Videoton: Carrillo családi okok miatt kért gondolkodási időt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.27. 08:45
null
Carrillo nem bólintott rá a spliti ajánlatra (Fotó: Korponai Tamás)
A goal.com horvát kiadásának beszámolója szerint Joan Carrillo, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton vezetőedzője már tárgyalt a horvát Hajduk Splittel, ám egyelőre nem mondott igent az El-induló csapatnak, a gondolkodási időt azonban nem szakmai indokok miatt kérte a spanyol szakember.

Mint arról korábban beszámoltunk, horvát sajtóértesülések szerint a helyi élvonalban szereplő Hajduk Split a Videoton spanyol vezetőedzőjét, Joan Carrillót szemelte ki az együttes kispadjára.

A horvát források szerint Carrillo gondolkodási időt kért a klubtól, mert úgy érzi, családjának nem megfelelő a spliti környezet, ugyanis míg Magyarországon angol nyelvű iskolába járatja a gyerekeit, a horvát városban erre nem lenne lehetősége.

Ez egybecseng azzal az információval, amely szerint Carrillo mindenképp kitöltené még egy évig szóló szerződését a Videotonnál.

Úgy tűnik viszont, hogy erre nem lesz lehetősége vezetőedzőként, hiszen információink szerint a fehérvári klub a napokban kétéves szerződést köt a francia Bernard Casonival.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik