Videoton: Alves és Horváth mellett Nikolicsot is más csapatok figyelik

Vágólapra másolva!
2010.06.28. 14:36
Mezey György, a Videoton vezetőedzője a fehérvári klub hivatalos honlapjának, a vidi.hu-nak elmondta, hogy André Alves, Nemanja Nikolics és Horváth Gábor is más csapatok célkeresztjébe került.

„A tegnap érkezett játékosok hetek óta nem játszottak mérkőzést, így most folyamatosan kapcsoljuk őket be a játékba. Horváth Gábort határozottabban lehet bedobni, hiszen neki csak két hét kiesése van, Lencsének viszont a sérülése miatt nagyobb a játékhiánya. Úgy tervezem, hogy ma, a Pitesti ellen Horváth egy félidőnél hosszabb időt lesz pályán, a meccs közben majd meglátom, hogy alakul a terhelése. Lacinak viszont egy félidőt szánok" – mondta Mezey György, a Videoton vezetőedzője.

Az eredeti tervektől eltérően, ma 18 órakor Gröbmingben lép pályára a Videoton a román FC International ellen.

„Tovább építjük az idegenben játszandó nemzetközi mérkőzések játékszerkezetét, tehát továbbra is ezen dolgozunk. Nincs könnyű helyzetünk, mert Alves távozóban van, szinte minden barátságos találkozón vannak kint menedzserek, de érdeklődnek Horváth és Nikolics iránt is.  Az összeállításnál tehát nemcsak arra kell figyelnem, hogy a legütőképesebb felállás megtalálása érdekében a Videotonban maradók játszanak, de arra is, hogy a szóba jöhető távozók is kapjanak lehetőséget, hiszen a játékosügynökök rájuk kíváncsiak."

Korábban már megírtuk, hogy Alves és Horváth távozhat az ezüstérmestől. Most úgy tűnik, hogy a gólkirály Nikolics sem biztos, hogy a fehérváriaknál folytatja a pályafutását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik