Videoton: egy-ötössel gyakorlatilag meglett az ezüst és az El

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.26. 18:25
null
Torghelléék (jobbra) elintézték a Kecskemétet (Fotó: Czerkl Gábor)
A labdarúgó NB I 29., azaz utolsó előtti fordulójában a Videoton a Kecskemét idegenbeli 5–1-es legyőzésével biztosította be magának a tabella második helyét és az Európa-liga-indulás jogát.

Tulajdonképpen az Európa-liga első selejtezőjére készült a Videoton, ugyanis José Gomes legényei azzal a tudattal utazhattak el Kecskemétre, hogy egy győzelemmel gyakorlatilag megszerzik a második helyet, és ezzel kivívják a nemzetközi indulás jogát. A Videoton egykori közönségkedvenc támadója, Horváth Ferenc azonban arra készült, hogy korántsem túlfizetett csapatával megfricskázza a fehérváriak orrát, még akkor is, ha a tavasz meglepetéscsapatát az anyagi gondok mellett sérülések és a „csodakapus" Antal Botond eltiltása is hátráltatta. No és a bokáig érő víz a pályán, bár ezt az egyenjogúság jegyében a Videotonnak is meg kellett szenvednie, akár csak a sérüléshullámot, amelyet azonban bővebb keretük miatt könnyebben viseltek el a vendégek.

Például Filipe Oliveira helyett Gyurcsó Ádám játszott, akinek ívelését a 16. percben a télen, mondhatni a most maródi Paulo Vinícius váltótársának érkezett Juhász Roland gyönyörű mozdulattal csúsztatta a jobb felső sarokba (0–1), a combsérüléssel bajlódó Álvaro Brachi helyén pályára lépő Szolnoki Roland pedig nem sokra rá megduplázta a Vidi előnyét (0–2) – igaz, ebben a gólban benne volt a hazai kapus, Borszéki Csaba keze is.

Nem adták fel a hazaiak, aki kezdtek hozzászokni a mocsárjáráshoz, és egy szép Rafael Burgos, Rajczi Péter, Mohl Dávid akció után utóbbi remekül tekert a 16-os elől a jobb alsóba, és mind a lövés, mint a sarkazva kapott gólpassz élményszámba ment. 1–2.

A szünet után két dolog vált világossá: egyrészt az, hogy a Videoton nem engedi ki kezéből a győzelmet és az El-indulás jogát, hiszen előbb Torghelle Sándor (1–3), majd Paraiba talált be (1–4), másrészt az, hogy ez gólja ellenére sem Mohl mérkőzése. A Videotontól érkezett játékos már az első találatban is benne volt, majd a negyediket mellőle szerezték, ezt követően kihagyott egy ziccert, az ötödik pedig róla csapódott a jobb sarokba...

Beállt a vendégekhez Lupeta, Nikolics Nemanja és Tóth Balázs is, míg Horváth a Balázs Zsolt, Patvaros Zsolt duót küldte be csereként a második félidőben. Közülük Tóth Balázs került főszerepbe, mert nem sokkal beállása után lerántotta Burgost a 16-oson belül – a büntetőt Mohl lőtte, de a fentiekből szinte következik, hogy Tomás Tujvel kiütötte labdáját!

Nem sokkal később Gyurcsó Ádám sokadik gólpassza után Juhász Roland egy újabb tökéletes fejessel beállította az 1–5-ös végeredményt: a tavasz végére megtorpant a KTE, a Videoton pedig, ha nem is szerezte meg a vágyott bajnoki címet, a második hellyel elégedett lehet, tekintve az ősszel történteket. A Videotont amúgy matematikailag még megelőzhetné a Honvéd, vagyis a kispestiek még lehetnének másodikak, de csak akkor ha az utolsó fordulóban megverik idegenben a Haladást, a Videoton kikap a Pécstől, és közben a Honvéd gólkülönbségben is a Vidi elé kerül. Ez utóbbi esélye azonban minimális, tekintve, hogy a fehérváriak gólkülönbsége jelenleg plusz 29-es, a kispestieké pedig csak plusz 14-es. Ettől függetlenül a Videoton El-szereplése már matematikailag is biztosra vehető.



NB I
29. FORDULÓ

KTE-PHOENIX MECANO–VIDEOTON 1–5 (Mohl 37., ill. Juhász 16., 89., Szolnoki 22., Torghelle 53., Paraiba 62.)

NYILATKOZATOK

„Dávid ma nem győzte le Góliátot, de legalább nem bújt el a pajzsa mögé – értékelte a vereséget a kecskemétiek vezetőedzője, Horváth Ferenc a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek. – Felvállaltunk egy olyan játékot, ami egy kicsit kockázatos volt. Ebben a fél évben egyetlen gólt sem kaptunk pontrúgásból, most kaptunk négyet. Nem is emlékszem más Videoton-helyzetre, ami adódott előttük, azt viszont berúgták. Ez természetesen semmit nem von le a győzelmük értékéből, mert egy nagyon jó gárda. Sajnálom, hogy így történt, de büszke vagyok az együttesemre, mert nekem dicsőség velük győzni, és dicsőség velük kikapni. Amit előre elképzeltünk, abból szinte semmit nem sikerült megvalósítani, nem számoltunk azzal, hogy ilyen lesz az idő, ezért szerkezetet is kellett váltanunk mérkőzés közben. Vannak ilyen meccsek, az ellenfélnek akkor állt meg a pocsolyában a labda, amikor kellett, nekünk meg akkor csúszott tovább, amikor nem kellett volna.”

„Nagyon nehéz volt ezen a talajon futballozni, teljesen másra készültünk, mást szerettünk volna játszani, de aztán kénytelenek voltunk azt tenni, amit a pálya megengedett – nyilatkozta a Videoton vezetőedzője, José Gomes. – Felívelésekkel próbálkozni, a rögzített helyzetekből eredményesnek lenni, ez szerencsére sikerült is. Alaposan tanulmányoztuk az ellenfél játékát, és amire számítottunk, az be is jött.”

A szakember ezt követően nem ment el szó nélkül a Győr elleni MK-elődöntő idegenbeli visszavágóján történtek mellett, amikor a Videoton játékosai a lefújást követően a helyi biztonsági emberekkel kerültek konfliktusba. Gomes nehezményezi, hogy a mai napig nem történt semmi érdemi az ügyben. Mármint azon kívül, hogy szóbeli feddésben részesültek a rendezők: máskor ne történjen ilyen. Hiszen a következetesség azt diktálja, akkor legközelebb is hasonló ítélet szülessen. Ez számára elfogadhatatlan megoldás, itt valamit tenni kell.

„Tudtuk, hogy milyen fontos lesz ez a mérkőzés számunkra a második hely végett, ennek megfelelően küzdöttünk, bár a pálya talaja nem volt a legalkalmasabb – nyilatkozta Juhász Roland, a Videoton játékosa. – A küzdőszellemből és a pontrúgásokból nagyon jól vizsgáztunk, örülök ennek, miként annak is, hogy egyre inkább formába lendülök, hiszen szükségem van az önbizalomra. Folyamatosan kezdem visszanyerni a formámat, kicsit mélyről indultam, sokat hagytam ki, nehézkes volt az eleje, de bízom benne, hogy most már mérkőzésről mérkőzésre jobb lesz. Örülök, hogy ismét benne vagyok a válogatott keretbe, szeretném majd ott is bizonyítani, hogy helyem van a csapatban.”

NB I, 29. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 24., péntek
17.00 Újpest FC–Szombathelyi Haladás 0–1 Erdős József
19.00 Lombard Pápa–Siófok 0–1 Vad II István
Május 25., szombat
14.00 Kaposvári Rákóczi–MVM Paks 1–0
Fábián Mihály
16.00 Budapest Honvéd–Egri FC 3–0Becséri Dániel
16.00
Győri ETO–MTK Budapest 1–0Szabó Zsolt
Május 26., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Ferencváros 2–3
Bognár Tamás
18.30 KTE-Phoenix Mecano–Videoton 1–5
Oláh Gábor
Május 27., hétfő
18.30
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK (Sport1)
Berger József
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 29 18 7 4 54–31 +23 61
2. Videoton FC 29 16 6 7 51–22 +29 54
3. Budapest Honvéd 29 15 6 8 49–35 +14 51
4. MTK Budapest 29 14 6 9 40–29 +11 48
5. Ferencváros 29 13 9 7 49–34 +15 48
6. DVSC-Teva 29 14 4 11 46–33 +13 46
7. Haladás 29 11 10 8 35–26 +9 43
8. KTE-Phoenix Mecano 29 11 8 10 41–42 –1 41
9. Újpest FC 29 10 8 11 39–42 –3 38
10. Diósgyőri VTK 28 9 10 9 29–36 –7 37
11. Kaposvári Rákóczi 29 10 6 13 33–36 –3 36
12. MVM Paks 29 8 11 10 40–37 +3 35
13. Pécsi MFC 28 8 7 13 29–42 –13 31
14. Lombard Pápa FC 29 7 6 16 25–45 –20 27
15. Siófok 29 7 4 18 31–60 –29 25
16. Egri FC 29 3 6 20 23–64 –41 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik