A DVSC az utolsó utáni pillanatban mentett pontot az MTK otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.19. 15:21
null
Az MTK a 95. percig győztesnek érezhette magát, aztán... (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 16. fordulójában az MTK hazai pályán Kanta József tizenegyesből szerzett találatával sokáig győzelemre állt a DVSC ellen, ám Holman Dávid a 96. percben szabadrúgásból egalizált, így a Loki egy ponttal távozhatott a fővárosból.

 

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ

MTK–DVSC 1–1 (Kanta J. 58. – 11-eből, ill. Holman 96.)

Ünnepi hangulatban kezdődött az MTK második tétmérkőzése az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, hiszen a találkozó előtt felavatták az MTK-legenda, Sándor Károly stadion előtt felállított bronzszobrát, valamint köszöntötték azt az öt MTK-s játékost (Bese Balázs, Demjén Patrik, Nagy Zsombor, Takács Ronald és Vogyicska Bálint), aki az U19-es válogatott tagjaként Jerevánban kiharcolta az elitkörbe jutást.

Ennek ellenére az első félidőben inkább a vendég debreceniek akarata érvényesült – elsősorban Ivan Bobko és Holman Dávid játszott lendületesen –, ám hiába vezetettek több tetszetős támadást is, igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

Az első félidőben az MTK csak távoli lövésekkel veszélyeztette Braniszlav Danilovics kapuját, így Teodoru Vaszilisz kettős cserével nyitotta a második félidőt: Gera Dániel és Vogyicska Bálint állt be a kék-fehérekhez.

Ez pedig remek húzásnak bizonyult, hiszen a két fiatal összjátéka után Vogyicskát Danilovics akasztotta a tizenhatoson belül, így a hazaiak büntetőhöz jutottak, amelyet Kanta József magabiztosan értékesített a kapu jobb oldalába vágva a labdát (1–0).

A gól után Leonel Pontes is kettős cserével frissítette csapatát, érkezett Szakály Péter és Ognjen Djelmic, később pedig Takács Tamás is beállt, ennek hatása azonban sokáig csak a mezőnyfölényben látszódott meg. A mérkőzés végén a játékvezető háromperces ráadást jelzett, ám egészen a 96. percig húzódott a találkozó. Akkor Szakály Dénest szabálytalanul szerelték a tizenhatos bal felső sarkánál, a szabadrúgásból Holman Dávid a kapu bal alsó sarkába lőtt – egy pontot megmentve a debreceni csapatnak (1–1).

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2016–2017, 16. FORDULÓ
NOVEMBER 19., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Gyirmót FC Győr–Újpest 1–2
Győr-Gyirmót, Alcufer StadionSzőts Gergely
Mezőkövesd–Videoton 2–1Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
MTK–DVSC 1–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Andó-Szabó Sándor
Paks–Honvéd 1–1Paks, Paksi Stadion Szabó Zsolt
DVTK–Haladás 2–1
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Erdős József
Vasas–Ferencváros 2–2Budapest, Bozsik József Stadion Kassai Viktor

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 16 9 4 3 26–15 +11 31
2. Videoton FC 16 8 3 5 35–18 +17 27
3. Ferencvárosi TC 16 7 5 4 31–24 +7 26
4. Budapest Honvéd 16 7 4 5 25–16 +9 25
5. Mezőkövesd Zsóry FC 16 6 5 5 18–20 –2 23
6. Szombathelyi Haladás 16 6 4 6 19–20 –1 22
7. Újpest FC 16 5 7 4 26–24 +2 22
8. Debreceni VSC 16 5 5 6 20–22 –2 20
9. MTK Budapest 16 4 6 6 10–17 –7 18
10. Paksi FC 16 3 8 5 15–21 –6 17
11. Diósgyőri VTK 16 4 3 9 21–33 –12 15
12. Gyirmót FC Győr 16 3 4 9 8–24 –16 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik