Diallo góljával klubtörténeti sikert aratott a PAFC a Kövesd ellen

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2017.09.16. 17:51
null
Diallo lőtte a meccs egyetlen gólját (Fotó: Meder István)
Az NB I 9. fordulójában a Puskás Akadémia Ulysse Diallo 59. percben szerzett találatával 1–0-s győzelmet aratott a Mezőkövesd ellen. Ezzel a Puskás Akadémia NB I-es klubcsúcsot állított fel, korábban ugyanis még soha nem tudott sorozatban öt mérkőzést veretlenül megvívni a legmagasabb osztályban.

 

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

PUSKÁS AKADÉMIA–MEZŐKÖVESD 1–0
(U. Diallo 59.)

Felcsút, Pancho Aréna, 811 néző. Vezette: Iványi Z.

Ahogy a Felcsút fölötti felhők sem tudták eldönteni, hogy elengedjék-e terhüket és megöntözzék a Pancho Aréna gyepszőnyegét (hol szemetelt, hol elállt az eső), úgy a csapatok sem igazán találták a módját, hogyan érvényesítsék akaratukat és alakítsanak ki lehetőségeket az ellenfél kapuja előtt.

Negyvenkét perc telt el gólhelyzet nélkül, ekkor a vendégek csapatkapitánya, Marek Strestík lőtt középről, 20 méterről kapura. Pánikrohamot azonban ettől sem kellett kapnia Hegedüs Lajos kapusnak, s magabiztosan védte a középre tartó labdát.

Az idényt gyengén kezdő, ám a legutóbbi három mérkőzését megnyerő Puskás Akadémia igyekezett kezdeményezőbben futballozni, mint a jól rajtoló, de hat bajnoki óta nyeretlen Mezőkövesd. A középpálya mélyéről Márkvárt Dávid hiába próbálta azonban mozgatni a csapatot, és Josip Knezevic hiába mutatott be több ügyes technikai megoldást is, a fölény enyhe volt és meddő. A két gárda teljesen kioltotta egymás játékát, csak a legritkább esetben fordult elő, hogy az ellenfél térfelén valamelyikük játékosai két-három jó passzt adtak volna egymásnak.

A jobb folytatásban bízva vártuk vissza a résztvevőket a második félidőre, s ennek ígéretét hordozta a 47. percben Knezevic 18 méteres lövése, amelynél Tomás Tujvel vetődött, hogy kitolja a jobb alsó sarokba tartó labdát.

Egy perccel később öt méterrel messzebbről Ulysse Diallo is kísérletezett, a próbálkozás azonban célt tévesztett. Az első félidő után érezhető volt, a hazaiaknak akkor lehet esélyük a győzelemre, ha Pintér Attila vezetőedző a széleken gyorsabbá teszi csapatát.

Molnár Gábor helyére érkezett is Prosser Dániel, majd tíz perc múltán Liridon Latifi a bal szélre a nagyon gyenge napot kifogó Szakály Péter helyett. Bár nem az új játékosok által, de egy szélről betett labda a kapuban kötött ki az 59. percben: egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Márkvárt Dávid passzolt Knezevichez, aki balról belőtte a labdát, amely a bal kapufáról éppen Diallo elé pattant, a támadó pedig az ötösről be is passzolta az üres kapuba (1–0).

Ezután már jobban csipkedte magát a Mezőkövesd, ám klasszikus helyzetbe csak a lefújás előtti másodpercekben került, Baracskai Roland lövését követően azonban a labda a kapu fölé szállt.

Győzelmével a Puskás Akadémia klubtörténeti tettet hajtott végre, mivel az élvonalban először állított fel ötmérkőzéses veretlenségi sorozatot.

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

PUSKÁS AKADÉMIA–MEZŐKÖVESD 1–0
(U. Diallo 59.)

Felcsút, Pancho Aréna, 811 néző. Vezette: Iványi Z.

NB I, 2017–2018, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 16., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Vasas FC–Videoton FC 3–1 Budapest, Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor2000
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–0
Felcsút, Pancho Aréna Iványi Zoltán
811
Balmazújváros–Debreceni VSC 0–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Bognár Tamás2291
Diósgyőri VTK–Paksi FC 2–4
Debrecen, Nagyerdei StadionSolymosi Péter
1092
Haladás–Újpest FC 1–0
Sopron, Városi StadionErdős József1710
Bp. Honvéd–Ferencváros 1–3
Budapest, Bozsik József StadionFarkas Ádám
4423
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 9 6 2 1 20–10 +10 20
2. Ferencvárosi TC 9 4 4 1 20–10 +10 16
3. Budapest Honvéd 9 4 3 2 16–14 +2 15
4. Debreceni VSC 9 4 2 3 13–8 +5 14
5. Puskás Akadémia FC 9 4 2 3 15–13 +2 14
6. Vasas FC 9 4 1 4 13–15 –2 13
7. Diósgyőri VTK 9 3 3 3 15–17 –2 12
8. Paksi FC 9 2 4 3 16–18 –2 10
9. Újpest FC 9 2 4 3 11–13 –2 10
10. Szombathelyi Haladás 9 3 6 7–18 –11 9
11. Mezőkövesd Zsóry FC 9 2 2 5 10–18 –8 8
12. Balmazújváros 9 1 3 5 11–13 –2 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik