Kovács O., Bárdos – Tisza K., Tóth B. (Kónya M., 75.), Földi M. (Rokszin, 60.) – Novák Cs., Kotula M. Vezetőedző: Csábi József
Budaörs: Kovács P. – Marques-Airosa, Kékesi, Gyurácz, Fényes – Molnár T. (Pethő, 64.), Sajbán Miklós, Molnár Cs., Petneházi – Horváth R. (Horváth E., 80.), Halmai Á. (Halácsi, 84.).Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző: Novák Cs. (86.)
MESTERMÉRLEG
Csábi József: – A három mérkőzésünk közül most játszottunk a legkevésbé jól, talán fáradtak voltunk. A csapat erejét mutatja, hogy sikerült nyernünk, nagyon fontos három pontot szereztünk. A Budaörs évek óta jó futballt játszik, és ezt ezúttal is bizonyította. Kihoztuk ebből a meccsből a maximumot.
Bognár György: – Szerintem mi jobban játszottunk, mint a Szolnok. Van ilyen a futballban, el kell fogadnunk. Ennyi lehetőséget nem lehet kihasználatlanul hagyni.

ÖSSZEFOGLALÓ

A meleg nyári idő mintha eleinte rányomta volna a bélyegét a mérkőzésre, mert túl nagy iramot nem kezdtek el diktálni a csapatok. A tapogatódzás jellemezte a játékot, de aztán lassan éledezett mindkét fél. Kisebb lehetőségek után Halmai Ádám előtt adódott az első félidő legnagyobb helyzete az első fél óra végén, ám a budaörsi támadó csak a kapusba tudott lőni. A szünet előtt ismét mozgalmasabbá vált a játék, ám az idő közbeszólt, jöhetett a félidei pihenő.

A szünetben csatár állt be védő helyére a hazai oldalon, ennek ellenére nem vált támadóbb szelleművé a Szolnok, sőt, még a Budaörs veszélyeztetett. A második félidő közepén óriási helyzet adódott a vendégek előtt, de a csereként beálló Pethő Bence lábáról leszedte a labdát Molnár-Farkas Tamás, pedig más már nem állhatta volna a budaörsi játékos útját.

A sokáig eléggé defenzíven játszó hazai gárda megúszta kapott gól nélkül, az utolsó tíz percben pedig megpróbálta eldönteni a mérkőzést. Ez a hajrában össze is jött, ismét Novák Csanád talált be – más nem is szerzett még gólt ebben az idényben a Szolnok színeiben –, a fejese pedig három pontot ért. A Budaörs megérdemelt volna egy pontot, ám a jobb helyzetkihasználásának köszönhetően a Tisza-parti csapat, amellett, hogy győzött, megőrizte 2020-as veretlenségét is. 1–0

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus33
4–0+49
2. Debreceni VSC3215–1+47
3. Békéscsaba 1912 Előre3214–2+27
4. Szolnoki MÁV FC3213–1+27
5. Gyirmót FC Győr3215–3+26
5. FC Ajka3215–3+26
7. Dorogi FC3213–5–26
8. Vasas FC3124–3+15
9. Szombathelyi Haladás31117–4+34
10. Pécsi MFC31116–4+24
11. Szentlőrinc31113–2+14
12. Budaörs3123–4–13
13. Soroksár SC3121–2–13
14. ETO FC Győr3214–5–12
15. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3213–4–12
16. Kaposvári Rákóczi FC3212–3–12
17. Kazincbarcika SC3213–5–22
18. FC Csákvár3122–6–41
19. BFC Siófok3124–9–51
20. Debreceni EAC331–6–50

3. FORDULÓ
Augusztus 8. (szombat)
PMFC–ETO FC Győr 2–2
Augusztus 9. (vasárnap)
Soroksár–Nyíregyháza Spartacus 0–1

DEAC–Dorogi FC 1–2
BFC Siófok–DVSC 1–1
Kaposvári Rákóczi FC–Kazincbarcika SC 1–1
FC Ajka–Békéscsaba 1912 Előre 0–1
Vasas FC–Aqvital FC Csákvár 2–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szentlőrinc 1–1
Gyirmót FC Győr–Szombathelyi Haladás 2–1
Szolnoki MÁV FC–Budaörs 1–0

PERCRŐL PERCRE

95. perc: Vége a mérkőzésnek! A Szolnok végül megszerezte a három pontot.Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90. perc: Három perc a ráadás.

89. perc: Vólent kapott sárgát, mivel késleltette a játék újraindítását.

86. perc: GÓL! Rokszin lőtt 16 méterről, ezt még a kapus kitolta a jobb alsóból, a kipattanót viszont Kotula adta be balról, Novák Csanád pedig hat méterről, középről a kapu bal oldalába fejelte a labdát! 1–0

84. perc: Ismét cserél a Budaörs, ezúttal már utoljára, Halmai Ádám helyett Halácsi Fülöp lép pályára.

80. perc: Cserélnek a vendégek, Horváth Roland helyére Horváth Emil áll be.

77. perc: Fényes késett el egy belépőnél, így sárga lapot kapott.

75. perc:Kihasználja utolsó cserelehetőségét a Szolnok, Tóth Benjamin jön le, Kónya Márk áll be.

71. perc:Pethő futotta le Bárdost a jobb szélen, így a vendégek játékosa egyedül mehetett a kapura, de Molnár-Farkas leszedte a labdát a lábáról 14 méterre a kaputól!

69. perc: Ivószünet következik.

68. perc: Molnár Csaba lőhetett 12 méterről, kissé balról, de a labda két méterrel elkerülte a jobb felső sarkot.

64. perc: A vendégek is frissítenek a csapatukon, Molnár Tibort Pethő Bence váltja.

60. perc: Cserél a hazai csapat, Földi Marcell helyére Rokszin Ádám áll be.

59. perc: Kotula bal oldali bedobását a röviden Bárdos csúsztatta kapura, ám a rövidre érkező labdát a kapus biztosan védte.

55. perc: Petneházi kapta a labdát a tizenhatoson belül, csinált egy cselt, majd 13 méterről lőtt, de a labda jócskán fölé ment.

50. perc: Petneházi lőtt kapura egy jobb oldali szabadrúgást 22 méterről, de a labda egy méterrel fölé szállt.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés.

46. perc: A hazai oldalon Vólent Roland váltja Tamás Lászlót. Meglepő csere, mert a szolnoki védő kifejezetten jól játszott az első félidőben. A helyére egyébként csatár érkezik, elképzelhető, hogy támadóbb szelleművé válik majd a hazai csapat.

 

Taktikus csata folyt a pályán (Fotó: Mészáros János/Új Néplap)
Taktikus csata folyt a pályán (Fotó: Mészáros János/Új Néplap)

Taktikus játék folyt a pályán, és bár eddig a Szolnok irányította a mérkőzést, a nagyobb helyzet inkább a budaörsiek előtt adódott. Az biztos, hogy amelyik csapat nyerni akar, annak többet kell vállalnia a második 45 percben.

45. perc: Vége az első játékrésznek.

45. perc: Tóth Benjamin lőtt 22 méterről, de a középre érkező labdát biztosan fogta a kapus.

44. perc: Molnár Tibor adta be laposan jobbról a labdát, Halmai tolta rajta egyet, majd tíz méterről lőtt, de nem volt benne erő, így Molnár-Farkas könnyedén fogta.

42. perc: Gyurácz kapott sárga lapot, amiért visszahúzta Novákot a félpályánál.

1200 néző látogatott ki a mai mérkőzésre.

32. perc: Ismét a vendégek előtt adódott lehetőség, amikor a hazai védő, Horgosi lábáról Sajbán Miklós elé csorgott a labda nyolc méterre a kaputól, ám a budaörsi támadó esetében már csak egy méterrel a jobb kapufa mellé tudta gurítani a labdát.

29. perc: Nagy budaörsi helyzet! Halmai Ádámot ugratták ki, aki kissé hosszan tolta meg a labdát, így a tizenhatoson belülre érve már túl közel került a kapushoz, így csak Molnár-Farkasba tudta lőni a labdát.

24. perc: Ivószünetet rendelt el a játékvezető.

22. perc: Novák Csanád készítette vissza Tiszának a labdát, aki 22 méterről tüzelt. A labda laposan, egy vendéglábat érintve nem sokkal suhant el a bal kapufa mellett.

18. perc: Csirmaz jobb oldali beadását Tóth Benjamin fejelte kapura nyolc méterről, ám a labda két méterrel elkerülte a jobb kapufát.

Egyelőre óvatos mindkét csapat, így aztán komoly helyzetet még nem lehetett feljegyezni.

12. perc: A Budaörs veszélyeztetett egy szöglet után, amikor a kavarodás közepette Kékesi húzta jobbról, nyolc méterről kapura a labdát, ami ugyan valószínűleg keresztbe elment volna, ám Molnár-Farkas kitenyerelte a mezőnybe a labdát, amely így a védőké lett.

5. perc: Hazai támadás, Tisza ugratta ki Kotulát, aki elől azonban a kilépő Kovács Péter tisztázni tudott 20 méterre a kaputól.

Megközelítőleg 800 néző foglal helyet jelenleg a lelátón.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés! A Szolnok kék, a Budaörs fehér szerelésben játszik.

ELŐZMÉNYEK

A két csapat legutóbb tavaly szeptemberben találkozott egymással, akkor a MÁV FC 2–0-ra legyőzte ellenfelét a Tiszaligeti Stadionban. Érdekesség, hogy mindkét gólt jobb oldali szöglet után fejjel érte el a Tisza-parti gárda. A felek egyébkénteddig hétszer találkoztak egymással az NB II-ben, ezeken három budaörsi, illetve két szolnoki győzelem mellett két döntetlen született.

A Szolnok eddig négy pontot szerzett, miután 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Szentlőrincet, majd 1–1-es döntetlent játszott a Haladás otthonában. A Budaörs az első körben 1–0-s vereséget szenvedett a DVSC vendégeként, majd ideiglenes otthonában, Tatabányán 3–2-re nyert a Siófok ellen, így eddig három pont áll a neve mellett a tabellán.

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a mérkőzés. Szűk két óra múlva kiderül, sikerül-e Bognár György alakulatának véget vetnie a szolnokiak 2020-as veretlenségének.Tartsanak velünk!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik