Tovább üldözi szurkolóit az Újpest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.24. 16:55
null
Alessandro Iandoli (elöl) ezúttal nem szárnyalt (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I utolsó előtti, 29. fordulójának nyitó mérkőzésén a kilencedik helyezett Újpest az eggyel előtte álló Haladást fogadta. A bajnoki sokáig gól nélküli döntetlenre állt, de a 90. percben Radó András egy kontra után eldöntötte az igencsak harmatos mérkőzés sorsát.

Nyolcadik helyük megvédéséért utaztak a Haladás játékosai Újpestre, de több okból sem a legjobb hangulatban készülődhettek a „helyosztóra": egyrészt anyagi gondokról hallani a klub háza tájáról, másrészt több alapember (Fehér Zoltán, Halmosi Péter, Rózsa Dániel) sérült, harmadrészt kidőlt a sorból a második számú kapus, Gőcze Gergő is. A fiatal Mursits Roland lett így a kezdőkapus, egy másik fiatal, Németh Márió a korosztályos válogatottal készül, egy harmadikat, Radó Andrást pedig sokan attól féltettek, hogy megzavarja gondolatait a Videoton érdeklődése – de hogy egy jó hírt is halljanak a Hali-szurkolók, a kispadra már leülhetett a számkivetett, majd sérüléssel bajlódó Kenesei Krisztián.

Újpest sem a boldogság lila-fehér szigete mostanában, a múlt héten egy szégyenletes színvonalú bajnokin éppen csak le tudta győzni a ki- és szétesett Egert. Most azonban jobban kezdtek, és hamar vezetést szerezhettek volna, ha egy ügyes akció után Bavon Tshibuabua közeli fejesét nem fejeli ki vetődve a bal sarok elől Tóth Péter, majd nem védi a kipattanót kapura lövő Simon Krisztián próbálkozását Mursits.

Ezzel a remek jelenetsorral el is búcsúzott a futball a Szusza Ferenc Stadionból az első félidőre...

A szünetben lehetett pár kedves szava a mestereknek övéikhez, mert az újrakezdés után perceken belül láthattunk néhány érdekes támadást és veszélyes lövést. Artner Tamás, a vendégek edzője Szakály Attila, Kalász Milán és Andorka Péter bevetésével próbálta meg felrázni csapatát, kollégája, Marc Lelievre Remili Mohamedet vetette be csereként a hajrá kezdetéig. Mindkét csapat középtávoli lövésekkel veszélyeztetett a második félidőben, okosan felismerve, hogy aligha visznek végig a közeljövőben egy épkézláb támadást...

A végén a Haladás volt aktívabb, hiába harsant fel a lelátóról egyre sürgetőbben a füttyszó a megmaradt hazai szurkolóktól, sőt, a 90. percben Radó András egy kontra – és az újpesti védelem csődje – után ügyes gólt szerzett, ezzel eldöntve a mérkőzés sorsát (0–1).

Az újpesti legénység ezzel a mutatvánnyal nem az előtte állókat, hanem saját nézőit üldözi.

NB I
29. FORDULÓ

ÚJPEST FC–HALADÁS 0–1 (Radó 90.)

MESTERMÉRLEG
Marc Leliévre (az Újpest megbízott vezetőedzője): – Edzőként az volt a dolgom, hogy védjem a játékosaimat és a csapatomat. Most viszont el kell mondanom, hogy harminc százalékuk nem NB I-es szintű. Ami a meccset illeti, gratulálok a Haladásnak. Balajcza Szabolcsnak csak a hatvanadik perc környékén kellett először védenie, de nekünk is csak két helyzetünk volt a labdabirtoklási fölény ellenére... Ez is elgondolkodtató. Duchatelet úrral is beszéltem már a találkozó után, bízom benne, hogy átgondolja azt, amit mondtam neki.
Artner Tamás (a Haladás vezetőedzője): – Túl kellett élnünk az első tizenöt percet, ez nehéz volt. Volt egy nagy ziccere az Újpestnek, de utána szerintem rendben voltunk. A győzelemért jöttünk ki a második félidőre, a cserék is ennek érdekében történtek. Szakály Attila beállása nagyot lendített a csapaton. Uraltuk a meccset, bár az utolsó passzok nem mindig sikerültek. Radó András helyzetére viszont mindig lehet számítani, most is sikerült a végén értékesítenie egyet.

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 28 17 7 4 53–31 +22 58
2. Videoton FC 28 15 6 7 46–21 +25 51
3. MTK Budapest 28 14 6 8 40–28 +12 48
4. Budapest Honvéd 28 14 6 8 46–35 +11 48
5. DVSC-Teva 28 14 4 10 44–30 +14 46
6. Ferencváros 28 12 9 7 46–32 +14 45
7. Haladás 29 11 10 8 35–26 +9 43
8. KTE-Phoenix Mecano 28 11 8 9 40–37 +3 41
9. Újpest FC 29 10 8 11 39–42 –3 38
10. Diósgyőri VTK 28 9 10 9 29–36 –7 37
11. MVM Paks 28 8 11 9 40–36 +4 35
12. Kaposvári Rákóczi 28 9 6 13 32–36 –4 33
13. Pécsi MFC 28 8 7 13 29–42 –13 31
14. Lombard Pápa FC 29 7 6 16 25–45 –20 27
15. Siófok 29 7 4 18 31–60 –29 25
16. Egri FC 28 3 6 19 23–61 –38 15


NB I, 29. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 24., péntek
17.00 Újpest FC–Szombathelyi Haladás 0–1 Erdős József
19.00 Lombard Pápa–Siófok 0–1 Vad II István
Május 25., szombat
14.00 Kaposvári Rákóczi–MVM Paks (tv: Duna)
Fábián Mihály
16.00 Budapest Honvéd–Egri FC
Becséri Dániel
16.00
Győri ETO–MTK Budapest (tv: Sport1) Szabó Zsolt
Május 26., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Ferencváros (tv: m1)
Bognár Tamás
18.30 KTE-Phoenix Mecano–Videoton (tv: Sport2)
Oláh Gábor
Május 27., hétfő
18.30
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK (Sport1)
Berger József
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik