Gól nincs, egy-egy pont van: ikszelt a Paks Kisvárdán

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2019.02.16. 16:50
null
Nagy volt a küzdelem, de szabályos gólt nem láthattak a nézők a Kisvárda–Paks mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
Gól nélküli döntetlennel ért véget a Kisvárda és a Paks összecsapása szombaton, a labdarúgó NB I 21. fordulójában. A mérkőzésen csak meg nem adott gól született – hiába talált be a hazaiak játékosa, Anton Kravcsenko, leshelyzet miatt nem adták meg a találatot.

Miután létszámában nem éppen a Kisvárda és a Paks rendelkezik a legnagyobb szurkolótáborral, elsőre talán nem hihető, pedig így volt: hangpárbaj közepette kezdődött a mérkőzés. A hazaiak jelenléte nem szorul különösebb magyarázatra, de a nem éppen a közelben fekvő tolnai városból is felkerekedett egy busznyi szurkoló, hogy megtekintse a tavasszal még veretlen csapatok összecsapását.

Húsz perc, nagyjából kiegyenlített játék végén Pavlo Lukjancsuk igazolta, hogy a DVSC ellen szerzett parádés gólja után megjött a lövőkedve, és éles szögből kapura küldött labdáját Nagy Gergelynek kellett kipiszkálnia a jobb felső sarok elől. A következő kísérlete már nem volt annyira biztató a korábbi U21-es válogatott ukrán védőnek, mert miután elé pattant Gheorghe Grozav sorfalról levágódó szabadrúgása után a labda, azt a jobb alsó sarok mellé küldte. Közben a Paks is jelezte, hogy számolni kell a kapu elé ívelt labdáival, egy ilyen beadás után Roman Karaszjuk mentett nagyot Simon András elöl.

Egyáltalán nem talált egymáson fogást a két csapat. Kevés volt az olyan villanás, mint például Kecskés Tamás távoli lövése, vagy a másik oldalon Horváth Zoltán megmozdulása, amikor fordulásból, ballal lőtt, de Nagy Gergely védett.

Aktívabb üzemmódra váltott a szünet után a Paks, a vendégek többször a kisvárdai védelem mögé kerültek, szögletekből veszélyeztettek. No, meg Kulcsár Dávid révén – a bal oldali akcióhoz felzárkózó védő fejese után a labda a földről a lécre pattant.

Lőjetek egy gólt! – kérte a kisvárdai tábor, amikor a kedvencek a kevés lehetőségek egyikeként szöglethez jutottak. Kiderült, szófogadóak a várdai legények, mert a kapu előtti tömegjelenet végén Anton Kravcsenko a kapuba préselte a labdát, csakhogy Szert Balázs asszisztens már lest jelzett. Egy biztos, a gólszerző nem állt lesen, Sztavrosz Cukalasz, hogy ő zavarta-e a játékot, azt a videóbíró segítségével is nehéz lett volna megítélni. Míg a kisvárdaiak reklamáltak, a vendégek megindultak, Könyves Norbert veszélyes cselekkel tört be a tizenhatoson belülre, ahol Lucas szerelte.

Erősített a Kisvárda, és a hosszú éveket Pakson lehúzó Vári Barnabás próbált besegíteni a csatároknak: első kísérletét követően még védett a kapus, a második lövés után csak oldalról zörgette meg a labda a hálót.

Maradt a gól nélküli döntetlen, amivel inkább a Paks lehet elégedettebb, mert nem húzta magára riválisát, és bár a Kisvárda is megőrizte februári veretlenségét, át kellett adnia a bentmaradó helyet a Diósgyőrnek.

NB I
21. FORDULÓ
Kisvárda–Paksi FC 0–0
Kisvárda, Várkerti Sporttelep, 2007 néző. Vezette: Farkas Ádám

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 21 13 4 4 39–18 +21 43
2. Mol Vidi FC 21 11 4 6 34–22 +12 37
3. Debreceni VSC 21 9 7 5 27–23 +4 34
4. Újpest FC 21 8 9 4 23–15 +8 33
5. Budapest Honvéd 21 9 5 7 24–19 +5 32
6. MTK Budapest 21 9 3 9 32–32 0 30
7. Mezőkövesd Zsóry FC 21 7 7 7 30–28 +2 28
8. Paksi FC 21 6 9 6 25–27 –2 27
9. Puskás Akadémia FC 21 7 3 11 25–27 –2 24
10. Diósgyőri VTK 21 6 6 9 23–32 –9 24
11. Kisvárda 21 6 5 10 20–35 –15 23
12. Szombathelyi Haladás 21 2 4 15 15–39 –24 10
NB I, 2018–2019, 21. FORDULÓ
FEBRUÁR 16., SZOMBAT HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
DVSC–FTC 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion Berke Balázs7002
Puskás Akadémia–Újpest 0–1
Felcsút, Pancho Aréna Bognár Tamás
1412
DVTK–Honvéd 2–1
Miskolc, DVTK Stadion Németh Ádám
5026
Haladás–Mezőkövesd 1–2 Szombathely, Haladás Stadion Szőts Gergely
1930
Kisvárda–Paks 0–0
Kisvárda, Várkerti Sporttelep Farkas Ádám
2007
MTK–Mol Vidi 1–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Kassai Viktor
2105
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik