Sousa, Rossi, Moniz, Gomes – kellenek ők nekünk? Szavazzon!

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2013.01.21. 15:00
null
Moniz és Sousa (a kép bal és jobb szélén) után José Gomes (középen) is új színt hozhat az NB I-be (Fotó: NSO-montázs)
Érdekes folyamat szemtanúi lehetünk a labdarúgó NB I-ben edzőfronton. A Videotonnál kinevezett José Gomes személyében ismét olyan fiatal külföldi tréner került hazánkba, akinek vezetőedzőként még nincs évtizedes tapasztalata, de „előélete” alapján ígéretes szakembernek tűnik. Olyan edzőnek, aki Magyarországról indulva szerezhet hírnevet magának. Megvizsgáljuk, kik indultak el az elmúlt években ugyanezen az úton, és meddig jutottak.

 

GOMES 20 ÉVE VÁR A NAGY FELADATRA

NÉVJEGY
JOSÉ GOMES
Teljes név: José Manuel Martins Teixeira Gomes
Születési idő: 1970. 08. 28.
Nemzetiség: portugál
Csapatai és betöltött pozíciói (a zerozero.pt adatai alapján): 1992–93 Valadares (juniorcsapat), 1995–96 Pacos Ferreira (másodedző), 1996–97: Sp. Covilha (másodedző), 1997–98 Sp. Covilha (másodedző), 1998–2000 Gil Vicente (erőnléti edző), 2000–2001 Pacos Ferreira (erőnléti edző), 2001–2003 Benfica (erőnléti edző), 2003 Pacos Ferreira (vezetőedző), 2004 Aves (vezetőedző), 2004–2005 Leixoes (vezetőedző), 2005–2006 U. Leiria (vezetőedző), 2005–2007 Moreirense (vezetőedző), 2007–2008 Aves (vezetőedző), 2008–2010 FC Porto (másodedző), 2010 Málaga (másodedző), 2011–12 Panathinaikosz (másodedző)

José Manuel Martins Teixeira Gomes. Így hívják a Videoton új vezetőedzőjét. Némi élccel azt is mondhatnánk, hogy a neve hosszabb, mint az eredménysora, hiszen vezetőedzőként csak kevésbé neves csapatoknál dolgozott eddig. Ugyanakkor elődje, Paulo Sousa rá az élő példa, hogy nem kizárólag a korábbi eredmények minősítenek egy edzőt, hanem a munkához való hozzáállás, a futball iránti alázat.

Ezek a tulajdonságok pedig megvannak az új szakembernél, aki már 22 éves kora óta edzősködik, azóta végigjárta a szamárlétrát – volt juniorcsapat edzője, erőnléti edző, másodedző. Húsz éve vár a nagy lehetőségre, miközben olyan kluboknál dolgozhatott, amelyeknél volt lehetősége ellesni a szakma mesterfogásait.

A 2000-es évek elején a Benficánál volt erőnléti edző (második évadában már Fehér Miklós is a csapat játékosa volt), majd 2008-tól az ismert portugál tréner, Jesualdo Ferreira vette a szárnya alá, aki mellett másodedző volt a Portónál, a Málagánál és legutóbb a Panathinaikosznál, amelynél Rudolf Gergellyel is együtt dolgozott.

Vezetőedzőként is vannak már tapasztalatai – irányította a Pacos Ferreirát, az Avest, a Leixoest, a Leiriát és a Moreirensét –, de bajnoki címre, illetve nemzetközi kupaindulásra törő együttest még nem vezethetett. A Videotontól most megkapja a lehetőséget, innentől már csak rajta múlik…

SOUSA ÉRKEZÉSE ÚJ TENDENCIA KEZDETE?

A Nemzeti Sport Online tavaly ősszel megjelent háromrészes, a környező országok futballpiacait vizsgáló sorozatában már kitért arra, hogy a magyar futball előrelépésének egyik módja lehet, ha olyan elhivatott, tehetséges külföldi edzők érkeznek hozzánk, akik a kapcsolataikon keresztül minőségi játékosokat is képesek az NB I-be csábítani.


Ezt a sort 2011-ben Paulo Sousa nyitotta meg a Videotonnál, és talán az ő példája is közrejátszott abban, hogy tavaly ősszel a Ferencváros is egy sokra hivatott, ám kevés élvonalbeli tapasztalattal rendelkező mestert nevezett ki Ricardo Moniz személyében. Igaz, a holland szakember személye annyiban más, hogy ő első felnőttcsapatával, a Red Bull Salzburggal rögtön osztrák bajnok lett, vagyis neki számottevő eredménye is volt, mielőtt Magyarországra szerződött. Ugyanakkor Sousához hasonlóan olyan futballistákat tudott az NB I-be hozni, akik már néhány hónap alatt is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak (Muhamed Besic, Philipp Bönig és Julian Jenner személyében).

A fiatalnak mondható (ez alatt az 50 év alatti szakembereket értjük) trénerek sorába illeszkedik Marco Rossi is, akinek ugyan a Honvédnál korlátozottabbak a játékosigazolási lehetőségei, a csapat 5. helye a szakembert is dicséri, és az eddigi hírek azt mutatják, ő is próbál szétnézni az olasz piacon, onnan játékosokat hozni.

A jelek azt mutatják, tendencia kezd kibontakozni. Most már nemcsak játékosok, hanem tehetséges edzők is ugródeszkának használják a magyar NB I-et, de úgy tűnik, szerepvállalásukkal hosszú távon csak nyerhet a magyar labdarúgás.

AZ IGAZÁN NAGY KIUGRÁS EDDIG KEVESEKNEK SIKERÜLT

A téma kapcsán érdemes megnézni, hogy az elmúlt két évtizedben milyen fiatal külföldi edzők dolgoztak nálunk, és ők mit értek el később, miután távoztak Magyarországról.

A teljesség igénye nélkül készült felsorolásunkat kezdjük a német Ralf Wilhelmsszel. A német származású, évekig az Egyesült Államokban élő és dolgozó edző 1998 nyarán nagy reményekkel érkezett Magyarországra, Konsztantinosz Mokalisz – akivel együtt futballozott az Államokban –, a III. Kerület FC ügyvezetője csábította Óbudára. Wilhelms csak az őszi szezont töltötte a Kerületnél, 17 mérkőzésen mindössze három sikert könyvelhetett el, de élvonalbeli edzői karrierje ezzel tulajdonképpen be is fejeződött, később visszatért Amerikába, ahol sportvezetőként tevékenykedett.

A 2000-es években érkezett egy olasz hullám Aldo Dolcettivel (Honvéd, Siófok), Dario Bonettivel (Sopron), Roberto Landival (Sopron), Vincenzo Coscóval (Sopron), Nicola Fittával (Vác), Massimo Moralesszel (Honvéd). Ők hosszabb-rövidebb ideig, több-kevesebb sikerrel (inkább az utóbbi…) dolgoztak Magyarországon. Ami a felsoroltak későbbi előmenetelét illeti, klubfronton Bonetti ért el eredményeket, tekintve, hogy Román Kupát és Román Szuperkupát nyert a Dinamo Bucuresti-tel, de ezt leszámítva nem voltak jelentős sikerei, dolgozott alacsonyabb osztályú olasz kluboknál és volt egy felejthető éve Zambia válogatottjának élén. Landi feltűnt a skót Livingstonnál és Libéria kapitányaként is, míg Dolcetti a Milan Primavera csapatáig jutott.

Délszláv szakemberből is sok megfordult hazánkba, de köztük kevés olyan edző volt, aki fiatalon, a tapasztalatszerzés reményében érkezett az NB I-be. A horvát Marijan Vlak, aki kapusedzőként kezdte edzői pályafutását, ebbe a kategóriába volt sorolható, amikor 1999-ben, 43 évesen kinevezték a Ferencváros vezetőedzőjének, és fél év alatt a hetedikről a második helyre vezette a csapatot, de nyáron a Dinamo Zagreb szakvezetője lett. A horvát klubnál később többször is dolgozott, ám nem alkotott maradandót, három ízben visszatért Magyarországra is, a Videotonnál, két alkalommal pedig a Vasasnál dolgozott.

Érdemes kitérni a határon túli magyar szakemberekre is. Az erdélyi Balánbányán született, 46-szoros román válogatott Selymes Tibor edzői karrierje nálunk indult, Sopronban, a 2006–2007-es szezonban, majd megfordult első és másodosztályú román együtteseknél, de 2011 óta nincs klubja. Vele ellentétben a székelyudvarhelyi László Csaba azon kevés magyar edző közé tartozik, akinek Nyugat-Európában is ismerik a nevét. Ő a Mönchengladbach utánpótláscsapatainál kezdte az edzői szakmát, Lothar Matthäus segítőjeként dolgozott a magyar válogatottnál, 2004-ben pedig az UEFA-kupa csoportkörébe vezette a Ferencvárost. Ezt követően két évet dolgozott Uganda szövetségi kapitányaként, majd a skót Heartsnál az év menedzsere lett Skóciában. Egy kevésbé sikeres belgiumi időszak (a Charleroi edzője volt) után jelenleg Litvánia szövetségi kapitánya.

A Magyarországon szerepet vállaló edzők sorában mindenképp érdemes megemlíteni a holland Henk ten Catét is, aki 1999-ben, 45 évesen lett az MTK vezetőedzője, bajnoki ezüstérmet és Magyar Kupát nyert a csapattal egy szezon alatt, majd távozott is. Későbbi pályafutását tekintve ő dolgozott a legnevesebb kluboknál, hiszen a Barcelonánál (2003 és 2006 között Frank Rijkaard segítőjeként) és a Chelsea-nél (Avram Grant mellett) is megfordult, igaz, pályaedzőként, az Ajaxban és a Panathinaikoszban pedig vezetőedző volt.

MIT VESZÍTHETÜNK?

SZAVAZÁS

Mi a véleménye a fiatal külföldi edzők NB I-be szerződéséről?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A legnagyobb ugrás azonban egyértelműen Paulo Sousa nevéhez fűződhet, hiszen az NB I után közvetlenül a New York Red Bulshoz kerülhet – ha hinni lehet a tengerentúli sajtóhíreknek, rövidesen kinevezik a csapat élére (Ten Cate az MTK után a NAC Bredához szerződött). Ezért ezen a téren, illetve az Európa-liga-szereplés okán a portugál már mindenképpen kiemelkedik a nálunk megfordult külföldi edzők sorából, még akkor is, ha az amerikai szerződést legalább annyira köszönheti játékosként szerzett ismertségének, mint magyarországi eredményeinek.

Végül még egy érdekesség: a cikkünkben felsorolt külföldi edzők egy fontos tényezőben sorsközösséget alkotnak – egyikük sem nyert magyar bajnokságot, és egyikük sem töltött el legalább két szezont egyhuzamban ugyanannál a klubnál. Ez a tény is mutatja, csodát a külföldi edzőktől sem várhatunk feltétlenül, de ha tudnak olyan minőségi labdarúgókat hozni az NB I-be, mint amilyen például Marco Caneira, Filipe Oliveira, Julian Jenner vagy amilyen például korábban a vb-ezüstérmes olasz Giuseppe Signori volt, akkor talán nem is veszíthetünk velük.

Vagyis a címben feltett kérdésre a magunk részéről az „érdemes lehetőséget adni nekik” választ adnánk, mert nem sok a vesztenivalónk. Ugyanakkor az is igaz, és a fenti példák is azt mutatják, nem feltétlenül az edző útlevele a siker titka, hanem az, hogy milyen koncepciója van, fel tud-e építeni egy működő rendszert, adottak-e ehhez a feltételek, tud-e olyan külföldieket igazolni, akik valós erősítést jelentenek. Erre Paulo Sousa, Ricardo Moniz vagy éppen José Gomes ugyanúgy képes lehet, mint mondjuk Pintér Attila.

Önnek mi a véleménye?

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik