A Honvédot is legyőzte és ellépett a kieső helyről a Diósgyőr

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.02.16. 16:48
Két korábbi kispesti játékos, Vernes és Prosser góljával a Diósgyőr hazai pályán 2–1-re legyőzte a Bp. Honvédot a  labdarúgó NB I 21. fordulójában. Az ellentétes félidőket hozó mérkőzés első játékrésze a kispestieké volt, akik Danilo találatával az első negyedóra végén vezetéshez jutottak. A szünet után a brazil csatár megsérült, le kellett cserélni, s ezután fordítani tudott a magára találó DVTK, amely immár nyolc forduló óta őrzi veretlenségét. Fernando Fernández együttese így már nincs kieső helyen.

A csíkos mezes Diósgyőr a második félidőben fordította a maga javára a Bp. Honvéd elleni hazai mérkőzését (Fotó: Földi Imre)
A csíkos mezes Diósgyőr a második félidőben fordította a maga javára a Bp. Honvéd elleni hazai mérkőzését (Fotó: Földi Imre)
A csíkos mezes Diósgyőr a második félidőben fordította a maga javára a Bp. Honvéd elleni hazai mérkőzését (Fotó: Földi Imre)
A csíkos mezes Diósgyőr a második félidőben fordította a maga javára a Bp. Honvéd elleni hazai mérkőzését (Fotó: Földi Imre)
A csíkos mezes Diósgyőr a második félidőben fordította a maga javára a Bp. Honvéd elleni hazai mérkőzését (Fotó: Földi Imre)

Végre futballhangulat! A hét bajnoki meccs óta veretlen Diósgyőr remek sorozata, a múlt heti, Mol Vidi elleni idegenbeli győzelem (2–1), no meg a kiesés elleni harc megmozgatta a borsodiakat: a szokottnál többen érkeztek az arénába, és az első perctől kezdve nagyszerű légkört teremtettek.

Az ellenfél az élvonal egyik legstabilabb együttese, a mindenkire veszélyes Bp. Honvéd volt. Mihelyst elkezdődött a mérkőzés, azt figyeltük, az egyforma hadrendben játszó csapatok közül melyik akarata érvényesül. A DVTK és a Honvéd is a jól ismert 3–5–2-es felállásban kezdett, a két szélső középpályásnak a labda elvesztése után – szélső hátvédként – a védővonalba kellett visszalépnie. Az ismert felállás tartogatott újdonságokat, mert a hazai oldalon először lépett pályára Polgár Kristóf, aki korábban megfordult Liverpoolban is, és Szombathelyről érkezett Diósgyőrbe, míg a másik oldalon Heffler Tibor a fedezetsor közepén, a három belső védő előtt amolyan szűrőként kapott szerepet.

Talán a jó hangulat tette, hogy jó iramban, akaratos futballal kezdett mindkét csapat, és az első helyzet egy egyszerű (talán véletlen) trükk miatt alakult ki. Miután Vernes Richárd nyilvánvaló leshelyzetben volt, a védők megálltak, ám a mélységből érkező Martin Juhar lendületből, könnyedén elfutott az álló védők mellett (így került először a házigazda a kispesti védelem mögé), de a beadást követően Branko Mihajlovics hiába került ígéretes helyzetbe, lövését blokkolták a védők.

Néhány perccel később kiderült, miért hasznos tagja Heffler Tibor a mai Honvédnak! A vendégek szöglete nem sikerült, a labda a diósgyőri kaputól legmesszebb tartózkodó kispesti mezőnyjátékoshoz, Heffler Tiborhoz került, aki a kifelé mozgó védők között egy hosszú, de nagyon pontos indítással megtalálta Gazdag Dánielt – ennyi kellett a Honvéd vezető góljához.Talán az lehet a gól tanulsága, hogy nem elegendő a szögletnél megfelelően összpontosítani, a felszabadítás után is könnyen, gyorsan bajba kerülhet, aki nem figyel...

A szünet után a Diósgyőr megpróbált sebességet váltani, de a Honvéd – egy ideig – uralta a mérkőzést. Egészen addig így folyt a játék, amíg be nem szállt Prosser Dániel, aki több jó passzal jelentkezett, ezzel máris felgyorsította a házigazda futballját. És ahogy ilyenkor lenni szokott, Gróf Dávid pontatlan kirúgását követően Vernes Richárd egyenlített – majd rokonszenves módon azonnal feltette a kezét, mondván: mint a Honvéd egykori játékosa, nem szeretne nagyon ünnepelni.

És aztán jött a hazai fordítás!

Különös játék a futball: Kálnoki-Kis Dávid csaknem gólt fejelt (de Bukrán Erik bravúrral védett), majd néhány pillanattal később egy pillanatra kihagyott a figyelme, és a mögüle kibújó Prosser Dániel máris vezetést szerzett az új csapatának. A szurkolók jól tudják, hogy Prosser Verneshez hasonlóan kispesti nevelés, de ilyen az élet, ezzel a góllal a Diósgyőrt tolta közelebb a bennmaradás felé.

A második félidő első felét kissé álmosan töltő Honvéd megpróbált ritmust váltani, de hiába. A kispestiek talán túl korán elhitték, hogy megnyerték a mérkőzést.

21. FORDULÓ

Diósgyőr–Budapest Honvéd 2–1 (Vernes 61., Prosser 75., ill. Danilo 15.)

Miskolc, DVTK Stadion, 5026 néző. Vezette: Németh Ádám

A MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉT ITT OLVASHATJA EL.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 21 13 4 4 39–18 +21 43
2. Mol Vidi FC 21 11 4 6 34–22 +12 37
3. Debreceni VSC 21 9 7 5 27–23 +4 34
4. Újpest FC 21 8 9 4 23–15 +8 33
5. Budapest Honvéd 21 9 5 7 24–19 +5 32
6. MTK Budapest 21 9 3 9 32–32 0 30
7. Mezőkövesd Zsóry FC 21 7 7 7 30–28 +2 28
8. Paksi FC 21 6 9 6 25–27 –2 27
9. Puskás Akadémia FC 21 7 3 11 25–27 –2 24
10. Diósgyőri VTK 21 6 6 9 23–32 –9 24
11. Kisvárda 21 6 5 10 20–35 –15 23
12. Szombathelyi Haladás 21 2 4 15 15–39 –24 10
NB I, 2018–2019, 21. FORDULÓ
FEBRUÁR 16., SZOMBAT HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
DVSC–FTC 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion Berke Balázs7002
Puskás Akadémia–Újpest 0–1
Felcsút, Pancho Aréna Bognár Tamás
1412
DVTK–Honvéd 2–1
Miskolc, DVTK Stadion Németh Ádám
5026
Haladás–Mezőkövesd 1–2 Szombathely, Haladás Stadion Szőts Gergely
1930
Kisvárda–Paks 0–0
Kisvárda, Várkerti Sporttelep Farkas Ádám
2007
MTK–Mol Vidi 1–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Kassai Viktor
2105
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik