Fehérvár: „Olyan időszakot élünk, hogy ha az ellenfél bejön a tizenhatosunkra, gólt lő”

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 10:47
null
Juhász Rolandék két gólt kaptak, de győzelemnek örülhettek a Kaposvár ellen (Fotó: Török Attila)
A Mol Fehérvár FC 4–2-es győzelmet aratott az újonc Kaposvár ellen a labdarúgó NB I 1. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző, Marko Nikolics és Disztl László értékelt. 

„Gratulálok a játékosoknak, mert jó meccset játszottak, amit sikerült megnyerni – mondta Marko Nikolics. Jó volt a hozzáállás, kontrolláltuk a találkozót, és a négy gól mellett is rengeteg helyzetünk volt, ezek azonban sajnos kimaradtak. Emellett úgy látszik, olyan időszakot élünk, amikor a tizenhatosunkra bejön az ellenfél, akkor gólt is szerez. Ez nem túl örömteli. Kicsit könnyen adtuk ezeket a találatokat a Kaposvárnak, ezen javítani kell. De alapvetően elégedett vagyok a vasárnapi teljesítménnyel.”

Az FC Vaduz elleni nemzetközi kupabúcsúután a hazautazással együtt nem sok idejük maradt a fehérváriaknak felkészülni a Kaposvárra, de a vezetőedző szerint ez zökkenőmentesen ment.

„Lehet, hogy ironikusan hangzik, de nem annak szánom: nem volt olyan nehéz ez a felkészítés. Nagyon egyszerű a képlet: már nem kell várnunk a nemzetközi kupasorsolást, hogy hová kell utazni, hol kell játszani, így most számunkra csak a magyar bajnokság a legfontosabb. Ezt az öltözőben is elmondtam, és úgy látom, erre jól reagált a csapat. Megértették a fiúk, és jó rajtot vettek a Kaposvár ellen.”

A fehérvári szurkolók a 4–2-re megnyert mérkőzés után magukhoz hívták a csapatot, és az eredménynek megfelelő ünneplésben részesítették a játékosokat. Marko Nikolics az NSO Tv kérdésére elmondta, hogy ilyen támogatásra számított, vagy tartott-e az esetleges kritikáktól.

„Nem aggódtam emiatt. Egyértelmű, hogy az Európa-liga-selejtezőből való kiesés után a padlón voltunk, de ilyenkor fel kell állni, és harcolni kell. Nem maradhatunk a padlón, a sport is olyan, mint az élet, egyszer fent, egyszer lent. Köszönöm a szurkolóknak, hogy a csapat mellé álltak, ez a játékosoknak nagyon fontos.”


Disztl László, a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője így értékelte a mérkőzést.

„Gratulálok a Fehérvárnak a győzelemhez, nehéz hét után tudták a szezon első bajnokiját megnyerni. Ugyanakkor a saját csapatomnak is gratulálok, mert helyt álltunk, felvettük a versenyt a hazaiakkal. Az NB I más mint az NB II, ezt ma megtapasztalhattuk, de úgy érzem, a meccs nagy részében kiegyenlített játék volt a pályán. Ha az első félidőben védekezésben agresszívebbek vagyunk, jobban koncentrálunk, elkerülhettük volna a gólokat, de közben mi is szereztünk két találatot, ami mutatta a csapat erejét, mentálisan erősek voltunk. A második félidőben kiegyenlített volt a játék, a Fehérvár megmutatta, hogy gyors csapat, ami más agresszivitást és koncentrációt követel, mint amit az NB II-ben tapasztaltunk. Két-három mérkőzésnek el kell telnie, hogy felvegyük az első osztály ritmusát, de még egyszer mondom, jól játszottunk.”

A kapott gólokkal kapcsolatban elmondta, különösen a második volt fájó, az elsőt inkább számukra balszerencsésnek mondaná, amire ráadásul gyorsan is reagáltak. A fehérváriaknak főleg kontratámadásokból voltak lehetőségeik, így nekik a jövőben arra kell jobban figyelniük, hogy ne adják el a labdát, illetve a labdavesztés után gyorsabban rendeződjenek vissza védekezésben.

Disztl László köztudottan a fehérvári klub legendája, most viszont ellenfélként ült le a kispadra. A Nemzeti Sport kérdésére elmondta, hogyan élte ezt meg.

„Mindenképpen furcsa volt, hiszen rengeteg időt töltöttem itt játékosként és edzőként. Jóleső érzés volt. És ha már itt tartunk, a Kaposvár megérdemelte a biztatást, amit a szurkolóinktól kapott, s azt is megérdemli, hogy az NB I-ben szerepeljen, hiszen a tavalyi idényben nagyszerűen küzdött. Bízom benne, hogy a fiúk is élvezték a játékot, a folytatásban pedig nemcsak élvezik, de eredményesek is leszünk.”

LABDARÚGÓ NB I

1. FORDULÓ
Mol Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC 4–2
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó,2880néző.Vezette:Solymosi
Gólszerző:Futács (5., 61.), Hodzic (15., 40.), ill. Ádám (7., 45+2.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 1. FORDULÓ
AUGUSZTUS 3., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Kisvárda Master Good–Paksi FC 1–0
Kisvárda, Várkerti SporttelepBogár Gergő
2128
Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszegi TE 1–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József2245
Újpest FC–Puskás Akadémia FC 1–3
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Vad II István
2707
AUGUSZTUS 4., VASÁRNAP
Diósgyőri VTK–Bp. Honvéd 2–1Miskolc, DVTK StadionBognár Tamás
6139
Mol Fehérvár FC–Kaposvári Rákóczi FC 4–2
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Solymosi Péter
2880
A Ferencvárosi TC–Debreceni VSC mérkőzést későbbre halasztották
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik