Most sem bírt mumusával a Honvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.28. 18:38
null
A kecskeméti lila-fehérek bő egy óra elteltével már két góllal vezettek (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 1. fordulójában az előző bajnokságban hetedik helyen végző KTE-Phoenix Mecano 3–1-re legyőzte a bronzérmes Bp. Honvédot. A hazaiak a hetedik percben Borisz Bulajics találatával szereztek vezetést, majd Silva Eliomar is betalált a 66. percben. A vendégek a hosszabbításban Vécsei Bálint révén szépítettek, de a középkezdés után a csereként beálló Sidoine Oussou visszaállította a kétgólos különbséget.

KECSKEMÉT–HONVÉD PERCRŐL PERCRE: ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNKAT ITT OLVASHATJA EL!

Az El-ből csütörtökön dicstelen körülmények között búcsúzó Honvéd a bajnokság nyitó fordulójában éppen mumusa, a Kecskemét otthonában lépett pályára; a két csapat korábbi tíz élvonalbeli meccséből egyet sem tudtak megnyerni a piros-feketék.

Most sem kezdődött túl jól a meccs a bajnokság legutóbbi bronzérmese számára, hiszen már a 7. percben, első valamirevaló helyzetükből vezetést szereztek a hazaiak: történt, hogy az első NB I-es meccsét játszó Borisz Bulajics megiramodott a bal oldalon, kényszerítőzött Rajczi Péterrel, majd a visszakapott labdával betört a 16-oson belülre, s éles szögből, ballal kapura lőtt. A labda Kemenes Szabolcs kapus lábai között pattant a kapu bal felső sarkába (1–0).

Ezt követően sokáig semmi említésre érdemes sem történt. Nagyjából a félidő közepén jártunk már, amikor Hidi Patrik lövését Németh Viktor szögletre ütötte. Szerencsére az ivószünet jót tett a csapatoknak: előbb Vernes Richárd lövését fogta a kecskeméti kapus, majd az egyik oldalon Balázs Zsolt lábbal, a túloldalon Filip Holender fejjel juttatta egy jobb oldali előreívelés után közelről a kapu fölé a labdát. A félidő hosszabbításában aztán Silva Eliomar lőtt 18 méterről kevéssel a Honvéd kapuja mellé.

A második félidőben a hátrányban lévő kispestiek megpróbáltak egyenlíteni, Vernesnek volt is két ígéretes lövése, de az egyiket Németh védte, a másik pedig az oldalhálóban kötött ki. Igazából hiányzott az átütőerő a vendégekből, s törvényszerű volt, hogy egy kontratámadás végén a hazaiak újabb gólt szereztek. Történt, hogy a 66. percben Mogyorósi József megiramodott a jobb oldalon, majd középre ívelt, ahol Eliomar érkezett, s az ötös vonaláról előrevetődve a léc alá fejelt (2–0).

Tovább próbálkoztak a kispestiek, de nemhogy gólig, gólhelyzetig sem nagyon jutottak el. Sőt, a kecskemétiek akár a harmadik góljukat is megszerezhették volna, ha Pekár 36 méteres szabadrúgása nyomán néhány centivel alacsonyabban érkezik a labda – így ugyanis a keresztlécről pattant az alapvonalon túlra a labda.

A hosszabbításban aztán összejött a szépítés a vendégeknek, miután a bal oldalon előretörő Vécsei Bálintot senki sem támadta, így 34 méterről leadott lövése pont a kapu bal alsó sarkába talált (2–1).

A középkezdés után azonban a hazaiak gyors akciója végén nem tudtak felszabadítani a védők, a labda Vladan Szavicshoz került, ő jobbra passzolta a csereként beálló Sidoine Oussouhoz, aki az átvétel után 15 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt, beállítva ezzel a 3–1-es végeredményt.

(A Sport Televízió felvétele)

KEMENES: AZÉRT AZ ELÉG ROSSZ, HOGY SANSZUNK SEM VOLT MEGINT”



NB I, 1. FORDULÓ
KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO–BP. HONVÉD 3–1
(Bulajics 7., Eliomar 66., Oussou 90+2., ill. Vécsei 90+1.)
SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

EZ VOLT AZ NB I 1. FORDULÓJA
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Július 26., péntek
19.00 Lombard Pápa–Puskás Akadémia FC 1–1 Iványi Zoltán
Július 27., szombat
16.30 Újpest FC–MVM Paks 1–2 Németh Ádám
19.00 Pécsi MFC–Ferencváros 1–2 Szabó Zsolt
19.00 MTK Budapest–Mezőkövesd-Zsóry 3–0
Becséri Dániel
21.00 Győri ETO FC–Diósgyőri VTK 1–1 Erdős József
Július 28., vasárnap
16.30 Videoton FC–Haladás 2–0 Andó-Szabó Sándor
18.30 KTE-Phoenix Mecano–Bp. Honvéd 3–1 Solymosi Péter
20.30 Debreceni VSC-Teva–Kaposvári Rákóczi 7–1 Farkas Ádám
MENETRENDTABELLAGÓLLÖVŐLISTACSAPATOKJÁTÉKOSOK
AZ NB I ÁLLÁSA
1. DVSC-Teva 1 1 7–1 +6 3
2. MTK Budapest 1 1 3–0 +3 3
3. Kecskeméti TE 1 1 3–1 +2 3
4. Videoton FC 1 1 2–0 +2 3
5. Ferencváros 1 1 2–1 +1 3
5. MVM Paks 1 1 2–1 +1 3
7. Diósgyőri VTK 1 1 1–1 0 1
7. Győri ETO 1 1 1–1 0 1
7. Lombard Pápa FC 1 1 1–1 0 1
7. Puskás Akadémia FC 1 1 1–1 0 1
11. Pécsi MFC 1 1 1–2 –1 0
11. Újpest FC 1 1 1–2 –1 0
13. Budapest Honvéd 1 1 1–3 –2 0
14. Haladás 1 1 0–2 –2 0
15. Mezőkövesd 1 1 0–3 –3 0
16. Kaposvári Rákóczi 1 1 1–7 –6 0

ÉRDEKESSÉGEK

♦ Az előző idényt egészen pazarul zárta a Honvéd (jutalma a bronzérem lett): a kispestiek 2013. március 30. óta nem találtak legyőzőre az NB I-ben.

A Honvédé ezzel az NB I leghosszabb aktív veretlenségi szériája, tíz meccset számlál. A tízből ráadásul nyolc győztes meccs volt!

♦ A legutóbbi ellenfél, amelynek a Honvéd nem tudott bajnokin betalálni, pont a Kecskemét volt – 2013. április 20-án 0–0-ra végeztek a felek.

A Kecskemét a Honvéd valódi mumusa az NB I-ben: a kispestiek még sosem nyertek a KTE ellen bajnokit, a mérleg kecskeméti szempontból 7–3–0.

A KTE még sosem nyert az NB I-ben 1. fordulós mérkőzést, öt szezonjából négyszer vereséggel rajtolt. Az egyetlen kivétel az előző szezonbeli iksz a Ferencváros otthonában. A kecskemétiek összes hazai idénynyitója vereséggel zárult.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik