A dobogóba kerülhet az MTK-nak a győri vereség

Vágólapra másolva!
2013.05.25. 15:55
null
Takács Ákosék (fehérben) hősiesen állták a sarat az MTK rohamai ellen (Fotó: Czerkl Gábor)
A labdarúgó NB I 29., utolsó előtti fordulójában az MTK 1–0-ra kikapott a bajnok Győri ETO otthonában, így – mivel a Honvéd legyőzte az Egert –, az utolsó játéknapot már nem dobogós helyről várhatja.

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETIK!

A már zsebben lévő bajnoki cím ellenére a Győr kezdett vehemensebben. Mondjuk ez az ingyenesen megtekinthető meccsre kilátogató győri szurkolók jelenléte miatt érthető is volt. Igaz, olyan igazán veszélyes lehetőséget az ETO sem tudott kidolgozni az első tíz percben. Az MTK türelmesen tette-vette a labdát, első szépen kidolgozott helyzeténél Pölöskei Zsolt lőtt Lubos Kamenár kapuja mellé.

Aztán egyre jobban belejött az MTK. Vadnai Dániel szólózott középen, majd Kanta József elé tálalt, aki jobb külsővel a hosszú felsőt vette célba, de Kamenár óriásit védett. Másodpercekkel később Dragan Vukmir elé került a labda a szögletet követően, de az MTK védője az ötös sarkáról csúnyán a kapu fölé bombázott hatalmas gólhelyzetben!

Ennek ellenére mégis az ETO jutott vezetéshez! A 20. percben Nemanja Andrics készítette le jobbról a labdát Völgyi Dánielnek, aki ballal egyből lőtt, a kapu előtt Nikola Trajkovics okosan belepöckölt a laposan guruló labdába, ami így Federico Groppioni kapujába került. 1–0

Pár perccel később már 2–0 is lehetett volna! Kálnoki Kis Dávid óriási hibájából Trajkovics egyedül mehetett kapura, önzetlenül az érkező Dinjar elé gurított, aki viszont tiszta ziccerben méterekkel a kapu fölé bombázott. Az MTK igyekezett gyorsan válaszolni: Rafa Wolfe fejesét Kamenár bravúrral védte, s a kapufára tolta a labdát!

Már-már azt hihettük, a jó iram és a sok helyzet állandósul a mérkőzésen, de a nézők pechjére nem így lett. A szünethez közeledve egyre több lett a hiba, főként az MTK támadásainak végén. Az ETO kényelmesen kontrákra helyezkedett be.

Az első játékrész utolsó mozzanataként Wolfe ballal tüzelt, de centikkel a kapufa mellett szállt el lövése.

Garami József vezetőedző Tischler Patrikban látta a lehetőséget, így az első negyvenöt percben nem sokat nyújtó Balajti Ádám helyén ő játszott a második játékrészben.

Kezdésnek egy vitatható eset került terítékre fordulás után: egy lövés után mintha Völgyi kezét érte volna a labda, az MTK-sok reklamáltak is hevesen, de Szabó Zsolt játékvezető nem ítélt tizenegyest – a visszajátszások alapján joggal.

A védőként játszó Wolfe lelkesedése a szünet után sem hagyott alább, egy bal oldali beadásnál remekül emelkedett az ötösön, majd centikkel a jobb alsó mellé fejelt.

A játék képe sem változott: az MTK többet támadott, a Győr ellentámadásokból élt meg. Tischler ollózós lövése pedig csak szépségtapasz volt, gólt az sem ért – akárcsak a túloldalon Dinjar ballábas tekerése sem.

Aztán Garami mester bosszankodott egy kimaradt lehetőségen. Kamenár nagyon rosszul jött ki egy veszélytelennek tűnő beadásra, a labda pont Tischlerhez került, aki viszont lövés helyett lágyan beívelt. Az ETO pedig végig tudott vinni egy szép kontrát, amelynek végén a csereként beállt Mihai Nicorec fejelt egyenesen Groppioni kezébe. A másik kapunál Kamenár remekül ütött el egy lapos átadást Tischler elől az ötösnél, majd Tischler közelről próbálkozott, de a fejese a kapufát találta telibe!

A hajrában még Bese Barnabás fordulásból lőtt szépen, de Kamenár ezúttal is védett, majd ismét Bese bombázott, a a győriek szlovák kapusa megfogta a bivalyerős löketet bravúrosan.

Hiába minden MTK-roham, senki sem tudott túljárni az összességében jól védő Kamenár eszén. Az ETO győzelemmel hangolt a meccs utáni éremátadásra, míg az MTK vereségével, illetve a Honvéd Eger elleni sikerével már biztosan nem a dobogóról vághat neki a 30., egyben utolsó fordulónak.



NB I
29. FORDULÓ

Győri ETO FC–MTK BUDAPEST 1–0 (Trajkovics 20.)

NB I, 29. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 24., péntek
17.00 Újpest FC–Szombathelyi Haladás 0–1 Erdős József
19.00 Lombard Pápa–Siófok 0–1 Vad II István
Május 25., szombat
14.00 Kaposvári Rákóczi–MVM Paks 1–0
Fábián Mihály
16.00 Budapest Honvéd–Egri FC 3–0Becséri Dániel
16.00
Győri ETO–MTK Budapest 1–0Szabó Zsolt
Május 26., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Ferencváros (tv: m1)
Bognár Tamás
18.30 KTE-Phoenix Mecano–Videoton (tv: Sport2)
Oláh Gábor
Május 27., hétfő
18.30
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK (Sport1)
Berger József
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC
29 18 7 4 54–31 +23 61
2. Videoton FC 28 15 6 7 46–21 +25 51
3. Budapest Honvéd 29 15 6 8 49–35 +14 51
4. MTK Budapest 29 14 6 9 40–29 +11 48
5. Debreceni VSC-Teva 28 14 4 10 44–30 +14 46
6. Ferencváros 28 12 9 7 46–32 +14 45
7. Haladás 29 11 10 8 35–26 +9 43
8. KTE-Phoenix Mecano 28 11 8 9 40–37 +3 41
9. Újpest FC 29 10 8 11 39–42 –3 38
10. Diósgyőri VTK 28 9 10 9 29–36 –7 37
11. Kaposvári Rákóczi 29 10 6 13 33–36 –3 36
12. MVM Paks 29 8 11 10 40–37 +3 35
13. Pécsi MFC 28 8 7 13 29–42 –13 31
14. Lombard Pápa FC 29 7 6 16 25–45 –20 27
15. Siófok 29 7 4 18 31–60 –29 25
16. Egri FC 29 3 6 20 23–64 –41 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik