A ráadásban egyenlített a Haladás a DVSC ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.18. 20:30
null
Nagy küzdelmet igen, gólt nem láthattak a nézők az első félidőben (Mirkó István)
A labdarúgó NB I negyedik fordulójának záró mérkőzésén megőrizte veretlenségét a Debrecen a Haladás vendégeként, de nem sok kellett volna a vendégek győzelméhez. Szakály Péter lőtte a mérkőzés első találatát, tizenegyesből, de a végére a hazaiak tíz, a vendégek kilenc emberre fogyatkoztak. A ráadás harmadik percében a fiatal Németh Márió bombagólt lőtt, ezzel megmentett csapatának egy pontot.


Azzal a szándékkal érkezett Szombathelyre a Debrecen, hogy megőrizze hibátlan bajnokságbeli mérlegét, és a sérülésektől tizedelt vendégek jobban is kezdték a mérkőzést, Kulcsár Tamás két gólt szerezhetett volna az első percekben, de Rózsa Dániel a helyén volt. Megrázta magát hamarosan a Haladás, veszélyes lövésekkel válaszoltak Halmosi Péterék, így igencsak izgalmas mérkőzés kerekedett. Igyekeztek a csapatok gyorsan átjátszani a középpályát, ha csak lehetett, előrefelé passzoltak, kerülték az oldalra tologatást, ez mindenképpen dicséretet érdemel.

Egyre inkább átvették az irányítást a hazaiak, Ugrai Roland előtt egy ziccer is adódott a 35. percben, de rosszul célzott a fiatal játékos.

A szünetig nem láthattunk már újabb helyzetet, a második félidő pedig ismét egy Kulcsár előtt adódó lehetőséggel indult, de a debreceni támadó az ötösről a léc fölé lőtt. Kulcsár következő helyzeténél is rossz megoldást választott, de miután kicselezte magát a jobb oldalra, beadása után a bevetődő Predrag Bosnjak kezén csattant a labda: büntető! A labdához Szakály Péter állt, aki nem hibázott. 0–1!

Furcsa, fölösleges tizenegyest hoztak össze a hazaiak, és furcsa, fölösleges mutatványt láthattunk Halmosi Pétertől, aki pár percen belül kétszer is reklamált, és mindkettőért sárga lapot kapott, a 65. percben megfogyatkozott tehát a Hali. A kiállítás rosszat tett a mérkőzésnek, de a hajrára kiegyenlítődtek az esélyek, mert Lázár Pál kétszer is felrúgta Bosnjakot, és mindkettőért kapott egy-egy sárgát.

Teljesen beszorult a végére a vendégcsapat, a feszült hangulatú mérkőzést pedig a Haladás fejezte be emberelőnyben, mert Korhut Mihály férfiasságon talpalta Simon Ádámot, így joggal állította ki őt (is) Fábián Mihály. A ráadás harmadik percében felrobbant a stadion: Németh Márió a léc alá bombázott Radó szerencsés lekészítése után. 1–1!

Pontot mentett a Haladás, fegyelmezetlenségei miatt elúszott a Debrecen győzelme.



EDZŐI NYILATKOZATOK
„Bár vezettünk, és emberelőnybe kerültünk, végül mi is megfogyatkoztunk, és ezt ki tudták használni itt a végén, és egy lecsorgó labdából egy átlövés révén ki tudtak egyenlíteni. Sajnálom a dolgot, mert úgy érzem megérdemeltük volna a győzelmet, annak ellenére, hogy volt a Haladásnak is egy-két lehetősége, de én úgy éreztem, hogy kezünkben volt a mérkőzés,de ilyen a futball. A Lázár Pali piros lapja úgy érzem nem volt jogos, talán még szabálytalan sem volt, de a Korhut Misié jogosnak tűnt. Mindenesetre ilyen a futball, jól mentek a srácok, sajnáljuk hogy egy pont lett belőle, de meg kell becsülni ezt is" – értékelte a mérkőzést a DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér.
„Olyan téren boldog vagyok, hogy csodálatos csapatunk van, amely 0–1 után kiállítással így fel tud állni. De csodálatos közönségünk is volt, azt hiszem az ő segítségük nélkül nem tudtunk volna így játszani. A meccs összképét nézve, ha nincs ez a fegyelmezetlenség, és kiállítás, közelebb álltunk volna a győzelemhez, annak ellenére, hogy a végén tudtunk csak egyenlíteni. Az első félidőt egyértelműen uraltuk, ezért szerettünk volna még egy játékost behozni, hogy stabilabbak legyünk, de ez ült is, csak sajnos elkövettünk egy buta hibát, amiből büntető lett. A Halmosi Péter nagy hibát követett el, ezt majd házon belül lerendezzük, de mondom, a csapatom erejét mutatja, hogy így is nagyot küzdöttünk" – nyilatkozta a Haladás vezetőedzője, Artner Tamás.

NB I
4. FORDULÓ

HALADÁS–DEBRECENI VSC-TEVA 1–1 (Németh M. 90., ill. Szakály P. 55. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 4 4 13–2 +11 12
2. Debreceni VSC-Teva 4 3 1 13–2 +11 10
3. Lombard Pápa FC 4 3 1 5–1 +4 10
4. MVM Paks 4 3 1 9–7 +2 9
5. Ferencváros 4 3 1 6–4 +2 9
6. Kecskeméti TE 4 2 1 1 8–9 –1 7
7. Újpest FC 4 1 2 1 6–6 0 5
8. Haladás 4 1 2 1 4–5 –1 5
9. Budapest Honvéd 4 1 1 2 5–5 0 4
MTK Budapest 4 1 1 2 5–5 0 4
11. Mezőkövesd 4 1 3 6–8 –2 3
12. Győri ETO 4 3 1 5–6 –1 3
13. Diósgyőri VTK 4 3 1 4–8 –4 3
14. Pécsi MFC 4 1 3 4–10 –6 1
15. Puskás Akadémia FC 4 1 3 3–10 –7 1
16. Kaposvári Rákóczi 4 1 3 4–12 –8 1
NB I, 4. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 16., péntek
19.00 Kaposvári Rákóczi–Újpest 2–2
Szabó Zsolt
Augusztus 17., szombat
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix Mecano 1–1 Andó-Szabó Sándor
19.00 Mezőkövesd-Zsóry–Lombard Pápa 0–2 Kassai Viktor
19.00 Pécsi MFC–Győri ETO 1–1 Vad II István
21.00 Ferencváros–MTK Budapest 2–0 Farkas Ádám
Augusztus 18., vasárnap
16.30 Bp. Honvéd–Puskás Akadémia FC 3–0 Erdős József
18.30 Videoton–MVM Paks 4–1 Solymosi Péter
20.30 Haladás–Debreceni VSC-Teva 1–1 Fábián Mihály
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik