NB I: kevés embert vonzott Felcsúton a bajnok – nézőszámok

Vágólapra másolva!
2016.02.20. 21:56
null
A Videoton meccsén nem telt meg a lelátó Felcsúton (Fotó: Hegedüs Gábor)
Olvasóink már megszokhatták, hogy a Nemzeti Sport Online a labdarúgó NB I aktuális fordulóját követően a kluboktól összegyűjti a mérkőzések hivatalos látogatottsági adatait. A 21. fordulóban a Ferencváros–Puskás Akadémia FC mérkőzés vonzotta a legtöbb, a Videoton–Békéscsaba pedig a legkevesebb nézőt, igaz, a székesfehérváriak ideiglenes otthonukban, Felcsúton fogadták ellenfelüket.

A hivatalos adatok szerint a helyszínen 18 174-en tekintették meg a bajnokikat a 21. fordulóban, ami 3029-es átlagot jelent. Ez messze elmarad a szezoncsúcstól, igaz, a negatív rekordot sem veszélyezteti. Előbbit egyébként a tizenkilencedik, utóbbit pedig a tizenhatodik forduló adta.

Nem hozott meglepetést, hogy a forduló legnézettebb mérkőzése az FTC–Puskás Akadémia FC találkozó lett a maga 6124 nézőjével. Az viszont már inkább meglepő, hogy a bajnok Videoton mérkőzése vonzotta a legkevesebb nézőt (1763) ebben a fordulóban. A székesfehérváriak a tavasszal Felcsúton látják vendégül ellenfeleiket – mint ezúttal a Békéscsabát – stadionjuk átépítése miatt.

A Ferencváros aktuális mérkőzése egyébként a tizenhetedik alkalommal adja a forduló legnézettebb meccsét ebben a szezonban.

Holman Dávid üres lelátók előtt cselezett Debrecenben (Fotó: Koncz György)
Holman Dávid üres lelátók előtt cselezett Debrecenben (Fotó: Koncz György)

A többi négy helyszínen mind kétezer feletti nézőszámokat regisztráltak. Diósgyőrben 2991-en látták a Budapest Honvéd elleni győzelmet, Angyalföldön pedig 2032-en a Haladás elleni Vasas-sikert. A DVSC–Paks meccsre 2518-an, a forduló záró ütközetére, az Újpest–MTK derbire 2746-an voltak kíváncsiak.

NB I-ES NÉZŐSZÁMOK
ÖsszesenÁtlagA legmagasabb nézőszám
1. forduló
17 724 2954Haladás–FTC: 4395
2. forduló
17 902
2984
FTC–DVTK: 6027
3. forduló
18 047
3008
DVTK–Videoton: 4264
4. forduló
16 766
2794
Videoton–FTC: 5020
5. forduló
20 268
3378
FTC–MTK: 6817
6. forduló
15 334
2556
DVSC–FTC: 6241
7. forduló
20 388
3398
FTC–Paks: 7419
8. forduló
18 320
3053
Újpest–FTC: 8445
9. forduló
21 9143652
FTC–Békéscsaba: 8824
10. forduló
13 516
2253
Haladás–Vasas: 4085
11. forduló
21 475
3579
FTC–Bp. Honvéd: 9037
12. forduló
17 248
2875
FTC–Haladás: 7869
13. forduló
18 132
3022
DVTK–FTC: 8165
14. forduló
15 417
2570
FTC–Vasas: 6873
16. forduló
9 5551592 DVSC–DVTK: 2615
17. forduló
14 172
2362
FTC–DVSC: 6642
15. forduló
12 108
2018
FTC–Videoton: 5379
18. forduló
12 057
2010
Paks–FTC: 4113
19. forduló
29 246
4874
FTC–Újpest: 17 489
20. forduló *
10 417
2083
Újpest–Videoton: 2564
21. forduló
18 174
3029
FTC–PAFC: 6124
* Az MTK–Paks találkozót elhalasztották, az adatok nem véglegesek
21. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Nézőszám
Február 20., szombat
15.00 DVTK–Budapest Honvéd 2–1 Kassai Viktor
2991
15.30
Vasas–Haladás 1–0 Németh Ádám
2032
15.30 Ferencváros–Puskás Akadémia 2–0
Farkas Ádám
6124
15.30 Videoton–Békéscsaba 1–1 Szilasi Szabolcs
1763
15.30 DVSC–Paks 2–0 Iványi Zoltán
2518
17.00Újpest–MTK 1–1Vad II István
2746
A bajnokság állását itt nézheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik