„Leírtak és vándormadárnak kiáltottak ki” – Tischler és a többiek

Vágólapra másolva!
2020.02.10. 14:39
null
Tischler Patrik sok minden megélt már (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
Szokásos, hét eleji, NB I-es legek sorozatunkban ezúttal a múlt héten rendezett két forduló olyan főszereplői kerülnek fókuszba, akiket egyszer már leírtak, „elfeledtek” vagy éppen posztjukból fakadóan senki sem számított arra, hogy gólt szerezhetnek.

A HÉT TRIPLÁZÓJA – TISCHLER PATRIK

A 28 éves Tischler Patrik a Kisvárda új vezetőedzőjénél, Bódog Tamásnál is a kispadon kezdte a hétvégi bajnokit a Kaposvár ellen, ez volt a 14. meccse ebben az idényben és tízedik alkalommal állt be csereként. A korábbi mérkőzéseken összesen két gólt szerzett, most 31 percre állt be és három gólt szerzett. Így 214 NB I-es meccs mellett immár 59 gól szerepel a neve mellett, ötödik alkalommal triplázott.

– A meze nélkül és a mérkőzéslabdával a hóna alatt járkálta Várkerti Stadionban a Kaposvár elleni győztes meccs után. Mi lett a mez és mi lesz a labda sorsa?
– A mezemet két-három héttel ezelőtt odaígértem az egyik kisvárdai szurkolónak, az alkalom pedig kapóra jött, hiszen győztünk – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Tischler Patrik, a Kisvárda Master Good csatára, akinek a Kaposvár elleni, az ő triplájával 5–3-ra megnyert bajnoki után – Íratlan szabály, ha valaki legalább három gólt szerez egy meccsen, hazaviheti a meccslabdát. Ezzel a lehetőséggel éltem, és odateszem majd a másik négy, hasonló módon megszerzett labda mellé. Amikor hazavittem, a kislányom még játszott vele, azt hitte, ő kapta ajándékba, ami voltaképpen igaz is.

– Amikor legutóbb, kétezertizenöt május tizenhatodikán a Puskás Akadémia játékosaként a Kecskemét ellen mesterhármast szerzett, a következő meccsen az Újpest ellen talált be négyszer a Pancho Arénában. Szombaton Felcsúton játszik a Kisvárda – mit gondol, lesz folytatás?
– Nagyon remélem. A magyar bajnokságban sem mindennapos, ha egy csatár két egymást követő mérkőzésen hét gólt szerez, nekem szerencsére megadatott. Nem bánnám, ha a következő meccsen – ha nem is négy találattal, de – újra eredményes lennék. A Puskás Akadémiában akkor folyamatosan játszottam, sajnos az utóbbi időszakban ezt nem mondhattam el magamról, de igyekeztem mindig úgy dolgozni, hogy jöjjenek a gólok.

– Február elsején a Ferencváros ellen a meccskeretben sem kapott helyet. Hogy élte meg a mellőzöttséget?
– Nem volt jó érzés, nyilván mindig játszani szeretnék, de próbáltam mielőbb túllépni a történteken. Ilyenkor akaratlanul is csorbul az ember önbizalma, de megalkuvás nélkül edzettem tovább és vártam az alkalmat, amikor újra szerephez jutok. Ez most megadatott, és örülök, hogy így alakult. Ehhez kellett az is, hogy a beállásomat követően egy percen belül, az első labdaérintésemből gólt szerezzek. Megnyugtatott, hogy Bódog Tamás a kezdés előtt szólt, készüljek, mert szerepet szán nekem a második félidőben. Pluszmotiváció volt, hogy bizonyítani akartam az új edzőnek, miközben a klubnál mindenki tudta, milyen fontos nekünk ez a mérkőzés.

– A bajnokságban mind az öt gólját hazai pályán, csereként beállva, ugyanabba a kapuba fejelte. Miféle mágia működik a szurkolói csoportjuk, a Várkerti Vitézek által is „őrzött” kapunál?
– Most, hogy mondja, tényleg érdekes, hogy így alakult. Lehet, van ott valamiféle gólvonzó mágnes, s ha igen, át kellene tenni a másik kapuba is, amikor éppen oda támadunk, és vinnünk kellene idegenbe is magunkkal.

– Pályafutása legutóbbi tizennégy góljából tizenhármat csereként beállva szerzett. Jó ez így?
– Mivel Újpesten, majd kölcsönjátékosként a Honvédnál sem az első számú csatár szerepét osztották rám, többnyire csereként álltam be, így a góljaim nagy részét a kispadról beszállva szereztem, és valamiért Kisvárdán is akkor jöttek a gólok, ha a cseresorból kellett előrelépnem. Mint minden játékos, én is szeretnék a kezdő sípszótól kezdve a pályán lenni, de csatárként a gólokhoz is ragaszkodom, így inkább ötvözném a kettőt.

– Amikor Kisvárdára igazolt, nem szembesült olyan véleményekkel, amelyek már leírták?
– Amikor a Puskás Akadémiától Újpestre igazoltam, jött egy törés a pályafutásomban, és igen, én is hibás vagyok abban, hogy így alakult. Igen, tapasztaltam olyat, hogy már leírtak és megrögzött vándormadárnak kiáltottak ki. Holott én mindig csak azt a lehetőséget kerestem, ahol játszani tudok és ahol bíznak bennem. Ezért is mondtam igent a Kisvárdának, és itt próbálok arra az útra visszatérni, amelyen az MTK vagy a Puskás Akadémia játékosaként jártam. Huszonnyolc évesen még érzem magamban az erőt, hogy bizonyítsak.

A HÉT BEUGRÓJA – KÁLNOIKI-KIS DÁVID

A korábban az MTK-ban és az Újpestben is megfordult Kálnoki-Kis Dávid ősszel csak két meccsen, összesen 42 percet játszott a Honvédban, miközben másik 13 alkalommal is ott ült a kispadon, csak éppen nem cserélte be Giuseppe Sannino vezetőedző. Nem csoda, hogy a télen már a távozása is szóba került. A hétközi, Ferencváros elleni bajnokit azonban végigjátszotta, az ő jó teljesítménye is kellett ahhoz, hogy a kispestiek nem kapjanak gólt az Üllői úton, majd szombaton a ZTE ellen a 21. percben bemelegítés nélkül lépett pályára be a megsérült Barik Bence helyett, majd a szünet előtt szerzett gólja terelte a siker útjára a kispestieket. A lefújás után Djordje Kamber azt mondta, védőtársa igazi profi, aki a maximumra törekszik az edzéseken akkor is, ha tudja, nem kezd – ez a gondolkodás volt a Honvéd szombati győzelmének kulcsa.

Jólesik, ha ezt gondolja – mosolygott a 119. NB I-es meccsén a harmadik gólját szerző, 2015. augusztusa után ismét eredményes Kálnoki-Kis Dávid.– Sokat dolgoztam azon, hogy ez így legyen. Régebben másképp kezeltem, ha csak a kispadon jutott nekem hely, bántott, és ez látszott is rajtam. Idővel rájöttem, ez nem segít. Az edző döntését sokszor nehéz elfogadni, de az évek megtanítottak arra, ne a külső visszaigazolásokban találjam meg a motivációmat, csakis magamtól kaphatom meg.”

Ez jól hangzik, csak nem biztos, hogy könnyű megvalósítani. A Honvéd rendre három belső védővel (Batik Bence, Djordje Kamber, Ivan Lovric) játszik, és Giuseppe Sannino láthatóan nem szívesen nyúl bele az általa elképzelt csapatba – hogyan tud mégis odaadóan dolgozni, jókedvűen edzésre indulni az, akire kevésbé számítanak?

Nekem az a feladatom, ha esélyt kapok, éljek vele – mondta a 28 éves védő, aki jól teljesített a Ferencváros otthonában kapott gól nélkül záró Honvéd védősorában szerdán, szombaton mégsem volt a kezdőcsapat tagja. – Ha durcás vagyok, nem is remélhetem, hogy beküldjenek, ám most azt látják rajtam, hogy mindent megteszek. Éhes vagyok a sikerre a körülményektől függetlenül. A lelkiismeretem tiszta, tükörbe tudok nézni; teljes erőbedobással dolgozom. Az élet előbb-utóbb megadja az esélyt, lám, a ZTE ellen annál a szögletnél valahogy éppen elém került a labda. Az öltözőben jó volt szembesülni azzal, hogy a többiek is mennyire örülnek, hogy én szereztem meg a vezetést.”

A mentalitáson sok múlhat. A játékosok vasárnapra szabadnapot kaptak – a reggel Kálnoki-Kis Dávidot már a konditeremben találta.


GYŐZTES GÓL UTÁN SÉRÜLÉS – KINYIK ÁKOS A HÉT HŐSE

Súlyos ütközést és „hordágyejtést” is elszenvedett a DVSC játékosa, Kinyik Ákos a DVTK elleni szombati bajnokin, aki ezekre az esetekre nem is emlékszik. Arra azonban igen, hogy győztes gólt szerzett, három nappal azután, hogy a Fehérvár elleni, 1–1-gyel végződő meccsen is helytállt a debreceni védelem közepén.

A DVTK–DVSC bajnoki mérkőzés 86. percében a hazaiak vezettek akciót a bal oldalon, a beadásra a Loki 26 éves játékosa és a diósgyőriek cserecsatára, José Cortés érkezett. A védő elfejelte a labdát, a légiós egy ütemet késve ellenfele fejét találta telibe – Kinyik Ákos zsákként dőlt a gyepre.

Semmire sem emlékszem – mondta a DVSC középhátvédje. – Vasárnap reggel a mérkőzésről és az esetről készült felvételek alapján szembesültem a történtekkel, hogy a légiós talpa a fejemet, az arcomat találta el. Tisztában vagyok vele, nem szándékosan csinálta, ám azért jó lenne, ha vigyáznánk egymásra a pályán. A sérülésemmel kapcsolatos vicces felvételekkel is csak másnap szembesültem, láttam, amint az egyébként segítőkész hordágyvivő hanyatt vágódott, és azt is, hogy csapatársam, Pávkovics Bence sietett a segítségemre, és cipelte a hordágyamat.”

Kinyik a sérülése után hordágyon, Pávkovics segítségével hagyta el a pályát (Fotó: Koncz György)
Kinyik a sérülése után hordágyon, Pávkovics segítségével hagyta el a pályát (Fotó: Koncz György)

A mérkőzés után a debreceni kórházban a műszeres vizsgálatok után hazaengedték az enyhe agyrázkódást szenvedő labdarúgót.

A győztes gólja – ami Kálnoki-Kis Dávidhoz hasonlóan neki is a harmadik találata volt NB I-es pályafutása során – azonban kitörölhetetlen emlék. Érdekesség, hogy legutóbb 2019 márciusában, a Mezőkövesd ellen volt eredményes, és akkor is győzelmet jelentett a gólja. Egyébként a szombati volt az első olyan NB I-es gólja, amit nem a Mezőkövesd ellen szerzett.

„Szabadrúgáshoz jutottunk, nagyszerűen érkezett a diósgyőri kapu elé a labda, s Braniszlav Danilovicsot megelőzve továbbcsúszattam, majd kicsivel később ballal, félfordulattal a léc alá vágtam – elevenítette fel a védő a történteket. – Teremfociban általában csatárt játszom, ott gyakran szerzek a szombatihoz hasonlatos gólokat, így most hasznát vettem a kispályás rutinomnak.”

Kinyik Ákos vasárnap pihent, a hét elején döntik el az orvosok, mikor edzhet újra.


GÓL UTÁN „CLEAN SHEET” – HEGEDÜS LAJOS A HÉT KAPUSA

A Puskás Akadémia kapusa, Hegedüs Lajos egy fantasy-játékban most főnyeremény lenne csapatának, azok után hogy múlt szerdán pontot érő gólt fejelt a DVTK ellen (2–2), szombaton pedig kapott gól nélkül („clean sheet” – ahogy az angol mondja) abszolválta a Paks elleni, 2–0-ra megnyert meccset.

Hegedüs Lajos 19 éves volt, amikor a Siófokban bemutatkozott az NB I-ben, de 2008-at követően három évet az NB II-ben védett, játszott Pécsen is, mire az MTK-nál kezdő kapus lett az élvonalban. 2011 tavaszán viszont az MTK kiesett, így ismét a másodosztályba került, de miután visszajutott a csapattal, 2012-től 2016-ig ő volt a kék-fehérek kapusa az első osztályban, ám 2016-ban meglepetésre távozott az MTK-tól, ismét az NB II-ne került a Puskás Akadémiához, amelynél azóta is játszik, jó ideje kulcsembernek számít.

„Kinéztem a kispadra, de közben már elindultam a szöglethez, mert veszítenivalónk nem maradt – elevenítette fel a szerdai gólját Hegedüs Lajos. Valójában nem akkora csoda, hogy gólt szereztem, még ha pályafutásom alatt ez is volt az első, ráadásul sikerült emberhátrányban pontot mentenünk. Összességében azonban csak egy gól volt, a győzelem így is elmaradt, s már sorozatban hat nyeretlen bajnokinál tartunk. A pontszerzés arra elég, hogy a Diósgyőrt magunk mögött tartsuk a tabellán, és remélhetőleg plusz­energiát ad a következő mérkőzésekre.”

A következő meccsen a Paks ellen pedig már nem góllal, hanem védésekkel járult hozzá csapata győzelméhez.

NB I, 2019–2020, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 8., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Mol Fehérvár FC–Mezőkövesd 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóSolymosi Péter
2716
Paks–Puskás Akadémia 0–2
Paks,Városi StadionPintér Csaba
1106
Kisvárda–Kaposvár 5–3
Kisvárda,Várkerti StadionCsonka Bence
1850
Bp. Honvéd–ZTE FC 2–0
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
2246
DVTK–DVSC 1–2
Miskolc, DVTK StadionIványi Zoltán
4802
Az Újpest–Ferencváros mérkőzést elhalasztották.
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
NB I, 2019–2020, 19. FORDULÓ
FEBRUÁR 4., KEDDHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Mezőkövesd–Újpest 2–2
Mezőkövesd, Városi Stadion
Pillók Ádám
1528
FEBRUÁR 5., SZERDA
DVSC–Fehérvár 1–1
Debrecen, Nagyerdei StadionBogár Gergő1720
ZTE–Kisvárda 1–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Andó-Szabó Sándor602
Kaposvár–Paks 0–3
Kaposvár, Városi StadionKarakó Ferenc690
Puskás Akadémia–DVTK 2–2
Felcsút, Pancho ArénaFarkas Ádám785
FTC–Honvéd 0–0
Budapest, Groupama Aréna
Pintér Csaba7227
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC18134135–15+2043
2. Mol Fehérvár FC20124435–19+1640
3. Mezőkövesd Zsóry FC20105526–18+835
4. Puskás Akadémia FC2087531–23+831
5. Budapest Honvéd2085722–220 29
6. Debreceni VSC1983832–320 27
7. Diósgyőri VTK20821024–29–526
8. Újpest FC1974825–29–425
9. Kisvárda20731025–29–424
10. Paksi FC20721125–35–1023
11. Zalaegerszegi TE FC20461025–30–518
12. Kaposvári Rákóczi FC20311619–43–2410
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik