„Kassai mindent jól csinált”; „Lanzafame nem Messi – le lehet cserélni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.20. 13:03
null
Az FTC vezetőedzője, Thomas Doll már a meccs közben visszanézett egyes jeleneteket (Fotó: Hegedüs Gábor)
A Vasas–Ferencváros mérkőzés után gyors értékelést már idéztünk, de most lássuk mi hangzott el a lefújást követő sajtótájékoztatókon, és nemcsak a fővárosi rangadó, hanem a többi meccs után is. Mestermérlegek.

 

VASAS–FERENCVÁROS 2–2

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Lett néhány ősz hajszálam. Mondtam is a csapatnak a meccs után, hogy ezt a mérkőzést az unokáinknak is meséljük majd. A kilencven perc során inkább a mi akaratunk érvényesült. Úgy éreztem, jobban akarjuk a győzelmet, nagyon sok energiát mozgósítottunk. Drága pontszerzés volt, mert elveszítettük Mahir Saglikot. Ferenczi István egy soha véget nem érő történet! Nem ez az első eset, hogy éreztem, a segítségünkre lehet, és korábban is sokat tett hozzá a játékunkhoz, szóval a nyugdíjazása még várhat... A csapat nem adta fel, szép volt az akció, amely végén a második gólt megszereztük, jelezve, hatalmas mentális erő van ebben a társaságban.

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Intenzíven, jó tempóban kezdtünk, a szünetig elégedett lehettem, mert nagyon kevés esélyt adtunk a Vasasnak. Ám ami a szünet után történt... Idő kell, hogy mindent feldolgozzunk, de nem először volt az az érzésem, hogy mi ebben az idényben nem nyerhetünk bajnokságot! Cristian Ramíreznek okosabban kellett volna viselkednie, és nagyon mérges voltam rá, hogy miatta ilyen sokáig emberhátrányban futballoztunk. A játékosok hosszú ideig minden erejükkel ellenálltak, és amikor gólt kaptunk, volt lelkierejük újítani és ismét vezetést szerezni. Kassai Viktor mindent jól csinált! De azért elgondolkodtató, hogy a nyolcadik, kilencedik tizenegyest ítélik ellenünk.

MEZŐKÖVESD–VIDEOTON 2–1

PINTÉR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Aligha kell bizonygatnom, hogy a Videoton mekkora játékerőt képvisel. Ez a győzelem a klubunk életében óriási tett, jó látni, hogy mostanában boldog emberek járnak a mérkőzéseinkre. A játékosok rengeteget tettek azért, hogy megszerezzék a három pontot. Mindkét csapat győzelemre játszott. Jól reagáltunk az ellenfél minden lépésére, a második félidőben már rengeteg párharcot nyertünk meg, az a stratégia, amelyet elterveztünk, bevált. Reálisan kell néznünk mindent, ezért a céljaink nem változnak. Ebben a szezonban bent kell maradni az élvonalban, persze ha a tizediknél jobb helyen végzünk, nem leszünk szomorúak.

HENNING BERG, a Videoton vezetőedzője: – Nem ez volt a legjobb mérkőzésünk. Az első játékrész még nagyjából rendben volt, akkor többet kellett volna kihozni a helyzeteinkből. A szünetet követően már kiegyenlítettebb volt a játék, de olyan hibák nem férnek bele, mint amilyeneket a gólok előtt elkövettünk. Az első félidőben le kellett volna rendeznünk a meccset, ekkor éreztem a különbséget a két csapat között. A második félidő már jóval kiegyenlítettebb volt, a végén meg jött a már említett hiba. A támadóink többször is jó pozícióba kerültek az ellenfél kapuja előtt, de a befejezések ezúttal nem sikerültek – idegenben nem először ebben az idényben.

GYIRMÓT–ÚJPEST 1–2

URBÁNYI ISTVÁN, a Gyirmót vezetőedzője: – Nehéz szavakat találni... A jókívánságok mellé most már nekünk is elkélne némi szerencse. Nagyjából ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy nem lesz könnyű kilencven perc, ám a vezetés megszerzése után több tudatosságot, figyelmet vártam volna el a játékosaimtól. Amilyen gólokat kapunk, érdekes kis ajándékkosarat tudnék összeállítani belőlük az év végi összefoglalókba. Megpattant a labda, átperdült, nem hittem a szememnek. Kétségtelen, hogy több helyzete volt az Újpestnek, ám a vezetésünk után nem lett volna szabad területet adni az neki a lefordulásokra. Horváth Adrián olyan szituációban cselezett, amilyenben nem kellett volna. Előbb-utóbb véget ér a rossz szériánk. Azt mondogatom a srácoknak, a győzelemért, a szerencséért rendkívül sokat kell tenni.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Nem ez volt a legjobb meccsünk mostanában, de nem bánom, ugyanakkor kritikusnak is kell lennem, hiszen voltak hibák. Nem voltunk kellően agresszívak, márpedig anélkül nehéz boldogulni a pályán, a hazaiak szervezett védekezéssel rendre megállítottak bennünket. Voltak ugyan lehetőségeink, kapufáink is, de nem voltam elégedett. A fordulás után felpörgettük a ritmust, mégis mi kaptuk a gólt – a hozzáállást néha nem találtam megfelelőnek. A szerencse végre mellénk állt, pedig korábban nagyon nem volt velünk. Több helyzetünk volt, a játékosok nem adták fel, megfordították az eredményt. Voltak tehát jó teljesítmények is a csapatban.

DVTK–HALADÁS 2–1

HORVÁTH FERENC, a DVTK vezetőedzője: – Annak köszönhetjük a győzelmet, hogy nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítésért és a győztes gól megszerzéséért. A csapat kitett magáért. Az utolsó helyről vártuk a mérkőzést. Sok fiatal labdarúgónk van, akiknek új ez a helyzet, nem edződtek meg kellően. Kellett kis idő, hogy megnyugodjanak. Amikor hátrányba kerültünk, amolyan orosz rulettet játszottunk, de szerencsére bejött. Bognár István és Ugrai Roland is remekül szállt be. Sokat tettek hozzá a játékunkhoz. Pedig Bognár István az utóbbi három hétben csak egyszer edzett, Ugrai Roland pedig négy hónappal ezelőtt játszott legutóbb bajnokit, és nagyjából öt érvényes gyakorlása volt. Mégis úgy éreztem, van benne annyi, hogy megvillanjon korábbi csapata ellen.

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Kezünkben volt a mérkőzés, ám nem használtuk ki a lehetőségeinket, és nem küldtük padlóra az ellenfelet. Pedig a gólunknál lélektani előnybe kerültünk. Fontos lett volna, hogy megszerezzük a második gólunkat, és elvegyük a diósgyőriek maradék kedvét is. Megvolt rá az esélyünk, de Iszlai Bence a kapufát találta el. Védekezésben több hibát is elkövettünk, ezekre felhívtam a szünetben a figyelmet, mégsem sikerült váltanunk. Hiába voltak helyzeteink, azokkal nem kompenzáltuk a kihagyásainkat. Határozottabban kellett volna játszanunk, és mert nem tettük, a futball büntetett.

MTK–DVSC 1–1

TEODORU VASZILISZ, az MTK Budapest vezetőedzője: – Mindent megtettünk annak érdekében, hogy nyerjünk. Jó csapat a Debrecen, jól futballozik, de mindent beleadtunk, hogy egy góllal jobbak legyünk. És már a kezünkben is volt a győzelem... Sokat számít, ha Torghelle Sándor nem játszhat. Megtartja a labdát, kapura veszélyes, próbálkoztunk más megoldásokkal, de nem ugyanolyan, mint amikor Sanyi is játszik. Minden pont létfontosságú ebben a bajnokságban. Igaz, gondokkal küszködtünk a héten, mégis jól kezdtünk, de az első félidő második felében kapkodtunk, problémáink adódtak, támadó felfogású játékosokat küldtem be. Jött is a gól, de egy nullánál be kellett volna rúgni a másodikat. A futball törvénye sajnos az, hogy büntet az ellenfél.

LEONEL PONTES, a Debrecen vezetőedzője: – Rendületlenül hiszek a csapatban, úgyhogy ezúttal sem történt más, mint hogy hittem a futballistáinkban. Az utolsó tíz-tizenöt percre szétszakadtunk, bár a cseréknek hála azért voltak helyzeteink. A pontmentés is azt mutatja, minden lehetséges. Megérdemeltük a döntetlent. Fontos, hogy nem vesztesen térünk haza. Az egyenlítésünk azt igazolja, hogy lehet gólt szerezni a végén is, sosem szabad feladni, ezt immár a játékosaink is elhiszik. Fokozatosan fejlődünk. Az első félidő második felében nagyon jó futballt produkáltunk, helyzeteket alakítottunk ki, ugyanis többségében nálunk volt a labda, sikerült gyorsan visszaszerezni, és amikor nem, akkor is jól játszottunk. A végén ennek lett meg az eredménye.

PAKSI FC–HONVÉD 1–1

CSERTŐI AURÉL, a Paksi FC vezetőedzője: – Ezen a mérkőzésen volt esélyünk a győzelemre: megszereztük a vezetést, számos kontralehetőség adódott előttünk, de egyiket sem használtuk ki. Masszív, jó csapat a Honvéd, és sajnos nem úsztuk meg kapott gól nélkül a mérkőzést. Igazán a győzelmek számítanának, így tudnánk közelíteni a középmezőnyhöz. Az őszi idényből még három mérkőzés van hátra, megpróbálunk mindegyiken nyerni. Legközelebb a Diósgyőr ellen. Ha pontosabban és jobban futballozunk, sikerülhet.

MARCO ROSSI, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – Szerettük volna kézben tartani a találkozót, de az elején nagy védelmi hibából gólt kaptunk. Később irányítottunk, de igazán nagy helyzetig nem jutottunk el. Davide Lanzafame lábát megrúgták, ápolni kellett, de nekem azonnal kellett egy játékos a pályára, gyorsan kellett döntenem. Csakhogy a légiós mérgelődött, ugyanis közben rendbe jött. Lanzafame remek játékos, de nem Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi, azért le lehet cserélni, nélküle is lehet jó eredményt elérni. Nem szabad misztifikálni az ő szerepét.

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 16 9 4 3 26–15 +11 31
2. Videoton FC 16 8 3 5 35–18 +17 27
3. Ferencvárosi TC 16 7 5 4 31–24 +7 26
4. Budapest Honvéd 16 7 4 5 25–16 +9 25
5. Mezőkövesd Zsóry FC 16 6 5 5 18–20 –2 23
6. Szombathelyi Haladás 16 6 4 6 19–20 –1 22
7. Újpest FC 16 5 7 4 26–24 +2 22
8. Debreceni VSC 16 5 5 6 20–22 –2 20
9. MTK Budapest 16 4 6 6 10–17 –7 18
10. Paksi FC 16 3 8 5 15–21 –6 17
11. Diósgyőri VTK 16 4 3 9 21–33 –12 15
12. Gyirmót FC Győr 16 3 4 9 8–24 –16 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik