Kétgólos előny sem volt elég a győzelemhez az Egernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.09. 15:57
null
Koné és Heffler küzdelme a döntetlent hozó mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
Az Eger csapata az utolsó szalmaszálba igyekezett kapaszkodni a Paks ellen, de hiába vezetett két góllal is Horváth Z. és Koós találatával, a vendégek a második félidőben egyenlítettek, sőt a győzelmet is megszerezhették volna. A vége döntetlen, amellyel egyik csapat sem lehet elégedett.

A mérkőzés előtt aggodalmaskodott Tomiszlav Szivics, a vendég paksiak vezetőedzője, és bizony a sok sérült miatt tartott is a mérkőzéstől. Kollégája, Mészáros Ferenc radikális változtatásokra szánta el magát, és kijelentette, hogy egyedül a teljesítmény alapján kerülhet be valaki a kezdőbe. Ennek a haszonélvezvezője lett az Eger kezdőjében pályára lépő Mecinovics, Szavo Rakovics pedig még a keretből is kimaradt.

Maga a meccs tapogatózva indult, sokáig gyűrték egymást a csapatok különösebb eredmény nélkül. Aztán az első valamirevaló helyzetből vezetést szerzett az Eger. A 12. percben Báló és Mecinovics küzdött a labdáért a tizenegyesponttal egy magasságban, majd a pattogó labda a teljesen egyedül álló Horváth Zoltán elé került, aki 12 méterről ballal a bal alsó sarokba lőtt. 1–0

A gól sem rázta fel a Paksot, nemigen kerültek helyzetbe a vendégek. Sőt a több lehetőség az Eger előtt adódott a váci napfényben. Horváth Zoltán aktív volt, sokszor okozott zavart a vendégek védelmében, a 31. percben például majdnem újabb gólt szerzett, amikor Csernyánszki alászaladt egy beadásnak, de Sifter ezúttal gyorsabb volt.

Aztán a 35. percben már semmi sem mentette meg a Paksot az újabb egri góltól. Németh Norbert adott be balról, és az ötösön álló Koós Gábor fejjel a bal alsó sarokba csúsztatott. 2–0

A második félidő ugyanúgy indult, ahogy az első befejeződött. A Paksnak sehogy sem sikerült helyzetbe kerülnie, az Eger pedig kétszer is növelhette volna előnyét. Németh Norbert előbb a kapufa tövéből tudott mellé fejelni, majd egyedül törhetett kapura, de az emelése gyengére sikerült, megint megmenekült a vendégcsapat.

Meddő mezőnyjátékkal teltek a percek, a hazaiak játékában több tudatosság volt felfedezhető. Aztán a 60. perctől megélénkült a vendégcsapat, egyre aktívabb lett a játékuk, ami a 69. percben góllá érett. Heffler Norbert jobb oldali beadását a kicsivel korábban beálló Pap Roland csúsztatta meg fejjel 8 méterről, a labda pedig a jobb sarokba hullott. 2–1

Aztán bár az Eger újabb gólt szerezhetett volna, a Paks egyenlített. A 79. percben Vayert Preklet lerántotta a tizenhatoson belül. A tizenegyest Éger lőtte, jobbal a kapu bal oldalába küldve a labdát – Sztankó nem találta el az irányt. 2–2

Az egyenlítés után nagy küzdelem alakult ki. A Paks kísérletet tett a harmadik gól megszerzésére, de a lehetőségei kimaradtak, maradt a senkinek sem jó döntetlen.

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ,
ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Egri FC–MVM Paks 2–2
G: Horváth Z. (12.), Koós (35.), ill. Pap R. (69.), Éger (79. – 11-esből)

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 21 15 5 1 43–17 +26 50
2. MTK Budapest 21 12 5 4 35–20 +15 41
3. Videoton FC 21 10 5 6 36–17 +19 35
4. Ferencváros 21 9 8 4 35–24 +11 35
5. DVSC-Teva 21 10 3 8 30–22 +8 33
6. Diósgyőri VTK 21 8 7 6 21–23 –2 31
7. Budapest Honvéd 21 8 5 8 32–32 0 29
8. Kaposvári Rákóczi 22 8 5 9 25–26 –1 29
9. MVM Paks 22 6 11 5 33–25 +8 29
10. Újpest FC 21 7 7 7 28–30 –2 28
11. KTE-Phoenix Mecano 21 7 6 8 26–30 –4 27
12. Haladás 21 6 9 6 25–20 +5 27
13. Pécsi MFC 22 6 7 9 22–30 –8 25
14. Lombard Pápa FC 21 5 5 11 16–35 –19 20
15. Egri FC 22 2 6 14 17–44 –27 12
16. Siófok 21 2 4 15 18–47 –29 10
NB I, 20. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-KÖZVETÍTÉSEK
Időpont
MérkőzésJátékvezető
Április 9., kedd
16.00
Egri FC–MVM PaksErdős József
16.00
Pécsi MFC–Kaposvári Rákóczi (Tv: Duna)
Vad II István
Április 10., szerda
16.00
Szombathelyi Haladás–Videoton FC (Tv: Duna)Solymosi Péter
18.00
Lombard Pápa–DVSC-TEVA (Tv: Sport1)
Oláh Gábor
Április 16., kedd
16.00
FGSZ Siófok–Diósgyőri VTK (Tv: Sport1)
20.30
Bp. Honvéd–Ferencváros (Tv: MTVA)
Április 23., kedd
18.00
KTE Phoenix Mecano–Győri ETO FC (Tv: Sport1)
Április 30., kedd
18.00
Újpest FC–MTK Budapest (Tv: Sport1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik