Az első meccsek mestere, Horváth ismét a Vidivel babrálhat ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.16. 12:13
null
Horváth Ferenc tavaly még a DVTK-val, idén a Balmazújvárossal készül a Videoton ellen, amelyet másfél éve még ő irányított (Fotó: balmazfoci.hu)
A hétvégén elrajtolt a labdarúgó NB I 2017–2018-as idénye! Szombaton három mérkőzést rendeztek, és ma is három meccs lesz, az Európa-ligában induló, kupamérkőzéseiket csütörtökön játszó csapatok a magyar bajnokságban vasárnap lépnek pályára. Lássuk, milyen statisztikai érdekességek kapcsolódnak a találkozókhoz! 


VASAS FCDIÓSGYŐRI VTK, 17.00

A Vasas számára is jó a hír: az MLSZ engedélyezte, hogy a gyepszőnyeg alá épített pályafűtési rendszerrel még nem rendelkező Szusza Ferenc Stadionban NB I-es mérkőzéseket lehessen rendezni. Az angyalföldiek az Illovszky Rudolf Stadion építése miatt a Megyeri úton játsszák a hazai találkozóikat – ha az újpesti létesítményben nem lehetett volna bajnokikat rendezni, akkor a győri ETO Park lett volna a Vasas ideiglenes otthona.

♦ A Vasas bronzérmes lett az előző idényben, így indulhatott az Európa-ligában. Még el sem kezdődött a bajnokság, de a piros-kékek már kiestek az El-ből, így legfeljebb annak örülhetnek, hogy nem kell egyszerre több fronton helyt állniuk. Két tétmérkőzést tehát már játszott a Vasas, az izraeli Beitar Jeruzsálemtől először idegenben kapott ki 4–3-ra, majd itthon, a Szusza Ferenc Stadionban vesztett 3–0-ra.

Nagyon nehéz idényen van túl a DVTK. A tavaszi szezon elején úgy tűnt, hogy menthetetlen a gárda, s kiesik az NB I-ből, de aztán Bódog Tamás átvette a piros-fehérek irányítását, és elkezdte gyűjtögetni a pontokat a csapat. Amikor már jó esély mutatkozott arra, hogy elkerül a veszélyes zónából – sőt akár feljöhet a hetedik-nyolcadik helyre is –, akkor botladozni kezdett, az utolsó négy fordulóban képtelen volt győzni. Előbb három iksz jött a közvetlen riválisok ellen (Gyirmót, Mezőkövesd, MTK), majd az utolsó fordulóban kikapott a Debrecentől, s csak azért nem esett ki az élvonalból, mert az MTK nem tudott győzni Pakson, csak ikszelt…

♦ Bár fentebb azt írtuk: jó hír a Vasas számára, hogy a Szusza Ferenc Stadionban rendezheti a hazai mérkőzéseit a csapat (nem kell Győrbe utaznia), azt azért jegyezzük meg, hogy a Megyeri úti létesítmény nem igazán hozott szerencsét az angyalföldi együttesnek. Amíg az előző idény őszén otthon, az Illovszky Rudolf Stadionban, majd novemberben-decemberben a Bozsik József Stadionban szorgosan gyűjtögette a pontokat a Vasas (hat győzelem, két döntetlen és egy vereség volt a mérlege), addig a tavaszi szezonban az Újpesten lejátszott hat bajnokijából csupán egyet tudott megnyerni (épp a bajnok Honvédot győzte le 1–0-ra), kétszer ikszelt, háromszor kikapott. A Szusza Ferenc Stadionban lejátszott három Magyar Kupa-mérkőzését viszont mind megnyerte (Dorog 4–0, Újpest 2–1, Mezőkövesd 2–0).

♦ Új idény, új remények… A diósgyőri szurkolók is bizakodnak abban, hogy kedvenceik még egy olyan rossz idegenbeli szériát nem hoznak össze, mint amilyet az előző kiírásban építettek. Az 1. fordulóban nagy meglepetésre a Videoton felcsúti „otthonában” győzött a DVTK, ám utána sorozatban 13 idegenbeli bajnokin maradt nyeretlen, 11-szer kikapott, kétszer – az Újpest és a Ferencváros vendégeként – döntetlent játszott. A lehetséges 39 pontból tehát csupán kettőt gyűjtött be. A rossz sorozat Pakson zárult le, az odahaza addig veretlen paksiakat 1–0-ra legyőzte a Diósgyőr, majd idegenben még kétszer ikszelt, de így is utolsó lett a vendégként lejátszott meccsek alapján összeállított táblázaton. Tíz pontot szerzett idegenben, még a sereghajtó Gyirmót (12 pont) is lekörözte.

A mögöttünk hagyott idényben a DVTK kapta a legtöbb gólt, 58-at, és a diósgyőriek védelme kapitulált a legtöbbször vendégként is (35 kapott gól). Tizenhét idegenbeli meccse közül csak kettő olyan volt (1–0-s siker Pakson és 0–0 az MTK-nál), amelyen a diósgyőri csapat megúszta kapott gól nélkül.

♦ Akár a FourFourTwo magazinba is bekerülhetne Bódog Tamás eddigi statisztikája NB I-es vezetőedzőként: tíz meccsen 4–4–2 a mérlege…

Fennállása során a DVTK az élvonalban ötször győzött a Vasas vendégeként, ebből háromszor az utóbbi években: az angyalföldiek pályaválasztásával 2011 óta lejátszott négy NB I-es találkozójukból az első hármat a diósgyőriek nyerték meg a Fáy utcában, míg a legutóbbit – a kispesti Bozsik József Stadionban – a Vasas húzta be 3–0-val. A DVTK a 2016 áprilisi, angyalföldi sikere óta – azaz több mint egy éve – nem nyert meccset a fővárosban.

 

VIDEOTON FC–BALMAZÚJVÁROS, 17.00

♦ A Videoton FC az előző idényben második lett a bajnokságban, így az Európa-ligában indult. Az El-selejtező első fordulójában a hazai mérkőzésen 2–0-ra legyőzte a máltai Balzan FC-t, majd az idegenbeli mérkőzésen 3–3-as döntetlent játszott vele. Csütörtökön az észt Nomme Kalju vendégeként lépett pályára, és 3–0-ra győzött. A 2017–2018-as idényben tehát már túl van három tétmérkőzésen. Ezeken a találkozókon már a nyáron érkező szerb Marko Nikolics irányította a Videotont, a szakember tehát tétmeccsen még veretlen új csapatával.

Abszolút NB I-es újonc a Balmazújváros – ugyanúgy, ahogy tavaly a Gyirmót FC Győr volt az –, ráadásul a klubot működtető gazdasági társaság, a Balmazújváros Sport Kft. nem olyan régen alakult: 2011-ben a Bőcs Sport Kft. költözött át Balmazújvárosba.

♦ Hiába szerezte a legtöbb gólt (65) és kapta a legkevesebbet (28) az előző idényben a Videoton FC, s hiába vezette a tabellát az őszi 19 forduló után, a bajnokságot a Honvéd nyerte meg. Pályaválasztóként igen jól szerepelt a fehérvári együttes, felcsúti albérletében 38 pontot gyűjtött – csak a bajnok Bp. Honvéd szerzett ugyanennyit, a többiek jóval kevesebbet –, 45 gólt ért el, 12-szer győzött, kétszer ikszelt és háromszor kapott ki (kétszer a Vasastól, egyszer a DVTK-tól).

A balmazújvárosiak tétmérkőzésen legutóbb április 16-án szenvedtek vereséget, 2–0-ra kikaptak Dorogon. Azután nyolc NB II-es bajnokin léptek pályára, hatszor győztek, kétszer ikszeltek.

♦ Csaknem két éve építgeti remek szériáját a Videoton, 2015 augusztusa óta valamennyi hazai bajnoki mérkőzésén szerzett gólt. Legutóbb 2015. július 25-én, még a régi Sóstói Stadionban maradt pályaválasztóként gólképtelen, akkor 1–0-ra kikapott a Haladástól, azóta sorozatban 33 hazai NB I-es találkozón szerzett gólt. Otthon gól nélküli döntetlent legutóbb 2014. november 23-án játszott: Videoton–Ferencváros 0–0.

♦ Szép emlékei lehetnek a balmazújvárosiaknak a felcsúti Pancho Arénáról, ahol vasárnap az első NB I-es mérkőzésüket játsszák. Másfél hónappal ezelőtt, május 28-án, az utolsó előtti NB II-es fordulóban itt léptek pályára a PAFC vendégeként, 2–1-re győztek, így nagy lépést tettek a feljutás felé.

Horváth Ferenc, az újonc vendégek edzője első bajnoki mérkőzésére készül a Balmazújváros szakvezetőjeként, ráadásul éppen az ellen a csapat ellen debütál, amelyben futballozott, majd amelyet vezetőedzőként irányított. Tavaly ilyenkor a DVTK-t is éppen a Videoton ellen dirigálta először bajnokin, akkor is Felcsúton volt a meccs, és csapatával 2–1-re győzött. Horváth Ferencnek az NB I-ben a Balmazújváros a hatodik csapata, s a Győri ETO kivételével mindegyik korábbi együttesével jó eredményeket ért el az első mérkőzésein. A Kecskeméti TE-t 2012 őszén a 8. forduló után vette át, és az első bajnokiján csapatával 2–1-re legyőzte a Honvédot, majd még egymás után három meccsen nyert. 2013 nyarán Paksra szerződött, ott három sikerrel kezdett, az első fellépésén Újpesten nyert 2–1-re. A télen a szövetségi kapitánynak kinevezett Pintér Attila helyére szerződtették Győrbe, nos ott előbb az ETO ikszet játszott a Fradival, majd 5–2-re kikapott a Pécstől, tehát a rajt nem sikerült jól, viszont a szezon hátralévő 11 bajnokiján veretlen maradt a győri csapat, amely tízszer győzött, egyszer ikszelt, és a második helyen végzett. Horváth 2015 őszén a Videotont vette át a 11. forduló után, és Fehérváron is győzelemmel nyitott, a Vidi 3–0-ra megverte a Honvédot. A statisztika tehát Horváth Ferenc csapatának sikerét vetítené előre, igaz, az erőviszonyokat nézve óriási bravúr lenne, ha az újonc balmazújvárosiak vasárnap legyőznék a Videotont.

 

FERENCVÁROS–PUSKÁS AKADÉMIA FC, 17.00 (M4 SPORT)

A Ferencváros az előző bajnokságban a 4. helyen végzett, míg a Magyar Kupát megnyerte, így az Európa-ligában indulhatott el. Már három kupamérkőzésen van túl: a selejtező 1. fordulójában otthon (2–0) és idegenben (1–0) is legyőzte a lett Jelgavát, csütörtökön viszont a Groupama Arénában 4–2-re kikapott a dán FC Midtjyllandtól.

A Puskás Akadémia FC az NB II aranyérmeseként jutott fel a nyáron az élvonalba. A 2017 tavaszán lejátszott 18 bajnokijából 11-et megnyert, ötször döntetlent játszott, és csak kétszer kapott ki: a Szolnoktól és a Balmazújvárostól.

Az előző szezonban a Ferencváros meg sem közelítette a 2015–2016-os otthoni teljesítményét. A bajnoki címet hozó idényben 17 hazai mérkőzéséből 13-at megnyert, háromszor ikszelt, s csak az Újpesttől kapott ki a Groupama Arénában – összesen 42 pontot szerzett. A legutóbbi kiírásban ugyancsak 17-szer játszott otthon, ám csupán nyolcszor nyert, hatszor döntetlent játszott, háromszor veszített – a 30 megszerzett pont pályaválasztóként a harmadik legtöbb volt a mezőnyben.

A PAFC legutóbb a 2015–2016-os idényben szerepelt az NB I-ben, akkor a 11. helyen végzett és kiesett. Idegenben igen gyengén szerepelt, a megszerezhető 51 pontból mindössze 10-et gyűjtött be. Látogatóként csupán kétszer nyert, mind a kétszer a fővárosban, méghozzá az Illovszky Rudolf Stadionban: előbb a Vasast győzte le 4–2-re, majd az akkor ott futballozó MTK-t verte meg 1–0-ra.

♦ A mögöttünk hagyott bajnoki idényben a Ferencváros felemásan szerepelt az újoncok ellen. A Gyirmót FC Győrt mind a három mérkőzésen legyőzte, a Mezőkövesd ellen viszont csak négy pontot szerzett: előbb 2–2-es döntetlent játszott vele, aztán 2–0-ra kikapott tőle, majd a tavasszal 3–1-re megverte. Most egy újonc, a PAFC ellen kezdi a bajnoki szezont.

Címerváltoztató „kísértet” járja be Európát, benne Magyarországot is, nálunk az utóbbi hetekben négy NB I-es csapat változtatott a jelképén: az Újpest, a Haladás, a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia FC. A PAFC logócseréje a Juventus címerváltására emlékeztet. Az olasz csapat új logója a klub nevének kezdőbetűjét, egy J betűt formáz, míg a Puskás Akadémia új címerének közepén egy P betű látható. Ha úgy tetszik, „sokoldalúbb” lett így a címer, hiszen jelentheti a legendás Puskás Ferenc családi nevének (Puskás, illetve eredetileg Purczeld), illetve spanyol becenevének (Pancho) rövidítését is. A mókásabb PAFC-szurkolók pedig még azzal is viccelődhetnek, hogy a kedvenceket az első osztályba visszajuttató Pintér Attila nevének kezdőbetűje jelenik meg a címerben. Esetleg a klubot már az első feljutáskor is szolgáló Polonkai Attiláé…

A Ferencváros és a Puskás Akadémia eddig hét bajnoki mérkőzést játszott egymással, ötször a fővárosi zöld-fehérek nyertek, egyszer 0–0-ra végeztek, míg a legelső találkozásuk alkalmával, 2013. szeptember 28-án a székesfehérvári Sóstói Stadionban 3–1-re a PAFC győzött. A Fradi pályaválasztásával mind a négy meccsüket az FTC nyerte meg, sorrendben 1–0-ra, 2–1-re, 2–0-ra és 4–0-ra.

NB I, 2017–2018, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 15., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Paksi FC–Újpest FC 2–2Paks, Városi Stadion
Karakó Ferenc
Debreceni VSC–Mezőkövesd 1–2
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Pintér Csaba
Budapest Honvéd–Haladás 2–0
Budapest, Bozsik József Stadion
Erdős József
JÚLIUS 16., VASÁRNAP
17.00: Vasas FC–Diósgyőri VTK
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Bognár Tamás
17.00: Videoton–Balmazújváros
Felcsút, Pancho Aréna
Iványi Zoltán
17.00: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik