Kiss Tamás találatával verte a Haladás a Mezőkövesdet, amely szintén NB I-es maradt

Vágólapra másolva!
2018.06.02. 18:43
null
Akcióban a fehér mezes Bognár István (Fotó: Micheller Szilvia)
A labdarúgó NB 33., záró fordulójában a Haladás hazai pályán 1–0-ra nyerni tudott a Mezőkövesd ellen, és ezzel a 8. helyen zárt. Sokáig csak a sárga lapok jelentettek eseményt, amelyekből összesen kilencet osztott ki Farkas Ádám játékvezető. Aztán jött a csereként beálló Kiss Tamás, és egy szép átemeléssel eldöntötte a három pont sorsát. A vendég Mezőkövesd sem búslakodott, mert kilencedikként végzett a tabellán, így ősztől is az NB I-ben szerepelhet.

 

 

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ

HALADÁS–MEZŐKÖVESD 1–0 (Kiss T. 89.)
Szombathely,
Haladás Stadion, 6743 néző. Vezette: Farkas Ádám

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

Sokan hitték, hogy a múlt vasárnapi kapitális hibája után Dombó Dávid kikerül a Mezőkövesd kapujából. Ám a Tóth László és Kuttor Attila vezette szakmai stáb bizalmat szavazott neki, sőt hogy a játékos érezze a törődést, még a csapatkapitányi karszalagot is megkapta a Haladás elleni mérkőzésre. Ez azt (is) mutatja, hogy büntetés helyett megfelelően alkalmazott pedagógiával is lehet hatni egy maga alatt lévő labdarúgóra.

Ami a hazaiak összeállítását illeti, Michal Hipp sérülés miatt nélkülözte David Williamst, de Polgár Kristófot sem nevezte, és inkább a korábban a középpályán játszó Kovács Lórántot állította a jobbhátvéd posztjára, a 21 éves Pinte Patrikot pedig a jobb oldalra küldte.

Óvatosan kezdtek a kiesés rémétől fenyegetett csapatok. Ahogy viszont teltek a percek, egyre veszélyesebbé vált a Haladás, a Mezőkövesd közben szervezetten, fegyelmezetten védekezve hatástalanította a szombathelyi akciókat. Az első félidő hajrájára aztán taktikát váltottak a vendégek: Bognár István egyre többet mozgott, egyre gyakrabban változtatta a helyét, és így egyre gyakrabban találkozott a labdával. Habár nem tartozik a gyors futballisták közé, pontos labdái jobbára a társaihoz kerültek, s ennek köszönhetően Vadnai Dánielt nagy helyzetbe hozta, ám a bal oldali védő nem talált az üresen maradt kapuba. Közepes iramban ért véget az első félidő, s bizony izgalomra inkább a Haladás-szurkolóknak volt okuk. Nem csoda, hogy miközben az öltözőbe vonultak a játékosok, a nézők a telefonjaikhoz kaptak, és kíváncsi tekintettel fürkészték, miként alakultak az eredmények Diósgyőrben, Balmazújvárosban vagy a Bozsik-stadionban. Nos, az eredmények láttán nem lettek nyugodtabbak...

Az 52. percben aztán a drukkerek elkezdték a Honvédot éltetni – értesültek ugyanis Eppel Márton Vasasnak lőtt góljáról –, és a lelátói lelkesedés jelezte, a szombathelyiek nem bánnák, ha mások intéznék el bentmaradás kérdését. Nyolc perccel később pedig már Kiss Tamásnak szólt a buzdítás, hátha az ifjú támadó a ferencvárosi után a mezőkövesdi kapuba is betalál. A vendéggárda közben jól láthatóan döntetlenre játszott, neki a többi eredménytől függetlenül az egy pont is az NB I-es folytatást jelentette. A Haladás sorsa azonban mások kezében volt, és ezt bizony nehezen viselte a közönség. A lelátó népe ugyanis győzelmet követelt együttesétől – és azt Kiss Tamás végül ki is vívta, emlékezetes mozdulattal lőtte a labdát az ellenfél kapujába. Hatalmas kő esett le a játékosok és a csapatért szorítók válláról. A 89. perctől mindenki eltehette a telefonokat, következett az önfeledt ünneplés. Michal Hipp, valamint Kuttor Attila teljesítette a vezetőség elvárását – mindkét szakember szezon közben kezdett munkához, és mindketten az élvonalban tartották klubjukat.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Videoton FC 33 20 8 5 65–28 +37 68
2. Ferencvárosi TC 33 18 12 3 69–31 +38 66
3. Újpest FC 33 12 13 8 41–38 +3 49
4. Budapest Honvéd 33 13 8 12 50–53 –3 47
5. Debreceni VSC 33 12 8 13 53–47 +6 44
6. Puskás Akadémia FC 33 11 10 12 41–46 –5 43
7. Paksi FC 33 11 9 13 43–48 –5 42
8. Szombathelyi Haladás 33 11 5 17 35–50 –15 38
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 9 10 14 35–52 –17 37
10. Diósgyőri VTK 33 10 6 17 44–53 –9 36
11. Balmazújváros 33 8 12 13 39–46 –7 36
12. Vasas FC 33 9 7 17 38–61 –23 34
NB I, 2017–2018, 33. FORDULÓ
JÚNIUS 2., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Budapest Honvéd–Vasas FC 3–1
Budapest, Bozsik József Stadion Solymosi Péter
Újpest FC–Debreceni VSC 2–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionSzabó Zsolt
Puskás Akadémia–Paksi FC 1–0
Felcsút,Pancho ArénaErdős József
Balmazújváros–Ferencváros 3–3
Balmazújváros, Városi StadionSzőts Gergely
Diósgyőri VTK–Videoton FC 2–1
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionIványi Zoltán
Haladás–Mezőkövesd 1–0
Szombathely,Haladás Stadion Farkas Ádám
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik