Videoton: ez aztán a látványos támadófutball!

Vágólapra másolva!
2013.03.03. 18:20
null
A Videoton szorításában alig jutott levegőhöz a Honvéd (fotók: Czerkl Gábor)
A labdarúgó NB I első tavaszi fordulójának záró mérkőzésén a Videoton a Budapest Honvédhoz látogatott, és meglepően fölényesen, 4–0-ra győzött.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A télen edzőváltáson átesett (Paulo Sousát José Gomes váltotta) Videotonnál nem kertelnek: a cél egy sokkal támadóbb szellemű csapat felépítése, olyané, amelyik már most a bajnoki címért harcol.

Nos, a fehérváriaknak kapóra jött, hogy ha az éllovas Győr nem is botlott, de az előttük álló MTK és a Debrecen igen, így azzal a tudattal léphettek pályára Kispesten, hogy egy diadallal, ha nem is ugorhatnak a dobogóra, mert pontegyenlőség esetén a több győzelem rangsorol, de pontszámban beérhetik a harmadik helyen álló Debrecent.

A Honvédnál ismert, egykori U-válogatott olasz játékosok érkeztek a télen, Raffaele Alcibiade és a kupamérkőzéseken egy kihagyott büntetővel és egy piros lappal „jeleskedő” Davide Lanzafame természetesen a kezdőben kapott helyet. Előbbi párja a védelem közepén a szintén nemrégen érkezett román Claudiu Pascariu volt, magyar kollégájuk, Juhász Roland viszont nem került be a vendégek keretébe.

A hazaiak mesterének, Marco Rossinak dolgát öt hiányzója nehezítette, kollégája, José Gomes pedig egyetlen télen érkezett futballistáját sem állította be a kezdőbe, maradt a 4–5–1-es hadrend is, Nikolics Nemanjával az élen.

Idegesen, közepes iramban kezdtek a felek, az első kapura lövésre tíz percet kellett várni: Lanzafame cselezte ki magát a jó helyzetből, majd a kevésbé jóból a kapushoz lőtt. Válaszként Nikolics került ziccerbe Filipe Oliveira okos passzából, de csak az oldalhálót zörgette meg.

Felpörgött a helyzetektől a mérkőzés, Lanzafame gyorsan egymás után kétszer lőhetett kapura, de ezúttal sem volt pontosabb; a gólhelyzetben lévő Oliveira elől pedig az utolsó pillanatban mentett a tizenhatos és a szabályosság határán Ivan Lovric. A legtisztább helyzete az első negyedórában Nikolicsnak volt, aki az ötös elől lőtt, de Kemenes Szabolcs hárított egy fantasztikus, amolyan Toni Schumacher-féle lábreflexszel.

A 25. percben aztán Nikola Mitrovics bemutatót tartott a pontos célzásból: a középpályás a jobb oldali szöglet után egyedül maradt a labdával a kaputól 15 méterre, és gyönyörűen a bal felsőbe ívelt. 0–1.

Nos, Souleymane Diaby nem figyelt a leckére, mert a kapusba püfölte ajtó-ablak ziccerét, de Filipe Oliveira igen, mert a 30. percben egy szép Paraiba, Nikolics összjáték után a tizenhatos jobb sarkától kilőtte a hosszú alsót. 0–2!

A fiatal magyar karmester, Kovács István még túl is tett a bemutatót tartó légióson, mert a 37. percben egy elé pattanó labdát jó 25-ről a jobb felsőbe rakétázott. Bombagól, 0–3!

A szünetig még Nikolics is helyzetbe került, de ezt megúszta a Honvéd. Ez már tényleg a kegyelemdöfés lett volna... A szünetben Rossi minden bizonnyal alapos fejmosást tartott legénységének, és két cserével próbálta felrázni övéit, beállt a Serie A-ban is megfordult Leandro Martínez és Vernes Richárd is.

Juhász Rolandnak csak a lelátón jutott hely
Juhász Rolandnak csak a lelátón jutott hely

Nos, az újak hat perc alatt két helyzetet is összehoztak, de ehhez kellett azért az is, hogy a Vidi kissé álmatagon kezdje a második játékrészt is. A következő húsz perc kimondottan szürkére sikeredett, mert a Honvéd fegyelmezetten védekezett, és így nem jutott újabb helyzethez a Vidi, de arra így már nem maradt ereje a kispestieknek, hogy érdemben felérjenek a másik kapu elé. Gomes mester beküldte a középpályára Vítor Gomest és Arturo Álvarezt is, előbbi kevés híján egy óriási góllal mutatkozott be az NB I-ben, de Kemenes bemutatta élete egyik legnagyobb vetődését.

Az unalomból Nikola Mitrovics fújt ébresztőt: a 75. percben megmutatta, hogy nemcsak 15-ről, 16-ról is ki tudja lőni a bal felsőt. 0–4!

Rossi dühében felrúgott néhány vizes palackot a kispad mellett, a Honvéd-szurkolók tüntetni kezdtek csapatuk mutatványa ellen, majd hogy még rosszabb kedvük legyen, beállt egykori kedvencük, Torghelle Sándor is.

Innen már nem állt fel a Honvéd egy szépítő találat erejéig sem, sőt, örülhetett, hogy nem kapott újabb gólokat: José Gomes megmutatta, hogy a Videoton képes látványos és eredményes támadófutballra, a Honvéd viszont mintha még téli álmát aludná.

A MÉRKŐZÉS UTÁNI ÉRTÉKELÉSEK



A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


MIÉRT HAGYTA KI JOSÉ GOMES JUHÁSZT, ÉS HOGYAN LÁTTA ELSŐ NB I-ES MÉRKŐZÉSÉT? OLVASSA EL A KÉT VEZETŐEDZŐ NYILATKOZATÁT!

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I
18. forduló

BUDAPEST HONVÉD–VIDEOTON 0–4 (Mitrovics 25., 75., F. Oliveira 30., Kovács I. 37.)

NB I, 18. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Március 1., péntek 17.00 PMFC–MTK 2–1 Solymosi Péter
19.00 Eger–Diósgyőri VTK 0–1 Kassai Viktor
Március 2., szombat 14.00 KTE-Phoenix Mecano–DVSC-Teva 0–0 Vad II István
16.00 Haladás–Siófok 21
Oláh Gábor
16.00 Újpest–MVM Paks 06 Becséri Dániel
18.30 Kaposvár–Győri ETO 1–2 Szabó Zsolt
Március 3., vasárnap 16.30 Lombard Pápa–Ferencváros 0–3 Farkas Ádám
18.30 Bp. Honvéd–Videoton 0–4 Andó-Szabó Sándor
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC
18 12 5 1 37–16 +21 41
2. MTK Budapest 18 9 5 4 29–20 +9 32
3. Debreceni VSC-Teva 18 9 2 7 24–18 +6 29
4. Videoton FC 18 8 5 5 25–15 +10 29
5. Ferencváros 18 7 7 4 29–23 +6 28
6. Diósgyőri VTK 18 7 6 5 18–19 –1 27
7. MVM Paks 18 6 8 4 30–19 +11 26
8. Budapest Honvéd 18 7 4 7 27–29 –2 25
9. Haladás 18 6 6 6 24–19 +5 24
10. Kaposvári Rákóczi 18 6 5 7 18–22 –4 23
11. Újpest FC 18 5 7 6 25–28 –3 22
12. Pécsi MFC 18 5 7 6 19–22 –3 22
13. KTE-Phoenix Mecano 18 5 6 7 21–26 –5 21
14. Lombard Pápa FC 18 5 5 8 16–28 –12 20
15. Egri FC 18 2 5 11 15–31 –16 11
16. Siófok 18 2 3 13 16–38 –22 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik