Holman vezérletével az FTC nyerte az MTK elleni örökrangadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.17. 20:55
null
Holman kiharcolt egy tizenegyest, majd gólt fejelt az MTK elleni rangadón (Fotó: Czerkl Gábor)
A Ferencváros nyerte a 203. örökrangadót! A labdarúgó NB I 4. fordulójában az FTC hazai pályán 2–0-ra legyőzte a városi rivális MTK-t. A zöld-fehérek góljait Józsi György büntetőből, Holman Dávid pedig fejjel szerezte.

A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA ELOLVASHATJA!

A Garami József által előzetesen kijelölt kezdőcsapat végül nem jött össze, Pál András helyett Ladányi Tibor kezdett elöl, míg a Ferencvárosnál a Győri ETO ellen gólt szerző Holman Dávid ezúttal is megkapta a bizalmat Ricardo Moniztól.

MONIZ: STABILABB A VÉDELEM
Mivel elégedett Moniz? Mit „üzen” Holmannak és a szurkolóknak? Mit mond Garami a távozókról? Hogy értékel Holman? A meccs utáni reakciókat itt olvashatja!

A mérkőzést a Ferencváros kezdte vehemensebben, Moniz mester már két perc elteltével ott termett a technikai zóna szélénél, s onnan utasította az egyébként nagy elánnal küzdő játékosait. Az első percekben Garami csapatának maradtak a kontrák, de egyik kapu előtt sem adódott említésre méltó helyzet.

Nem sokkal később már akadt dolga Federico Groppioninak: előbb Böde Dániel lépett ki a bal oldalon, lövését csak kiütni tudta az olasz kapus, majd Muhamed Besic távoli szabadrúgásánál kellett hatalmasat védenie. A ferencvárosi támadó játéka szemmel láthatóan gondot okozott a vendég védőknek, többször csak szabálytalanság árán tudták megállítani.

Józsi György büntetőből betalált (Fotó: Czerkl Gábor)
Józsi György büntetőből betalált (Fotó: Czerkl Gábor)

A találkozó rangadói mivoltából is adódóan azért a fradisták sem mentek a szomszédba egy kis keménységért. Durvának azért nem mondható szabálytalanságokkal tördelték az MTK támadásait.

Már-már kezdett leülni a meccs, amikor Holman Dávid betörésénél Nagy Tibor felrúgta a fiatal ferencvárosit. A jogosan megítélt büntetőt Józsi György csapatkapitány ballal magabiztosan a bal alsóba helyezte. 1–0

Az MTK igyekezett rögvest válaszolni: a tizenegyes előtt szabálytalankodó Nagy iramodott meg a jobb szárnyon, centerezését Besic levadászta. Aztán hosszas labdajáratás után Vass Patrik jelentkezett próbálkozással, ő tizenhatról lőtt ballal, centikkel a bal alsó sarok mellé.

Az első negyvenöt perc hajrájához közeledve Böde hámozta át magát védőin középen, lövése viszont nem sokkal elkerülte a kaput, a bal felsőt célozta a válogatott csatár. A másik oldalon Kanta József gondolt egy merészet, s megpróbálta átemelni a kissé kint álló Jova Leventét, ő azonban könnyedén le tudta halászni a nem túl pontos emelést. Aztán egy mutatós akció végén Bese Barnabás lőhetett, de kisodródott, így nem találta el a Fradi kapuját.

A szünet előtt még Vass Patrik előtt adódott lehetőség a jobb szélről, kaput nem talált az MTK támadója, így egygólos FTC-előnnyel fordultak a csapatok, az MTK feljavulása ígéretes második félidőt sejtetett.

A szünetben tán némi meglepetésre Moniz változtatott: a korábban sárga lapot gyűjtő Vladan Csukics helyére a szezonban először Philipp Bönig állt be.

Az MTK ott folytatta, ahol abbahagyta, viszont Groppioninak kellett elsőként bravúrt bemutatnia! Böde lefordulásból pöckölt erősen kapura, az olasz nagyot nyújtózva, jobb kezével kiütötte a labdát a léc alól. Pillanatok múlva Jova parádézott! A balhátvéd Fejes András szép szólója után lőtt közelről, a hazaiak kapusa hatalmasat védett.

Helyzet itt, helyzet ott – gól meg itt (vagy ott, kinek, hogy tetszik)! A nemrég csereként beállt Arsenio Vaalport a szögletzászlónál megküzdött a labdáért, majd a szünetben beszálló Bönig tekert a kapu elé, ott pedig Holman fejjel Groppioni kapujába bólintott. A ferencvárosi tehetség tehát a Győr után az MTK-nak is betalált – ha egy üzlet beindul… 2–0

Garami Pál András beküldésével próbált reagálni a kétgólos hátrányra, ő nyomban le is készítette a labdát Kantának, a lapos lövés viszont Jova zsákmánya lett.

A második gól mintha megfogta volna a vendégcsapatot, Pál balos lövése sem jelentett veszélyt Jova kapujára, pedig a szituáció előzetesen többet ígért. A Fradi kedvére járathatta a labdát, szurkolói pedig kedvükre énekelhettek örömükben – húsz perccel a vége előtt.

A hajrában Kanta kapitányhoz méltóan még igyekezett tenni a vereség elkerülése érdekébe, Jova esze viszont rendre a helyén volt. Moniz a végén lehívta a pazarul játszó Holmant, a közönség hatalmas tapsban részesítette a 20 éves középpályást. A végét megnyomta a Fradi, a csereként beálló Andrei Ionescu, Vaalport és Böde is megdolgoztatta Groppionit.

Több gól nem esett, a 203. örökrangadót a Ferencváros nyerte!

NB I
4. FORDULÓ

Ferencváros–MTK Budapest 2–0 (Józsi 24. – 11-esből, Holman 55.)
Budapest, Puskás Ferenc Stadion. Vezette: Farkas
SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA


NB I, 4. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 16., péntek
19.00 Kaposvári Rákóczi–Újpest 2–2
Szabó Zsolt
Augusztus 17., szombat
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix Mecano 1–1
Andó-Szabó Sándor
19.00 Mezőkövesd-Zsóry–Lombard Pápa 0–2 Kassai Viktor
19.00 Pécsi MFC–Győri ETO 1–1
Vad II István
21.00 Ferencváros–MTK Budapest 2–0
Farkas Ádám
Augusztus 18., vasárnap
16.30 Bp. Honvéd–Puskás Akadémia FC (M1) Erdős József
18.30 Videoton–MVM Paks (Sport2)
Solymosi Péter
20.30 Haladás–Debreceni VSC-Teva (Sport2)
Fábián Mihály
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Lombard Pápa FC 4 3 1 5–1 +4 10
2. Debreceni VSC-Teva 3 3 12–1 +11 9
3. Videoton FC 3 3 9–1 +8 9
4. MVM Paks 3 3 8–3 +5 9
5. Ferencváros 4 3 1 6–4 +2 9
6. Kecskeméti TE 4 2 1 1 8–9 –1 7
7. Újpest FC 4 1 2 1 6–6 0 5
8. MTK Budapest 4 1 1 2 5–5 0 4
9. Haladás 3 1 1 1 3–4 –1 4
10. Mezőkövesd 4 1 3 6–8 –2 3
11. Győri ETO FC
4 3 1 5–6 –1 3
12. Diósgyőri VTK 4 3 1 4–8 –4 3
13. Budapest Honvéd 3 1 2 2–5 –3 1
14. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–7 –4 1
15. Pécsi MFC 4 1 3 4–10 –6 1
16. Kaposvári Rákóczi 4 1 3 4–12 –8 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik