Lanzafame és a Honvéd elhomályosította Bödééket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.16. 20:21
null
Muhamed Besic ezt a csatát megnyerte Davide Lanzafame ellen, de a meccset a Honvéd nyerte (Fotó: Szabó Miklós)
A Budapest Honvéd remek második félidei játékának, illetve a csapatot kiválóan irányító Davide Lanzafame remeklésének is köszönhetően 1–0-ra nyert a Ferencváros elleni fővárosi rangadón a labdarúgó NB I 20. fordulójából elhalasztott meccsen.  


A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA!

ELŐZMÉNYEK

Budapest Honvéd–Ferencváros, fővárosi rangadó. Ez utóbbi jelző az elmúlt években sokszor csak megszokásból került a párosítás mellé, de most valóban rangadóról beszélhetünk, és nemcsak azért mert nagy várakozás előzte meg a meccset (már több órával a találkozó előtt a két csapat színeibe öltözött szurkolókkal lehetett találkozni Budapest utcáin).

A holland Ricardo Moniz irányította Ferencváros eddigi öt idei bajnokiján még veretlen volt, négyszer győzött, és ha ma Kispesten is nyert volna, akkor a szezonban először fellépet volna a dobogóra, ami már nemzetközi kupaindulást ér (már ha a szezon végére is megtartja dobogós helyét). A Fradi 2011 tavasza óta nem állt dobogós helyen az NB I-ben. Moniz ősszel a Honvéd elleni 2–0-s vereséggel mutatkozott be a zöld-fehéreknél.

Az olasz Marco Rossi irányította, télen több olasz játékossal megerősített Honvéd a 6. helyen várta a Ferencvárost, győzelme esetén megelőzi az 5. DVSC-t és három pontra megközelíti a Fradit.

A Fradinál a kezdőcsapatban nincs meglepetés, a Honvédból viszont kimaradt az előző három meccsen kezdő csatár, Délczeg Gergely, akit a bajnokin először kezdő argentin Leandro Martínez szorított ki. Visszakerült a Honvéd kezdőcsapatába a szenegáli védő, Souleymane Tandia is, aki legutóbb a DVTK ellen kezdett decemberben, amikor az azóta is sérült Csirszki Martinnal szemben elkövetett durva szabálytalanságáért piros lapot kapott.

A MÉRKŐZÉS

Az eredeti, 20.30-as kezdési időponthoz képest mintegy tíz perc késéssel kezdődött a mérkőzés.


BALHÉ A MECCS ELŐTT

A mérkőzés előtt összetűzésbe keveredtek a Budapest Honvéd és a Ferencváros szurkolói az egyik villamosmegállóban – tudósított az mno.hu. A 42-es villamos megállójánál, a Bozsik Stadion közelében mintegy húsz Fradi-szurkoló került összetűzésbe Honvéd-szurkolókkal. Üvegekkel dobálták egymást, de kukák is „áldozatául estek" a konfliktusnak. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, és szétválasztotta a két tábort.

Az első percekben egy veszélytelen Honvéd-szögleten kívül nem sokat jegyezhettünk fel.


A 10. percben Stanley Aborah előtt alakulhatott volna ki az első helyzet, de Julian Jenner jobb oldali beadása magas volt neki, nem tudott fejelni, hiába érkezett tisztán középen. A 12. perc végén Muhamed Besic lőtt jóval a kapu mellé egy szabadrúgást.

Az első Honvéd-lövés Hervé Tchami nevéhez fűződött, aki 19-ről az égbe bombázta a labdát.


Az első húsz perc meglehetősen unalmas, mindkét oldalon sok hibával tarkított játékát követően a 23. percben Davide Lanzafame jó 35 méterről szabadrúgásból tüzelt, Jova Levente a levegőben úszva fogta meg a labdát a jobb felső sarok elől – a meccs addigi legszebb jelenete volt.

Válaszul Vladan Csukics is helyzetbe kerül a másik oldalon Jenner jobb oldali, remek kiugratásával, de Ignjatovics a lövés előtt becsúszva még bele tudott érni a labdába, ami így egy kicsit elpattant Csukicstól, és mire lőni tudott, addigra Kemens Szabolcs már zárta a szöget.

Ettől kezdve a Ferencváros került némileg fölénybe, de újabb helyzet csak egy távoli szabadrúgásból alakult ki: a 31. percben Jenner távoli szabadrúgást ívelt kapura, láthatóan mindenki beadásra számított, de a labda végül a léc tetejére hullva pattant az alapvonalon túlra.

A Honvéd jó tíz percig nem járt a Ferencváros kapujának előterében, amikor egyszer csak Martínez indult meg a bal szélen, középre lőtt labdája megpattant Gyömbér Gáboron, de Jova vissza tudott vetődni a jobb alsóba tartó labdára.

A folytatásban mindkét csapat eljutott még egy-egy felejthető lövésig, ám folyamatos játékra, pláne jó játékra egyik csapat sem volt képes.

Az nem meglepő, hogy a Honvéd valamelyest óvatosságra törekedett a jobb erőkből álló Ferencváros ellen, és mélységi indításokra, kontrákra alapozva próbált támadni – az első félidőben kevés sikerrel –, viszont a zöld-fehérek visszafogottsága, ötlettelensége az elmúlt hetek jó teljesítménye után némileg váratlan volt. Főképp a 14 góllal a góllövőlistát is vezető Böde Dániel és a karmester Leonardo teljesítménye maradt el attól, amit a ferencvárosi szurkolók várhattak. A társak hiába ívelték fel Bödére a labdákat, nem lett belőlük helyzet, Leonardo pedig eltűnt a mezőnyben.

Véget ért az első félidő, a szünetben Honvéd–Ferencváros 0–0.

A MÁSODIK FÉLIDŐ

A második félidő rögtön egy Honvéd-helyzettel kezdődött: Lanzafame passzából Tchami lőtt 17 méterről a jobb kapufa mellé. Lendületben is maradt a Honvéd, a 48. percben Lanzafame már Martínezt ugratta ki (lesen, de partjelző nem jelzett), de kicsit hosszú volt a labda, ami így a kifutó Jováé lett.

A második félidő eleje egyértelműen a Honvédé volt, a kispestiek szögletből is veszélyeztettek.

Végre futball van! – írhattuk az 50. percben, miután öt perc leforgása alatt már a negyedik helyzetet láthattuk, ezúttal a ferencvárosi Jenner fejelt centikkel a kispestiek kapuja fölé.

Az 56. percben aztán megszerezte a vezetést a Honvéd: a második félidőre nagyon feljavult Lanzafame indította a bal oldalon Martínezt, az argentin ütközött Somáliával, a brazil elesett, a Honvéd támadója pedig középre adta a labdát Vécseihez, aki Csukics mellől még tovább játszott Tchamihoz, ő pedig két lépésről a kapuba fejelt. 1–0

A gólra Ricardo Moniz cserével válaszolt, a védekező középpályás, a kispesti találatnál hibázó Csukics helyére egy támadó középpályást küldött pályára: Orosz Márkot.

Nagy kérdés volt ekkor, hátrányban mire lehet képes a Ferencváros, ugyanis 2013-ban bajnokin még nem került hátrányba a csapat, legutóbb decemberben, a Pécs ellen volt hátrányban Ricardo Moniz együttese, akkor 0–2-ről hazai pályán fordítani tudott.

A gól után kissé visszaesett a második félidő elején tapasztalt nagyobb iram. A Ferencváros erőlködött, a Honvéd pedig visszaállt, bár az idő közben a meccs egyik legjobbjává avanzsáló Lanzafaménak így is futotta az erejéből egy távoli emelésre, ami azonban mellé ment.

A ferencvárosi támadók tehetetlenségét a 73. percben a védőt játszó Gyömbér unta meg, a csaknem harminc méterről leadott lövése centikkel suhant el a bal kapufa mellett. Nem sokkal később szöglet után Józsi György lőtt a kapu mellé.

„Böde Dani amúgy játszik?" – tettük fel ekkor a kérdést. Sem ő, sem Leonardo nem tudott változtatni gyenge első félidei teljesítményén. Nem úgy Lanzafame, aki több jó megmozdulást követően ollózva próbálta bevenni a vendégek kapuját, de Jova fogta a középre tartó labdát.

A 79. percben is az olasztól indult a kispesti akció, de Martínez lövése nagyon gyengére sikerült. Vendég oldalon „mellé” „mellé” hátán. Besic szabadrúgásból, Józsi akcióból nem találta el a kaput.

Ricardo Moniz a hajrában jobb híján a védő Martin Kleint is pályára küldte, méghozzá előre, a csatársorba.

Az utolsó percekben Iványi Zoltán játékvezető elküldte a kispadtól Marco Rossit, miután tizenegyest reklamált Vécsei Bálint esésénél (a kispesti támadó Besiccsel ütközött a tizenhatoson belül). A hajrában még Böde és Tandia is előadott egy páros jelenetet (a ferencvárosi támadó egy kölcsönös kézfogónál visszaszorította a kispesti védő kézfejét, aki kissé rájátszott az esetre, ápolást kért).

A hosszabbítás perceiben Klein még ráfejelte a labdát egy szöglet után az egyik kispesti védő hátára, de Kemenes megfogta a labdát, és ezzel vége is lett a meccsnek. A Honvéd a játék képe alapján megérdemelt győzelmet aratott, a Ferencváros ezzel nem tudott fellépni a dobogóra.

A mérkőzés összefoglalója

LABDARÚGÓ NB I,20. (ELHALASZTOTT) FORDULÓ

BP HONVÉD–FERENCVÁROS 1–0
Budapest, Bozsik József Stadion. Vezette: Iványi (Albert, Berettyán)
BP. HONVÉD:
Kemenes – Lovric, Ignjatovics, Tandia, Zsivanovics – Nagy G., D. Diarra (Hidi, 72.), Vécsei – Tchami (Bobál, 79.), Martínez, Lanzafame (Holender, 85.)
FERENCVÁROS:
Jova – Somália, Gyömbér, Besic, Sváb (Klein, 85.) – Józsi, Csukics (Orosz, 62.) – Jenner, Leonardo, Aborah – Böde
Gőlszerző: Tchami (56.)

ÉLŐ, ONLINE TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC 22 15 6 1 44–18 +26 51
2. MTK Budapest 22 12 5 5 35–21 +14 41
3. Videoton FC 23 11 6 6 38–18 +20 39
4. Ferencváros 23 10 8 5 39–27 +12 38
5. Debreceni VSC-Teva 23 11 3 9 33–23 +10 36
6. Budapest Honvéd 23 10 5 8 35–33 +2 35
7. MVM Paks 23 7 11 5 34–25 +9 32
8. Diósgyőri VTK 23 8 7 8 21–27 –6 31
9. KTE-Phoenix Mecano 22 8 6 8 27–30 –3 30
10. Haladás 23 7 9 7 26–21 +5 30
11. Kaposvári Rákóczi 23 8 5 10 26–28 –2 29
12. Újpest FC 22 7 7 8 28–31 –3 28
13. Pécsi MFC 23 7 7 9 24–30 –6 28
14. Lombard Pápa FC 23 6 5 12 17–37 –20 23
15. Siófok 23 3 4 16 23–51 –28 13
16. Egri FC 23 2 6 15 17–47 –30 12
NB I, 20. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-KÖZVETÍTÉSEK
Időpont
MérkőzésJátékvezető
Április 9., kedd
16.00
Egri FC–MVM Paks 2–2
Erdős József
16.00
Pécsi MFC–Kaposvári Rákóczi 02
Vad II István
Április 10., szerda
16.00
Szombathelyi Haladás–Videoton FC 0–1
Solymosi Péter
18.00
Lombard Pápa–DVSC-TEVA 1–0 Oláh Gábor
Április 16., kedd
16.00
Siófok–Diósgyőri VTK 3–0Bognár Tamás
20.30
Bp. Honvéd–Ferencváros1–0Iványi Zoltán
Április 23., kedd
18.00
KTE Phoenix Mecano–Győri ETO FC (Tv: Sport1)
Április 30., kedd
18.00
Újpest FC–MTK Budapest (Tv: Sport1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik