Böde csak egyszer kezdte a mostaninál is jobban a bajnokságot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.18. 16:44
null
Böde Dániel (jobbra) ünnepli a második gólját Varga Rolanddal (Fotó: Hegedüs Gábor)
Elkezdődött! Újra útjára indult a labda a magyar élvonalban, az NB I 1. fordulóját követően pedig folytatjuk visszapillantó sorozatunkat, melyben ezúttal a bajnoki nyitány legjeit és érdekességeit gyűjtöttük össze. Szó lesz az előző bajnokság élcsapatainak nehézkes rajtjáról, az ideiglenes otthonok átkáról, valamint az újoncokról és a fiatalokról is.

A MAI MENÜ:

♦ BOTLOTTAK AZ ELŐZŐ BAJNOKSÁG ÉLCSAPATAI

BÖDE REMEK STARTJA

HOGYAN FELELTEK MEG A KLUBOK A „FIATALSZABÁLYNAK”?

♦ HÁROMBÓL HÁROM VERESÉG AZ IDEIGLENES OTTHONUKBAN JÁTSZÓ CSAPATOK MÉRLEGE

♦ MAGYAR ÉS LÉGIÓS ÚJONCOK

TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK ÉS LEGEK

AZ ELŐZŐ BAJNOKSÁG 1–7. HELYEZETTJE KÖZÜL CSAK A FRADI NYERT

Mint ismert, a Ferencváros utcahosszal nyerte meg az NB I-et az előző szezonban, s most is magabiztos sikerrel, a Haladás elleni 3–1-es győzelemmel rajtolt.

A 2015–2016-os kiírásban a zöld-fehérek mögött a 2–7. helyen végző csapatok azonban egyaránt győzelem nélkül maradtak az NB I első fordulójában.

Az Európa-ligában induló Videoton, MTK páros egyaránt pályaválasztóként (előbbi Felcsúton, a budapesti együttes Dunaújvárosban) kapott ki, a szintén El-résztvevő Debrecen pedig otthon ikszelt az előző idényben hetedik helyen végző Pakssal. Az előző bajnokság ötödik helyezettje, a Haladás vereséget szenvedett az FTC otthonában, a legutóbb hatodik Újpest pedig kikapott a Fáy utcában a Honvédtól, amely a nyolcadik helyen zárt az előző bajnokságban.

BÖDE BOMBAFORMÁBAN KEZDTE A SZEZONT, ENNÉL CSAK EGYSZER SIKERÜLT NEKI JOBBAN

Böde Dániel szombat este két gólt és egy gólpasszt jegyzett a Haladás ellen, így a Nemzeti Sporttól – egyedüliként – 8-as osztályzatot kapott, a labdarúgók teljesítményét elemző Instat-indexe pedig 373-as volt, ezzel magasan a forduló legjobbja lett.

Böde először a 2009–2010-es szezonban talált be az 1. fordulóban, akkor a Paksnak csak szépítést jelentette a gólja a ZTE elleni, 2–1-re elveszített bajnokin. Két évvel később már győztes gólt szerzett a bajnoki nyitányon a Kecskemét ellen, majd a következő két szezont – már az FTC színeiben – egy-egy gólpasszal nyitotta. Legjobb startja azonban nem a mostani, hanem a 2014–2015-ös volt, amikor mesterhármast szerzett Kecskeméten.

Az előző – gólkirályi címmel végződő – bajnokságban első ízben a második fordulóban talált be az Eb-n is szereplő csatár, kérdés, ezúttal a kétgólos indulás adta lendület meddig tart ki.

BÖDE GÓLJAI ÉS GÓLPASSZA


PÉNZ A FIATALOKBÓL? A FRADI, A LOKI ÉS A VIDI EGYELŐRE NEM INDULT BE

Az előző idényhez képest változott a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó ajánlás. Immár nem kettő, hanem már egy 1996-os születésű játékos szerepeltetése esetén részesül az MLSZ-pénzekből egy klub, de ehhez az említett játékosnak legalább 17 meccsen pályára kell lépnie, és mind a 17 meccset végig is kell játszania (illetve ha lecserélik, akkor egy másik 20 éves állhat be helyette – így tartható meg a szerepeltetése után járó összeg). Viszont kettő és három 1996-os születésű labdarúgó szereplése esetén további összegeket kaphatnak a klubok, illetve nő az összeg abban az esetben is, ha 1996-osnál későbbi születésű labdarúgók is pályára lépnek.

A fentiek értelmében tehát azok a klubok sem maradtak még le semmiről, amelyeknél az első fordulóban nem jutott szóhoz vagy (a Gyirmót esetében) nem játszott végig fiatal futballista. Viszont nyolc együttes már az első fordulóban lehetőséget adott néhány tehetségnek – összesen tizennyolcnak.

AZ 1. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA
1–3–4–3
Kemenes (Paks) –
Botka (Bp. Honvéd), Lovric (Bp. Honvéd), Szabó J. (Paks) –
Bognár I. (Diósgyőr), Pintér Á. (Ferencváros), Elek Á. (Diósgyőr), Trinks (Ferencváros) –
Eppel (Bp. Honvéd), Böde (Ferencváros), Strestík (Mezőkövesd)

A legtöbb ifjoncot a Vasastól 1–0-s vereséget szenvedő MTK szerepeltette. Teodoru Vaszilisz vezetőedző – akinek egyik feladata az idényben a fiatalok beépítése – két 1997-es játékost (Szatmári Istvánt és Korozmán Kevint) nevezett a kezdőcsapatba, helyükre pedig egy 1997-es (Katona Máté) és egy 1998-as (Takács Ronald) palánta állt be. A harmadik NB I-es meccsén játszó Szatmári kivételével az MTK fiataljainak egyaránt ez volt első hazai élvonalbeli találkozójuk.

A Vasas sem panaszkodhat e téren: az angyalföldieknél Szivacski Donát (1997) és Vida Máté (1996) végig a pályán volt, a nemrég profi szerződést aláíró Kleisz Márk (1998) pedig csereként debütált az NB I-ben. Nem mellesleg az első fordulóban pályára lépő labdarúgók közül Kleisz a legfiatalabb (július elején töltötte be a 18-at). Szivacski 16-odszor, Vida pedig 32-edszer szerepelt a honi első osztályban.

A Honvéd ugyancsak három ifjú futballistát küldött pályára. Az 1996-os születésű Gazdag Dánielnek az Újpest elleni volt karrierje 37. NB I-es mérkőzése. Gazdaghoz hasonlóan Koszta Márk (1996) is kezdő volt, a helyére az azonos „évjáratú” Kovács Dániel állt be – mindketten másodszor szerepeltek az NB I-ben.

Az Újpestben végig játszott Kecskés Ákos (1996) és Pávkovics Bence (1997).

A DVTK-nál és a Haladásnál egy-egy 1996-os labdarúgó (Nemes Milán és Polgár Kristóf) volt végig a pályán. Előbbi 27-edszer, utóbbi először szerepelt az NB I-ben. A diósgyőrieknél az első félidőt a pályán töltő Ternován Patrik (1997), a szombathelyieknél pedig a csereként kilenc percre beálló Rácz Barnabás (1996) kapott még bizalmat.

A Paksban a 33. élvonalbeli bajnokiján szereplő Lenzsér Bence (1996) 90 percet, a Gyirmótban Szegi Vince (1997) – kezdőként – 71 percet kapott edzőjétől.

AZ NB I 1. FORDULÓJÁBAN PÁLYÁRA LÉPŐ 1996. 01. 01. UTÁN SZÜLETETT JÁTÉKOSOK
MTK (4) Szatmári István (1997. 05. 23. – 78 perc, 3. NB I-es meccs) + Takács Ronald (1998. 01. 26. – 12’, 1.), Korozmán Kevin (1997. 03. 02. – 70’, 1.) + Katona Máté (1997. 06. 22. – 20’, 1.)
Vasas (3) Szivacski Donát (1997. 01. 18. – 90’, 16.), Vida Máté (1996. 03. 08. – 90’, 32.), Kleisz Márk (1998. 07. 02. – 4’, 1.)
Honvéd (3) Gazdag Dániel (1996. 03. 02. – 90’, 37.), Koszta Márk (1996. 09. 26. – 84’, 2.) + Kovács Dániel (1996. 06. 14. – 6’, 2.)
Újpest (2) Kecskés Ákos (1996. 01. 04. – 90’, 10.), Pávkovics Bence (1997. 03. 27. – 90’, 2.)
DVTK (2) Nemes Milán (1996. 09. 27. – 90’, 27.), Ternován Patrik (1997. 06. 10. – 45’, 5.)
Haladás (2) Polgár Kristóf (1996. 11. 28. – 90’, 1.), Rácz Barnabás (1996. 04. 26. – 9’, 5.)
Paks (1) Lenzsér Bence (1996. 04. 09. – 90’, 33.)
Gyirmót (1) Szegi Vince (1997. 07. 01. – 71’, 1.)
A DVSC-ben, a Ferencvárosban, a Mezőkövesdben és a Videotonban nem lépett pályára 1996. január 1. után született labdarúgó.
A játékosok neve mellett zárójelben a születési dátumot és a fordulóban pályán töltött játékpercet tüntettük fel, valamint azt, hogy pályafutása hányadik NB I-es mérkőzésén lépett pályára. Azon játékosok neve közé, akik egymást váltották a fordulóban, „+” jelet tettünk.

OTTHON, OTTHON, ÉDES IDEIGLENES OTTHON?

Az 1. fordulóban a hat hazai csapatból három is kénytelen volt otthonától távol szerepelni, ez pedig jócskán meglátszódott eredményeiken is. Az Újpest – a Szusza Ferenc Stadion felújítási munkálatai miatt – a Fáy utcában fogadta a Honvédot. A megállíthatatlanul zuhogó eső ellenére mindkét együttest szépszámú tábor kísérte el, s a kispestiek 2–0-ra legyőzték a lilákat a „sárfociban”.

Az MTK – a Hidegkuti Nándor Stadion szeptember 21-ére tervezett átadásáig – az előző idény végéhez hasonlóan Dunaújvárosban játssza bajnoki mérkőzéseit, míg az eddigi két Európa-liga-selejtezőjét Gyirmóton volt kénytelen megrendezni. A 2015–2016-os szezont egy Vasas elleni 2–0-s vereséggel zárta a kék-fehér együttes Dunaújvárosban – ez akkor az angyalföldiek bennmaradását jelentette. A hétvégén újra a Vasas szája íze szerint alakult az összecsapás, hiszen Ádám Martin büntetőből szerzett góljának köszönhetően ezúttal is három ponttal távozhatott Fejér megyéből.

A Videoton számára sem jelenthetett újdonságot, hogy nem Fehérváron, hanem Felcsúton kell pályára lépnie hazai pályán, hiszen már az előző idény második felét is a Pancho Arénában töltötte. A 2015–2016-os tavaszi idényben nem is ment rosszul a Vidinek albérletben: hét „hazai” bajnokiján veretlen maradt, valamint a két PAFC elleni idegenbeli mérkőzésén sem szenvedett vereséget Felcsúton. Henning Berg bemutatkozása azonban nem sikerült jól, a 150. élvonalbeli bajnokiján pályára lépő Feczesin Róbert 1. percben szerzett gólja ellenére 2–1-re kikapott a DVTK-tól, így amellett, hogy Horváth Ferenc megtréfálta előző munkaadóját, a fehérvári együttes pályaválasztóként először szenvedett vereséget Felcsúton az élvonalban.

Az 1. forduló össznézőszáma egyébként elmaradt a tavalyi bajnoki nyitánytól, ám az első kör átlaga – a rossz idő ellenére –, ha kevéssel is, de nőtt a 2015–2016-os idény összesített átlagához képest. Az 1. forduló nézőszámairól ide kattintva olvashat bővebben.

TÖBB MAGYAR ÚJONCOT AVATTAK, MINT LÉGIÓST

A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Kemenes (Paks) – Szabó J. (Paks), Lovric (Honvéd), Bobál D. (Honvéd), Hajdú Á. (Honvéd) – Elek Á. (DVTK), Bartha (Paks), Trinks (FTC) – Strestík (Mezőkövesd), Böde (FTC), Eppel (Honvéd)

A bajnokság 1. fordulójában tizenhat újonc (tíz magyar és hat külföldi) kapott szerepet a vezetőedzőktől. A Mezőkövesdnél Dombó Dávid a kapuban, Szeles Tamás a védelemben mutatkozott be (kezdőként mindketten végigjátszották a találkozót) az NB I-ben – érdekesség, hogy mindketten 1993-as születésűek, és mindkettejük pályafutása Szombathelyről indult. A másik újoncnál a frissen kinevezett Urbányi István Madarász Márknak és Szegi Vincének adott lehetőséget a bizonyításra, mindketten kezdők voltak, utóbbit a 71. percben lecserélték.

A legtöbb NB I-es újonc a Groupama Arénában, a Ferencváros–Haladás összecsapáson lépett pályára, ám itt elsősorban nem fiatal magyarok debütáltak, hanem légiósok. A FTC-ben két nyári igazolás, a német belső védő, Oliver Hüsing és az osztrák támadó, Marco Djuricin kapott lehetőséget. Előbbi végig a pályán volt, utóbbi a 73. percben állt be a duplázó Böde Dániel helyére. A szombathelyieknél két holland légiós mutatkozott be az NB I-ben: Sjoerd Overgoor 59, Sjoerd Ars 68 percet kapott Mészöly Gézától. A találkozó egyetlen magyar debütánsa a teljes mérkőzést a pályán töltő Polgár Kristóf volt, aki a Liverpool akadémiájáról tért haza Magyarországra.

Felcsúton hárman – két rutinos légiós, valamint egy 21 éves magyar labdarúgó – mutatkoztak be a magyar első osztályban: a Videotonban a 47-szeres szerb válogatott Danko Lazovics lépett pályára az 52. percben, míg a másik oldalon Horváth Ferenc a saját nevelésű Oláh Bálintot végig a pályán tartotta, míg a 28-szoros grúz válogatott Murtaz Dausvilinek a második félidőben adott lehetőséget.

A Kövesd–Gyirmót meccshez hasonlóan Dunaújvárosban, az MTK–Vasas összecsapáson is négy újoncot avattak, igaz, nem egyenlő elosztásban. Korozmán Kevin élete első élvonalbeli mérkőzésén 70 percet tölthetett a pályán, helyét a szintén újonc Katona Máté vette át. Mellettük a 78. percben beszálló (az élvonalban először kezdő Szatmári Istvánt váltó) Takács Ronald is debütált. A három pontot megszerző Vasasnál a saját nevelésű, 18 éves Kleisz Márk mutatkozhatott be a találkozó hajrájában.

TOVÁBBI LEGEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK

A hét gólja. A bajnoki nyitányon Bognár István érdemelte ki ezt a címet a Videoton elleni bombagóljával. A középpályás – aki kis híján mesterhármast szerzett, hiszen a találkozó hajrájában büntetőt hibázott – Felcsúton pazar tekeréssel egalizált a 17. percben.

BOGNÁR ELSŐ GÓLJA

A hét védése. A Békéscsabától a Vasashoz kölcsönbe érkező Vukasin Polekszics – Nagy Gergőt kiszorítva a kapuból – kezdőként kapott lehetőséget Michael Oenningtől, amit több nagy védéssel hálált meg az MTK ellen. A montenegrói kapus a legnagyobb bravúrját a 66. percben mutatta be, amikor lécre tolta Hrepka Ádám közeli fejesét.

A hét kimaradt helyzete. Poór Patrik a Vasas ellen még gól nélküli állásnál robbant be remekül Kanta József szögletére, ám az ötösön belülről csak a kapu mellé tudta kanalazni a labdát.

POÓR HELYZETE 1:00-TÓL, POLEKSZICS VÉDÉSE 3:47-TŐL

A hét bemutatkozása. Pintér Attila a Győri ETO-nál már dolgozott együtt Marek Strestíkkel, akit új klubjához, a Mezőkövesdhez is elcsábított az MTK-tól. A magyar gyökerekkel is büszkélkedő támadó középpályás pedig nem pocsékolta az idejét, máris duplával jelentkezett első mezőkövesdi mérkőzésén.

A hét legfurcsább szerelése. Az özönvízszerű esőben a Honvéd tiszta sárga szerelésben lépett pályára, a színválasztás pedig sok szurkolót meglepett. A kispestiek hivatalos indoklása szerint erre azért volt szükség, mert a hagyományos piros-fekete mezük nem ütött el eléggé az újpestiek új mezétől.



NB I, 2016–2017, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 16., SZOMBAT HELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
Újpest–Honvéd 0–2
Budapest, Illovszky-stadion
2500
Mezőkövesd–Gyirmót FC Győr 2–2 Mezőkövesd, Városi Stadion
2548
Ferencváros–Haladás 3–1 Budapest, Groupama Aréna
5642
JÚLIUS 17., VASÁRNAP
DVSC-Teva–Paks 1–1 Debrecen, Nagyerdei Stadion
2851
MTK–Vasas 0–1
Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion
638
Videoton–DVTK 1–2 Felcsút, Pancho Aréna
2069
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 1 1 3–1 +2 3
2. Budapest Honvéd 1 1 2–0 +2 3
3. Diósgyőri VTK 1 1 2–1 +1 3
4. Vasas FC 1 1 1–0 +1 3
5. Gyirmót FC Győr 1 1 2–2 0 1
6. Mezőkövesd Zsóry FC 1 1 2–2 0 1
7. Paksi FC 1 1 1–1 0 1
8. DVSC-Teva 1 1 1–1 0 1
9. Videoton FC 1 1 1–2 –1 0
10. MTK Budapest 1 1 0–1 –1 0
11. Szombathelyi Haladás 1 1 1–3 –2 0
12. Újpest FC 1 1 0–2 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik