A Vidi szép gólokkal kárpótolta szurkolóit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.28. 16:21
null
Nagy volt a küzdelem, a Vidi kézben tartotta a meccset (Fotó: Grnák László)
A labdarúgó NB I 1. fordulójában a Videoton 2–0-s győzelmet aratott a Szombathelyi Haladás ellen. A hazaiak El-kudarca miatt ingyenesen megtekinthető meccsen a 19 éves Kleinheisler László gyönyörű gólt szerzett, ráadásul pályafutása során először az NB I-ben. Nikolics Nemanja még az első félidőben kétgólosra növelte a fehérváriak előnyét. A Haladásnak megvoltak a lehetőségei, ám azok kimaradtak, a csereként beállt Ugrai Roland viszont piros lapot kapott fegyelmezetlensége miatt.


ONLINE KÖZVETÍTÉS A MÉRKŐZÉSRŐL ITT!

Az ingyenesen megtekinthető meccsre szép számmal érkeztek nézők – a 36 fokos hőség ellenére is. A Videoton hivatalos honlapja szerint a fő lelátó például szinte teljesen megtelt. A kilátogató fehérvári szimpatizánsok pedig rögtön láthatták is, hogy szeretett kapujukat ezúttal a spanyol Juan Calatayud védi.

Calatayudnak nem kellett sokat várnia az első feladatra: a harmadik percben Radó András kapott remek labdát a bal szárnyon, elment a védők mellett, majd éles szögből az ötös sarkának közeléből balról a Vidi kapusába lőtt. A hazaiak részéről Arturo Álvarez nevéhez fűződött az első lehetőség, kapáslövése után Rózsa Dániel zsákmánya lett a labda.

Kapufa és remek bravúr! Schimmer Szabolcs szépen eltekerte a labdát szabadrúgásból, a labda a rövid saroknál a jobb kapufáról pattant ki! Jött rögtön a Vidi válasza: a Szaúd-Arábiából hazatérő Sándor György került óriási helyzetbe középen, de Rózsa hatalmas bravúrral szögletre mentett! Remek volt az iram az első percekben!

A remek iramhoz paprikás hangulat is párosult olykor-olykor: Nagy Gábor kőkeményen felborította Kovács Istvánt a felezőnél, de Andó-Szabó Sándor azonnal sárgával fegyelmezett. Nem sokkal később Marco Caneira gáncsolta el Iszlai Bencét, ő is rögvest lapot kapott. Valóban nem kímélték egymást a játékosok, főként a kreativitásért felelős Kovács István, Álvarez duó kapott sok csomagot.

Nem meglepő módon ivószünetet kellett tartani az első félidő közepén. A rövid pihenőt megelőző időszakban a Videoton tűnt kezdeményezőbbnek, igazán nagy helyzete viszont csak egy volt (Sándor révén). A Haladás kontrái egyáltalán nem voltak veszélytelenek.

Jót tett az ivószünet a Vidinek, kiváltképp Kleinheisler Lászlónak! A fiatal középpályás parádés szóló után hasonlóan gyönyörű mozdulattal, jobb külsővel kilőtte a hosszú alsót a tizenhatos vonaláról! 1–0

A 19 esztendős fehérvárinak ez volt az első gólja a magyar élvonalban!

A szépségdíjas gól meghozta a Vidi kedvét: rövid idő alatt Kovács István és Álvarez is próbálkozhatott. Előbbi lövése fölé szállt, a salvadori szabadrúgását viszont védte Rózsa, majd egy kapásból leadott balosa jócskán elkerülte a szombathelyi kaput. Hosszú perceken át nyomást tudtak gyakorolni Nikolics Nemanjáék a Halira.

Aztán megint az indulatoké lett a főszerep. Paulo Vinícius sárga lapot érően állította meg Radót, Nagy Gábor viszont megúszta egy figyelmeztetéssel a Kleinheisler elleni faultját. A gólszerzőt pedig ápolni is kellett az eset után.

A félidő vége előtt Guzmics Richárd egyenlíthetett volna, ám a bal oldali szögletnél a válogatott védő nem sokkal a hosszú felső sarok mellé csúsztatott az ötösről.

Gól! Még a szünet előtt növelte előnyét a Vidi! Kleinheisler szépen iramodott meg a jobbon, Álvarezhez passzolt, aki zseniális keresztlabdát ívelt Nikolics elé, ő lefutotta emberét, és jobb belsővel Rózsa mellett a hálóba helyezett! Ez is mutatós találat volt! 2–0

Megérdemelt kétgólos előnnyel fordulhatott a Vidi, bár a Haladás többször is közel járt a gólszerzéshez.

A tizenöt perces szünetben Artner Tamás vezetőedző látta indokoltnak a változtatást: Iszlai helyére Szakály Attilát küldte be, az első negyvenöt perc során nem sokat mutató Gyurján Bencét Ugrai Roland váltotta. Ugrai elsőként harciasságáról tett tanúbizonyságot: a Videoton csapatkapitányát, Caneirát rúgta meg hátulról – sárga lapért cserébe.

Micsoda hiba! Kleinheisler a Hali tizenhatosánál elcsente a labdát a bizonytalankodó Guzmicstól, az alapvonalról balról Nikolics elé tálalt, de a csatár löketét Rózsa kiütötte!

Mindkét gárda visszavett a tempóból, Álvarez megmozdulását viszont feljegyezhettük: a dél-amerikai támadó tökéletesen vette át a labdát, egy pimasz csel után ballal lőtt – blokkba. Aztán Nikolics lépett ki a bal szárnyon, les miatt belesípoltak a támadásba, ő azért beadta a labdát, Kleinheisler pedig biztos, ami biztos alapon eltette a labdát az üres kapuba – hiába.

Ugrai lőtt szabályosnak tűnő gólt, les miatt azonban ezt sem adta meg Andó-Szabó Sándor – a visszajátszások alapján nagyon úgy tűnt, Ugrai nem volt lesen.

Mi maradt ki?! A Haladás végezhetett el szögletet (szegény Stopira ágyékáról pattant ki a labda...), Calatayud nagyot nyújtózva kiütötte a labdát, így Vinícius megindulhatott a jobb összekötő helyén. A brazil középhátvéd aztán a nemrég csereként beállt Gyurcsó Ádám elé tálalt kiválóan, a magyar válogatott szélső viszont nagy helyzetben Rózsába lőtt ballal (vagy inkább a szombathelyi kapus védett).

Rögtön ezután a Hali szépíthetett volna! Radóról megfeledkeztek a védők a bal szélen, ő jobbal centerezett az érkező Halmosi Péter elé, de Stopira becsúszva kivágta a labdát a vendégek csapatkapitánya elől. Ha Radó egy kicsit hamarabb adja a labdát, Stopira nem érhetett volna oda…

Váratlanul ismét felpörögtek az események, a játékvezető így újabb ivószünetet rendelt el, nehogy valaki ne bírja szuflával a hajrát.

Szolnoki Roland élesen a kapu elé lőtt, a labda a kapu előtt néhány méterrel csorgott el, Nikolics bevetődve sem tudott belepöckölni. A Vidiben az utolsó tizenöt percre beállt a nemrég szerződtetett Zé Luis is, a gólt szerző Nikolicsot váltotta.

Schimmer a hajrában is szabadrúgásból próbálkozhatott, 27 méterről centikkel a bal kapufa mellé tekert. A másik kapunál Gyurcsó emelt a léc fölé húsz méterről, szintén szabadrúgásból.

Kiállítás! Maradt még esemény a végére is: Ugrai Roland a 89. percben sípszó után elrúgta a labdát dühében, s mivel a játékrész elején már begyűjtött egyet, mehetett zuhanyozni! Tíz emberrel fejezte be a meccset a Hali. Érdekesség, hogy percekkel korábban Nikolics Nemanja megúszta sárga nélkül a sípszó utáni labdaelrúgást.

Zé Luis koronázhatta volna meg a Videoton produkcióját: Filipe Oliveira jól ugratta ki őt, a zöld-foki-szigeteki csatár ballal a jobb alsó mellé gurított milliméterekkel.

Ez volt a végszó, a Videoton megérdemelten, szép gólokkal 2–0-ra legyőzte a Haladást, amely bosszankodhat a kimaradt nagy lehetőségei – no meg Ugrai fegyelmezetlensége miatt. A székesfehérvári szurkolók jó iramot, s időnként szép momentumokat láthattak az összecsapáson!

(A Duna Televízió felvétele)

ELMARADT GÓL, EGY HIÁNYZÓ CSATÁR ÉS KONCENTRÁCIÓ

NYILATKOZATOK
„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, tudtuk, hogy nálunk jobb erőkből álló csapathoz jövünk – kezdte meccs utáni értékelését Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője a Duna Tv-nek. – Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy az ivószünetig semmi gond nem volt, sőt nekünk volt két lehetőségünk. Az első félidőben a Videoton összes helyzetét mi hoztuk össze. Kaptunk egy olyan gólt, amit még a serdülőknél sem szabad kapni. A második félidőt el kell felejteni. A nagy meleg és a kétgólos hátrány rányomta bélyegét a mérkőzésre. Egyébként itt is megvolt az esélyünk szépíteni, kettő az egyben vittük a kapusra a labdát. A jobb erőkből álló csapat nyert, a mi hibáinkból. Őszintén szólva nem tudtam megítélni Ugrai Roland lesgólját. Ha azt megadják, kettő egy után mehettünk volna az eredmény után, a Vidinek pedig nehezebb lett volna a hajrá. El kell ismerni, a Videoton jobb csapat, mint a miénk. A mai meccsen is kijött, a kapu előtt továbbra is határozatlanok vagyunk, ebben sürgősen előre kell lépni. Ugrai megkapja majd a büntetését a kiállításért. Folyamatban van egy újabb támadó átigazolása, én ebben a csapatrészben érzem szükségesnek az erősítést.”
José Gomes szerint játékosai kitették szívüket a pályán: „Nagyon jól játszott a csapat, elégedett lehetek. Persze, több gólt is szerezhettünk volna, nem kevés helyzetet hagytunk ki. A mai siker annak köszönhető, hogy a fiúk kitették a szívüket a pályán. Az első perctől kezdve az utolsóig dinamikusan, pörgősen tudtunk játszani, ami az imént említett alázat és felkészülés alatt elvégzett roppant kemény munka eredménye. Úgy vélem, jó úton haladunk, minden gratulációt megérdemelnek a fiúk.”
„Nagyon örülök, hogy megszereztem első gólomat az NB I-ben, a csapat is jól játszott. Remélem, jövő héten a Fradi ellen is hasonlóan fogunk teljesíteni. Bízom benne, még sok góllal tudom segíteni a csapatot. Úgy érzem, jól sikerült az első meccsem, mindent meg fogunk tenni, hogy megnyerjük a bajnokságot. Mindegyik edzésen oda fogom tenni magam, s bebizonyítom, hogy helyem van a csapatban” – mesélte Kleinheisler László, a Vidi játékosa a lefújást követően.
„Megmutattuk, valójában milyen jók vagyunk – nyilatkozta Kovács István, a hazaiak irányítója. – Tényleg dinamikus volt a társaság érzésem szerint. Szeretnék gratulálni az akadémiai képzésnek, mert Kleinheisler László ma megmutatta, itt is komoly képzés zajlik. A nemzetközi szereplés nem sikerült jól, de ez már a múlt. Most a bajnoki cím a legfontosabb az egész csapat számára, ha mindenki egy irányba húz, akkor ez nem is lehet gond.”

NB I, 1. FORDULÓ
Videoton–Haladás 2–0 (Kleinheisler 25., Nikolics N. 45+1.)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion. Vezette: Andó-Szabó
SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA


EZ VOLT AZ NB I 1. FORDULÓJA
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Július 26., péntek
19.00 Lombard Pápa–Puskás Akadémia FC 1–1 Iványi Zoltán
Július 27., szombat
16.30 Újpest FC–MVM Paks 1–2 Németh Ádám
19.00 Pécsi MFC–Ferencváros 1–2 Szabó Zsolt
19.00 MTK Budapest–Mezőkövesd-Zsóry 3–0
Becséri Dániel
21.00 Győri ETO FC–Diósgyőri VTK 1–1 Erdős József
Július 28., vasárnap
16.30 Videoton FC–Haladás 2–0 Andó-Szabó Sándor
18.30 KTE-Phoenix Mecano–Bp. Honvéd 3–1 Solymosi Péter
20.30 Debreceni VSC-Teva–Kaposvári Rákóczi 7–1 Farkas Ádám
MENETRENDTABELLAGÓLLÖVŐLISTACSAPATOKJÁTÉKOSOK

AZ NB I ÁLLÁSA
1. DVSC-Teva 1 1 7–1 +6 3
2. MTK Budapest 1 1 3–0 +3 3
3. Kecskeméti TE 1 1 3–1 +2 3
4. Videoton FC 1 1 2–0 +2 3
5. Ferencváros 1 1 2–1 +1 3
5. MVM Paks 1 1 2–1 +1 3
7. Diósgyőri VTK 1 1 1–1 0 1
7. Győri ETO 1 1 1–1 0 1
7. Lombard Pápa FC 1 1 1–1 0 1
7. Puskás Akadémia FC 1 1 1–1 0 1
11. Pécsi MFC 1 1 1–2 –1 0
11. Újpest FC 1 1 1–2 –1 0
13. Budapest Honvéd 1 1 1–3 –2 0
14. Haladás 1 1 0–2 –2 0
15. Mezőkövesd 1 1 0–3 –3 0
16. Kaposvári Rákóczi 1 1 1–7 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik