Győzelemmel használta ki a Ferencváros botlását a Mol Vidi FC

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.02.16. 19:20
null
Bő fél óra alatt eldöntötte a Vidi a meccset (Fotó: Tumbász Hédi)
Az első félidőben három gólt lőve eldöntötte a két vereséggel rajtoló Mol Vidi FC az MTK elleni idegenbeli találkozót a labdarúgó NB I 21. fordulójának záró mérkőzésén.


NB I
21. FORDULÓ
MTK Budapest–Mol Vidi FC 1–3 (Torghelle 60., ill. A. Hadzic 8., M. Scsepovics 10., Stopira 34.)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2105 néző.Vezette: Kassai

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Úgy ment neki a szombatnak a listavezető Ferencváros és a második helyezett Mol Vidi, hogy a zöld-fehérek előnye kilenc pont volt a legnagyobb vetélytársuk előtt. Aztán délután fél négykor a Fradi 1–0-ra vezetett Debrecenben, és nagyjából tíz percre volt attól, hogy ha csak ideiglenesen is, de 12 pontra növelje az előnyét.

A Loki azonban egyenlített, s a Ferencváros már „csak” tíz ponttal vezetett a fehérvári együttes előtt – és mert végül a ráadásban kapott góllal elveszítette a bajnokit, a Vidi esélyt kapott arra, hogy hat pontra megközelítse az éllovast.

Ehhez persze nyernie kellett az MTK Budapest vendégeként, s ez azért sem tűnt egyszerű feladatnak, mert két alapembere, Juhász Roland és Huszti Szabolcs eltiltás miatt nem léphetett pályára, arról nem is beszélve, hogy a Vidi két tavaszi vereség után érkezett az Új Hidegkuti Nándor Stadionba. A fehérváriak vezetőedzője, Marko Nikolics ezúttal is a kéttámadós felállásra szavazott (Marko Scsepovics és Armin Hodzic kezdett elöl), Kovács István a középpálya jobb, Georgi Milanov a bal széléről segítette a támadásokat. Az előző héten, a Diósgyőr ellen már a 3. percben vezetett a Vidi (aztán 2–1-re kikapott), ezúttal viszont csaknem tízpercnyi futball után már kétgólos előnyben volt, sőt, ha Artem Kicsak a 12. percben nem véd bravúrral, majd Elek Ákos a kipattanót nem a lécre lövi, gyorsan eldőltek volna a lényegi kérdések. Noha ekkor még rengeteg volt hátra, az MTK sokat tett azért, hogy a 11. hazai bajnokiján az ötödik vereségét is elszenvedje, a Vidi pedig azért hajtott, hogy hat pontra megközelítse a Ferencvárost.

A házigazda Torghelle Sándor becserélésétől remélte, hogy a reménytelen helyzetből is lehet visszaút. Vass Patrik lövése, majd Vogyicska Bálint helyzete jelezte, a hazai csapat igenis küzd. Miután a Vidinek nem sikerült felpörögnie, Torghelle Sándor szépített. Marko Nikolics vezetőedző joggal tajtékzott, amikor egy ellentámadásnál Armin Hodzic gyatrán lőtt ahelyett, hogy Loic Negót hozta volna helyzetbe, ráadásul a szakember gesztusai a folytatásban többször is arról árulkodtak, nem igazán érti, miként lehet ekkora különbség csapata első és második félidei játéka között.

A székesfehérvári együttest dicséret illeti a három góljáért, de azt is tegyük hozzá, a játékosok a szünet után mutatott teljesítményükre már nem igazán lehetnek büszkék. Az MTK-nak továbbra sem megy hazai pályán, labdarúgói küzdőszellemére ugyanakkor építhet.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 21 13 4 4 39–18 +21 43
2. Mol Vidi FC 21 11 4 6 34–22 +12 37
3. Debreceni VSC 21 9 7 5 27–23 +4 34
4. Újpest FC 21 8 9 4 23–15 +8 33
5. Budapest Honvéd 21 9 5 7 24–19 +5 32
6. MTK Budapest 21 9 3 9 32–32 0 30
7. Mezőkövesd Zsóry FC 21 7 7 7 30–28 +2 28
8. Paksi FC 21 6 9 6 25–27 –2 27
9. Puskás Akadémia FC 21 7 3 11 25–27 –2 24
10. Diósgyőri VTK 21 6 6 9 23–32 –9 24
11. Kisvárda 21 6 5 10 20–35 –15 23
12. Szombathelyi Haladás 21 2 4 15 15–39 –24 10
NB I, 2018–2019, 21. FORDULÓ
FEBRUÁR 16., SZOMBAT HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
DVSC–FTC 2–1
Debrecen, Nagyerdei StadionBerke Balázs7002
PAFC–Újpest 0–1
Felcsút, Pancho Aréna Bognár Tamás
1412
DVTK–Honvéd 2–1
Miskolc, DVTK Stadion Németh Ádám
5026
Haladás–Mezőkövesd 1–2 Szombathely, Haladás Stadion Szőts Gergely
1930
Kisvárda–Paks 0–0
Kisvárda, Várkerti Sporttelep Farkas Ádám
2007
MTK–Mol Vidi 1–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Kassai Viktor
2105
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik