Négy büntető, négy gól és két piros lap – őrült iksz a Vasas–Fradin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.19. 17:56
null
Dibusz háromból két büntetőt megfogott, a Fradinak azonban ez sem volt elég a győzelemhez (Fotó: NS)
A labdarúgó NB I 16. fordulójában a listavezető Vasas és a címvédő Ferencváros 2–2-vel záruló összecsapása őrületes mérkőzést, négy tizenegyest, négy gólt és két piros lapot hozott.

 

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ

Vasas–Ferencváros 2–2 (Ferenczi I. 88., 93. – az elsőt 11-esből, ill. Djuricin 9., Gera Z. 91. – 11-esből)

A Videoton elleni stadionbúcsúztatója után a címvédő Ferencváros ellen lépett pályára először az ideiglenes kispesti otthonában a listavezető Vasas. A nem túl jó állapotban lévő pályán parázs első tizenöt percet láthattak a kilátogató szurkolók.

A 9. percben Rju Szung Vu remek helyzetfelismeréssel, egy gyorsan elvégzett szabadrúgásból ugratta ki Marco Djuricint, aki higgadtan, Nagy Gergely lába között a kapuba helyezett (0–1).

A Vasas szinte azonnal egalizálhatott volna: Lovrencsics Gergő elsodorta a tizenhatoson belül Remili Mohamedet, amiért Kassai Viktor büntetőt ítélt. A labda mögé a közel egy hónapos kihagyás után visszatérő Ádám Martin állt, lövését azonban a jó irányba vetődő Dibusz Dénes oldalra tolta.

A folytatásban is inkább a Vasas veszélyeztetett, egy ízben Leandro a gólvonalról vágta ki Korcsmár Zsolt próbálkozását, a szünetre mégis ferencvárosi előnnyel vonultak a csapatok.

A második negyvenöt percből mindössze négy telt el, máris emberhátrányba került a Fradi, amiért Cristian Ramírez a földön fekve megrúgta a vele összeakadó Vaskó Tamást. Azonnali piros!

A kiállítás után a Vasas fokozta a nyomást, nagy helyzeteket azonban nem sikerült kialakítania. A 71. percben így is újabb esélyhez jutottak az angyalföldiek: – szinte minden tekintetben megismételte magát a történelem – Remili lábát Lovrencsics húzta ki a tizenhatoson belül, Kassai büntetőt ítélt, Mahir Saglik kísérletét pedig Dibusz óriási bravúrral és a kapufák segítségével hárította.

Itt azonban még nem volt vége a tűzijátéknak, a 85. percben ugyanis Dibusz elütötte Saglikot, a Vasas harmadik büntetőjét pedig a nyolc perccel korábban beálló, 39 éves Ferenczi István értékesítette (1–1). Ha hinni lehet a statisztikáknak, NB I-es pályafutása 100. találatát jegyezte a főállásban a Vasasnál erőnléti edzőként tevékenykedő csatár. A büntető elvégzése előtt a két csapat létszáma is kiegyenlítődött, mivel Kassai a Csukiccsal összeakaszkodó Saglikot is leküldte a pályáról.

A rendes játékidő lejárta után három perc hosszabbítás következett, amelynek első percében Kire Risztevszki lerántotta Böde Dánielt a tizenhatoson belül, és a meccs negyedik büntetőjéből Gera Zoltán vezetést szerzett a vendégeknek (1–2).

Nem volt még vége az őrületnek: Risztevszki hibáját kijavítva remekül adott középre balról az alapvonalról, az üresen érkező Ferenczi István pedig a kapu bal oldalába fejelt nagy erővel (2–2) – az erőnléti edző egy pontot megmentett a listavezetőnek, amely a Videoton botlásának köszönhetően növelte előnyét a tabella élén.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2016–2017, 16. FORDULÓ
NOVEMBER 19., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Gyirmót FC Győr–Újpest 1–2
Győr-Gyirmót, Alcufer StadionSzőts Gergely
Mezőkövesd–Videoton 2–1Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
MTK–DVSC 1–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Andó-Szabó Sándor
Paks–Honvéd 1–1Paks, Paksi Stadion Szabó Zsolt
DVTK–Haladás 2–1
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Erdős József
Vasas–Ferencváros 2–2Budapest, Bozsik József Stadion Kassai Viktor
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 16 9 4 3 26–15 +11 31
2. Videoton FC 16 8 3 5 35–18 +17 27
3. Ferencvárosi TC 16 7 5 4 31–24 +7 26
4. Budapest Honvéd 16 7 4 5 25–16 +9 25
5. Mezőkövesd Zsóry FC 16 6 5 5 18–20 –2 23
6. Szombathelyi Haladás 16 6 4 6 19–20 –1 22
7. Újpest FC 16 5 7 4 26–24 +2 22
8. Debreceni VSC 16 5 5 6 20–22 –2 20
9. MTK Budapest 16 4 6 6 10–17 –7 18
10. Paksi FC 16 3 8 5 15–21 –6 17
11. Diósgyőri VTK 16 4 3 9 21–33 –12 15
12. Gyirmót FC Győr 16 3 4 9 8–24 –16 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik