PÓR KÁROLY
PÓR KÁROLY
2012.10.03 17:39 Frissítve: 2015.03.31 02:26

„Magyar futballistát hozna ide? Ne folytassa!” - kiútkeresés

A magyar átigazolási piacot regionális összevetésben vizsgáló sorozatunk utolsó részében megoldási javaslatokat vetünk fel az eddig kimutatott problémákra. Példákat hozunk arra, miként igazolnak piacképes játékosokat a román Liga 1-ben, hogy adnak el több millió euróért fiatalokat külföldre Szerbiából. Edzői tapasztalatok alapján kitérünk a hazai utánpótlás-nevelés kihívásaira is. Sorozatunk legfőbb megállapításait, tanulságait a cikkünk végén táblázatban is összegezzük.

Vass Ádám szerződtetéséről a buszon döntöttek a CFR vezetői (Fotó: archív)

 

 
Az NB I eurómilliókra van a román és a szerb élvonaltól is – Regionális piaci kitekintő I.
„Kezsmant havi negyvenezer euró alatt nem hozod az NB I-be” – Regionális piaci kitekintő II.

Két hete indítottuk a Nemzeti Sport Online-on a magyar futballpiacot a román, a szlovák és a szerb élvonallal összehasonlító sorozatunkat. Első lépésben kimutattuk, hogy a klubok itthon átlagosan teljes kezdőcsapatra való játékost cserélnek ki egy-egy átigazolási időszakban. Ugyanakkor az NB I-ben kevés a nemzetközi szinten piacképes labdarúgó, idén nyáron például egyetlen külföldre szerződött játékosért sem érkezett sok százezer euró, miközben a szomszédos országokban nem ritkák a félmillió euró fölötti bevételek egy-egy, külföldre eladott futballista után.

A második fontos megállapításunk, hogy a hazai csapatok egy bizonyos szint fölött – a rekordot a pletykák szerint most évi háromszázhatvanezer euró körüli fizetéssel a diósgyőri Rudolf Gergely tartja – már nem tudnak versenyezni a térség csúcsfizetéseivel. Ennek ellenére százalékos arányban mégis nálunk játszik a legtöbb légiós a környező országok közül, vagyis itt a legkisebb a hazai futballisták aránya az élvonalbeli csapatoknál, amelyek többsége továbbra is elsősorban a délszláv piacról próbál erősíteni. Azonban a nálunk játszó légiósok sem igazán piacképesek, ezen a nyáron senkit nem sikerült közülük nagy haszonnal értékesíteni.

Sorozatunk utolsó részében az előrelépés útjait keressük az elmúlt hetekben folytatott számos interjú, háttérbeszélgetés, olvasói vélemény tapasztalatait felhasználva. A piacképesség javításának módjaival, a jobb külföldiek szerződtetésének lehetőségeivel foglalkozunk, és érintjük az utánpótlásképzés kérdéskörét is.

VASS ÁDÁMOT A NETEN NÉZTÉK KI, ÉS A BUSZON DÖNTÖTTEK RÓLA – HOGYAN ÉRDEMES PIACKÉPES JÁTÉKOSOKAT IGAZOLNI?

A piacképes játékosok szerződtetésének alapvető eszköze természetesen a pénz, de sok pénzért is lehet hasznavehetetlen futballistát szerződtetni, és kevesebb összegből is lehet értékes labdarúgóval gazdagodni – minden a kiválasztáson, annak módján múlik. Nézzük meg, hogy csinálják ezt Romániában, ahol több mint ötmillió eurós plusszal zárták a csapatok a nyári játékoseladásokat, szemben a mi 240 ezer eurós mínuszunkkal!

„Vass Ádám szerződtetéséről egy száz kilométeres buszút során döntött a Kolozsvár illetékes vezetője – mesélte megkeresésünkre a futballistát képviselő menedzser, Paunoch Péter. – Rákeresett az interneten egy több tízezer mérkőzést tartalmazó elemzőrendszerben a középpályás legutóbbi meccseire, ezeket leszűkítette különböző játékhelyzetekre – támadás, védekezés, szögletek, szabadrúgások utáni szituációk, satöbbi –, és mire az autóbusz célba ért, már csörgött is a telefonom, hogy megszületett a döntés, várnak Ádámmal együtt, hogy a szerződésről tárgyaljunk.”

„Az ilyen rendszerekkel megszűnnek a hetekig tartó próbajátékok, a DVD küldözgetések, a klubvezetők nincsenek kitéve annak, hogy becsapja őket az ügynök, hiszen a korábbi meccsek alapján maguk megnézhetik, kielemezhetik a kiválasztott labdarúgó több meccsét, azt, hogy hogyan reagált a legkülönbözőbb játékhelyzetekben, sőt részletes statisztikákat is kaphatnak róla. Az általam is használt egyik ilyen rendszernek a havi regisztrációs díja hétszáz euró. Ez egy klub éves költségvetését tekintve jelentéktelen összeg, itthon mégsem ismeri fel mindegyik csapat az ebben rejlő lehetőségeket. Arról nem is beszélve, hogy nálunk továbbra sem terjedt el a hivatásos, főállású játékos-megfigyelők, az úgynevezett scoutok rendszere. Romániában csak a Kolozsvárnak van négy állandó megfigyelője, nálunk az egész országban nincs ennyi. Talán nem véletlen, hogy a CFR évente több millió euróért ad el játékosokat” – fogalmazott a menedzser.     

Ezzel összefüggő kérdéskör, hogy mivel tudják vonzóvá tenni a Magyarországra szerződést a klubok, mert sok külföldi nem ismeri hazánkat, és főképp a családos játékosok tartanak az itteni életkörülményektől. Ezzel indokolta állítólag Wesley Sonck is, hogy végül nem fogadta el az Újpest ajánlatát.

„Én is próbáltam már többször idehozni Spanyolországból játékost, de előfordult, hogy amikor meghallotta, egy magyar kisvárosban kellene élnie, távol a fővárostól, akkor el is ment a kedve. Ennek ellenére vannak olyan tényezők, amelyek hozzájárulhatnak egy magas életszínvonalhoz szokott külföldi játékos ideszerződéséhez. Ilyen lehet az olcsó magyarországi élet, vagy például  az alacsony adóterhek. Az ekhós adózás miatt nálunk például csak tizenöt százalékos a futballisták fizetésének adóterhe, Romániában tizenhat, Németországban viszont ötven, és mivel a teher nem magas, a klubok ezt át is tudják vállalni. Így azért sokkal egyszerűbb a helyzet, mint korábban, az úgynevezett arculatátviteli szerződések idejében” – mondta ezzel kapcsolatban Paunoch.

Persze ez utóbbinak, mármint a terhek átvállalásának magától értetődőnek kellene lennie, de korábban ez nem így volt, és Szlovákiában például még ma sem általános ez, mert a játékosok egyéni vállalkozók, így nekik kell viselniük a foglalkoztatás járulékos költségeit. Egy másik kérdés, hogy milyen módon kerülhetnek Magyarországra a környékbelinél jóval színvonalasabb nyugati bajnokságból játékosok.

IANDOLI ÉS RENATO NETO MEGSZERZÉSE PÉLDAÉRTÉKŰ LEHET – HOGYAN ÉPÍTHETŐK KÜLFÖLDI KAPCSOLATOK?

„Magyarország a nemzetközi kupaszereplés miatt lehet vonzó a külföldi játékos számára, ám az is igazán csak akkor, ha már bejutott valamelyik gárda az Európa-liga vagy a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A belga és a holland élvonalból, s talán még Spanyolországból is lehetne idehozni magyar viszonylatban jónak számító, ráadásul fiatal futballistákat, viszont elsősorban kölcsönbe – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak egy korábbi interjúban Lucza Gábor, a brit World In Motion menedzseriroda magyarországi képviselője. – Ezekből a ligákból, de például még Angliából is szívesen adnak kölcsön fiatalokat nemzetközi kupaindulókhoz. A magyar klubok azonban ilyenekben eddig nem gondolkodtak. Ingyen akarnak játékosokat, és lehetőleg három-négy évre. A másik probléma, hogy sok klub még mindig próbajátékon akarja kiválasztani az új szerzeményeket, márpedig ez Nyugat-Európában nem szokás. Ott kiépült megfigyelői hálózat működik. Ennek lényege, hogy több hónapig vagy akár évekig is figyelemmel követik egy-egy labdarúgó teljesítményét, így sokkal nagyobb tapasztalat birtokában, egy folyamat eredményeként döntenek a futballisták szerződtetéséről, míg Magyarországon a legtöbb klubnál májusban kezdenek el gondolkodni a kiszemeltekről. Pedig ha valamelyik itthoni csapat kiépítene egy megfigyelői hálózatot, akkor a környező országokra is kiterjedő piacból meríthetne, azaz kitágulnának a lehetőségei.”

Alessandro Iandoli egyelőre jó vételnek tűnik Újpesten
(Fotó: Pozsonyi Zita – archív)

A Lucza Gábor által említett kölcsönszerződéses megoldásra egyébként idén nyáron láttunk is példákat, mert így került Újpestre Belgiumból Alessandro Iandoli és Jadin Zarisz, illetve a Videotonhoz a portugál Sportingtól Renato Neto. Az ilyen típusú kölcsönügyletek azt is megvilágítják, hogy fontosak a széles körű nemzetközi kapcsolatok, szakmai együttműködések külföldi egyesületekkel, mert ez hosszú távon hozzájárulhat egy klub ismertségének, piaci értékének növeléséhez is, megnyithat új piacokat, megismertetheti az NB I-et Magyarországon még ismeretlen menedzserekkel, megfigyelőkkel, akik maguktól nem tévednének erre. Nálunk ezek a kapcsolatok egyelőre inkább azoknál a csapatoknál adottak, amelyeknek külföldi a tulajdonosuk vagy az edzőjük. Újpesten Roderick Duchatelet, a Videotonnál Paulo Sousa személye garanciát jelenthet a tárgyalópartnerek előtt. Az már másik kérdés, hogy ezekből a kapcsolatokból a valóságban mennyit tud profitálni az egyesület.

A korábban a Haladásban és Debrecenben is futballozó, Sopronban edzőként dolgozó, 46-szoros román válogatott Selymes Tibor ugyanakkor arról beszélt, hogy a román együttesek egészen más útját választják a külföldi kapcsolatépítésnek.

„Romániában nincsenek külföldi tulajdonosok, és edző is csak egy van, a Dinamo Bucurestinél (a korábban Sopronban is dolgozó Dario Bonetti – a szerk.). A külföldi kapcsolatokat, a mintákat a korábban Spanyolországban, Belgiumban, Németországban megfordult volt légiósok, korábbi  futballisták hozzák haza, akik nagy számban vállalnak szerepet a román labdarúgásban. Arra ugyanis már rájöttek a klubok, hogy a pénz önmagában nem elég, kellenek olyan, máshol már bevált modellek, rendszerek, amelyek alapján működtetni lehet egy csapatot, mert koncepció nélkül semmi sincs” – fogalmazott Selymes.   

„KÉNYELMESNEK TŰNNEK” – MILYEN KÉP ALAKULT KI RÓLUNK KÜLFÖLDÖN?

A magyar futball és az NB I színvonaljavulását nagyban befolyásolhatja, hogy rólunk milyen kép alakul ki külföldön, illetve hogy mi hogyan próbáljuk alakítani ezt a képet. Ezzel kapcsolatban a szlovák Sport Media Group menedzseriroda munkatársával, Norbert Belánnal beszélgettünk.

Torghelle Sándor elszántságának is köszönheti, hogy a Crystal Palace-ban futballozhatott (Fotó: Action Images – archív)

„Magyarokat nagyon nehéz külföldre eladni. Szlovák vagy cseh játékost sokkal könnyebb. A legutóbbi példánk egy ukrán élvonalbeli csapathoz kötődik: amikor meghallották, hogy az NB I-ből szeretnénk játékost ajánlani, rögtön az volt a válasz, hogy ne is folytassuk! Ráadásul a külföldi futballisták sem szívesen mennek önökhöz, pedig nem egy magyar klub már jóval kedvezőbb szerződést tud kínálni, mint a szlovákok többsége – fogalmazott a játékosügynök. – Hogy miért tartanak a külföldi klubok a magyaroktól? Hát hogy is mondjam, kicsit kényelmesnek tűnnek. A »majd csak lesz valahogy« felfogás tükröződik a játékukon. Sajnos ez sok szlovák labdarúgóra és edzőre is jellemző. Ezen a téren a szerbek jelentik a követendő példát. Ők a »menni kell, mint az őrült« elv alapján futballoznak. Magyarországon Torghelle Sándor tartozik ebbe a kategóriába, az ő harciassága példaértékű lehet, nem véletlenül játszott az angol Premier League-ben.”

Azért érdekes hallani, hogy éppen azt a Torghellét említi egy külföldi menedzser, akit itthon már annyiszor leírtak. Hiába, külföldön díjazzák a rá jellemző mentalitást, talán nem véletlen, hogy a külföldi edzők – Lothar Matthäus, Erwin Koeman, Paulo Sousa – Magyarországon is számoltak, számolnak vele.  Az ő példája lehet a bizonyítéka annak a már közhelyként ható tételnek, miszerint hozzáállással, motivációval a képességbeli hiányosságok is pótolhatók, és arra a futballistára, akinek a szemében állandó tűz ég, sokkal előbb felfigyelnek, sokkal eladhatóbb, mint egy kényelmes zseni. Alighanem ez a magyarázata annak is, hogy szerb fiatalokat hamarabb visznek Nyugat-Európába, mint magyarokat. Nem biztos, hogy azért, mert jóval tehetségesebbek, hanem mert ott van a szemükben az a bizonyos tűz. A menedzser szerint a külföldiek hazánkba szerződését pedig a sokszor még mindig nem teljesen tiszta viszonyok is nehezítik.

„Sajnos Magyarországon már előfordult velünk, hogy egy klub minket megkerülve próbált átigazolni egy velünk kizárólagos szerződésben álló futballistát, mint ahogy arra is volt már példa, hogy számunkra ismeretlen, magukat menedzsernek kiadó személyek a mi futballistáinkkal próbáltak a tudtunk nélkül üzletelni. Az ilyen esetek után pedig már sokkal óvatosabbá válik egy külföldi menedzseriroda, jobban meggondolja, hogy akar-e ilyen közegben játékosokat értékesíteni” – nyilatkozta Norbert Belán.   

A SZERBEK MILLIÓKAT KERESNEK TIZENÉVES JÁTÉKOSOKKAL – HOGYAN TEGYÜK PIACKÉPESSÉ A HAZAI TEHETSÉGEKET?

A számos magyar válogatott labdarúgót képviselő, szerb születésű, de hazánkban élő Filipovics Vladannal arról beszélgettünk, mi kellene ahhoz, hogy Szerbiához hasonlóan Magyarországról is minden nyáron több tizenéves fiatal szerződjön jó pénzért topligás csapatokhoz.

„Ha csak a játékot vagy a bajnokságok színvonalát nézzük a régióban, nem beszélhetünk hatalmas nagy különbségekről. Az igazán nagy eltérés nem a játékban, hanem inkább a futballisták piaci értékében mutatkozik. Szerbiában a klubok, a menedzserek és az edzők közösen dolgoznak azért, hogy folyamatosan egyre értékesebbé váljon egy játékos, ellentétben Magyarországgal. Lássunk konkrét példákat, amelyek rávilágítanak arra, miről beszélek, és bizonyítják, hogy csak a klubvezetőség és az ügynökök szoros együttműködése eredményezhet sikeres játékosértékesítést. Már több mint tíz éve is jelen volt ez a politika: Dejan Sztankovics nem volt még tizenhét éves, amikor bemutatkozott a Crvena zvezda első csapatban, tizenkilenc évesen csapatkapitány lett, és rövidesen huszonhét millió márkáért vette meg a Lazio. Ez a módszer azóta sem változott: Milan Szmiljanics tizenkilenc évesen alapember lett a Partizanban, húszévesen már ő volt a csapatkapitány, amikor ment a megfigyelő a csapathoz, rögtön szemet szúrt neki a fiatal kapitány, és nem sokra rá hárommillió euróért szerződtette is az Espanyol kétezer-hétben – kezdte sorolni a példákat Filipovics. – A következő kapitány az akkor huszonhárom éves Antonio Rukavina volt, akit a Dortmund vett meg két és fél millióért, majd a tizenkilenc évesen nyolcmillióért a Fiorentinához kerülő Sztevan Jovetics folytatta a sort. És még sorolhatnám…”

Kovács István (a labdával) és Gyurcsó Ádám (fölötte) is a magyar futball nagy ígérete (Fotó: Németh Ferenc – archív)

„Ezzel szemben mit láttam Magyarországon? Azt, hogy az egyik NB I-es csapatnál az évek óta megbízhatóan tejesítő, saját nevelésű utánpótlás-válogatott futballista helyett egy veterán légiós lett a kapitány – hasonlította össze a magyar és szerbiai helyzetet a játékosügynök. –  Lehet, hogy ez a tisztség önmagában kis dolog, nem pusztán emiatt tudott eladni játékosokat a Partizan, de a kapitányi karszalagnak üzenet értéke van a megfigyelők felé: azt mutatja, hogy maximálisan hisznek az adott futballistában, a kora ellenére rá merik bízni a pályán a csapat irányítását, mert megvannak az ehhez szükséges képességei. És persze azt is mutathatja a karszalag, hogy egy adott klub mennyire mer a saját utánpótlásából kikerülő értékeire támaszkodni. Hihetetlen, hogy az NB I-ben egyes kluboknál ez mennyire nincs így.”

A fenti példák azért érdekesek, mert nemcsak azóta világsztárrá lett labdarúgókról van szó. Sztankovics ugyan fantasztikus karriert futott be, és Jovetics is kimagasló tehetség, de Szmiljanics nem villogott Spanyolországban, és már 2010-ben visszakerült a Partizanhoz előbb kölcsönbe, majd végleg, méghozzá ingyen. Tekintve, hogy még mindig csak 25 éves, elég jó üzletet csináltak vele. Rukavina sem sok sót evett meg Dortmundban, azóta játszott az 1860 Münchenben, most pedig a Valladolid játékosa, nem nevezhető klasszisnak, magyar szinten mégis óriási összeget kaszált vele a belgrádi klub.

A menedzser további példákat is említett, és nemcsak a Partizanból, hanem a horvát Dinamóból is. A zágrábi csapat keretében a legfiatalabb játékos, Alen Halilovic 16 éves, és összesen öt, húsz év alatti futballista van az első keretben, köztük olyan is, aki már alapembernek számít a BL-ben szereplő együttesben. Ráadásul a szerb és a horvát fiatalok nagyon hamar bemutatkozhatnak a felnőtt válogatottban is, ami szintén növeli az értéküket. Az 1994-es születésű Lazar Markovics, a Partizan játékosa, történetesen a szerbek legutóbbi vb-selejtezőjén a kezdőcsapatban kapott helyet.

„Csodálkozunk ezek után, hogy nagyon korán milliókat fizetnek értük? – kérdezett vissza Filipovics. – A tizenkilenc éves Nikola Akszentijevics játékjogát a nyáron tizenhét szerb élvonalbeli meccsel és hat BL-selejtezővel a háta mögött két és félmillió euróért vásárolta meg a Partizantól a Chelsea, és adta kölcsön a holland Vitesse-nek. Noha a dúsgazdag Chelsea volt az érdeklődő, a vezetőség nem horribilis összeget kért, hanem ésszerűen, átgondolva a jövőt, a reális piaci értéket szem előtt tartva adta el a játékost. Akinek posztján már újabb fiatal kap lehetőséget, aki tudja: hasonló sikerrel járhat. Pedig a szerbeknél nincsenek is akadémiák, úgy mint Magyarországon. Itt a húsz és a huszonegy éves játékosra is azt mondják a magyar edzők, hogy még túl fiatal, érnie kell, majd huszonhárom évesen egyszer csak rásütik, hogy most már túlkoros, rég külföldön kellene játszania. De hogyan kerüljön ki, ha egyszer itthon nem adnak időben lehetőséget neki az első gárdában, mert előbb végig kell járnia az U17, U18, U19-es csapatokat. Honnan tudják egy tizennyolc éves játékosról, hogy éretlen az NB I-hez, ha ki sem próbálják?”

„A Real Madrid–Manchester City BL-meccsen mindkét oldalon tinédzser játékos is lehetőséget kapott: a spanyoloknál Varane, a City-ben Nasztaszics. A télen a Videotonhoz szerződő Kovács István már húsz éves, de a mostani még csak a második teljes szezonja lehet az NB I-ben. Most Fehérváron Paulo Sousa kezei alatt minden adott a fejlődéséhez, hiszen remek szakemberrel dolgozik, és a nemzetközi kupában is megmutathatja magát, de ha nem Kovácsnak, hanem Kovacsicsnak hívnák, és mondjuk a Partizan szerb tehetsége lenne, már milliókért el tudták volna adni. Egy ilyen tehetséges játékos Szerbiában már rég bemutatkozott volna a felnőtt válogatottban” – tette hozzá a játékosügynök.

EREDMÉNYKÉNYSZER KONTRA TEHETSÉGKUTATÁS – HOGYAN ÉRDEMES (ÉS HOGYAN NEM ÉRDEMES) UTÁNPÓTLÁST NEVELNI?

A fent taglalt kérdések szorosan összefüggnek a hazai utánpótlásképzéssel, amit azonban nehéz globálisan vizsgálni, mert a benne dolgozó edzők többségének ettől függ az egzisztenciája, számukra ez a munka jelenti a megélhetést, ezért nem mernek teljes mélységében, az előrelépést nehezítő körülményekkel együtt nyíltan beszélni a munkájukról. Másrészt pedig természetesen mindenki, aki a futballban dolgozik, igyekszik védeni a mundér becsületét. Ezért szinte lehetetlen részletekbe menően kielemezni a nyilvánosság előtt a szakmai munkát. Az alábbi, név nélküli vélemények azonban segítenek abban, hogy árnyaljuk a képet és a „rosszak a magyar edzők” szurkolói közhelyen felülemelkedve a paraván mögé nézzünk.

„Mondd meg nekem, hogyan dolgozzak ki átfogó, hosszú távú utánpótlás-nevelési stratégiát, ha nem tudom, hogy nyolc hónap múlva még lesz-e állásom! – panaszolta az egyik élvonalbeli klubnál dolgozó utánpótlásedző. – Nyaranta általában több egyesület is megkeres, ami valahol a munkám elismerése, ám mindig csak egyéves szerződéseket ajánlanak nekem. Hogyan építsem fel egy tizenöt éves tehetség többéves fejlődési tervét, amikor nem tudom, hogy még a jövő nyáron is én dolgozhatok-e vele? Az utánpótlásban is gyakran cserélődnek az edzők, és ha egy tizenéves futballista mondjuk minden évben más és más szakemberrel dolgozik, akkor az a folyamatosság, a tervszerűség, rovására mehet.”

„Vannak klubok, amelyeknél nem ritkán a teljes utánpótlás edzői stábot lecserélik. Hogyan lehet így folyamatban gondolkodni? Másrészt az állandó bizonytalanság miatt egyre több, nyelveket beszélő, elhivatott fiatal tréner inkább külföldön próbál boldogulni” – kapcsolódott ehhez egy másik vélemény.

„Egy klubtulajdonos miért várja el egy utánpótlásedzőtől azt, hogy mindenképpen bajnokságot nyerjen egy adott korosztállyal? Mit ér a bajnoki cím, ha közben az adott edző egyetlen olyan játékost sem tud kinevelni, aki később az első csapat hasznára tud lenni? Hát nem az a cél, hogy mindegyik fiatalnak kellő lehetőséget adva megtaláljuk a legtehetségesebbeket? Mert ez a cél összeegyeztethetetlen az eredménykényszerrel” – vetett fel egy másik edző egy újabb problémát.

Ugyanakkor a panaszáradaton túl megoldási javaslat, követendő példa is elhangzott.

„Nagy nyugati kluboknál és most már néhány hazai csapatnál is láthatunk arra példát, hogy rendszerben gondolkodnak a vezetők. A Real Madridnál vagy a Barcelonánál például a legkisebb korosztályoktól kezdve tiltva van, hogy a kapus kirúgásánál előre rúgja a labdát. Minden egyes utánpótláscsapatnál az a szabály, hogy a labdát passzolgatva kell hátulról előre juttatni, ezzel fejlesztik a gyerekek játékkészségét. Ez egy olyan lefektetett stratégiai elem, amihez minden edzőnek alkalmazkodnia kell. Ilyen elem lehet továbbá a játékrendszer. Itthon is van olyan klub, amelynek a szakmai stábja mindegyik korosztályra nézve kötelezően meghatározott egy alapvető hadrendet, játékrendszert (ami az ellenféltől függően apró változtatásokkal módosítható), amit a legalkalmasabbnak gondol a gyerekek kreativitásának, képességeinek fejlesztéséhez – a klub mindegyik csapata ebben a szisztémában futballozik, a felnőtt csapat is. Ez nagyban elősegíti a gyerekek korosztályok közötti folyamatos előrelépését, vagy ha egy fiatalabb tehetség idősebek közé ugrik, akkor a beilleszkedését. Az edzőknek is támpontot ad, nincs az, hogy ahány korosztály, annyiféle különböző elképzelés, stílus.”

Végül álljon itt egy másik „első osztályú” hazai történet az egyik akadémiánkról, ami az előzővel ellentétben inkább azt példázza, hogyan nem érdemes tehetséget nevelni. Ennek ugyanis elég rossz az üzenetértéke a futballistapalántákra nézve: amíg a tehetséget, a továbbértékesítés lehetőségét látják bennük, addig értékesnek számítanak, de egy-két sérülés után minden megváltozhat...

„Van egy futballista, akit óriási ígéretnek tartottak a korosztályában, kétszer is megválasztottak az év utánpótlás játékosának. Sajnos azonban két súlyos sérülést is szenvedett, ami után a csapatorvos azt mondta, veszélyben a pályafutása. Mit csinált ezután a klub? Közölte a gyógyulásért mindenre kész labdarúgóval, hogy azonnal felbontják a szerződését, még az orvosi költségeit sem állták.”

ROMÁNIÁBAN CSAKNEM SZÁZMILLIÓ EURÓT ÉR A KÖZVETÍTÉSI JOG – HOGYAN TEGYÜK ELADHATÓVÁ A FUTBALLT A MÉDIÁBAN?

Azt gondolhatnánk, hogy miután a nyáron rekordot jelentő, 3.54 milliárd forintért keltek el négy évre az NB I közvetítési jogai, legalább a média, a televíziózás kezdi helyén kezelni a labdarúgást, de ha jobban elmélyedünk a témában, és megnézünk külföldi példákat, akkor látnunk kell, hogy ezen a téren legalább akkora a lemaradásunk, mint a futball minőségében.

„Mit mondott, 3.54 milliárd forintért, vagyis 12 millió euróért keltek el a közvetítési jogok? Mit gondol, Romániában mennyit fizettek ugyanezért? – tette fel a kérdést Selymes Tibor. – Csaknem százmillió eurót! Romániában ugyanis a futballon keresztül csinálnak ismertséget maguknak a különböző vállalatok, és később ezt a hírnevet az üzleti életben is hasznosítani tudják.  Itt minden a fociról szól. Az összes meccs látható a televízióban, és minden nap, mindegyik román adón vannak futballal kapcsolatos műsorok, amelyek olyan részletekkel is foglalkoznak, mint hogy mit és hol ebédeltek a Steaua játékosai vagy hogy mikor indul edzésre a CFR. Ez itt természetes. Magyarországon erre talán azt mondanák, hogy a gyenge futballal nem érdemes foglalkozni, de ha nem foglalkoznak vele, akkor soha nem is lesz foci. Válogatott szinten Románia sem volt sikeres az elmúlt időkben, emiatt kissé csökkent is az érdeklődés, de legutóbb a Steaua–Rapid rangadón még így is negyvenkétezren kint voltak.”

Hiába Németh Krisztiánék vb-menetelése, a reklámpiacon nem tudott hasznot húzni belőle a magyar futball (Fotó: Action Images)

Magyarországon a legnagyobb nézettségű kereskedelmi televíziók napi szinten egyáltalán nem foglalkoznak a futballal, pedig a hazai meccsek nézettsége még mindig százezres nagyságokban mérhető, vagyis nem mondhatjuk, hogy senkit sem érdekel. Ennek ellenére az üzleti szféra itthon még nem épít a labdarúgók ismertségére, sokadrangú celebekkel előbb próbálnak meg reklámokat, kampányokat hitelesíteni, mint válogatott futballistákkal. Vagy hogy egy konkrét példát is hozzunk: amikor az U20-as válogatott bronzérmet nyert a vb-n, és a csapat hirtelen berobbant a köztudatba, senkinek sem jutott eszébe, hogy Németh Krisztián, Koman Vladimir vagy éppen Gulácsi Péter nevével, arcképével ellátott termékeket, pólókat, mezeket hozzon forgalomba, pedig akkor néhány hónapig biztosan lett volna rá kereslet.

A média területén jelentkező különbségek szemléltetése végett térjünk vissza még egy pillanatra Vass Ádámhoz, akit nyáron a CSZKA Szófia is szeretett volna szerződtetni, járt is Bulgáriában. Menedzserétől tudjuk, hogy a bolgár fővárosban már riporterek várták az olasz másodosztályú Bresciától érkező védekező középpályást, és annak ellenére interjúk sorát kérték tőle, hogy még nem is írta alá a szerződését, és végül ugye nem is igazolt Bulgáriába.

Magyarországon viszont, ha egy héten kettőnél több cikk jelenik meg egy játékosról, akkor már rásütik, hogy túl van sztárolva, és el fog szállni magától. Azokban az országokban, ahol a futball uralja vagy legalábbis alapjaiban meghatározza a közbeszédet, és a sportágat olyan profik játsszák, akik ki tudják zárni a külvilágot, fel sem vetődhet olyan kérdés, hogy „ezzel a játékossal miért foglalkozik már megint a sajtó?”. Azért nem, mert minden egyes cikk, hír, beszámoló része a márka építésének, annak a márkának, amit úgy hívnak, futball.

Igen, tudjuk, hogy mifelénk ennek a bizonyos márkának jelenleg a gyengébb kiadása van forgalomban, és ezért az egész közeg együttesen felel: labdarúgók, edzők, klubtulajdonosok, sportvezetők, menedzserek, újságírók, szurkolók. Igen, lehet hogy sokszor már unalmas, lehet, hogy sorozatunk közben is volt, aki azt mondta: elemezhetnek itt jobbra meg balra, de hiába, ha ötven perc alatt szinte egyetlen épkézláb akció sem volt a Fradi–Diósgyőr meccsen. Ám nincs más hátra mint előre, „nyomni kell” mindennap újra és újra,  mert ha nem foglalkozunk vele, ha közömbössé válunk, akkor – ahogy Selymes Tibor mondta – egy idő után már futball sem lesz.

 

 „DIAGNÓZIS”
Háromrészes sorozatunk NB I-re vonatkozó legfontosabb megállapításai, megoldási javaslatai
KÓRISME KEZELÉSI JAVASLAT
240 ezer eurós mínusszal zárták a klubok
a nyári átigazolásokat – nincsenek piacképes játékosaink.
A játékosigazolások és az utánpótlás-nevelés terén reformokra, külföldön bevált mintákra, egységes koncepcióra van szükség.
Kevés pénz van minőségi légiósokra, mégis nálunk a legnagyobb a légiósok aránya, akik ugyancsak nem piacképesek – üzletileg veszteséges játékospolitika.
Megfigyelői hálózat kiépítése, máshol sikerrel alkalmazott videó- és mérkőzéselemző rendszerek, internetes mérkőzéstárak felhasználása révén értékesebb labdarúgók szerződtetése.
Többségében vannak a délszláv légiósok,
akikre máshol nem tartottak igényt.
Nyitás a nyugati, értékesebb piacok felé,  akár kölcsönjátékosok formájában is.
Korlátozott nemzetközi kapcsolatok. Külföldi tulajdonosok, szakemberek, sportvezetők idecsábítása vagy olyan korábbi magyar játékosok, szakemberek bevonása a hazai futballba, akik évekig külföldön játszottak, dolgoztak – 
vannak kapcsolataik, konkrét koncepciókkal érkeznek.
Nálunk a legalacsonyabb a hazai futballisták aránya. A saját nevelésű fiatalokat korábban mély vízbe lehetne dobni. Javítani kellene az utánpótlásképzés hatékonyságát.
Alacsony a médiaérdeklődés és a reklámérték. A kereskedelmi televíziókat is be kellene vonni a hazai futballbizniszbe. Nagyobb gondot kellene fordítani a futball, mint márka PR-eszközökkel történő építésére.  

 

2020.03.29 14:45:53

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR

„Egy pillanatra meg lehet állni, de még várnék a visszatekintéssel.”

2020.03.27 16:29:43

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE

A nehéz időkben a korábbi válogatott középpályás Pécelen igyekszik magát hasznossá tenni.

2020.03.23 22:19:49

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Beállt a családi patikába, hogy ezzel is enyhítse a vészt.

2020.03.22 22:36:01

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A hazai futballban 1970-ben az volt az általános vélemény, hogy „az úttörőkkel foglalkozó szakemberek a grundok eltűnése mellett a beatzenét jelölik meg egyes számú »közellenségként«”.