Puskás, Détári, Lanzafame – elit társaságba került a csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.07. 14:55
null
A Honvédhoz szezon közben visszatérő Lanzafame (labdával) sorozatban a hetedik bajnokiján volt eredményes a DVTK ellen (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 15. fordulójára visszatekintő cikkünkben kiemelten foglalkozunk a sorozatban hetedik bajnokiján eredményes Davide Lanzafame nagy szériájával, de szóba kerül többek között az FTC hazai kapottgól-mutatója, az Újpest veretlenségi és nyeretlenségi sorozata és Feczesin Róbert nagy szezonja is.    

DAVIDE LANZAFAME ÉS A KISPESTI GÓLSOROZATOK

A Bp. Honvéd olasz légiósa, a DVTK ellen is eredményes Davide Lanzafame egymás után hetedik bajnoki mérkőzésén szerzett gólt, ez pedig nem kis ritkaság, a kispestiek történelemkönyvében is kevés olyan játékost találtunk, akinek sikerült hasonló sorozatot összehoznia.

Lanzafame előtt a HLSZ nyilvántartása szerint Böde Dániel és Mbaye Diagne szerzett egymás után legalább hét bajnokin gólt a magyar élvonalban. Böde a 2015–16-os bajnokság 2. és 9. fordulója között minden találkozón betalált (17 bajnoki góljából 11-et szerzett ebben a periódusban, 8 mérkőzéses gólszerző széria), Diagne pedig a 13. és a 19. forduló között (7 mérkőzésen 8 gól) köszönt be mindig az ellenfeleknek.

Kispesti játékosként legutóbb Détári Lajos szerzett egymás után hét bajnoki mérkőzésen gólt, 1985. augusztus 31. és október 9. között a Rába ETO, a Volán, az MTK-VM, a Videoton, az FTC, a Csepel és az Újpesti Dózsa kapujába is betalált, a sorozatot a PMSC szakította meg, amely a Honvédot is lenullázta (0–0). Más kérdés, hogy Détári szériája nem teljes, hiszen kihagyta a Haladás és a Vasas elleni meccset. Egy szezonnal korábban, 1984. december 1. és 1985. április 21. között viszont tökéletes hetes sorozatot villantott Détári, aki a Tatabánya és a Békéscsaba, a SZEOL, a Haladás, a Rába ETO, az FTC és a ZTE ellen talált be egymás után.


Legalább hetes gólszériája élvonalbeli bajnokin a honvédosok közül Kozma Mihálynak (1969, 7 meccses sorozat), Czibor Zoltánnak (1955, 11), Kocsis Sándornak (1952, 8), Puskás Ferencnek (1949, 12; 1948, 9; 1947, 8; 1946, 11, utóbbit 18 évesen!), Mészáros Józsefnek (1945, 11) és Egresi Bélának (1943, 10) volt – kiemelkedő névsorhoz csatlakozik tehát az olasz támadó.

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK

A FRADI KAPJA OTTHON A LEGTÖBB GÓLT. A Ferencváros labdarúgócsapata NB I-es meccsen először szenvedett vereséget pályaválasztóként a Paksi FC-től. A Fradi szombaton a tolnaiaktól két gólt kapott, összesen ebben az idényben az Üllői úton pedig már 15-öt. Az NB I-ben ilyen sok gólt pályaválasztóként egyetlen csapat sem kapott. A Fradi után a hazai meccseit eddig Angyalföldön, múlt szombattól pedig már Kecskeméten játszó Újpest következik 14 „otthon” kapott góllal, majd a DVTK 12-vel. Az FTC az előző idényben összes (17) hazai bajnokiján csak 14 gólt kapott. Az új szezonban minden hazai bajnokiján kapott gólt, a legtöbbet, hármat az Újpesttől.

PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT KAPOTT GÓLOK
Ferencváros15
Újpest14
DVTK12
Mezőkövesd9
Gyirmót8
DVSC7
Videoton7
Haladás6
Honvéd6
Vasas5
Paks4


15 NYERETLENÜL. Pocsék idegenbeli sorozatban van az MTK: a kék-fehérek 2015. október 17. óta nyeretlenek bajnokin vendégként, a széria 15 mérkőzést számlál (8 döntetlen, 7 vereség). Az MTK legutóbbi 30 idegenbeli bajnokijából csupán hármat nyert meg!

VERETLENEK. A sorozatban immár a hatodik döntetlenjét játszó Újpest FC a különleges, „ikszes” szériával már a sokáig fennálló, 1962-es „rekordot” is túlszárnyalta, ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy hat meccse veretlenek a lilák. Ez a jelenlegi leghosszabb élő veretlenségi sorozat. A második ebben a sorban éppen a Vasas, amely a hétvégén kétszer is egyenlíteni tudott az Újpest kecskeméti albérletében, a piros-kékek így egymás után öt mérkőzést vívtak meg veretlenül. A Debrecenben 0–0-s döntetlent játszó Mezőkövesd sorozatban négy veretlen meccsnél tart, ellenben ezeken a találkozókon még csak gólt sem kapott Pintér Attila együttese. Így a kövesdieké a leghosszabb kapott gól nélküli széria.

ÚJPESTI „ÁTKOK. Az utóbbi hét bajnokiján négy gólt kapott közvetlen szabadrúgásból az Újpest. Lazovics (Videoton), Leandro (FTC) és Lanzafame (Honvéd) után a múlt szombaton a Vasas támadója, Saglik talált be szabadrúgásból a lila-fehérek kapujába. A felsorolt gólok közül az első kettőt még Balajcza Szabolcs kapta, a másik kettőnél Banai Dávid állt az Újpest kapujában.

Nemcsak az ellenfelek közvetlen a szabadrúgásai keserítik meg az újpestiek sorsát, hanem az oldalról elvégzett szabadrúgások is. A lila-fehérekaz utóbbi hat mérkőzésükön mindig döntetlent játszottak, ráadásul úgy, hogy mindannyiszor vezettek, és az egyenlítő (egy esetben a szépítő) gólt szabadrúgás után kapták. A sorozat a Haladás elleni 1–1-gyel kezdődött, a szombathelyiek Stef Wils révén oldalszabadrúgás után egalizáltak. A Fradi ellen 3–1-es újpesti vezetésnél Leandro szabadrúgásgólja hozta vissza a ferencvárosi esélyeket. Kispesten Lanzafame szabadrúgásból egyenlített, aztán a DVTK elleni 4–4-es találkozón a diósgyőriek oldalról elvégzett szabadrúgás után szerezték a negyedik góljukat a 92. percben (Jagodinskis). Egy héttel később a paksiak a hajrában ugyancsak oldalszabadrúgás után egalizáltak (Szakály Dénes a 88. percben). A sorozat legutóbbi állomásán a Vasas úgy mentett pontot az Újpest ellen, hogy Remili bal oldali szabadrúgása után talált a kapuba Korcsmár.

Két héttel ezelőtt, az Újpest–DVTK (4–4) mérkőzés kapcsán már említettük, hogy korábbi újpesti játékosok szereztek gólt a lila-fehérek ellen (Bognár István, Lipták Zoltán), ezúttal a Vasas egyenlítő gólját szintén exújpesti labdarúgó, Korcsmár Zsolt szerezte, nem mellékesen a volt újpesti, Remili Mohamed beadása után. Korcsmárnak lehetett némi déja vu érzése, 2009 áprilisában szintén listavezető csapat tagjaként utazott Kecskemétre (a KTE-hez), és 2–2-es döntetlent ért el együttesével úgy, hogy a második egyenlítő gólt ő szerezte. Akkori klubja, az Újpest a szezon végén a második helyen végzett...

A fentiek mellett még egy lesújtó újpesti statisztika: a lila-fehér gárda a leghosszabb ideje nyeretlen csapat az NB I-ben, a széria immár kilenc mérkőzést számlál.


A HÉT LEGJEI

A hét játékosának a Videotonban a Gyirmót ellen a kihagyott tizenegyese ellenére is két gólt szerző Feczesin Róbertet választottuk (az InStat-indexek alapján is ő volt a legjobb), aki nyolc találatával az NB I góllövőlistáját is vezeti. A Vidi csatára már csak három találatra van pályafutása eddigi legeredményesebb NB I-es idényétől – a 2006–2007-es évadban, a Sopronban 11-szer talált a kapuba.

A hét góljának a már említett Vasas-légiós, a német-török Mahir Saglik szabadrúgását választottuk, aki gyönyörűen csavart az Újpest kapujának bal felső sarkába.

A hét gólpassza. A paksi Bartha László volt csapata, a Ferencváros ellen estében adott gólpasszt a bal szélről a középen érkező Koltai Tamásnak.

Ferencváros–Paks 1–2

Ferencváros–Paks 1–2

A hét hibája és a hét szurkolótábora. A gyirmóti Sebők Zsolt számára nem kezdődött jól a Videoton elleni meccs, ugyanis a fehérváriak abból szereztek gólt, hogy a kapus Marko Scsepovicsba rúgott egy hazapasszolt labdát. Később azonban Sebők kivédte Feczesin büntetőjét, ami után a Videoton szurkolói is éltették, a nevét skandálták. A 37 éves futballista 2004 és 2011 között hét évet játszott a Vidiben, bajnokságot is nyert a csapattal – a fehérvári szurkolók nem felejtették el.

Videoton–Gyirmót 4–0

A hét kihagyott helyzete. Az Újpest–Vasas meccs 90. percében Windecker József – aki egyébként a mérkőzés első gólját szerezte – Balázs Benjámin beadása után négy méterről belelőtte a labdát a visszavetődő Nagy Gergely kapusba.

Újpest–Vasas 2–2

A hét vitatható bírói ítélete. Kassai Viktor nem ítélt 11-est a Honvéd javára a DVTK ellen, amikor az 54. percben Eperjesi Gábor lerántotta Baráth Botondot. A sztárbírónak nem először gyűlik meg a baja a büntetők megítélésével az elmúlt hetekben: múlt héten a Manchester City–Barcelona BL-meccsen a hazaiak kértek számon rajta látszólag joggal egy elmaradt 11-est, egy hónapja pedig a DVTK–Videoton meccsen a vendégek reklamálhattak, miután Lipták Zoltán ellökte Marko Scsepovicsot.

Honvéd–DVTK 2–0

A hét kezdőrúgása. Ezt a DVSC–Mezőkövesd meccsen a Loki szépének megválasztott Dudás Regina végezte el, aki nem sokat vacakolt, belebikázott egyet a labdába, ami a csövön kifér...

A VIDEÓ MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE (FORRÁS M4SPORT.HU)
A VIDEÓ MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE (FORRÁS M4SPORT.HU)
NB I, 2016–2017, 15. FORDULÓ
NOVEMBER 5., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Haladás–MTK 1–1
Sopron, Városi Stadion
Karakó Ferenc
1265
DVSC–Mezőkövesd 0–0Debrecen, Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
2385
Videoton–Gyirmót FC Győr 4–0Felcsút, Pancho Aréna
Andó-Szabó Sándor
1461
Ferencváros–Paks 1–2Budapest, Groupama ArénaPintér Csaba
5592
Honvéd–DVTK 2–0Budapest, Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
1575
Újpest–Vasas 22Kecskemét, Széktói Stadion
Solymosi Péter
1442
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Vasas FC 15 9 3 3 24–13 +11 30
2. Videoton FC 15 8 3 4 34–16 +18 27
3. Ferencvárosi TC 15 7 4 4 29–22 +7 25
4. Budapest Honvéd 15 7 3 5 24–15 +9 24
5. Szombathelyi Haladás 15 6 4 5 18–18 0 22
6. Mezőkövesd Zsóry FC 15 5 5 5 16–19 –3 20
7. Debreceni VSC 15 5 4 6 19–21 –2 19
8. Újpest FC 15 4 7 4 24–23 +1 19
9. MTK Budapest 15 4 5 6 9–16 –7 17
10. Paksi FC 15 3 7 5 14–20 –6 16
11. Gyirmót FC Győr 15 3 4 8 7–22 –15 13
12. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 19–32 –13 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik