„A DVTK megérdemli!” A Vidinek szüksége lenne némi segítségre...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.03. 13:04
null
Fernando elégedett lehet – bent maradt a DVTK (Fotó: Török Attila)<br />
A DVTK vezetőedzője, Fernando elmondta, véleménye szerint megérdemelték a bennmaradást. A Videoton szakvezetője, Marko Nikolics a nemzetközi kupát is érintette értékelésében, a Haladást irányító Michal Hipp infarktusközeli állapotról és a saját jövőjéről is beszélt, az újpesti Nebojsa Vignjevics számára a bronzérem arannyal ér fel, míg a PAFC vezetőedzője, Pintér Attila a héten elhunyt Kovács Ferencnek mondott köszönetet. Mestermérlegek a labdarúgó NB I 33. fordulóját követően...  

 

DVTK–VIDEOTON 2–1

FERNANDO FERNÁNDEZ, a Diósgyőr vezetőedzője: – Csak gratulálni tudok a bentmaradás kivívásához, ráadásul olyan csapatot láttam a pályán, amilyet a következő bajnokságban is szeretnék. Feljebb védekeztünk, több helyzetet alakítottunk ki a Videoton ellen. A DVTK megérdemli, hogy NB I-es legyen, és hogy ez megvalósult, azért köszönet jár az egész stábnak, mindenkinek, aki a segítségemre volt. Tisztában voltam azzal, hogy a riválisainkra sem vár könnyű mérkőzés, ugyanakkor egész héten úgy készültünk, hogy kötelező nyernünk. Büszke vagyok a játékosokra, hiszen nehéz helyzetből álltak fel. A mostani a legszebb születésnapom az összes közül!

MARKO NIKOLICS, a Videoton vezetőedzője: – Gratulálok a hazaiaknak, úgy gondolom, jó meccset vívtunk. Büszke vagyok a játékosaink teljesítményére, igaz, az eredményre már nem. Egyértelmű, hogy ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni. Arra nehéz válaszolni, mi lett volna, ha a hiányzó alapemberek is szerepelnek. Ezúttal ezek a futballisták kaptak lehetőséget, és a DVTK nyert. Örülök annak, hogy öt fiatalunk is megkapta első perceit az NB I-ben. 1998-as, 1999-es, 2000-res, sőt, 2001-es ifjakról van szó – Szabó Bálint talán az egész szezon legfiatalabb játékosa lett. Velünk edzenek a fiúk hétről hétre, és most bizonyíthattak a pályán is. Ahogy említettem, sok helyzetet kialakítottak, a befejezéseknél jól jött volna egy kis rutin, a párharcoknál pedig pár kiló, de ez majd jön a korral, tapasztalattal. Több olyan labdarúgónk van, aki kisebb-nagyobb sérülésekkel küszködött az elmúlt hetekben, másoknak pedig válogatottbeli kötelezettségük van. Ha utánaszámolok, talán több lehetőségünk volt, mint a hazaiaknak, alakulhatott volna máshogy is az eredmény. Álmunk a jó európai szereplés, teszünk is majd érte! – idézi a szakembert a vidi.hu a közelgő BL-selejtező kapcsán. – Mi nagyon szeretnénk nemzetközileg is sikeresek lenni, de szükségünk lenne némi segítségre is. Nézzünk körbe, gyakorlatilag mindenhol egy-két hete vége a bajnokságnak. Most június 2-át írunk, 20-án már edzőmeccsünk van, ez 18 nap, és közben persze elkezdődik a felkészülés is.

HALADÁS–MEZŐKÖVESD 1–0

MICHAL HIPP, a Haladás vezetőedzője: – Többször is infarktusközeli állapotba kerültünk. Az az igazság, a Puskás Akadémia elleni győzelem után kicsit úgy hitte a társaság, hogy nagy baj már nem lehet. Aztán lám, az utolsó mérkőzésen kellett megtenni az utolsó lépést. A sok sérülés miatt újra előtérbe került fiatal labdarúgónk, Kiss Tamás, mondtam is neki, meglátod, eredményes leszel. Az lett. Természetesen örömmel tölt el, hogy sikerült bent maradni, bár azért szívesen lemondtam volna az utolsó meccs izgalmairól. A szerződésem lejár, vannak elképzeléseim. Egy biztos, ha maradunk, hasonló érzést nem szeretnék újra átélni a Haladás kispadján.

TÓTH LÁSZLÓ, a Mezőkövesd szakmai igazgatója: – Általában szomorkodni szoktak az edzők a vesztes mérkőzések után, most azonban örülnünk kell, hiszen bent maradt a csapat. Teljesült a cél, amelyért a szakmai stáb Mezőkövesdre szerződött, ráadásul úgy, hogy mi már a Haladás ellen valóban nyugodtan játszhattunk. Uraltuk a meccset, de aztán jött Kiss Tamás... Hogy miként alakul a szakmai stáb jövője? Kuttor Attilát továbbra is szerződés köti a klubhoz, a stáb tagjai viszont próbaidősek voltak.

ÚJPEST–DVSC 2–1


NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Van ok az örömre! Nem mindennapi este volt, kupagyőztesként a bajnoki bronzérmet is megszereztük. Az idény előtt nem sok esélyt adtam volna ennek... De le a kalappal a csapat előtt, a Debrecen ellen is jól teljesített, különösen a második félidőben. A Loki nálam az a gárda, amelyik az élvonalban az egyik legjobb, leglátványosabb futballt játssza. Ezen a napon azonban jobbak voltunk. Jókor szereztük a gólokat, az első után éreztem, hogy ez a mérkőzés meglesz. Nehéz idényen vagyunk túl, sok sérültünk volt, ezúttal is akadtak hiányzóink, ám nem lehet okunk a panaszra. Le a kalappal a srácok előtt. Nekünk a bronzérem olyan, mintha megnyertük volna a bajnokságot. Ez így tökéletes szezon volt az Újpestnek.

HERCZEG ANDRÁS, a DVSC vezetőedzője: – Egy évvel ezelőtt a bentmaradásért játszott a csapat, most az utolsó fordulóban a dobogóért. Messze nem voltak olyan lehetőségeink, mint az elmúlt évben. Helyi fiatalokra támaszkodtunk, kölcsönből hívtuk vissza a játékosokat, sokuknak ez volt az első NB I-es szezonjuk, nem kevesen kiesőnek kiáltottak ki bennünket – reagált a szakember arra a kérdésre, túlzott elvárás volt-e együttesétől a bronzérem megszerzése. – Nagy akarattal futballoztunk, de az első félidőben sajnos nem volt meg a bátorság, a kellő vállalkozó kedv. Sajnos az ellenfél szerzett két gólt, ezzel el is dőlt a találkozó. Szerettünk volna kilépni a nemzetközi porondra. Sok a fiatalunk, ezen a napon is próbálkoztunk. Emelt fővel zárhattuk az idényt, a kupában a döntőbe jutásért maradtunk alul, és a bajnokságban sem vallottunk szégyent.

PUSKÁS AKADÉMIA–PAKS 1–0

PINTÉR ATTILA, a Puskás Akadémia vezetőedzője: – Engedjék meg, hogy mindenekelőtt Kovács Feri bácsiról ejtsek néhány szót. Hihetetlen, hogy ilyen váratlanul itt hagyott minket. Csodálatos ember volt, mindig mindenkihez volt egy jó szava, egy jó tanácsa. Nagyon hálás vagyok neki, hogy olyan sokat tanulhattam tőle. Bánom, hogy csak most, csak így tudom megköszönni neki. Az elmúlt nyolc évben a feljutók vagy azonnal kiestek, vagy nem végeztek ilyen előkelő helyen, mint mi. Csupán egy csapat volt képes hasonlóra ebben a nyolc évben. Amit akartunk, elértük. Sokat tettek érte a játékosok, mindenkinek köszönöm, aki ezt lehetővé tette. Minden egyes futballistára szükségünk van, mert előbb-utóbb mindenkire sor kerül. Radó Andrásnak volt egy sajnálatos sérülése, de sportolói nagyságát dicséri, hogy fel tudott belőle épülni, nem is akárhogy. Nagyon bántotta, hogy kiesett, többször biztattam, hogy eljön még az ő ideje. Sok ilyen magyar labdarúgóra lenne szükség, aki nem sértődik meg, ha véletlenül nem kezdő, hanem alázatosan teszi a dolgát.

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Én is úgy gondolom, hogy az első félidőben jól játszottunk, számos helyzetet dolgoztunk ki, ám sajnos nem tudtuk értékesíteni őket. Miután pedig ennyi lehetőséget kihagytunk, jött a sorsdöntő helyzet, amit ellenfelünk ki is használt. Igaz, akkor egy buta szabálytalanság miatt már kevesebben voltunk a pályán. Kilenc emberrel nagyon nehéz lefutballozni Magyarország egyik legerősebb játékoskeretű csapatát, nem is sikerült nekünk. Az első félidőben kellett volna kihasználnunk a helyzeteinket, utána már nagyon megnehezítettük a saját dolgunkat. Ebben az idegállapotban, ilyen kevéssel a bajnokság vége után még képtelen vagyok alapos értékelésre. Az biztos, hogy elégedetlen vagyok. Ezt a meccset is gólokkal kellett volna megnyernünk, mégis kikaptunk. A jövőben sokkal hatékonyabban kell kihasználnunk a lehetőségeinket, sokkal agresszívabbnak kell lennünk a kapu előtt.

TOVÁBBI MESTERMÉRLEGEK

BP. HONVÉD–VASAS 3–1

Oenning elárulta, lemond-e a kiesés után; Supka a távozókról beszélt

BALMAZÚJVÁROS–FERENCVÁROS 3–3

Horváth Ferenc: Meg lehet nézni, hány ember életét sz.rták el!


Thomas Doll: Hajnal valószínűleg nem folytatja, Gera pedig...

NB I, 2017–2018, 33. FORDULÓ
JÚNIUS 2., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Budapest Honvéd–Vasas FC 3–1
Budapest, Bozsik József Stadion Solymosi Péter
Újpest FC–Debreceni VSC 2–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionSzabó Zsolt
Puskás Akadémia–Paksi FC 1–0
Felcsút,Pancho ArénaErdős József
Balmazújváros–Ferencváros 3–3
Balmazújváros, Városi StadionSzőts Gergely
Diósgyőri VTK–Videoton FC 2–1
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionIványi Zoltán
Haladás–Mezőkövesd 1–0
Szombathely,Haladás Stadion Farkas Ádám
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Videoton FC 33 20 8 5 65–28 +37 68
2. Ferencvárosi TC 33 18 12 3 69–31 +38 66
3. Újpest FC 33 12 13 8 41–38 +3 49
4. Budapest Honvéd 33 13 8 12 50–53 –3 47
5. Debreceni VSC 33 12 8 13 53–47 +6 44
6. Puskás Akadémia FC 33 11 10 12 41–46 –5 43
7. Paksi FC 33 11 9 13 43–48 –5 42
8. Szombathelyi Haladás 33 11 5 17 35–50 –15 38
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 9 10 14 35–52 –17 37
10. Diósgyőri VTK 33 10 6 17 44–53 –9 36
11. Balmazújváros 33 8 12 13 39–46 –7 36
12. Vasas FC 33 9 7 17 38–61 –23 34
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik