Magyar Kupa: a 91. percben szerzett góllal jutott tovább a Mezőkövesd

Vágólapra másolva!
2019.02.26. 16:56
Négy meccset játszanak ma a labdarúgó Magyar Kupában, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Amennyiben a 90 perc során nem dől el a párharc – az idegenben lőtt gól(ok) számít(anak) –, hosszabbítás következik, és ha ekkor sincs továbbjutó, akkor tizenegyesek döntenek. Figyelje a mérkőzések eredményét folyamatosan frissülő, élő eredménykövető cikkünkben!
A végén örülhettek (Fotó: Török Attila)
A GALÉRIÁT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!
A végén örülhettek (Fotó: Török Attila) A GALÉRIÁT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

 

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Haladás–Mezőkövesd 0–1
(0–0)
Szombathely, 1072 néző, V: Molnár A. (Szalai B., Kovács II G.)
HALADÁS: Gyurján M. (Rózsa, 40.) – Schimmer, Saláta, Kolcák, Mohl – Holdampf – Bamgboye, Holodjuk, Rui Pedro, Németh Márió (Rabusic, 67.) – Ivanov. Vezetőedző: Horváth Ferenc
MEZŐKÖVESD: Dombó – Eperjesi, Hudák D., Katanec, Vadnai – Moutari (Cseri, 68.), Tóth B., Tóth M. (Meszhi, 92.), Vajda S. – Koszta, Dragóner (Molnár G., 59.). Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Koszta (0–1) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Ferenc: – Amíg a gólhelyzeteinket nem rúgjuk be, addig sajnos ilyen eredmény születik. Már az első félidőben is akadtak lehetőségeink, de sajnos nem éltünk ezekkel. Jó lett volna kiharcolnunk a továbbjutást, sokat lendített volna a csapaton.
Kuttor Attila: – Ugyanolyan mérkőzést játszottunk, mint legutóbb a bajnoki találkozón Szombathelyen. Számítottam rá, hogy a Haladás kezdeményez majd, és mi ennek megfelelően választottuk meg a játékrendszerünket. Nagyszerű támadás végén sikerült kiharcolnunk a továbbjutást.
Az első mérkőzésen: 0–0
Továbbjutott:
a Mezőkövesd, 1–0
-s összesítéssel.

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, az első 20 percben Dombónak háromszor is védenie kellett: előbb Bamgboye, majd Ivanov két kísérletét hárította a vendégek kapusa. A folytatásban kissé visszaesett az iram, a korábbi szombathelyi rohamok elmaradtak, a kövesdiek stabilizálták valamelyest a védekezésüket, így a szünetre 0–0-val mentek a csapatok.

A második félidőben sokáig nem nagyon akart megszületni a párharc első – és minden bizonnyal döntő – gólja. A Haladás a játékrész nagy részében kapuja elé szögezte a Mezőkövesdet, ám hiába törte fel szinte a kapu a látogatók hátát, a hazaiak nem tudtak betalálni.

S ahogy az ilyenkor lenni szokott, a meccsen végig bekkelő vendégek a 91. percben megszerezték a továbbjutást jelentő találatot – Koszta Márk volt eredményes egy gyors kontrából!

Takács Tamás lövésével szerzett vezetést a DVSC (Fotó: Szabó Miklós)
Takács Tamás lövésével szerzett vezetést a DVSC (Fotó: Szabó Miklós)

Debreceni VSC–FC Ajka (NB III) 1–1 (0–0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2000 néző, V: Lovas (Albert, Medovarszki)
DVSC: Kosicky – Kinyik, Pávkovics, Mészáros N. (Haris, a szünetben), Barna – Pintér Á. (Takács T., a szünetben), Jovanovic, Kuti, Damásdi (Varga K., 62.) – Szécsi M., Zsóri. Vezetőedző: Herczeg András
AJKA: Balogh M. – Molnár T., Köles, Kovács G., Keresztes – Nagy E. (Kalász, 61.), Kenderes – Horváth P., Pavlitzky (Markó, 82.), Harsányi Z. – Major N. (Nagy M., 72.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gólszerző: Takács T. (1–0) az 54., Kovács G. (1–1) a 69. percben
MESTERMÉRLEG
Herczeg András: – A továbbjutás ellenére van némi hiányérzetem. Volt tizenöt perc a második félidőben, amellyel elégedett vagyok, a többit felejtsük el. Mondom ezt annak ellenére, hogy ellenfelünk a pillanatnyi besorolása ellenére nem harmadosztályú együttes.
Schindler Szabolcs: – Két jó meccset játszottunk egy nálunk jóval erősebb csapat ellen, s ez jól jött a harmadosztályú bajnokság rajtja előtt. Örülök, hogy nem vallottunk szégyent, ám a mi célunk az NB II-be jutás.
Az első mérkőzésen: 3–2
Továbbjutott:
a DVSC, 4–3-as összesítéssel.

Ahogy az első mérkőzésen, most sem hagyott túl sok nyugtot élvonalbeli ellenfelének az NB III-as Ajka és a 8. percben máris büntetőhöz jutott, de Horváth Péter tizenegyesét Kosicky kivédte!

Az elszalasztott esélyt követően leült kissé a meccs, ám miután a félidő közepén jobbára inkább egymással foglalkoztak a csapatok, a hajrára ismét felpörögtek az események, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de gól nem esett.

A második játékrészt nagy lendülettel kezdte a DVSC és a csereként pályára lépő Takács Tamás találatával megszerezte a vezetést az 51. percben. Az Ajka azonban nem adta fel, és erőfeszítéseit szűk 20 perc múlva siker koronázta: egy szögletet követően Kovács Gergő fejelte a hálóba a labdát, 1–1.

A hajrára az Ajka beszorította a DVSC-t, és bár a győzelmet jelentő gólt nem sikerült megszereznie, a harmadosztályú együttes így is emelt fővel búcsúzhatott a sorozattól, míg a DVSC érvényre juttatta a nagyobb tudását és a döntetlennel is kiharcolta a továbbjutást.

Paksi FC–Puskás Akadémia FC 1–3 (1–1)
Paks, 400 néző, V: Andó-Szabó (Kepe, Legeza)
PAKS: Rácz G. – Kulcsár D., Lenzsér, Bobál D., Báló – Papp K. (Zsidai, 77.) – Nagy R. (Simon A., 85.), Egerszegi, Kesztyűs, Remili (Hahn, 85.) – Könyves. Vezetőedző: Csertői Aurél
PUSKÁS AKADÉMIA: Danilovics – Szolnoki, Heris (Vega, 57.), Poór, Nagy Zs. – Mioc, Balogh B. – Kiss T., Szakály P., Sós B. (Komáromi, 72.) – Latifi. Vezetőedző: Radoki János
Gólszerző: Lenzsér (1–0) a 17., Latifi (1–1) a 23., Latifi (1–2) a 75., Latifi (11-esből, 1–3) a 82. percben.
MESTERMÉRLEG

Csertői Aurél: – Az első félidőben nagyon kevés jó megoldásunk volt, nem szoktam ilyen sok hibát látni a csapatomtól. Közömbösen futballoztak a srácok, nem kérdés, hogy a Puskás Akadémia megérdemelten jutott tovább. Meg kell fejtenünk, miért játszottunk ennyire rosszul.
Radoki János: – Örülünk a továbbjutásnak, a második félidőben kifejezetten jól futballoztunk. Játékosaim sokat futottak, nem szerencsével léptünk tovább, ezúttal mi voltunk a jobb csapat. Megérte kockáztatni és védő helyett támadót pályára küldeni.
Az első mérkőzésen: 2–1

Továbbjutott:
a Puskás Akadémia, 4–3-as összesítéssel.

Latifi (fehérben) nyolc közé vitte
csapatát (Fotó: Török Attila, archív)
Latifi (fehérben) nyolc közé vitte csapatát (Fotó: Török Attila, archív)

Az első találkozón idegenben egygólos előnyt összegyűjtő Paks nagy elánnal kezdett a Puskás Akadémia ellen és az első negyedóra végeztével meg is szerezte a vezetést: Kesztyűs Barna szabadrúgása után Lenzsér Bence csúsztatta a kapuba a labdát, 1–0.

Nem voltak sokáig hátrányban a felcsútiak, Liridon Latifi lőtt a hálóba 19 méterről, szabadrúgásból, 1–1.

A gólváltást követően sem lankadtak a csapatok, és mindkét kapusnak akadt védenivalója, de újabb találatot nem láthatott a nagyérdemű az első félidőben.

Fordulás után is váltakozva veszélyeztettek a felek, a gólhoz a legközelebb Latifi jutott, akinek fejese az 59. percben a kapufán csattant. Bő negyedóra múlva aztán a PAFC albán légiósa megszerezte együttese és önmaga második gólját is, egy szép kényszerítő után lőtt a paksi kapuba, 1–2.

Alig nyolc perccel a vége előtt aztán eldőlt, hogy nem lesz hosszabbítás: Nagy Zsoltot buktatták a hazai védők a tizenhatoson belül, s a megítélt büntetőt Latifi váltotta gólra, aki ezzel mesterhármast ért el, oroszlánrészt vállalva a Puskás Akadémia továbbjutásából!

KÉSŐBB
MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROS 1–1 (0–1)
Kisvárda, 1752
néző. Vezette: Nagy Róbert (Varga Zsolt, Márkus Péter)
KISVÁRDA: Minca – Melnik, Beriosz, Ene, Anderson Pico (Karaszjuk, 43.) – Lucas, Protics – Ilics, Cukalasz, Sassá (Hugo Seco, 72.) – Horváth Z. (Grozav, 56.). Vezetőedző: Dajka László
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic (Dvali, 63.), Botka, Heister – Haratin (Sigér D., 54.), Leandro – Bőle, Lanzafame, Gorriarán (Szerető, 40.) – Böde. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Gorriarán (0–1) a 33., Grozav (11-esből, 1–1) a 69. percben
Kiállítva: Bőle (Melnik megrúgásáért) a 88. percben
Az első mérkőzésen: 0–2
Továbbjutott:
a Ferencváros, 3–1-es összesítéssel.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik