Büntetőgól a legvégén, újra győzött Újpesten a Paks

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.27. 16:29
null
Harc a pályán: Molnár és Vasziljevics csapott össze a levegőben (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I első fordulójának második mérkőzésén az Újpest a Paks együttesét fogadta, és 2–1-es arányban a vendégek diadalmaskodtak. A győztes gólt az egykori újpesti Simon Attila a mérkőzés legvégén szerezte, egy teljesen fölöslegesen összehozott büntetőből.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Rossz szájízzel léphetett pályára az Újpest első bajnoki mérkőzésén a Paks ellen, két okból is: a lila-fehérek nyara meglehetősen lehangolóra sikeredett, valóságos exodus indult meg, csak éppen számottevő erősítés nem érkezett. Kozma István most debütált az újpesti kispadon, akárcsak a paksin Horváth Ferenc, aki elmondása szerint úgy van a bajnokság kezdetével, mint amikor a Micimackóban így szól a vendégeket fogadó Tigris: egy tigris úgy ad partit, hogy ajtót nyit, és reméli a legjobbakat…

KI HOGYAN ERŐSÍTETT?
Az NB I nyári átigazolásai

Azt pedig mi magunk nem reméltük, hogy ilyen izgalmas első tíz percet látunk: nagy iramban, érdekes, élvezhető futballt produkáltak a csapatok, a hazai fölény pedig két gólhelyzetet is hozott. Ezt követően rápihentek a játékosok az ivószünetre, amely után ismét az Újpest veszélyeztetett, de Kabát Péter után Simon Krisztián éles szögből leadott lövését is fogta Molnár Péter. Molnár remek formában védett, az első félidőben kivédte a lövése előtt szenzációsan cselező Dusan Vasziljevics közeli gurítását, és Kabát Péter büntetőjét is majdnem megfogta – ez utóbbi esetnél örülhetett kissé a Paks, lévén Nyári Tibor egy sárga lappal a háta mögött koccintotta össze éppen a gólszerző bokáját. A szünetre tehát 1–0-s hazai vezetéssel vonultak a csapatok.

A második félidőt is jobban kezdte az Újpest, de Horváth két cserejátékosa, valamint a hazaiak kapusa révén egyenlített a 61. percben Paks: Könyves Norbert indítása után Báló Tamás lövése besurrant a bal alsóba a vetődő Balajcza Szabolcs alatt. 1–1!

Lendületbe jöttek a vendégek, akik perceken belül két ziccert is elrontottak, Horváth pedig érezte, hogy megrengethető az Újpest, ezért egy középpályás, a nagyot harcoló Hullám Attila helyére egy támadót küldött a pályára Eppel Márton személyében. Egy alkalommal a kapufát is megzörgették a vendégek, az egykori újpesti Simon Attila volt a „tettes”, de szintén lőttek egy kapufát a hazaiak is: Kabát szabadrúgásból tesztelte a kaput. Nem sok kellett a hálórezgetéshez Vasziljevicsnek sem, aki egy szöglet után pörgetett belsővel, droppból az ötösről a bal felső irányába, de kapusa, Balajcza egy hatalmas vetődéssel megakadályozta az öngól megszületését.

Nagyon elfáradt a hajrára a lila-fehér gárda, egymás követték a paksi kontrák és lövések, de a végére tartogatott egy ziccert az Újpest is, ám Vasziljevics a másik kapu előtt sem tudott a hálóba találni. Nem úgy az egykori újpesti, Simon Attila, aki a mérkőzés legvégén magabiztosan értékesítette a Bojan Mihajlovics által teljesen fölöslegesen összehozott tizenegyest: 2–1-re győzött tehát a Paks.

A mérkőzés kezdése előtt 37 Celsius-fokot mértek a stadion környékén, ehhez képest nem láttunk rossz bajnokit. Azt Horváth mester is korrekt módon elismerte a lefújást követően, hogy összességében jobban játszott náluk az Újpest, de a lila-fehérek kihagyták ordító ziccereiket, két elképesztő védelmi hibájuk pedig nem maradt büntetlen.

EDZŐI NYILATKOZATOK

Kozma István: „Már az első félidőben is próbáltuk mi diktálni a tempót, nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, de sajnos csak egyet tudtunk értékesíteni – nyilatkozta Kozma István, az újpestiek vezetőedzője a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek. – A második félidőben már a Paksnak is voltak helyzetei, de én úgy érzem, hogy a helyzetek alapján a második félidőt is simán kellett volna hoznunk. Számunkra balszerencsés góllal egyenlített a Paks, de még utána is azt éreztem, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Nagyon nagy akaraterőről tettek tanúbizonyságot a játékosaink, talán a saját magunk által diktált tempóba egy kicsit belefáradtunk, de mindenki nagyon odatette magát, és nagyon sajnálom, hogy így alakult. Mindenki nagyon lesújtott ebben a pillanatban, attól függetlenül, hogy ez szerintem nem törvényszerű, mert ugye párszor már kaptunk a végén gólt, de mi is megnyerhettük volna ezt a mérkőzést nagyon könnyedén. Azt hiszem, hogy több mérkőzésre való helyzetet is kihagytunk. Egyelőre még kevesen vagyunk, és úgy éreztük, hogy még van annyi a játékosokban, hogy megfordítsák az eredményt, és mivel lehetett látni, hogy helyzeteket is dolgoztunk ki, én úgy érzem, hogy nem ezen múlt."

Horváth Ferenc: „A második félidő közepétől, de inkább az utolsó harminc percben játszottunk igazán jól, előtte a kapusunk és a Jóisten tartotta csak a lelket a csapatban, de nagyon örülök viszont, hogy egy ilyen hatvan perc után tudunk ilyen harmincat játszani, ahol azért előbb is eldönthettük volna a mérkőzést – nyilatkozta Horváth Ferenc, a paksiak vezetőedzője a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek. – Habár azt kell mondjam, azért az Újpestnek is megvoltak a helyzetei. Azt gondolom, hogy az Újpest a mérkőzés nagy részében jobban játszott nálunk, de kettő egy lesz holnap a Nemzeti Sportban, úgyhogy a lényeg az. Az első hatvan percben lehet, hogy egy kicsit megijedtünk, vagy csak túl meleg volt, nem tudom, sok mindent lehet mondani, a pálya rossz volt. Mi lassúak voltunk, körülményesek, előre játékban vékonyak voltunk, talán ez lehetett a probléma. Aztán valamiféle gát átszakadt a srácokban a hatvanadik perc után, akkor már azt láttam, amit az edzéseken játszanak, pontosan, gólra törően, rengeteg helyzet volt, amiből végül is gól születhetett volna. A kapusunk, Molnár Péter nem tudom, hol járt eddig, talán a Kryptonon, mert olyan volt, mint Superman."

Forrás: Sport Tv



A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ
ÚJPEST FC–MVM PAKS 1–2
(Kabát 42. – 11-esből, ill. Báló 61., Simon A. 90. – 11-esből)


NB I, 1. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Július 26., péntek
19.00 Lombard Pápa–Puskás Akadémia FC 1–1 Iványi Zoltán
Július 27., szombat
16.30 Újpest FC–MVM Paks 1–2 Németh Ádám
19.00 Pécsi MFC–Ferencváros 1–2 Szabó Zsolt
19.00 MTK Budapest–Mezőkövesd-Zsóry 3–0
Becséri Dániel
21.00 Győri ETO FC–Diósgyőri VTK 1–1 Erdős József
Július 28., vasárnap
16.30 Videoton FC–Haladás 2–0
Andó-Szabó Sándor
18.30 KTE-Phoenix Mecano–Bp. Honvéd (Sport2) Solymosi Péter
20.30 Debreceni VSC-Teva–Kaposvári Rákóczi (Sport2) Farkas Ádám
A BAJNOKSÁG MENETRENDJE
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik