Még a „BL-Fradit” sem látták ennyien – a csepeli „csoda” nyomában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.14. 15:15
null
Magyarországon ritka látvány – tömött lelátók (Fotók: Veres Viktor)
A Nemzeti Sport Online-on, ahogy minden hétfőn, most is visszatekintünk a labdarúgó NB I elmúlt hetére, ezúttal két fordulóra is, a hétközi, 24.-re és a hétvégi, 25.-re. A legek, rekordok, sorozatok felsorolása mellett azonban ezúttal is főképp érdekes jelenségekre, különleges történetekre fókuszálunk, és nem kizárólag az élvonalban.

A MAI MENÜ:

♦ CSEPEL–FRADI, ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

NAGY TÖMEG ELŐTT NEM MEGY A FRADINAK

♦ MÉG A PAKS IS LEHET BAJNOK

♦ ROSSI, HOL A SAPKA? MINDIG KELL EGY BARÁTH

♦ CSAPATTÁRSBÓL ELLENFELEK – VASZILISZ KONTRA MÉSZÖLY

♦ RADÓ, PAULJEVICS, ANDRICS, MTK – TOVÁBBI LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

A HÉT MECCSE – CSEPEL–FTC II

A labdarúgó NB I 24. fordulóját mindössze 9714 szurkoló látta a helyszínen (ez volt a második tízezer alatti össznézőszám ebben a szezonban – az elmúlt húsz évben ez egyszer sem fordult elő), a hétvégi, 25.-et pedig 12 786. Ez azt is eredményezte, hogy a tavaszi meccsenkénti nézőszámátlag 2254-re csökkent az őszi 2891-ről. A kettőt együttvéve a szezonátlag most 2572-nél jár. Nagyon úgy tűnik, hogy megdől az a tézis, miszerint a televíziós közvetítések számának csökkentésével növelhető a nézőszám. (A 24. forduló után már külön gólösszefoglaló műsor sem volt, az M4 a Játékoskijáró című műsorában mutatta meg a hat meccset a szokottnál rövidebb összefoglalók formájában. Az MLSZ Tv ezeket ezúttal nem osztotta meg a Youtube-on, így mi sem tudtuk közreadni.)

A statisztikákon még javíthat, hogy az őszhöz hasonlóan még tavasszal is lesz egy Fradi–Újpest, de ha a tendencia nem változik, akkor még az előző évad negatív rekordját, a 2449-es meccsenkénti átlagot (a 2010–2011-es szezon óta nem volt olyan kevés néző egy NB I-es idényben, mint a 2014–2015-ös pontvadászatban) is alulmúlhatja a jelenlegi idény.

Ehhez képest igazán bravúros adat, hogy az NB III-ban 10125 néző látogatott ki a Csepel–FTC II (2–0) bajnoki találkozóra. Tudvalévő, hogy ez a találkozó nem annyira a sportértéke, hanem inkább a Groupama Arénától távol maradó – annak beléptetési rendje ellen tiltakozó – ferencvárosi szurkolói csoportok szervezkedése, összefogása miatt vonzott ennyi embert. Ettől függetlenül ez a mérkőzés több szempontból példa nélküli „jelenségtalán még a világ labdarúgásában is (hungarikum?), nem beszélve arról, hogy számos hazai rekordot is megdöntött.

A sok arcú Csepel–Fradi (Fotók: Veres Viktor)
A sok arcú Csepel–Fradi (Fotók: Veres Viktor)

Ki hallott már olyat – ha tud ilyen példát a világfutballból, akkor kérjük, írja meg nekünk a nsonline@nemzetisport.hu címre –, hogy egy kontinenstornára készülő ország egyetlen harmadosztályú bajnokiját több néző tekinti meg, mint az élvonal két teljes fordulóját is (külön számítva)?

Írjon, aki tud arra példát a világ labdarúgásából, hogy az élvonalban toronymagasan listavezető klub első csapatának aktuális bajnokijára kevesebb, mint feleannyian váltanak jegyet (az FTC–PAFC meccsre 4858-an), mint a harmadosztályban szereplő második együttesére! (A Groupama Aréna másfél éves történetében a mostani volt a második legalacsonyabb adat bajnoki meccsen, miközben az FTC korábbi, majd' kilencezres hazai átlaga tavasszal 6042-re csökkent).

Ugyanakkor a magunk részéről még olyat sem hallottunk, hogy egy U21-es Európa-bajnok légiós, két évvel az után, hogy az első csapattól távoznia kellett, a második csapat bajnokiján ugrál a kerítésen a szurkolók között – mint tette azt a holland Julian Jenner Csepelen.

És akkor a rekordokról! Magyarországon a 2015–2016-os futballszezonban a Csepel–FTC II mérkőzés volt a második, amely tízezer fölötti nézőszámot hozott, 2016-ban (a naptári évet tekintve) viszont az első. Csepelen több mint húsz éve nem voltak ennyien futballmérkőzésen. Az NB I-től 1997-ben búcsúzó Csepel elmúlt húsz évében az 1995. október 2-i, az akkor BL-szereplő Ferencváros elleni bajnoki meccsen voltak a legtöbben, de azt is „csak” nyolcezren látták (a Fradi az Ajax elleni hazai és a Real elleni idegenbeli meccse között látogatott el Csepelre, és győzött 2–1-re). A tegnapinál több szurkolót legutóbb az 1992. augusztus 15-i Csepel–FTC (0–2) meccs vonzott (15 ezret) a szigeten.

A Csepel–FTC II mérkőzés a maga 10125 nézőjével pedig több, sokat hangoztatott közhellyel is leszámolt. Úgy, mint hogy az infrastrukturális fejlesztések több nézőt csalogathatnak ki a stadionokba. (Fejlesztés Csepelen? – 25 éve nem nyúltak a stadionhoz, miközben például Debrecenben az idei négy bajnokin összesen volt 9280-an néző az új arénában!)

Az az általános közhely is megdőlni látszik, hogy sokan félnek az ultráktól, és ezért maradnak távol a stadionoktól tömegek. Csepelen a hazai szurkolók is legalább háromezren voltak, miközben más mérkőzésekre néhány százan, ha kijárnak – vagyis nem féltek a fradistáktól, sőt éppen azért mentek ki a stadionba, mert tudták, hogy sok vendégdrukker várható, akik futballhangulatot teremtenek.

A sok arcú Csepel–Fradi (Fotók: Veres Viktor)
A sok arcú Csepel–Fradi (Fotók: Veres Viktor)

Tudomásul kell venni, a magyar klubfutball a jelenlegi formájában, színvonalával önmagában már nagyon kevés embert érdekel. Erre példa a hétvégi, Dunaújvárosban rendezett MTK–Haladás mérkőzés, amelyre díjtalan volt a belépés, de így is csak 348 ember látogatott ki a stadionba...

Csányi Sándor MLSZ-elnök is kimondta decemberben: „Gyakorlatilag elfogytak a nézők.” Szép lassan pedig a szurkolók is eltűnnek a magyar pályákról, és már a hangulat miatt sem fog kijárni senki – talán csak szökőévente egyszer, Csepelen, az NB III-ban...

NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagA legmagasabb nézőszám
1. forduló
17 724 2954Haladás–FTC: 4395
2. forduló
17 902
2984
FTC–DVTK: 6027
3. forduló
18 047
3008
DVTK–Videoton: 4264
4. forduló
16 766
2794
Videoton–FTC: 5020
5. forduló
20 268
3378
FTC–MTK: 6817
6. forduló
15 334
2556
DVSC–FTC: 6241
7. forduló
20 388
3398
FTC–Paks: 7419
8. forduló
18 320
3053
Újpest–FTC: 8445
9. forduló
21 9143652
FTC–Békéscsaba: 8824
10. forduló
13 516
2253
Haladás–Vasas: 4085
11. forduló
21 475
3579
FTC–Bp. Honvéd: 9037
12. forduló
17 248
2875
FTC–Haladás: 7869
13. forduló
18 132
3022
DVTK–FTC: 8165
14. forduló
15 417
2570
FTC–Vasas: 6873
16. forduló
9 5551592 DVSC–DVTK: 2615
17. forduló
14 172
2362
FTC–DVSC: 6642
15. forduló**12 108
2018
FTC–Videoton: 5379
18. forduló
12 057
2010
Paks–FTC: 4113
19. forduló
29 246
4874
FTC–Újpest: 17 489
20. forduló*
10 417
2083
Újpest–Videoton: 2564
21. forduló
18 174
3029
FTC–PAFC: 6124
22. forduló
13 332
2222
Honvéd–FTC: 4460
23. forduló
14 660
2443
FTC–DVTK: 7144
24. forduló**
9714
1619DVTK–Videoton: 3262
25. forduló
12 786
2131
FTC–PAFC: 4858
*Az MTK–Paks találkozót elhalasztották, az adatok nem véglegesek
**hétközi forduló

NAGY TÖMEG ELŐTT NEM MEGY

A Ferencváros labdarúgói a 2015–2016-os kiírásban eddig kétszer szerepeltek tízezernél több nézőt vonzó mérkőzésen: az első csapat december 12-én a Groupama Arénában az Újpest ellen lépett pályára – a hivatalos adatok szerint – 17 489 szurkoló előtt, míg a második csapat, az FTC II vasárnap Csepelen játszott NB III-as meccset 10 125 drukker jelenlétében. A zöld-fehérek mind a két összecsapást elveszítették, a lila-fehérektől 1–0-ra, a csepeliektől 2–0-ra kaptak ki.

Az NB III-as találkozó lefújása után a Fradi-szurkolók megtapsolták a mérkőzést megnyerő, előttük felsorakozó hazai labdarúgókat, „Szép volt, Csepel! Szép volt, Csepel!” rigmussal köszöntötték őket.

Most sajnálhatják csak az újpesti futballisták, hogy ez említett, december 12-i mérkőzés vége után nem ballagtak oda a ferencvárosi szurkolók elé – minden bizonnyal hasonló fogadtatásban lett volna részük...

MÉG A PAKS IS LEHET ARANYÉRMES, A FRADI VISZONT AKÁR A HÉTEN BAJNOKI CÍMET ÜNNEPELHET

Nyolc forduló van hátra a bajnokságból, a listavezető Ferencváros eddig 22 ponttal gyűjtött többet a második helyen álló és egy meccsel kevesebbet játszó MTK-nál, valamint a harmadik Újpestnél, 23 ponttal előzi meg a DVSC-t, 24-gyel a Videotont.

A hátralévő nyolc fordulóban összesen 24 pontot lehet gyűjteni, a Fradi tehát hivatalosan még nem nyerte meg a bajnokságot, matematikailag még a jelenleg hatodik Paks is megelőzheti a fővárosi zöld-fehéreket. A tolnaiak akkor kerülnének a táblázaton az FTC elé, ha a hátralévő összes meccsüket megnyernék (nekik is van egy elmaradt találkozójuk, épp az MTK ellen), míg a Ferencváros valamennyi bajnokiját elveszítené. Nagy összegben ne fogadjunk erre az eshetőségre...

Az viszont szinte biztosnak tekinthető, hogy a Fradi megnyeri a bajnokságot, csak az a kérdés: melyik forduló után ünnepelhet. Számára szerencsés esetben már a következő után, mert ha szombaton a Fáy utcában legyűri a Vasast (ebben az esetben 65 pontja lesz, és a 3. helyen álló Újpest már nem előzheti meg, a mögötte lévő csapatokról nem is beszélve), míg az MTK pályaválasztóként vasárnap nem veri meg a DVSC-t – azaz döntetlent játszik vele vagy kikap tőle –, akkor a kék-fehérek sem kerülhetnek már elé. Még az elmaradt találkozójuk megnyerésével sem. Vasárnap este tehát megeshet, hogy bajnokavatásra kerül sor az NB I-ben.

Ha a Ferencváros a hátralévő nyolc fordulóban legalább öt pontot szerez – de nem úgy, hogy ötször döntetlent játszik, hanem egyszer nyer, és kétszer ikszel –, akkor teljesen mindegy, hogy a többi csapat milyen eredményt ér el, a Fradi lesz a bajnok. Az FTC-nek ebben az esetben ugyanis 67 pontja és 21 győzelme lenne, s rajta kívül 67 pontot egyedül az MTK gyűjthetne (ha megnyerné az összes bajnokiját), de kevesebb (20) sikere miatt nem kerülhetne a zöld-fehérek elé.

JÁTÉKOSKÉNT CSAPATTÁRSAK, VEZETŐEDZŐKÉNT ELLENFELEK

A tizenkét élvonalbeli csapat jelenlegi vezetőedzője közül játékosként hét futballozott az NB I-ben: a hat magyar szakember (Csertői Aurél, Egervári Sándor, Horváth Ferenc, Kondás Elemér, Mészöly Géza és Teodoru Vaszilisz), valamint a szerb Nebojsa Vignjevics.

A FORDULÓK VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
25.FORDULÓ
Kovácsik (Videoton) – Kulcsár D. (Paks), Baráth (Bp. Honvéd), Vaskó (Békéscsaba), Bobál D. (Bp. Honvéd) – Strestík (MTK), Thiam (MTK), Hidi (Bp. Honvéd), Radó (Ferencváros) – Böde (Ferencváros), Eppel (Bp. Honvéd)
24. FORDULÓ
Rados (Diósgyőr)Nego (Videoton), S. Wils (Haladás),Poór (MTK), Ramírez (Ferencváros) – Barczi (Diósgyőr), Gera Z. (Ferencváros), Hrepka (MTK) – Novothny (Diósgyőr), K. Mészáros (Puskás Akadémia), Lencse (Újpest)

Közülük hárman mondhatják el, hogy futballistaként klubtársak voltak a magyar élvonalban. Vignjevics (az Újpest jelenlegi vezetőedzője) 2001 januárjában szerződött Tatabányára, a Lombard FC-hez, 2001 tavaszán hét mérkőzésen játszott, két gólt szerzett a magyar első osztályban, s csapattársa volt Mészöly Gézának. Bajnokin azonban együtt nem léptek pályára, Mészöly akkor már sérüléssel bajlódott, 2000 júliusában szerepelt utoljára az élvonalban.

A Haladás jelenlegi vezetőedzője játékosként egy másik mostani NB I-es trénerrel, az MTK-t irányító Teodoru Vaszilisszal több éven keresztül futballozott együtt a Vasasban. Teodoru 1984 nyarán igazolt át Diósgyőrből Angyalföldre, s az év szeptemberében gólt szerezve debütált a Csepelt 3–0-ra legyőző Vasasban. Mészöly 1985 tavaszán került fel az ificsapatból a felnőttek közé, májusban a ZTE ellen 3–1-re megnyert meccsen mutatkozott be az NB I-ben – ezen a találkozón Teodoru nem lépett pályára. Ők ketten először 1985. szeptember 14-én, a Népstadionban, a Vasas–Bp. Honvéd (1–0) mérkőzésen játszottak együtt bajnokin, Illovszky Rudolf volt akkor a piros-kékek mestere.

Jelképes lett volna, ha több mint három évtizeddel később, 2016. március 12-én a Vasas legendájáról elnevezett stadionban találkoznak egymással először NB I-es vezetőedzőként, ám Teodoru csapata, az MTK az Illovszky Rudolf Stadion helyett Dunaújvárosban fogadta Mészöly együttesét, a Haladást. Az eredmény ismert: 3–1-re az MTK győzött.

HOL A SAPKA? HOL A SAPKA? – A MEGLEPETÉSCSATÁR ÉS A MEGLEPETÉSCSAPAT

Eppel Márton duplájával alapozta meg debreceni győzelmét a Bp. Honvéd. Eppelt ezzel a hét meglepetésemberének választottuk. A télen Dunaújvárosból szerződtetett csatár kispestiként még nem szerzett gólt az élvonalban (a szombati meccset megelőzően 98 NB I-es találkozón 13 gólnál járt), Debrecenben azonban duplájával eldöntötte a meccset a vendégek javára. A Honvéd pedig a 3–0-s sikerével a hét meglepetéscsapata lett. Érdekesség, hogy a Honvéd tavasszal kétszer győzött – a DVSC elleni sikerhez hasonló meglepetésre a Fradit verte meg, hasonlóan kiváló játékkal.

Végül még egy kis „statisztika”. Eppel szombati két találata között – amellett, hogy az elsőnél jobb oldali szabadrúgás után az ötösről fejelt a hálóba, míg a másodiknál kis szögletet követően kilenc méterről, ballal lőtt a kapuba – volt egy igen lényeges különbség: az első gólnál Marco Rossi vezetőedző fején még volt sapka, a másodiknál már nem. A hazaiakat „leszurkoló”, diadalittas kispesti ultráknak így egyáltalán nem volt okuk „belekötni" a csapat mesterébe a lefújást követően. Sem azért, mert volt rajta sapka, sem azért, mert nem volt rajta sapka...

KISPESTI SLÁGER: AZ ELLENFÉL SZABADRÚGÁSÁNÁL IS MINDIG KELL EGY BARÁTH” – A HÉT MENTÉSE

A Debreceni VSC–Bp. Honvéd mérkőzés egyik emlékezetes jelenete – természetesen a három kispesti gólon kívül – Tisza Tibor remek szabadrúgása volt a 73. percben. A hazaiak támadója mintegy 23 méterről csavarta kapura a labdát, amely be is fért volna a léc alá, ám a visszafutó Baráth Botond kifejelte a labdát az alapvonalon túlra. A hét mentése volt, utána nemcsak Horváth András kapus, hanem szinte az összes csapattárs is „megbúbolta” a tar védő fejét.

A jelenet 3.15-től


Baráth nem először segíti ki ilyen módon aktuális kapusát. Az őszi szezonban (az 5. fordulóban) az Újpest–Bp. Honvéd mérkőzés 69. percében Mohl Dávid szabadrúgása után fejelte ki a labdát a gólvonal elől, Kemenes Szabolcs mellől.

A jelenet 2.51-től

TOVÁBBI LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

A hét csapata. Ezt a címet most az MTK-nak „adományoztuk", tekintve, hogy a kék-fehérek úgy nyerték meg mindkét múltheti meccsüket (sorozatban pedig a harmadik bajnokijukon győztek), hogy a betegséggel bajlódó csapatkapitányuk, Kanta József nem játszott, a második, Haladás elleni találkozót pedig Torghelle Sándor is kihagyta sérülés miatt. A szombathelyiek ellen ráadásul 0–1 után szereztek három gólt két kulcsemberük hiányában a fővárosiak, akik a Honvédot és a Haladást is új ideiglenes otthonukban, Dunaújvárosban verték meg. Teodoru Vaszilisz csapata a 22. fordulót követően még csak a 7. helyen állt a tabellán, az egy hét alatt lejátszott három forduló során viszont a 3 helyre lépett előre.

A hét játékosa és a hét gólja. Ezt a két címet egyaránt Radó Andrásnak ítéljük oda. a Ferencváros támadója előbb szerdán győztes gólt szerzett a Békéscsaba ellen, majd szombaton büntetőt harcolt ki a Puskás Akadémia ellen, és egy gyönyörű tekeréssel a 4–0-s végeredményt is beállította. Ez utóbbit választottuk a hét találatának.


Radó győztes gólt lőtt a Békéscsaba ellen (A Fradi Média felvétele)

A hét szerelése. Branko Pauljevics (PAFC) mutatta be a Fradi ellen, amikor az első félidő hajrájában megállította a Roland Lamah passzával kilépő Böde Dánielt. Most jobban járt a szerb, mint a 21. fordulóban, amikor már nem tudott menteni a csatár lövésénél, és a léc alá vágta a labdát.

A hét kimaradt helyzete. Az újpesti Nemanja Andrics a DVTK ellen a 69. percben öt méterről, senkitől sem zavartatva a kapu fölé bombázott. (Más kérdés, hogy később javított, a 93. percben az ő góljával nyertek a lilák.)

A hét „sérülése”. A Vasas csatára, Novák Csanád a Paks elleni meccsen összefutott Farkas Ádám játékvezetővel, a támadót az eset után ápolni is kellett, de folytatni tudta a mérkőzést.

Negatív sorozat. Novák azonban ezúttal sem szerzett gólt, ahogy a Vasas sem. Az angyalföldiek immár 368 perce gólképtelenek, egyetlen tavaszi találatukat az erőnléti edző, Ferenczi István szerezte 11-esből.

A hét kiakadása. „Hiányolom a játékosokból a felelősséget, a tiszteletet, az alázatot, azokból is, akik kihagyják a ziccert, és azokból is, akik hátul rontana" – nyilatkozta még múlt szerdán a DVTK elleni 2–1-es vereséget követően Horváth Ferenc, a Videoton vezetőedzője. „Elgondolkodtató, hogy a legutóbbi két gólunkat két szélső védőnk szerezte. Természetesen a felelősséget én is vállalom, hogy ilyen kevés gólt szerzünk, öt meccsen három nyilvánvalóan nem elég a sikeres szerepléshez. Ez a hét nagyon nem úgy alakult, ahogy terveztük, ha valamit nyertünk ezekben a napokban, az az, hogy kiderült: van egy nagyszerű kapusunk" – tetten hozzá a Vidi mestere a Békéscsaba elleni szombati 1–1-es döntetlen után. A bajnoki címvédő már mind a három meccsét lejátszotta az újonc ellen, ezeken két pontot szerzett...

NB I, 25. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Nézőszámok
Március 12., szombat
15.30
Újpest–DVTK 10
Vad II István
3017
15.30DVSC–Honvéd 03
Kassai Viktor
2327
15.30Paks–Vasas 20
Farkas Ádám
1072
15.30Videoton–Békéscsaba 11
Németh Ádám
1164
15.30MTK–Haladás 31
Andó-Szabó Sándor
348
18.00Ferencváros–Puskás Akadémia 40Bognár Tamás
4858
Az NB I-es adatbankot itt nézheti meg!

NB I, 24. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Nézőszám
Március 8., kedd
18.00
Vasas–DVSC 0–0Németh Ádám
1100
Március 9., szerda
16.00
Puskás Akadémia–Paks 21
Karakó Ferenc
708
18.00
Békéscsaba–Ferencváros 01
Pintér Csaba
2396
18.00
DVTK–Videoton 21
Solymosi Péter
3262
18.00
Haladás–Újpest 11
Iványi Zoltán
1728
18.00MTK–Honvéd 10
Vad II István
520
A bajnokság állását itt nézheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik