Csak nagy küzdelmet láthattunk, gólt nem Kecskeméten

Vágólapra másolva!
2013.03.02. 13:58
null
Küzdelmet igen, gólt viszont nem láthattak a kecskeméti nézők a DVSC ellen (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I 18. fordulójában a címvédő DVSC-Teva a 13. helyen álló Kecskeméti TE-Phoenix Mecano otthonában szerepelt. A nagy küzdelmet hozó, de nem túl magas színvonalú találkozón mindkét csapat kihagyta a helyzeteit, ezért a gól nélküli döntetlen igazságosnak mondható.

ONLINE KÖZVETÍTÉS A MÉRKŐZÉSRŐL.

ELSŐ FÉLIDŐ

Bódi Ádám előtt alakult ki az első helyzet, egy bal oldalról érkező beadást küldött kapura, de a nem túl erős lövést biztosan fogta Antal Botond.

Ettől a helyzettől eltekintve nem nagyon jutottak el a csapatok egymás kapuja elé, ám valamivel többet birtokolta a labdát a hazai csapat, amely erőszakosan nekiugrott a vendégeknek. Az első negyedóra végén a Debrecen nem találta a fogást a lila-fehéreken.

Aztán a 16. percben Szakály remek lövése majdnem utat talált a kecskeméti kapu bal alsó sarkába. A debreceni támadó 16 méterről, kissé jobbról lőtt kiválóan fordulásból kapura, Antal azonban bravúrral kiütötte a labdát.

Két perccel később már Rezes veszélyeztetett, de ezt is megfogta a kapus. Megváltozott a játék képe, a vendégek támadásainak ezekben a percekben nem tudtak gátat szabni a hazaiak.

Egészen a 22. percig kellett várni az első kecskeméti kapura lövésre, ekkor Pekár szúrta rá 23 méterről, kellemetlen, pattogós labdáját azonban szépen védte Verpecz.

A mérkőzés előtti statisztikákat böngészve kiderült, hogy a KTE az egyetlen csapat, amely a 2012–2013-as idényben még nem játszott 0–0-t. A 24. percben nagyon úgy tűnt, hogy a haladó hagyomány folytatódik, hiszen Czvitkovics labdája szabadrúgásból alig-alig ment el a bal felső sarok mellett...

A 32. percben aztán Czvitkovics megint gólt lőhetett volna szabadrúgásból, csakhogy a szétrebbenő sorfal között elsuhanó labdáját észrevette Antal, és védeni tudott.

Beszorult a Kecskemét, egyre többet veszélyeztetett a Debrecen. Egy Czvitkovics-Szakály-Rezes kombináció végén Rezes László 14 méterről kínálta meg Antalt, aki kiválóan védte a kapu jobb oldalába tartó lövést.

A mérkőzés nagy visszatérője volt Rajczi Péter, aki az újpesti mellőzése után Kecskeméten kapott lehetőséget. Agilisan vetette magát a küzdelembe, de igazán nagy helyzetbe nem került, nagyon figyeltek rá a védők.

Az első félidő úgy ért véget, hogy egy rövid időszakot leszámítva a Debrecen rá tudta erőltetni az akaratát a hazaiakra, ám a kiválóan védő Antal mindent megfogott, így a második félidőre teljesen nyílt maradt a találkozó kimenetele.

MÁSODIK FÉLIDŐ

Szünet után egy új Kecskemét jött ki a pályára, és mindjárt a 48. percben óriási helyzetbe került. Pótihoz perdült egy lepattanó labda a tizenhatoson belül, és a kecskeméti játékos a kapunak háttal, sarokkal hozta játékba az ötösön feltűnő Burgost. A salvadori csatár már csak Verpeczcel állt szemben, de a hosszú sarokra küldött lövésébe még bele tudott kapni a debreceni kapus. Ezúttal sem született gól.

Támadásban maradt a Kecskemét. Előbb Pekár, majd Vukaszovics lőtt távolról, de egy kicsi mindkettejüknél hiányzott a gólhoz. A közönség hangja is megjött, nagy buzdításba kezdett.

A mérkőzés kicsit leült, a középpályán küszködtek egymással a felek. Mindkét edző változtatásra szánta el magát, Pölöskey helyett Szécsi Márk, Rajczi helyett Yannick érkezett. A kecskeméti közönség roppant lelkesen fogadta a visszatérő kameruni csatárt. Zengett is a „Szervusz, Jani!”

Kissé feléledt passzivitásából a Debrecen, és a 67. percben Korhut beadása után Rezes fejelt a tizenegyespontról előrevetődve kapura – bár Antal már verve volt, a labda elpattogott a jobb sarok mellett. Ez a helyzet azonban csak rövid közjátéknak bizonyult, mert továbbra is a hazaiak maradtak támadásban. Gyors egymásutánban három debreceni is sárga lapot kapott, nehezen tartották a fickándozó kecskemétieket.

Az utolsó negyedórának úgy kezdtek neki a csapatok, hogy nem sok változást lehetett tapasztalni a játék képében. A Kecskemét támadott, ám igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani, a Debrecennek pedig alig-alig volt sikerült megtartani a labdát. Az iram nagy volt, de a színvonal korántsem verdeste az eget. Bejött Sidibe is, aki egy ajándék labdát akár a hálóba is lőhetett volna, de a 86. percben az ötösről csúnyán mellé trafált.

A 88. percben Bódi gyönyörű csellel tört be a tizenhatoson belülre, felnézett, látta, hogy Antal kissé kimozdult a kapujából, ezért lágyan a jobb felső sarokra ívelt. Éppen ez volt a szerencséje a hazaiak kapusának, aki így megkaparinthatta a labdát. Aztán a 90. percben Szécsi lőhetett volna gólt, de erős lövése Antalról szögletre pattant.

A meccs utolsó percei a Debrecenről szóltak, egymás után vezette a veszélyes akciókat. A kecskeméti védelem hatékonyan rombolt, amikor pedig már nem tudtak menteni, Antal Botond útját állta a vendégek kísérleteinek.

A helyzetek ellenére maradt a döntetlen, és a játék képe alapján egyáltalán nem véletlenül. Mindkét együttesnek megvoltak a lehetőségei, ezúttal azonban minden kimaradt. Ezzel vége szakadt egy nagy sorozatnak: immár a Kecskemét is fel tud mutatni egy 0–0-t a bajnokságban. Nem sok, de az egy pont is valami...

ONLINE KÖZVETÍTÉS A MÉRKŐZÉSRŐL.

Összefoglaló

Hit nélkül nem megy, avagy mitől lesz jó a Kecskemét?

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ
KTE-Phoenix Mecano–DVSC-Teva
0–0

ELŐZMÉNYEK

Dzsudzsák Balázs is eljött Kecskemétre... A Dinamo Moszkva válogatott játékosa a lelátón izgult egykori csapatáért, a Debrecenért.

Hiányzott azonban Kecskemétről valaki, aki nélkül az ősszel nehezen lehetett elképzelni Debrecen-meccset. Nem volt ott a vendégek csatársorában Adamo Coulibaly, akit gyenge formáját emlegetve Debrecenben hagytak.

„Adamo Coulibaly itthon maradt. Mint azt Kondás Elemér vezetőedzőtől megtudtuk, ennek oka, hogy az edzéseken, illetve a mérkőzéseken rendszeresen mérik a játékosok teljesítményét, és a francia csatár eredményei a leggyengébbnek bizonyultak – írta a dvsc.hu. – Vezetőedzőnk érthetően nem elégedett vele, így nem utazott a csapattal Kecskemétre. A szakember hozzátette, reméli, az eredmények hamarosan pozitív irányba változnak. Mindenféle híresztelést, pletykát megelőzve szeretnénk tudatni: Adamo Coulibaly itthon maradásának nem oka, hogy még nem hosszabbította meg a nyáron lejáró szerződését. Klubunknál ez nem szokás, korábban is előfordult, hogy nem hosszabbított egy futballista, mégis az utolsó pillanatig pályára lépett, ha a formája megfelelő volt."

Horváth Ferenc a meccs előtt bizakodó volt: „Egyből bravúrral indítani nagy tett lenne. Könnyű ellenfél nincsen, ha legyőznénk a tavalyi bajnokcsapatot, az külön lendületet adhatna az együttesnek. Rengeteget dolgoztunk a télen, bizakodó vagyok, a munka nem csap be senkit.”

Kondás Elemér nem számított könnyű erőpróbára: „Az őszi mérkőzéseit néztük a kecskemétieknek, ez alapján megállapítható, hogy harcos játékot játszanak, és az edzőjük is ezt várja tőlük, ahogy olvastam – fogalmazott Kondás Elemér. – A KTE otthonában nem egyszerű játszani, mint ahogy máshol sem. Szezonkezdetről van szó, ilyenkor mindenki fel van töltődve. Biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, de nekünk többet kell futni az ellenfélnél, harcosabbnak kell lennünk és több gólt kell rúgnunk. Nem tudom, milyen lesz a talaj, de ezzel nem akarunk foglalkozni, mert ahhoz alkalmazkodunk, ami van.”

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 17 11 5 1 35–15 +20 38
2. MTK Budapest 18 9 5 4 29–20 +9 32
3. DVSC-Teva 18 9 2 7 24–18 +6 29
4. Diósgyőri VTK 18 7 6 5 18–19 –1 27
5. Videoton FC 17 7 5 5 21–15 +6 26
6. Budapest Honvéd 17 7 4 6 27–25 +2 25
7. Ferencváros 17 6 7 4 26–23 +3 25
8. Kaposvári Rákóczi 17 6 5 6 17–20 –3 23
9. MVM Paks 17 5 8 4 24–19 +5 23
10. Újpest FC 17 5 7 5 25–22 +3 22
11. Pécsi MFC 18 5 7 6 19–22 –3 22
12. Haladás 17 5 6 6 22–18 +4 21
13. KTE-Phoenix Mecano 18 5 6 7 21–26 –5 21
14. Lombard Pápa FC 17 5 5 7 16–25 –9 20
15. Egri FC 18 2 5 11 15–31 –16 11
16. Siófok 17 2 3 12 15–36 –21 9
NB I, 18. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Március 1., péntek 17.00 PMFC–MTK 2–1 Solymosi Péter
19.00 Eger–Diósgyőri VTK 0–1 Kassai Viktor
Március 2., szombat 14.00 KTE-Phoenix Mecano–DVSC-Teva 0–0 Vad II István
16.00 Haladás–Siófok 2–1
Oláh Gábor
16.00 Újpest–MVM Paks 0–6 Becséri Dániel
18.30 Kaposvár–Győri ETO 1–2 Szabó Zsolt
Március 3., vasárnap 16.30 Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1) Farkas Ádám
18.30 Bp. Honvéd–Videoton (Tv: Sport2) Andó-Szabó Sándor
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik