Radó góljával a Puskás Akadémia megelőzte a Paksot

Vágólapra másolva!
2018.06.02. 18:47
null
Ezekiel Henty nem, de Radó András talált rést a paksi pajzson (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I záró, 33. fordulójában a Puskás Akadémia Radó András találatával 1–0-ra legyőzte a Paksot, ezzel megelőzte Csertői Aurél csapatát. Így a PAFC a hatodik, a Paks a hetedik helyen végzett.

 

Az élvonalbeli záró forduló hat találkozója közül az igazi tét hiánya miatt a hatodik és hetedik helyen álló csapatok mérkőzésén volt várható a legkevesebb izgalom, s mindkét együttes játékosain az érződött, szeretnének már túl lenni ezen az utolsó erőpróbán, motivációt leginkább a szép idényzárás lehetősége jelentett.

A Paks számára ugyan volt még némi tét, hiszen esetleges győzelme és a másik két mérkőzés kedvező alakulása esetén a csapat kvalifikálhatta volna magát az európai kupaporondra, de erre azért kevés volt az esély.

Az első félidőben inkább a hazai együttes igyekezett irányítani, kezdeményezőbben fellépni, többet birtokolni a labdát, nagyobb helyzetei mégis a paksiaknak voltak. Az első fél órában háromszor is betalálhatott volna a zöld-fehér együttes, de mind Bertus Lajos, mind Vági András, mind Simon Ádám helyzete után megkönnyebbülve sóhajthattak fel a felcsútiak.

A Puskás Akadémia futballistái közül Antonio Perosevic tetszett a legaktívabbnak. Volt egy szabadrúgása is húsz méterről (kevéssel fölé lőtte, abból a szögből és távolságból többet is ki lehetett volna hozni), de sokkal inkább azért, mert nehezen tudták tartani a paksiak, akik három sárga lapot is összeszedtek negyvenöt perc alatt az ellene elkövetett szabálytalanságok miatt.

Erre a szünet után rá is fizettek a vendégek, mert az első félidő végén Zachán Péter is a horvát támadó ellen elkövetett fault miatt sárgult be, és mivel ő a 62. percben Radó Andrással sem bírt szabályos eszközökkel, a második figyelmeztetését is megkapta, így távoznia kellett a gyepről.

A kiállítás miatt megváltozott körülmények sem terelték egy ideig más mederbe a mérkőzést, ám húsz perccel a vége előtt Radó András villant egyet, így érvényre juttatta csapata emberelőnyét és enyhe mezőnyfölényét.

Az utolsó negyedórára Csertői Aurél hármas cserével igyekezett frissíteni csapatán, de emberhátrányban nem volt könnyű kibontakozniuk a vendégeknek, akiknek támadniuk kellett volna, de nem tudták annyit maguknál tartani a labdát, hogy hosszabban megvessék a lábukat az ellenfél térfelén, így nem hogy nem tudtak berendezkedni a kapu előtt, de egy pofás támadás felépítése is gondokat okozott.

A hazaiak közben lesték a kínálkozó lehetőségeket az ellentámadásra, néhányszor meg is volt ehhez a terük, és ha jobban koncentrálnak, hamarabb pontot tehettek volna a mérkőzés végére. A győzelem azonban így is összejött a felcsútiaknak, így ők zárhatják jobb érzéssel az idényt, nem mellesleg pedig helyet is cseréltek a Pakssal, így a felsőházban végeztek újoncként, ami a Magyar Kupa-döntős szerepléssel kiegészítve kimondottan vállalható szereplés.

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Paks 1–0 (Radó 71.)
Felcsút,Pancho Aréna. V: Erdős József

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Videoton FC 33 20 8 5 65–28 +37 68
2. Ferencvárosi TC 33 18 12 3 69–31 +38 66
3. Újpest FC 33 12 13 8 41–38 +3 49
4. Budapest Honvéd 33 13 8 12 50–53 –3 47
5. Debreceni VSC 33 12 8 13 53–47 +6 44
6. Puskás Akadémia FC 33 11 10 12 41–46 –5 43
7. Paksi FC 33 11 9 13 43–48 –5 42
8. Szombathelyi Haladás 33 11 5 17 35–50 –15 38
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 9 10 14 35–52 –17 37
10. Diósgyőri VTK 33 10 6 17 44–53 –9 36
11. Balmazújváros 33 8 12 13 39–46 –7 36
12. Vasas FC 33 9 7 17 38–61 –23 34
NB I, 2017–2018, 33. FORDULÓ
JÚNIUS 2., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Budapest Honvéd–Vasas FC 3–1
Budapest, Bozsik József Stadion Solymosi Péter
Újpest FC–Debreceni VSC 2–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionSzabó Zsolt
Puskás Akadémia–Paksi FC 1–0
Felcsút,Pancho ArénaErdős József
Balmazújváros–Ferencváros 3–3
Balmazújváros, Városi StadionSzőts Gergely
Diósgyőri VTK–Videoton FC 2–1
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionIványi Zoltán
Haladás–Mezőkövesd 1–0
Szombathely,Haladás Stadion Farkas Ádám
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik